Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

2 BALATONVIDEK 1912. november 24. A legnagyobb családok, az államok is egyetértésre törekednek. Étinek megbeszélésére gyűlnek öszsze az államok, nemzetek kiválói : a békekonferenciákon. Ez nem hatalmi féltékenykedés, mint a liga s nem is fordulhat torzzá, mint a szentszövetség munkája Itt alap a népek joga ; ott hiányzott a főkből a népjog iránt való érzék. A hiány okozta, hogy a 30—

40.es években egész Európa talpra állt az önkényes gyámkodás ellen. A békeeszmének bizonyosabb alapokon kell épülnie. Céljai nem egyesek boldogulását, hanem az öszszes emberiség átkaroló testvéri szeretet. Hogy érhetjük ezt el* ? Akik a katonaság szaporításával vélik a kérdést megoldani, a tüzet olajjal öntözik. Becsvágyó fejedelem nem nézheti ugyan karbatett kézzel, hogy szervezkedik szomszédja. A hatalmak olyan meredten nézik Anglia és Oroszország terjeszkedéseit, féltékenyek Németország kulturelőnyeire. örülnek Franciaország degenerálódásán, az osztrákok nemzetiségekretagoltságán; pénzelik, uszítják a balkáni állam ócskákat, tagadhatatlan, hogy a békesorompóba kell állanunk s a mérleget a békeoldalra billentenünk. Mit érnének a harcok, mik N. Lajos, Mátyás seregeit vezették diadalra ? — Csöndes munka, békességes szorgalom jelölheti ki hel}

7ünket a nyugati műveltség legkeletibb sáncain. Csak ugy nyithatunk kaput Keletre, ha a századokon elakadt s a török-német háborúk alatt elpusztult világraszóló műveltségünket, iparunkat, kereskedelmünket világhíresre föltámasztjuk. Ebhez béke kell. Béke, melyért Ciceró nyelve nem szűnik, amig a nagyravágyó Catilinát Róma elhagyására nem birja, melyéit Róma Coriolanus családját küldi a volezkok táborába s a pápa kivonul.az Isten ostora elé, hogy az 'örökváros alkotásait megvédje a rombolástól. De nemzeti történetünkben is gyakran békekötéssel, szövetségkereséssel óvják meg az ország nyugalmát, kulturális intézményeit. Ránk nézve belső szükségletszervi erősödés a hosszú béke áldása. A hátunk mögötti államok külső, belső érdeke, hogy a nyugalmat ne csak szorgalmazzák, de védjék s erősítsék is. Ennek — gondolom — legbiztosabb módja, hogy mindenkinek gondolatává szilárduljon a két legközvetlenebb és alapjaiban legerősebb forma: az iskola és a sajtó legeszményibb magasságba emelése. A sajtó, ahogy Apponyi gróf a párisi békekongresszuson fejtegette — hazánkban szervezve van. Hát az eredetiség e téren miénk Keleten. Hol és miben látjuk e munka eredményét ? Mikor lesz köztudattá hazánk polgáraiban ? Nem lehet előre megjelölni. De hogy kultui bimbózásában legszükségesebb hazánknak, csöppet se kételkedhetünk rajt. Bennünket egy háború költségeivel, rombolásaival a szakadék szélére állítna ; ahogy a márciusi eseménj^ek a megújult Magyarországot. Nincs koncentrált erőnk. A nemzetiségek skorpiócsápja ránk mered mindenfelől. Vájjon nem kell-e a béke, nyugalom egy új fejlődésre indult államnak, amely most akarja vezető szerepét megmutatni Keleten kultúrában s történelmi, erkölcsi jogait saját határain "belül ? A kicsinyes érdek, az alacsuny önzés, mi a hátai ómra vágyókat szokta moráljában vezetni, nem tartja érdekeire káros nak a békétlenséget, mert a zava rosban lenne, mit halásszon. Q ke vés fóka szava sem hangzik el ér dektelenül a földosztó szónok szájá ból. De van orvosság e miazmás bel betegségre. Az iskola a béke szolgá latában. A sajtó szervezéséről refe ráló Apponyi gróf gondoskodott 1907-ben, hogy az iskola Í3 bevonuljon a békemozgalomba. Vigye be az iskola a hazaszereretet. Ne a sovénkedő, csizmatalp szivósságu márciusidusi deklamálásokban. Ez nem hazaszeretet, hogy utána okunk legyen rá zsíros ban katteken torkig enni, inni magunkat Legyen hitünk nemzeti hivatottsá gunkban. Tanítson meg e hit: pilág szintájra emelt kultúráért dolgozni Legyen e nemes értelembe vett in ternacionálizmus Apponyi szerint A haza és az emberiség iránti köte lezettségeink összeegyeztetése. Nyárs polgá.ros reálitásunkat törje meg a nemzeti hit, törekedjünk a béke eszmére s ne vágyódjék egyik nemzet a másik rovására terjeszkedni — durva hatalomban, csak áldásos kultúrában erősödjék s ossza ^zét fényét, melegét, üde harmatát más némzetekre is. Igy nem lesz emberirtó háború; bizonyos világpolgáros, krisztusi szeretet ölel bennünket együvé. Ezzel nem tagadtuk meg magyarságunkat,mert ideáljaink legkimagaslóbbikává neveltük hazánk kulturális haladásáért való dolgozást A sajtó a jelen, az iskola hatá" IFélve, lapulva siet a járó-kelő. Fegyverben vannak Stambul utcáin. Szurony, kard villog a vöröses napfényben, nehéz Skodaagy.uk,vágtatnak dübörögve Csataldzsa felé. Es trombitaszó, dobpergés hangja hallszik, lelkesítő, keleti rythmusban, utána vad tekintetű marcona kisázsiai csapat vonul csaknem végnélküli sorrendben. Változik a kép, mi'ufca kinematograf filmje — a «Vörös Félhold» mentőkocsijai jöun»k sűrű egymásutánban. Hozzák a osaták sebesültjeit — tengernyi szenvedéssel. Tele van velük minden középület; a Követségek palotái és várják az irgalmas, enyhet ado kezek segítségét ! Az évezredes Izlam engedett merevségéből. A Szultán irádót adott ki, mely oieg agedi az igazhitű oszmanlik nőknek, I bogy ápolhassák a szerencsétleneket, mint az európaiak. SUmbul előkelő leányainak ez haladást jelentett, szomoruat — de mégis — * haiadás felé, a rácsos ablakú szigorúan elzárt háremekből. Kemil pasa leányai, Meridzsé ós Euid, — nagyanyjuk conzervativ ellenvetései dacára is — annak engedelmével jelentkeztek a «Vörös Félhold* elnöknőjénéi szolgálattételre. Hogy a nagymama tekintélyén — ki izzón gyűlölt minden ujitást s korlátlanul uralkodott a házban — csorba ne essék, a lányok kíséretébe Hánum asszonyságot rendelte, — az öreg aetiopei dadát, — hogy őrködjék minden mozdulatukon ! . . Ennek a fogatlan, feketekópti nőnek különben is az volt a rendeltetése Kemil pasa házában, hogy mindent lásson és malljon, leskelődjék ég hallgatózzék, högv aztán illetékes helyen, a .szigorú nagymamánál, beáruljon valamit. Kissé félték, kissé gyűlölték ezt a szikár, szúrós szemű asszonyt a lányok — Meridzsé és Etiid, — de türniök kellett, mint sok más egyebet Islam lányainak. Most azonban nem sokat törődtek veik, ha nemez talpú cipőivel végigment a kórtermek ágyai közt, fürkésző éles nézésével. Az egyszerű fekete csarcsafos, siiiün lefátyolozott lányok fáradságot nem ismerő buzgalommal segédkeznek az orvosoknak, mossák, kötözik a rettenetes sebeket. A háromszoros gázfátyol alatt, mely eltakarja arcukat, gyakran telik meg mentük forró könnyel az iszonytató gyötrődés láttára. Meridzsé alig birja a szolgálatot, áju lást érez a borzasztó sebek, az aludt vér láttára és belereszked a lelke a kinlódók, haldoklók hörgésének ballatára, de emberfeletti erővel uralkodik magán ós fehér finom keze ha kinyul a csarcsaf bő ráncai közül, enyhülést jelent. Mint egy jelenés, lebbenő silhouette, olyaunak tűnik fel magas, karcsú alakja az ágyak közt. A hangja lágy, dallamos, vigasztaló. Kitárják az ajtót — jönnek a hordággyal. Véres homlokú, lehunyt szemű sebesült fekszik mozdulatlan merevséggel a vitorlavásznon. Meridzsé feléje indul, hogy átvegye; kijelöli az ágyat, hol kevéssel előbb egy másik a lelkét adta ki. Csendes hangon inti kíméletre a katonákat, kik nem épen gyengéden teszik az ágyra. Meridzsé lemossa az aludt vért az arcáról, felgoinbolja a görög tiszt blouzát — az egyenruhá áról annak nézi — s látja, hogy a nyak alatt szúrt sebből lassan szivárog a vér. Meridzsé az orvos után megy. Az jön, megnézi s utasítást ad. Hánum aszszonysággal, ki mindenhol van, lehető kényelembe helyezik. Meridzsé betakarja egy pokróccal és távozni akar az ágyától. Ebben a pillanatban nyitja ki a sebesült a szemét s bámuló pillantásával rámered az ápolónő fekete öltönyös alakjára. Meridzsé közelebb jön s akaratlan jobban megnézi fátyolát) át azt a remek szép, sápadt arcot, azokkal a tnélyseges kék szemekkel s hirtelen eszébe jutnak a görög mythosz nősei, Istenei. Apollo a férfiszépség Istene, mint ahdgyan Hzt európai nevelónőjétől tanulta. Aztán megkérdi légy török nyelven, mit akar ? A tiszt felsóhajt s a fejét rázza ! Ah mon Dieu ! . . . Meridzsé arca a fátyol alatt felé'énkül s ötömmel gyorsan, hibátlan kiejtéssel franciául mondja : Megértem .... csak mondja, mit kivón . . . A sebesültnek hálás mosoly suhan át az arcán a szelíd megértő hang hallatán. Vizet kór és megkérdi, hol vau ? A konstantinápolyi francia követség palotájában — hangzik a válasz. A kis hadnagy végig simit a homlokán, mintha emlékezne kuszán, zavarosan .. Igen . . . Szalonikinél . . . átszúrták a mellem — mondja halkan, erőltetett beszéddel — egy kardcsapás érte a homlokomat, összeestem. Egy emberséges török közlegény elhúzott egy bokorig. Odaadtam a tárcám neki hálából ... a nevére is emlékszem,