Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-19 / 12. szám
BALATONVÍDEK De az álnok birodalma végtelen. Amivel egyik letűnik a fennhatáron, nyomban •ott terem a másik. És a szép álmok fölbirják szárítani még a könnyek özönét is ! Miért is hajszolódtál a bizonytalan után a távolban, hisz a bizonyos oly közel volt, csak a kezedet kellett kinyújtanod utánna, szépséges Itália 1 (Vége köv.) A tavaszi munka. Szabadságolják a front mögötti katonákat. A honvédelmi miniszter rendeletet intézett Zalavármegye alispánjához, akit arról értesít, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó legénység, amely a mögöttes országokban katonai, vagy népfelkelői szolgálatot teljesít, a tavaszi szántó-vető, szőlőmivelő, erdőgazdasági és egyéb gazdasági munkákra, amennyiben a katonai érdekek megengedik, a lehető legnagyobb számban 3—4 hétre szabadságoltatni fog. A szabadságot a legénységnek kihallgatáson (rapporton) kell kérelmeznie. Kérvényre vagy községi bizonyítványra nincsen szükség. Aki tehát a fronton nem lévő katona hozzátartozóit a tavaszi munkához segítségül kapni óhajtja, leghelyesebben teszi, ha sürgősen ir az illetőnek, hogy jelentkezzék evégből rapportraAz említett munkákra a lehetőséghez képest és a szokásos napszámok megfelelő és a végzett munka arányában megállapított díjazás ellenében 20—20 ' főből álló katonai munkásosztagokat is kirendelnek. A munkásosztagok kivezénylése végett a törvényhatósági gazdasági munkabizottsághoz kell fordulni. Az említett kizottsá-r megkerülésével beadott kérnyeket nem veszik figyelembe. A sürgős gazdasági munkák végzésére katonai kincstári lovakat is kikölcsönöznek. A kölcsönzés iránt való kérelmeket is a törvényhatósági gazdasági munkabizottságnál kell bejelenteni. A szabadságolt mezőgazdák és munkások, valamint a fölmentett mezőgazdák, ha sürgős gazdasági munkájukat elvégezték, ! a kevésbé sürgős és később is elvégezhető munkájuk helyett a hadbavonultak sürgős gazdasági munkáit kötelesek elvégezni. Ellenkező esetben a szabadság, illetőleg a fölmentés kedvezményét tőlük megvonják. A gazdasági érdekek' kelíő megóvása végett a honvédelmi minisztériumban a minisztériumok bevonásával honvédelmi gazdasági tanácsot és e tanács mellett három gazdasági ügyosztályt szerveztek. Ezek hatáskörébe tartozik a mezőgazdasági és ipari üzemekkel összefüggő katonaügyek, szabadságolások, fölmentések stb. körüli elvi kérdések tisztázása, továbbá a katonai munka-, lóés igaerőnek rendelkezésre bocsátása. Ezek a kérdések tehát ezentúl mindig a leggyorsabban és a legcélszerűbben intéztetnek el. A magánfelek ide csakis a vármegyei központi mezőgazdasági bizottság utján terjeszthetik elő kérelmeiket és panaszaikat. Harctéri-levél. (Dr. Lakatos, Vincéhez.) C 916. febr. 26. Kedves jó Tanár Ur! • . . Még négy-öt óra hosszat marsoltunk Trienttől. Éjjel volt. A természet és a kultura szépségeit csak homályosan láthattuk a Trientből délre vezető országúton. Aztán megérkeztünk egy kis városkába, elhelyezkedtünk s lefeküdtünk. Másnap reggel 10 órakor ébredtem fel. Megtekintettem a városkát, bámultam a természet csodáit, aztán újra hazamentem. Most itt ülök ismét az Íróasztal előtt. Tán csodálkozik ezen kedves Tanár Úr ? No igen ! Ez az úgynevezett csapatpihenés. (Retablierung). A szenvedést, éhezést Szerbiában, Montenegróban itt fogjuk kipihenni. Két-három hétig fogunk igy nyugodni. S ilyenkor minden bakának fényes élete van. A «menázsi> kitűnő. Bor, cigaretta, dohány van bőven. Hizlaló kura ez, hogy 14-15 nap múlva ismét kedvvel kezdhessük meg működésünket. A tisztek közül mindenkinek külön szobája van. Fényes berendezés. Az ágyban a lepedő fehér, mint a hő. Színes; selyem paplanok. A képek, festés, a felirás, a bútor mind olasz, de szép. A városka közepén ciprusokkal, narancsbokrokkal, olasz szőlőlugasokkal diszitett kert van. Közepében kastélyszerü épület. Kolostor volt. Hatalmas kövekből épült. 10—15 szoba van benne. Az első emeletén három egymásba nyiló szoba van. Még tegnap üres volt, kongott a ürességtől. Ma már hosszú asztalok; fehér abrosz, tányérok, evőeszközök, virágok, délszaki nővénjek az asztalokon. Ez a zászlóalj ebédlője. Most 12 óra van. Mindenki helyén ül, csak az asztalfő üres. Beszélgetünk, fuijuk az illatos memphis füstöt. Nyilik az ajtó, belép a kapitány ur. Feiugrunk, meghajtjuk magunkat s ismét helyet foglalunk. Harangkongás. Kezdődik az ebéd. (Étvágyról felesleges irnom). Az ebéd természetesen kitűnő. — Finom, tiroli vörös borok, íekete kávé, egy trabuco szivar s az ebéd véget ér. Most csend lesz. A kapitány úr szól s kéri az urakat, hogy adjanak pár koronát a kárpáti falvak felépítésére. Pár perc s összegyűl 800 Korona. Most kisebb csoportok alakulnak. Kártya, sakk, dominó. Amott hangos discurálás, itt levélírás stb. Künn tiszta, napfényes idő, repülőgépek berregnek, ágyuk dörögnek. . . Fegyverropogás még nem hallatszik ide. Olyan közel nem vagyunk a fronthoz. Majd két hét múlva! Mély tisztelettel, szerető, volt tanítványa : Morgós .Jenő. I I I I^L. — Március < izenötödike. Kedves, lélekemelő ünnepnek voltunk tanúi március Idusán. Ma, amikor a háború hangulata járja át mindannyiunk lelkét, öröm, tavaszi ébredés ujjászületésjjsuhogott végig lelkeinkben. Jól esett az az egyszerű, csendben megtartott ünnepély minden cifraságtól, külsőségtől menten, amelyet a kath. főgimn. Helikon önképzőköre délelőtt fél 11 órakor az intézet tornatermébon rendezett. Kicsinynek bizonyult a terem a közönség részére, amelynek sorában Burány Gergely dr. prélátus ur Őméltósága mellett a városi elöljáróságot Reischl Imre városbiróval, számos szülő, iskolabarát társaságában láthattuk. Ez a márciusi ünnepély műsora egy gyönyörű alapeszmét domboritott ki: a magyarság tettreképességét, alakitó energiáját, a magyar háborús lélek reneszánszát. A szép ünnepély a hatalmas Rajna őre dallamával s a lüktető ritmusu Normán énekkel kezdődött, melyet az ifjúsági énekkar Eckhardt Antal karnagy vezetése alatt adott elő precízen. Majd Ábrányi Emil magas szárnyalású ódáját szavalja el Torma VIII. o. t. Utána Berta Jenő VIII. o. t. az ifjúsági elnök mondja hazafias ünnepi beszédét, gondolatokban, érzésben gazdag, de egyszerű előadásban. Utána Boda Ferenc VI. o. t. szavalta el Kiss Menyhértnek: A czenstochoi legenda gyönyörű költeményét igazi szavalati művészettel. Ezután Gounod nagyszerű Faustjából a Harcosok dalát halljuk az ének és zenekar együttes előadásában. Igaz gyönyörűséget szerzett a közönségnek, Szekeres V o. t. szavalata, aki kedves csengő hangján Harsányi: Prológusát adja elő. Végül az ének és zenekar a Himnusszal fejezi be a dicsérendő műsort, amely a kőr vezetőjének Horváth György rendezői rátermettségét s finom irodalmi műveltségét, amelyet többször volt alkalmunk megfigyelni, jellemzi. — A világháború technikája. E cimen tartott a mult pénteken délután az Urania színházban mozgó és vetített képek kíséretében felolvasást Berkes Ottó főgimn. igazgató. Bemutatta a most folyó világháború szárazföldi, földalatti, vizi és légi összes eszközeit. A mindvégig érdekfeszítő előadást, melynek tiszta jövödelmét a Vöröskereszt egyesület javára fordítják, szép számú közönség hallgatta. A felolvasást megelőzőleg Fodor Oszkár dr. tartott magas szárnyalású szabad előadást a „Magyarságáról. Mindkét szereplőt a közönség szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel jutalmazta. —• Köszönet. A helybeli vörös kereszt egylet elnöksége hálás köszönetét fejezi ki Berkes Ottó igazgató és dr. Fodor Oszkár kir. tanácsos, főorvos uraknak, a pénteken tartott előadásukért, Ez alkalommal felülíi: zetni szívesek voltak ; dr. Fodor Oszkár 30 KI dr. Burány Gergely 16 K-, özv Csermák Károlyné 2 K-, és Herceg Hermanné 1 K-, Lázár József 36 K- át adományozott az egylet j céljaira. — A szives adományokért is köszöj netet mond az Elnökség. — Meghívó, a Balatoni Szövetség ; 1916. április 2-án, d, e. 10 órakor Budaj pesten, a Magyar Orsz. Tűzoltó Szövetség i tanácstermében (Rákóczi-ut 38.) tartandó j közgyűlésére. Tárgyak: 1. Megnyitó. 2. Jelentés a Szövetség mult évi működéséről. 3. A I számvizsgáló bizottság jelentése a lefolyt év < számadásairól és a Szövetség vagyonáról. 4. Az évi költségvetés megállapítása. írásban, a közgyűlés előtt 3 nappal (a Szövetség irodájában) beadott indítványok tárgyalása. 6. Előadás a Balatoni Éielmező Szövetkezet tárgyában. — Meghívó, a Balatoni Élelmező Szövetkezet 1916, április 2-án d. e. 11 órakor, Budapesten, a Magy. Orsz. Tűzoltó Szövetség tanácslermében tartandó alakuló közgyűlésére. Tárgyak : 1. Megnyitó. 2. Jegyzőkönyvvezető és hitelesítők felkérése. 3. A szövetkezet megalakításának kimondása , és székhelyének meghatározása. 4. Az alapszabályok "ismertetése. 5. Az igazgatóság és felügyelő bizottság megválasztása. 6. Indit| ványok. — Városunk iparosa készíti a nagykanizsai vashonvédet. Nagykanizsán, a templom előtti téren a »Jóléti Bizottság« által : felállítandó vas honvéd szobor elkészítését a 20. honvéd pótzászlóalj parancsnokság vál1 lalta magára. Mint értesültünk, a parancs: nokság a jelenleg a katonai szolgálatot teljesítő Kutasi Imrét, helybeli kőfaragó mes! tert, az ipartestület elnökét bizta meg a szobormű megfaragásával. — Az Urania színházban ma vasárnap ! színre kerül „Az asszony lelke" dráma 4 i felvonásban, főszereplő Fern Antira. A hó! ditó Ilobur vígjáték 3 cfelvonásban, és a ! legújabb háborús aktualitások. Szerdán Könnyelműség és Modell. Szombaton ? ? ? j -j Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő: Dr. Csák Árpád. Kiadó : Dr. Csák Árpád. 1 Köszönetnijilvánitás, § ; H Mindazon jóbarátainak és ismerőseinek, kik felejthetetlen nőm sz. Oppel Auguszta elhunyta alkalmával, részvétükkel és a tei • metésen való megjelenésükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ez uton mond hálás köszönetet. Keszthely, 1916. március 17. Szent he Károly. * HMHi