Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-30 / 13. szám

XVII. évíüíyam. Keszthely, 1BÍ3. márGius 30. 13. szám. l^oli tiRíii lie ti I aj:?. . MEGJEL E NIK H E T E N K I N T E G Y S Z K ii: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Á VOLT líAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, a szerkesztőség címére, pénzesutaiványokar, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem aduDk vissza. ELÓFIZETESI ARAK: Egész évre . . 10 K. — f.l Negyedévre Fél évre . . . . 5 K. — t'.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 f 20 Heti kis tükör. Hnsvétom. Piros tojás hímesen, locsolás tiszamellékiesen, boldog halleluja. . . . Minden lap lefraintil mondhatta ezt. . . . S nekem gyászom van. . . . Ez a piros, ünnepes hangulat lefokul, elkomorul lelkemben. . . mert a lapom gyászol, amelyik járni tanított, repülni engedett versenyterén. . . Még egy héttel előbb is — irányítást kaptam a kapitányától, én a közkatona és a hallelujás szárúból ravatal virá gok szaga csap meg... Tömjénfüst, Circum dederunt elakadt lélekzete, súlyos ezüstrojtos gyászruhát; ! — a lelkembe maikol s megrendít ez a kriptahangulat . . . Halni, mikor más erőt, herkulesit érez izmában, agyában . . . Derékbatörni álmodott tervek győzelmes bajnalbasadásán. . . Feltámadásra sirb;- vinni álmot szent akaratot, tetves férfiságot... Ilyen cs«k azoknak fáj, akik töltekezve vannak felhőkbe nyúló fényes bővülésekkel. A fény kiver, kifér ragyogón a fekete sir homályából is, akár Friedrich Preller képén a Mózes sírjából. . . Bízom és hiszek a bitemben. Beteges volt. Eu sobse láttam. De elképzelem, hány levelet írhatott meg munkatársainak, ha nekem évenként öt-hatra juttatott idejéből. S egyenes meggyőződéseit, békéltető, lapjáért cselekvőségét csak bámulni lehet. Érteni is, ha hiszünk az önzetlen emberek eszményében. En, aki nemcsak hittem lenne, koszormil elküldöm lelkem nagyhetes hangulatát, amit gyásznak mondhatok s amit rokontalan lelkek elvesztésénél nem "érezünk legföljebb szánalomnak liivunk. A zászló átmarad S e lobogó alatt harcolunk tovább, melyre elsőül ugyan az aranyközéput vo t varrva, de elfért utána egy kevés az uj idők ptohászkás fanatizmusából is. . . S az élet kovásztalanságában ez is szükséges — erjesztőül ... Ez k mózesi fény csap ki Boronkay sírjából s a törtetők sí íjából . . . s uj prófétákat nevel.. . V—th. Vallásszabadság s türelem. A katli. autonomia elkészült. Ez csak ötömet ollózhatna ellenségnek, jó barátnak. A jóhiszemű ellenfél csakugyan örül is. Legalább is közönbös. S mit látunk ? Néhány protestáns ember tiltakozik, e?>-bereltet fog össze s a belkot mányzati'ag függő egyháztól akarja vitatni amit a protes tánsok 48-tól élveznek. Ez a mérték ? Ez az igazság? Az a protestáns egy ház, mely nek épen vallásszabadságáért, egyet.esett kath. püspökök emelték fel szavukat az osztrák kormány pátense e]!en, ugyanazt n jogot a szabadság ünnepe táján el akarj.* vitatni a testvéregyháztól ! Kommentálásul az autonomiához, a mennek elseje is a protestánsok türelmes elfogultságán roppant meg a történelem szerint. V — th. A kathoücsziiíus és a választói reform. Ma Tisza szavaival bizonyítható, ltogy az ő fejében a katholicizmus és a klerikálizmus azonos fogalmak. Ennek logikai következménye csak egy leltet, az t. i, hogy a Tisza István főpatronatusa alatt készülő választótörvény olyan legyen, hog}' az a katholikusoknak parlamenti megerősödését es a törvényhozásban természetes súlyúknak megfelelő részesedését megnehezítse, kiváltképen pedig hogy, ha az a megerősödés és részesedés önálló párt alapján akarna megtörténni — mint aminő tormában az, a külföldi példák szerint, egyedül hatékony és értékes — ez meg ne történhessék, hanem a kormányzás megmaradhasson mindig és örökre az arra — Tisza fölfogása szerint — egyedül hivatott »liberális gondolkozású intelligencia* kezében, vagyis annak az intelligenciának a kezében, amelynek köréből kikerült pártol; és kormányok mérték mindenütt a A BALAT0NV1ÜÉK TÁHCAJA. A gulácsi völgyben. Irta RUFF ANDOR. Égre magasodó topolyafák mellett Megállok a tarka virághimes réten S kitágult tüdővel szivom fel magamba Az édes anyaföld párolgó illatát. Szememet hordozom merengöen körbe S lelkemet ringatva, merő áhítattal A pazar természet, gazdag alkotásán, Imádságos mélység gyönyörében járok. Az ormokon Csobánc és Szigliget vára, Köröttük a szellő néma beszédével Legendás időknek ragyogó álmáról Kérdéseket hozva, feleletet adva, Mélabús hangokon folytatnak beszédet. Mintha megérteném a susogó hangot, A lelkemben olyan fájó érzés támad S képzeletem nyomán tárogatós ének Zendül meg a völgyek széles távolában. Hatalmas kőhegyek. Egy ősforrongásnak Megannyi szeszélyes, kupolás caodái, A föld életében egy vonagló kornak Sziklává keményült kinjait mutatják, Mint mikor egy beteg lázban égő lélek Megszüli pályája legszebb alkotását. És az erdőségek lombos koronája Mintha e nagy műnek merő őserejét Félelemgerjesztő, hatalmas szikláit Tarka remekével koszorúzná végig. És amott a nagy tó csillogó szemével, Éggel kacérkodó nagy fényes arcával, Csergő habjával, haragos lelkével, Egy világot rejtő változó kedvével Ezt a csodálatos partot, locsolgatja, Cirógatja, védi, ostorozza, bántja : Hol az édes anyja, hol a mostohája. Ruff Andor versei. Irta dr. Lakatos Vince. Egy testes kötetnyi vers van előttem. A versek irója Buff Andor, vidéki lapszerkesztő, kit az élet sivársága nem tudott eltántorítani a kö tészet álomor>zágatól, sőt, mint költeményei mutatják, éppen pályájának kíméletlen hullámcsapásai avatták költővé, még pedig igen rokonszenves hangú költővé. Ruff Andor nem álmadozik örök dicsőségről, örök ragyogásról, csak /közelebbről akarja látni a d'csöségnek templomát, tehát nem közelről s ebben a templomban nem is számit örökké füstölgő oltárra, melyet az ó dicsőségének borostyán erdeje ölel át sötétlő lombjaival. C-ak egy levélre, csak egy virágra számit, csak azt kéri, hogy kitárhassa »álmodó, rajongó, csapongó szárnyú* lelkét. (Kopogtatok) Amint legtöbb költeményéből látni, költőnknek lelke inkább álmodó, mint rajongó és csapongószárnyu. Az érzelem inkább csak átsurran lelkének víztükrén, miut a könnyed reptf fecske a Balaton kékjén, de mélységekbe ritkán enged belátnunk és éppen ez Buff Andor szerencséje Mert igy megmarad az egyszerű érzelmek kenves hangú tolmácsolójának, s nem puffogat ü

,-es bombasztokat, nem mutat, olyasmit, ami nincs meg szivében, lelkében, fantáziájában, érzésében. Egy röpke meglátás elég neki, bogy lantján vers fakadjou. (Külvárosban); ahol azonban filozofálni kezd, mint 'A gyermekléUk« címűben, ott igen száraz lesz ós józan. Ennek b •bizonyitáfára álljon egymásmelleit a két költemény. Külvárosban. Zegzugos utcák, szűk sikátorok, Némán, sötéien köztük ballagok. Itt béke van, itt hűsítőbb a lég, Nem hallom itt az emberek neszét. Amint megyek, egy tátongó alak, Vállán teher, mellettem elhalad, S mig félkezével durván félrelök, Nagy átkozódva egyet mennydörög : Az ember estig terheket cipel S az útját itt ts renyhe állja el » — Szegény jó ember, Isten tudja csak, Hogy melyikünknek terhe súlyosabb !