Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

2. A magyarságról. Előadta a Vörös Kereszt ünnepén március 17-én Fodor Oszkár dr. kir. tanácsos, a Dunántuli Közművelődési Egyesület főtitkára. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Valóban mélyen át vagyok hatva a kitüntetésnek ama nagy becsétől, melyben engem részeltetni méltóztattak azzal, hogy szófásra késztettek és én ezt az alkalmat fel is akarom használni arra, hogy szóljak arról a fényes, nagy eszméről, amely benne él jobban, mint valaha, minden magyarnak a szivében, benne él az agyában : a magyar kultura diadalának nagy és szent eszméjéről. Amiért a világ minden csatamezején ma a magyarság vére patakokban ömlik, amiért ezeken a csatamezőkön a magyarok erős karjaikkal igazságot szolgáltatnak népek és nemzetek, királyok és fejedelmek között, az végső elemzetében mind azért történik, hogy a magyarság jogai itt, ebben a hazában örök időkre a legszilárdabban biztosíttassanak. (Igaz, ugy van ! :) Ha a történelem lapjait olvassuk, egy év ezreden át szünetlenül látjuk a harcot, a küzdelmet, melyet a nemzet jelesei folytatnak sokszor emberfeletti erővel azért, hogy a magyarság szuppremaciája és hegemóniája elismertessék és azért, hogy amikor naggyá tesszük a hazát, azt egyben magyarrá is tegyük. (Éljenzés!) Naggyá és magyarrá ! Mily természetesnek látszó folyamat és mennyi küzdelem annak a nyomában. Az a vád, hogy mi sovinisták vagyunk, az merőben nevetséges, az valóban minden alapot nélkülöző vád. Avagy sovinizmus-e az, képzelhető-e állam más, ahol megtörténhetnék az, ami nálunk, hogy ülnek a törvényhozás egyik házában diszes egyházi állásuknál, de nagy tudományosságuknál fogva is igen nimbuszos, igen tiszteletreméltó férfiak, akik ékeskednek egyházi és földi nagy javakkal és magas kitüntetésekkel, akik azonban a nemzet nyelvét nem ismerik. Sovinizmus-e az, hogy lehet valaki törvényhozó, aki a törvény nyelvén beszélni képtelen ? Hiszen ezeket kisöpriiznék a világ bármely parlamentjéből. Avagy sovinizmus-e az, amit látunk, egyébként szeretetreméltó horvát testvéreink BALATONVIDEK körében volt alkalmam békés munkásságom során, mint a Dunántuli Kultúregyesület szerény adminisztrátorának hosszú éveken át tapasztalni boldog emlékű felejthetetlen Ant a 1 Qábor püspök ur Ő méltóságának oldalán, aki a szlavóniai magyar tanügyi akciónak volt egy hosszú értékes életen át egyik fáradhatatlan és ihletett munkása és vezére, — azt a gigászi és majdnem mindig meddő küzdelmet, amelyet folytatni kellett U Méltóságának azért, hogy a Szlavóniába szakadt és ott élő véreinek az édes haza zengzetes nyelvén oktathassák kisdedeiket! Sohasem láttuk, hogy az államhatalom a maga nagy erejét azok ellen fordította volna, akik meggátolni törekedtek, hogy a magyarság gyakorolhassa azt a legitim jogát, hogy a haza területén bárhol magyarul oktathassa a magyar gyermekét i Hát Hölgyeim, Uraim, ez mindennek inkább elnevezhető, de sovinizmusnak semmi esetre sem! A magyar nyelv szeretete, a magyar nyelv szolgálata az az indok, amelyért a mi állítólagos magyar sovinizmusunkat sokan annyira üldözik és lenézik. Én nem tehetek róla, nekem eszembe jutnak a régi keresztények, akik szegények, szerények, okosak, bölcsek, alázatosak, ájtatosak, lemondok és altruirztikusak voltak, akik föláldozták magukat az emberiségért és felebarátaikért, de mikor a hitükről volt szó, akkor nem voltak a helyükről eimozdithatók és a hitükért meghaltak. Hölgyeim, Uraim, amikor a magyar nyelv szent törvényes jogairól van szó, amikor ezek a jogok forognak kérdésben, akkor nekünk alkudoznunk nem lehet és akkor csak azt felelhetjük: a magrar nyelv az pedig szent és sérthetetlen. (Élénk helyeslés és taps !) • (Vége köv.) La bella Itália. Irta : Poscli Zsigmond. 11. Végre megtörtént hát a titokban rég óhajtott kibékülés la Francé és la bella Itália között! Mesébe illő, mily szépen megfértek egy keretben egymással a visszatért Don Jüan, '916. március 19 ki egyenest Párisból frigiai sapkával a fején jelent meg, meg a két udvarló: egyik fényes sisakkal; lovag kesztyűvel, a másik a római király hagyományos, komor színeivel. És most — a kibékülés ünnepén — oly groteszk, fantasztikus színjáték gördült le Európa színe előtt, amely, ha háttere nem lett volna oly igazán komoly — hómeri kacajra indította volna a szereplők torkát. Előbb a britt flotta szerencséltette Adriát. Trieszt, Fiume a tenger uszó szörnyetegeit látva, nagyot ámult és a barátság meleg rokonszenvvétől ellágyult, szinte mámorba szédült. Pár nappal később a francia flotta tartotta nászünnepét az orosz flottával Kronstadban ; a francia forradalom, a demokrata állameszme alázatos tisztelettel hajtotta meg lobogóját a megszemélyesített abszolutizmus, a forradalom született ellensége előtt. Frigiai sapkában járták a carmagnol vad táncát a szerelem lázában égők és a marseillaise harci dallama mellett ölelkezett az európai szinpad két legzseniálisabb alakja: a francia köztársaság elnöke és a fehér oroszok cárja. Szokatlan volt a frigy, szokatlan, rendkívüli a gyümölcse. Francia-orosz alliance ! De a politika csak ilyen ezermester. A legképtelenebb frigyek létrejönnek varázsvesszeje alatt. A frigy áldása egyre érlelődött és egyre-másra szolgáltatta a meglepetéseket. Emánuel, a Győző és Nikita, a pásztorfejedelem nymha liajadona közt bájos idill szövődött. Kiknek volt igazuk ? Azoknak-e, kik ama frigyet a politika merész tromfának vették, vagy azoknak, kik benne visszafojtott lélekzettel mesal!iance-ot — faute de | mieuxt láttak ? Hiába való okoskodás ! Az okozatosság, a természetes józanság törvénye a politika szemében mint füstarany foszladozik szét. Ott, a politika színpadján, mint bábszínházban, dróton rángatják a szereplőket. Ugyanabban az időben, midőn otthon la bella Itália illatos olajligeteiben a nép apraja-nagyja mindenki egy pásztorregény romántikájáról suttogott, véres dráma játszódott le Abessynia vad bércei között. Itália asszonyságnak egy erythraai birodalom körül font fényes álmai egy végzetes napon, egy csapásra semmivé foszlottak. nem olyanok, mint Páris éjjeli rémeinek sápadt légiói. Másik költeményében (csak egy éjszakára) ugyanezekre és méltó társaikra, a szívtelen, gőgős hadseregszállitókra mondja : Vakító csillagnak mikor támad fénye, Lássák meg arcuk a San folyó tükrébe, Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet! * De mit várjunk azoktól, kiknek olyan ember a vezérük, ki a »Hortobágy poétájá« ról azt meri irni : Alkonyatol: és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág nőtt a szívében, A csordanépek lelegelték.. . i Mi volnánk az a «csordanép Petőf> vagy talán maga Ady a Hortobágy poétája, ki ezerszer gondolt csodaszépet s kiből minden más táján a világnak szent dalnok lett volna, De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott, vagy fütyörészett. Igen, ezt mi is elfogadjuk a Nyugat fiáról, hogy bizony sokat káromkodott és fütyörészett az irodalom cégére alatt s talán ilyenekre mondja Arany : Fújjad a tilinkót szettevettés szájjal S kenje meg Apolló fürteidet hájjal... * A másik költő, Harsányi Lajos, már egyenesen Petőfi szelleméhez fordul segítségért (Prológus az uj élet felé), mert Hazudtak itt a napnyugati bölfsek. Az idegenség sose volt úr nálunk. Az izzó tűzben tenger arany vált ki. És mi magyarok lelkünkre találtunk. Harsogja szét Petőfi a magyarnak, . . . hogy büszkék legyünk eztán Magunkra, és mindenre, mi magyar. Ne busuljunk, elérkezett az uj idők hajnalhasadása, hiszen A nagy világ megismerte erőnket, A géniuszt, mely hős volt hajdanában S mely a kultúra jövő versenyében Vezetni tud s fog Kelet kapájában ! Ezentúl minden drága és igaz lesz, Ami magyar. És lesz magyar önérzet! Magyar pecsétet ütünk mindenekre, Mit alkottunk s nekünk adott a végzet! * A költők után jött Rákosi, a Budapesti Hirlap Dunántulija. Ezt a harcot talán többen ismerik az újságok hasábjaiból. Az ujságiró-király a sajtó hatalmas csatabárdjával neki rontott Nyugat falainak, mint egykoron a hős »Bolond Kelet érckapujának. A közhangulat Rákosihoz pártolt s folytatták a többi lapok a megkezdett csatát, melynek eredőjét nem lesz fölösleges bele illesztenem az események mentébe. . . * (Vége köv.) Regensperger kékfestő gyár fest minden szövetet, bármily színre. Feketét 24 óra alatt.