Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-30 / 13. szám

2 BALATONYIDÉK 1913. március 30. perhorreszkálandó tehát az a törekvés, amely a katholicizmus erőkifejtését egy választójogi törvény által korlátozni, esetleg lehetetlenné fenni igyekszik. Eltekintve azonban ettől a lealázó felfogástól és a nyomában járó igazságtalan szándéktól, amely bennünket a természetes súlyúnkkal arányos politikai befolyástól elütni akar és amely ellen, mert nem érezzük magunkat másodrendű állampolgároknak, teljes vehemenciával tiltakoznunk kell, van egy más szempont is, amelyet e szándék megítélésénél nem szabad figyelmen kivül hagynunk. Ha tekintetbe vesszük az országban létező áramlatokat s lelkiismeretes mérlegelés tárgj^ává téve azok erőviszonyait, szándékait, többszörösen kinyilatkoztatott programmjait, a jövőbe tekintünk : józan észszel egyet nem vonhatunk kétségbe. Azt tudniillik, hogy belátható időn heiül, az a >liberálisan gondolkozó intelligencia*, nmelynek számára a politikai halaimat Tisza István konzerválni akarja, ösztönözve, szorítva. támogatva a szabadkőművesek és szociáldemokraták által befolyásol! sajtó és tömegek által bennünket súlyos harcok elé tog állítani. A harcokat megvívták, meg kellett vivniok a katholikusoknak több kevesebb sikerrel, a szerint, hogy miképen voltak reá fölkészülve. — Abszolúte igazolhatatlan, vak remény volna részünkről az a hiedelem, hogy ezeket a. harcokat mi ki fogjuk kerülni. Ez ellen bennünket megvédelmezni nem fog tudni senki, mint ahogy nem tudott megvédelmezni a múltban sem. Nem lehet, nem szabad mások védelmére támaszkodnunk mások erejére alapítanunk számításunkat. A katholikus egyháznak Magyarországon is csak saját belső erejére, híveinek ragaszkodására és az ebből származó hatalomra kell támaszkodnia. És annál inkább kell erre támaszkodnia, mennél bizonyosabb, hogy harcoknak nézünk eléje, és mennél nyilvánvalóbb, hogy ettől a hatalomtól ugyancsbk félnek azok, akiknek mult harcaink fölidézésében oly nagy részük volt. Parlamenti elintézés alá vonható és vonatik is ma már minden. Kérdésessé tehető ott: iskoláink, vagyonunk tulajdonjoga s a kultusz szabadsága. A mult megmutatta, hogy legbensőbb, legsajátosabb egyházi ügyeinkbe is beleszólási jogot vindikál magánaií a törvényhozás. A modern parlameutárizmus lényege — és ide ép a liberálizmus fejlesztette — hogy kompetensnek tartja magát arra, hogy rendezése alá vonja mindazt, ami az állampolgároknak ugy anyagi, mint szellemi vagy erkölcsi érdokeit érintheti. És a parlamenten kivül mi hiába tiltakozunk az ellen, bizonyos kérdések parlamenti megvitatás és határozás tárgyaivá ne tétessenek. Ez a platonikus tiltakozás sehol a világon eredménynyel nem járt. Hogy pedig általunk és velünk, nélkülünk és ellenünk történik-e a parlamentben bizonyos kérdések szabályozása 8 elintézése, azt egyes-egyedül mi magunk dönthetjük el magában a parlamentben. Csak ott szólhatunk bele az irány meghatározásába,, a támadások kivédésébe, a hatások szabályozásába. Nekünk, mint polgároknak jogunk van, mint katholikus polgároknak pedig fokozott, szükségünk van a politikai érvévilágon és nálunk is a legsúlyosabb csapásokat a katholicizmusra. Ez a Tisza akarata, amelyet megtestesít a választójogi javaslatban s amelyet szankcionálni volna hivatva a kéyviselőház és íőrendiház. Lehetetlen ez akaratnyilvánulás fölött szó nélkül elsiklanunk. Mivel szolgált, rá Magyarországon a katholicizmus arra, hogy államveszélyesnek minősíttessék ? A gazdasági és társadalmi rend stabilitását, a normális haladás lehetőségét, hol és miben veszélyezteti a katholicizmus? A mult ós jelen tágas területén található-e példa arra, hogy léte, működése, szerepe károsan befolyásolta volna nemzeti létünket és haladásunkat? Minő mult tapasztalatokra támaszkodva félti Tisza István a magyar nemzeti államot a katholicizmus parlamenti megerősödésétől? Ilyen aggodalomnak hangoztatásával a legsúlyosabb és legigazságtalanabb invektivával illeti azt a katholicizmust, amelynek a magyar állam ezeréves fönnállásában többet köszönhet, mint bármely más nemzetföntartó tényezőnek. — Még oly sötéten látó államférfiaknak, mint amilyen Tisza István, sincs joguk és okuk a katholicizmust ugy odaállítani, mint valamely veszedelmes tényezőt, amelyet erőkifejtésében gyöngiteni. hatásaiban korlátozni, a közéleti érvényesülés terén visszaszorítani kell. A katholicizmus már akkor védte, istápolta, támogatta ezt az országot, amikor még nem volt oly szerencsés

; hogy Tisza István államférfiúi bölcsességére támaszkodhatott volna. Semmi komoly okkal nem indokolható, jogtalan és minden igazságszerelő ember által Jl gyermeklélek. Van-e a hónát tisztább és fehérebb z Van-e kedvesebb, mint a szép tavasz ? Van-e becsesebb, drágább, mint a gyémánt ? — Igen! A tiszta gyermeklélek az. S van-e nagyobb a nagy tragédiáknál, Mélyebb csapás, amelyre nincs vigasz, Megrázóbb sors a legnagyobb nyomornál ? — Igen ! A romlott gyermeklélek az. Könnyű belátni, hogy az első költemény mintegy magától született, a költő lelkében, csak éppen szavukba kellett foglalni, mig az utóbbi ugy csinálódott. Mély hazaszeretet van az »Egy anya levele« c. versében, mely egy anyának keserű reziguációja amiatt, hogy fia, ki idegen országban gyárvezető, nem akar többé visszatérni. A költemény ezzel a méla s igazán szikhez szóló akkorddal végződik: * Keserűn csalódtem. A le szivedet már Megnyerte magának egy idegen nemzet.'. . Nem sóhajtlak vissza, meg nem is átkoztak, Csupán elsiratlak, csupán eltemetlek.« Szerelmi versei a régi tisztességes hangon szólnak. Ilyenek : Nem az vagy már (I. II.), Mikor nekem, Egy levelet kaptam, Madonnáját, Kis angyalom, Jaj, de fanyar (kevésbé sikerült), Mély tenger a . ., Fecskemadár, Mikor egy-egy. A kor forrongó eszméi költőnket, többször el-elkapják s ilyenkor, de csakis ilyenkor néhány elszólást is megenged magának ; pl. A Tengődés az egész élet cimü lírai ep grauimá|ában igy kesereg : Tengődés az egész étet, Lassú halál, gonosz álom, Vigasztalás nincsen sem itt, Sem pedig a másvilágon. Ilyen még a Tekintsetek körül, melyben egy uj rabszolgalázadást jósol meg, mert az Ur nem akar az emberi nyomoron segíteni ; továbbá a Húsvétkor, melynek végső sorai a kath. istentisztelet pompáján akadnak fenn, mert hogy nyomor tanyázik a földön. Máskor meg haborgo lelke megnyugszik a csengő estíiarangszón : Mindig ugy éreztem, Ha harangszó támad, Mint hogyha e hangok Meg vigasztalnának. Hazafias versei közül fel kell említenem A budai várban cirnüt, amely a költő elkeseredésének szülötte. Bemutatom utolsó szakát, mely igy szól : 8zeret a magyar sziv, tiszta a búzája, Akármennyi könnycsepp tapadt is reája: Édes a magyar viz, a föld kincset termo És hogy az a nagpház mégis némán áll ott, Mi az oka annak ? Tudja a tiremtö. Van a kötetben egy-két Petőfire (A Kisalföld), Aranyra (Oszi sétánj, Szabolcskára (Nem az a bánat) emlékeztető költemény is, azonban költőnk általában igyekszik a maga lábán járni, a maga érzéseit, élményeit dalba önteni Epikai költeménye egy van s ez Faragóék Piroskája. Ebben a balladás versben a vén kerülő szép leányának és a földesúr fiának bűnös szerelmét énekli meg elég kevés művészettel. A kötet legtöbbet érő verse a Látomások c. rapszódia, amely a magyar nemzet, múltjának és jövőjének, szóval történetének csapongó lelkesedéssel megirt apotheózisa. A költemény lázas lüktetése mindvégig megmarad. Étinek a költeménynek nyelve és verselése is megkapó. Egy szépségfolt azonban van benne a második rész végén, mikor igy szól : Nem jóslat ez, nem egy jövőbe látó Borongó lélek ihletett szava, Nem egy kinteljes, lázas éj lidérce, Csupán az észnek megtört sóhaja. Ugyan kérem, mikor szokott az ész sóhajtozni ? Mindent összefoglalva, ha nem következik is be a költő önjóslata: »Hires poéta lesz egykor magából.* (Bohémszerelem II.), azt el kell ismerni, hogy elég jól játszik kis hangszerén (Levágtam egy fűzfát) s már az is nagy érdeme, hogy inkább Arany, Petőfi nyomdokain jár, mint a nyugatosokén, akik írnak, írnak, de maguk sem tudják, mit.