Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-28 / 22. szám

XX. évfolyam. Keszthely, 1916. április 30. 18 . szám. Előfizetési ár : |;! IB TlP JHfc Blil H it H l^fc ^^ U K Kéziratokat a szerkesztőség mm. BALATONVlDEK ^ Svilttér soronkint 1 korona. KESZTHELY, HEVIZ S AZ EGESZ BALATONKORNYEK Kéziratoka

t nem adunk vissza. Nzerkesztőség éskiadóhiva- ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ tal a «volt Gazdasági Tan- Szerkesztőségi és kiadóintézet épületében . P O L ITI K A I HET I I J Jk. I hivatali Interurbán : 51. /-Í..MV 7 L' n R j / A hitszegő bűnhődése. Az olasz háború forduló ponthoz jutott. Immár olasz földön üldözzük a hűtlen szövetségest. Az egész tiroli határról kényszerült visszavonulni és most, egy év feforgása után ott van, ahonnét elindult. Temérdek vér, pénz és anvagi áldozat árán se tudott előrejutni. Egy évvel ezelőtt Bécs, Trieszt és Fiume volt álmai ideálja s nagy büszkén emlegette az Adriát «Nostro mare«-nak. És most? Milano reszket, Velenczét a hideg rázza félelmében s a saitó kétségbeesetten könyörög Franczia ország és Anglia segitségeért. Salandráék nemzeti ünneppé akarták avatni az olasz hadüzenet napját, amelyen a hazugságokkal elkábított, a vérgöztöl megrészegített népet sikerült eladni az antantnak. És mi az eredménye az egy éves küzdelemnek ? Kétszázezer halott, sok milliárd lira és sok millióra menő t^szteség hadifelszerelésben. Határa' knál megmozdíthatatlan sziklafalként állanak seregeink s azt a keskeny szalagot, amelyet szrategiai okokból még a háború kezdetén átmenetileg önként átengedtünk, a vérnek borzalmas tengerével kellett megfizetniük. Május 15-én offenzívába léptünk. Az óta vitéz seregeink feltartóztathatatlan erővel törnek előre s a hitszegő »szövetséges« hanyatt-homlok menekül a határról befelé. Veszteségeiknél, csalódásaiknál csak hazugságaik nagvubbak és a könnven lobbanó c"> ö - ./ olasz lelkeket csak uj hazugságokkal lehet most már uj áldozatokra serkenteni. Arnig az olasz vezetők uj mérgeket keresnek a józanodó közvélemény poharába, a végzet felszállt a tiroli határhegyekre és az olasz ünnepi remények biborfényében tündöklő színére fekete fátyolt borit, az örömnek helyébe a csalódás és bánat forrásait nyitja meg és keserűvé változik a remény édes ize. Két-három nap óta Hőfer naponkint elhozza hozzánk az öröm szárnyain győzelmünk hírét. Fásult a lelkünk, fáradtan bolyong gondolatunk a romokon, amiket a háború termelt a béke feldúlt fészkeiben. De fáradt szívvel is ugy érezzük, hogy Olaszországgal szemben mi a végzet lángpallosát tartjuk a kezünkben, hogy az örök igazság összeomlása volna, ha az árulás és hitszegés zászlói alatt harcolók diadalra jutnának fölöttünk. Nagy az örömünk, boldog a megelégedésünk, amikor olvassuk Höfer jelentéseit. Ugy érezzük, hogy a sors különös erőt, isteni lelkületet ad fegv' o; vereinknek, amelyek fekete ünneppé avatták a szövetségesekből ellenséggé vedlett nép hadüzenetének évfordulóját. A végzet tartozik vele a történelemnek s az örök igazságnak, hogy a véres munka teljessége a hitszegők nagy bünhődésével végződjék! Nem maximálják az élő sertések árát. Az összes fővárosi és vidéki lapokat bejárta a bír, hogy a kormány végre erélyes lépésre szánta el magát, hogy a sertéshús és az élő sertések ára körül észlelhető viszA BALATONVlDEK TARCAJA Az olasz frontról. Irta: Morgós Jenő. *" 916. IV./23. Húsvét ünnepe van. Ködös, borongós nap, szitáló eső permetezik. Délután 5 óra felé szétnyílnak a felhők s csak itt-ott marad m

eg egy sötét, haragos folt az égen. Az egész nap csendben mult el. Csak most kezd szórakozni a tüzérség kölcsönösen. Mégis csak meg kellett törniök az ünnepi csöndöt. Üdvözlik egymást húsvét ünnepén. Nem sokáig tart. Beáll az éj. Elhallgatnak. . . Csodálatos erővel tör elő a tavaszi illat a permetező eső után. Szinte bóditó. Kijövök földalatti kuckómból. Lehunyom a szemem s örömittasan szivom a kábitó illatot. Mintha a Balatonon volnék virágos, májusi estén. Mint valamikor. . . Fölnyitom a szemem. A virágos, illatos, tavaszi est itt van. Érzem, látom. De látom egyúttal a sötét, hatalmas sziklák meredekeit az összeturkált földet, lövészárkok, futó árkok keresztül-kasul kigyózását. Az ábránd eltűnt, csak a vágy maradt meg. . . Tovább sétálok a földalatti vár labyrintusában. Egyik futóárok kivezet egy kis domb mögé. Domb, mely tulajdonképen sziklatömeg. Csak a tetejét lepte be a moh s nőtt rajta pár bokor, mely most zöldéi s virágzik. Csákányütések tompa zöreje hangzik. Bakák dolgoznak, a nemzet igazi napszámosai. Cavernát fúrnak, ásnak be a sziklába, hogy legyen menedék az erős tüzérségi tűz ellen. Lassan, halkan beszélgetnek. Húsvétról, feltámadásról, otthonról. Az egyik kifeszít egy hatalmas követ : »Ej, ha ekkora tál tuióscsuszát ehettem volna ma meg, jobb húsvétom lenne, jegyzi meg s azzal tovább taszítja a lefeszített követ. Az olaszok most erős reflektorfényt bocsájtanak ide. Mindegyik lefekszik kommandó nélkül. Az olasz hall valamit, de nem lát. S ez a fontos! Ha észrevesz két-három embert egy csomóban, rögtön srapnellel üdvözli őket. Továbbmentem. Lassan, tapogatózva lehet csak előbbre jutni e tekervényes, földalatti útvesztőkön. Vaksötétség, mert fedve vannak. Csak az itt-ott elszórt vészkijáratokon árad be a gyönge holdfény. Annyi, hogy két—három lépést bátran mehet az ember. Aztán megint néma homály. Nyirkos, nyomasztó levegő. Botorkálva érek a kettes számú árokhoz. Tizenegy ember van benne és egy tizedes. A bakakényelemmel berendezett lövészárok. Primitív ágyak vannak benne. Veszszőből, deszkából összetákoltak. Egy kis kályha és pár szent kép. 2—3 nagyobb edény tele vizzel. Ha esetleg gyujtógránáttal meggyújtanák az olaszok. . . A hold elő-előbukkan az égen úszkáló sötét felhőfoltok mögül, a lőréseken beszrvárog a gyönge, halovány fény. Az őr fejét egészen beletemetve az egyik lőrésbe, erősen figyel le a völgybe. Szinte mozdulatlan. A többiek lassan, susogva beszélgetnek. Amodább kettő kis imádságos könyvet tart a kezében. A másik olvasót, ott a húsvétról folyik a halk beszéd. A kísérteties, sápadt holdsugarak játszanak, vibrálnak egyesek arcán; oly ájtatos, szelid, becsületes tekintetek ! Mintha nem is lövészárokban, hanem templomban lennének! Nem akarom zavarni az áhítatot. Kifelé tartok. Mégegyszer visszanézek e bájos képre. Quo Vadis ? jut eszembe. Catakombák, Szent Péter, keresztények, Lívia! Még játszom pár pillanatig az ábránddal, aztán kifelé tartok s lassan kiérek ismét a külvilágra. Kellemesen csap meg a virágos, balzsamos tavaszi illat. A balszárnyon erős tüzérségi tiiz. Gépfegyverek hosszú zakatolását is tisztán hallom. Mindkét fél, erős reflektorfényt bocsájt a másik állására. Vi! lágitó rakéták röppennek fel. . . Ugy látszik i ott éjjeli támadás készül. . . Aztán végigmegyek még a többi, hátralévő árkokon. Majd mindenütt a fenti kép. Itt a mi részünkön néma csend. A készülődésnek semmi jele. Magam is nyugodtan hajtom a fejem nyugovóra. Még sokáig ábrándozva gondolkozok a fenti képről, aztán a Balatonról, virágos májusi balatoni estékről, mig végre elnyom a jótékony álom. Összes harctéri térképek 1: Beszerezhetők!! SUJÁNSZKY JÓZSEF .\ könyv- és papirkereskedésében Keszthelyen, Kossuth Lajos-utca