Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-09 / 6. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, !9I3. február 9. 6. szám. Jb^olifcil^**! lietilap. MEGJELENIK HE T ENKINT EGYSZER. V A S Á R N A P. I Kéziratokat, a szerkesztőség cimére, SZERKESZT ÖSEG E S pénzesutalványokat, hirdetési megbiKIADÓHIVAIAL zásokat és reklamációkat a kiadóhiA VOLT BAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN I „, . va

t*

lfca k

é™

n

kKéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre . . 10 K. — f. Negyedévre Fél évre . . . . 5 K. — í.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 20 Heti kis tükör. A nők választójogi világszövetségének VII. kongresszusát most már bizonyosan nyélbe fogják ütni. Ennek az érdekes kon gresszusnak, akár meglesz hazánkban a női választójog, akár nem, értékes gyümölcsei nem fognak elmaradni. A világ legszámottevőbb hölgyei fognak ideseregleni hazánk szép, viruló fővárosába s közvetlen tapasz talatot fognak szerezni arról, hegy Debrecen nem Ausztriában van, mint egy taorminai hotelnek olasz kiadá.-ú mappáján láttam. Pedig az olaszok még elég jó indulattal viselkednek irántunk. Sajnos, hogy a nyugati művelt nemzetek földrajzi ismeretei hazánkra vonatkozólag majdnem egyeniők a semmivel. Talán majd a női kongresszus tagjai nyitott szemmel néznek szét Hunnia téréin s maguknak jobban hisznek, mint ostoba mappáiknak és földrajzi tankönyveiknek. Ha másért nem, ezért is érdemes öiülnünk a nők választójogi budapesti kongresszusának. Keszthely szenzációja. Augusztusban lesz két éve, hogy betörtek a főtrafikba s elvittek a bolt pénztárából vagy 600 K. készpénzt. A betörök nem keiti'tek hurokra. A mostani postalopás nagyarányú gazemberség a trafikbetöréshez képest, mert úgy lehet, két ártatlan szegény embernek örökre feldúlta családi boldogságát. Az állampénztár a bajt majd csak kiheveri valami nagy A B ALATQN V1I1ÉK TÁHCÁJA. Szomorú oég. Irta PATYI ISTVÁN. Egybeszakadt tán ezer éj ? S mindegyikük százzal fölér ? Talán ez éj el sem múlik ? A végtelenségbe nyúlik ? Vérem heves láz kergeti, Oly hosszú lein egy perc neki ! Tövissel van telve az ágy, Nyugodni egy percre se hágy. Mint ólom, a lég oly nehéz ; Elfúl töle a szívverés. De jobban fojt egy gondolat, Mely megüti homlokomat, Mint egy hideg, rút denevér S rég' apadó véremmel éh Nem a halál! Nem a halál, Lelkem abban nyugtot talál; Ah ! de a vég, szomorú vég, Nem borzasztott így soha még ! Míg meg nem tört szivem, erőm Csak egy szívért vitt valcmerön ! nehezen, de mi lesz azzal a két szegény posta altiszttel aki a pénz átvételekor szolgálatban volt ? Százszor felemeltük szavunkat a készthelyi vasúti állomás falusi nyomorúságai, különösen a sötét, pályaudvar ellen, de nem hallgatlak ránk. Mo-t ime, a sötétség meglermette kárhoz«tos gyümölcsét. Oda a postazsák 14 ezer koronával meg ötvenhét ajánlott levéllel ! Rettegjetek, mészárosok ! Az aeroplánnál is jobban rohanó tudománynak óriási sikeréről számolnak be a lapok. Egy belga tudós, mint mondják, kitalálta a módját, hogyan lehet mesterséges uton húst előállítani. Akik a víandin nevü műhust megkóstolták, azt mondják, hogy az te'jesen ugyanolyan izü. mint, az igazi marhahús. Rossz i^elvek csak a-t teszik hozzá, hogy a viandinnak a mészárosok tapasztalata szerint. keséi ü utóize van. Igaz-e, nem-e, mi még nem tudjuk megmondani. I)e ha szakértők állítják, ina/, lehet. Magyar dicsőség Párizsban Aki csak egyszer fordult is meg a művelt Nyugaton, sajnosai) kellett tapasztalnia, hogy a külföldi nemzetek a mi nemzetünk eredetéről, szokásairól, történelméről, műveltségéről, politikai és földrajzi helyzetéről milyen botrányosan keveset tudnak s amit tudnak, abban sincs sok köszönet. Ezen felszínes ismerettel biró nemzetek sorában nem épen az utolsó a gloire nemzete, a francia. Éppen azért százszoros örömet érzek szivemben, midőn egy Párizsban élő dunántuli honfitársunknak, Kunff? Lajos földbirtokosnak ésfestőmüvésznek meglepő sikeréről értesülök a leghitelesebb forrásból. Kunffp Lajos festőművész a Qaleries Qeorges Petit szalonjában jan. 17—31 ig külön kiállítást rendezett, amelj

7 kiállítás nemcsak magának a festőművésznek, hanem hazánknak is nagy becsületére válik. Az 144 művet és busz tanulmányt taitalmazó katalógus előszavában Léopold J-'onoré ezeket az érdekes sorokat irja: «Hh valamely rokonságok ízlésben érzésekben, emlékekben hosszú idő óta kö zelebb hozták Franciaországot es Magyar országot, akkor ez » közeledés, teljesen 10 konszenvbö! kifolyólag, a művészeket ill« töleg bír a hagyomány hatalmával és von zóerejével. Munkácsy és sokan még, fenn tartották ezt a hagyományt. Kunffy Lajo Nem éltem én önmagomért: Csak egy szívért, a mely megért, S értem tűr, küzd, eped, hevül, — ib' így halok meg, így egyedül ! Négy kibérelt sziik fal között, Nyomorult szív, te üldözött! Ne. hallass egy végső sóhajt, Hisz nem felel rá senki majd! Csukódj' le csalc lassan, te szem ! Ki befogjon, nincs senkisem ! Hidegülő fonnyadt ajak ! A kínok meg ne nyissanak. Egy éltető csókot ne várj : Majd a halál csókja lezár ! A szomszédban szól a zene : Ne kontárkodj' abba bele ! Hátha utóbb megrontanád Más, boldogok örömzaját. Mig benned hév s élet dagadt, Nem sorvadtál te sem magad : Egymáshoz hadd simuljanak'. Kéz a kézhez, ajkhoz ajak; Vajh, ha ajkuk elhal, kiliül : Nem lesznek-e így egyedül ? ! A köszönésről. Irta Dr. Vutskitsné Szilárdffy Elvira. Szürkeség fogja át az utcát s én ugyanolyan hangulatban megyek az utamon. Valahogy lehangol az utca — a kisvárosi utca élete — és tűnődésekre, megfigyelésekre késztet. Egy csomó alak, arc vonul el előttem, mindegyik atcon a lélek, az egyéniség egyegy darabkája, reflex sugara rögződik. Az emberi érzések széles skálájának — chromntikus sorreudben való hangulata ez az arcon fegyelmezett, vagy fegyelmezhetetlen vonásokkal. Valahogy ugy képzelem, hogy a legtöbb embernek két, egyénisége— én je van. Mint volt, két arca a római Janusnak — a kezdet és a vég Istenének. Az egyik, a természetes énje, az, amivel megszületett, s amivel önmaga előtt mutatkozik esetleg a legbizalmasabb körben. A másik az, amit ráerőszakolt a kultura, v«gy az önkéntes dresszura, amit azután belevisz a társadalomba, kivisz az utcára Ez a csinált én minden megnyilatkozásában, merev, fanyar, gőgös stb. soha sem természetes és nánytűjét mindig ar. érdekek mozgatják. Es a legtöbb ember ezt a megkorrigált énjét viszi ki az utcára s ennek leghűségesebb tolmácsolója — sokan nem is tudják — a köszönés !