Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1912-12-08 / 49. szám
BALATONVIDÉK 1912. december 8. 25 éve vezeti egyházmegyéjt a felvirágoztatás, hiveit a boldogulás utján. Az Ő nagy nevéhez fűződik az egyházmegye reneszansza ! Maga is tudós. Pártfogója a komoly tudományos törekvéseknek. Egyházmegyéje fiatal levitáit a tudomány fegyverzetében állítja csatasorba ! Áldozatkészségében határt nem ismer, hogy a Vatikán kimeríthetetlen tudományos kincseiből, mint drága gyöngyöt a tenger mélyéből, kihalássza mindazt, ami hazánkra, a magyar katholicizmusra, egyházmegyénkre fényt, dicsőséget áraszthat. A Monumenta Vaticana kötetei ékesen szóló hirdetői mindennek ! Maga is iró. Lelkes gárdát szervez papjaiból az irodalom művelésére. A legmodernebb irodalomnak, a hírlapirodalomnak nagymultu munkása s áldozatkész támogatója. A sajtó betűi az O banderiális katonái. Nagy szelleme a kultura forrasai mellett érzi jól magát. Ez az O levegője. Teljesen méltányolja, hogj' e fonások a katholicizmus talajából csörgedeznek. Kultúrintézmények, iskolai, társadalmi körök és egyletek virágoznak fel jótevő pártfogása alatt. Az iparososztály ifjú munkásait az általa kifogyhatatlan bőkezűséggel dédelgetett egyházmegyei legényegyletekben részesíti a legnemesebb humanizmus és kultura áldásaiban. A családi tűzhelytől távolba szakadt ifjú ipari munkásoknak meleg otthont tart fenn az egyletekben. A ragyogó tényben pompázó székesegyház mellett ujonan emelt, nagyobbított, javított Istenházai, templomok hirdetik Isten dicsősségéért, hivei örök üdvéért buzgó lelkének lángolását, egyházmegyeszerte. Az élet hétpecsétes könyvében csak az Ur angyalai olvashatják az irgalmasságnak, a keresztény karitásznak oltárára helyezett jótéteményeit, azokat a névtelen adományokat, melyek ann} Ti keserű könnyet szárítottak már fel. Mit mondjunk még, mikor már is csordultig tele a szivünk ; ha arról az áldásos negyedszázados íőpásztori munkáról emlékezünk:«atyai gondoskodásáról, jótéteményéről: az igazságokról,melyeket körleveleiben, beszédeiben, irataiban tudománnyal, bölcsességgel, szent buzgalommal, mint jó magot vetett el lelkünkbe s atyai szivéről, mely a «repedezett nádszálat sem töri össze*, hanem iparkodik azt magához és az éghez felemelni:* Az apostoli lelkület, a főpásztori sziv ennyi áldásával érkezik el megyéspüspökünk s bíboros főpapunk az ötvenéves áldozati oltárhoz, fényt árasztva egyliázmegj^éjére, szivének áldozatos szeretetébe foglalva híveinek nagy számát. Az egyház feje bíborba, mi a szeretet arányába foglaljuk főpásztorunk hervadhatatlan érdemeit. . . . Az isteni Üdvözítő utolérhetetlen gyengédséggel nyájhoz hasonlítva övéit, bárányoknak, juhoknak nevezi híveit : <Legeltesd bárányaimat » <Legeltesd juhaimat.* A pásztor és a nyáj közti szeretetteljes viszony jelképezi az Egyház főpásztorai és hivei közti lelki kapcsolatot. Ez a Szentlélek által megaranyozott lelki kapocs fűz bennünket bíboros áldozár jubilánsunkhoz. A püspök : apostolutód, kit a Szentlélek helj'ezett Sión ormára, hogy kormányozza Isten egyházát : mi hívek és papok hivei vagyunk, főpásztor, mi vagyunk a nyáj, ki nekünk őrizőül rendeltetett. A nyáj pásztora szavára hallgat s követi azt. Követjük mi is főpásztorunkat, elmegyünk Vele lélekben, együtt borulunk le Vele az aranyáldozati oltár zsámolyához, Vele együtt < kérjük az Atyát, áldja meg a mi jubiláló bíboros főpásztorunkat kegyelmeinek bőségével, hogy magas püspöki hivatalában az Ö tetszése szerint járhasson az Ur színe előtt, hogy ! hozzánk intézett oktatásait buzgalma melegítse, élete példája világosítsa s hogy az Ur malasztja termékenyítse ; hogy áldozatai legyenek előtte mindenkor jóíllatuak; s megáldván őt még hosszú élettel, engedje: hogy lelkiismerete vigasztalásaiban s munkás buzgalma örvendetes eredményeinek szemlélésében nyerje meg főpásztori nemes életének jutalmát már itt a földön, melyet az egyház feje bíborba, mi hivei pedig mindenkor buzgó imában foglalva tartunk áldásos emlékezésünkben. Az ii ás szerint «áldott az, kinek emléke áldásban vagyon.* Hódoló tiszteletünk s áldó imánk kiséri bíboros püspökünket a jubiláris áldozat bemutatásához s Vele egyesitjük imáinkat az ötvenéves visszaemlékezés áldásos óráiban. Rakovszky Béla cikke a Magyar Hírlapban. Kerületünk országgyűlési képviselője, ki, mint ismeretes, a diplomáciai és külpolitika kérdésekben szaktekintély, az Andrássyhoz közelálló Magyar Hírlap dec. elsei számában igen érdekes és megszívlelésre méltó cikket irt. A cikk az adriai kérdéssel foglalkozik, amely a diadalittas szerbek követeléséi miatt. egyre veszélyesebbé kezd válni A szerbek kívánják a san giovBimi di meduai és a durazzói kikötőket és a közbenesö tengermelléket. Ezeket a követeléseket bizonyos befolyásos orosz áramlatok támogatják. Már pedig — irja Rakovszky — hatalmi viszonyok átalakulása az Adriában kizárólagosan monarkiánknak és Olaszországnak az ügye, sőt. mondhatni, bogy bizonyos tekintetben a mi intern ügyünk. Ha tehát az oroszok ebbe a kérdésbe beavatkoznak, ezt kell, hogy egyenest ellenséges akciónak, provokációnak tekintsük, amelyre a megfelelő válasszal adósok nem maradhatunk és reméljük, hogy nem is Br. dr. Hornig Károly. Irta dr. Lakatos Vince. Magasztos ünuepre készül a Szent Istváu alapította ősi, veszprémi égyházm egy e- Nagy tudományú és jóságos szivéről országszerte ismert püspöke : Dr. br. Hornig Károly f. hó 10-én ünnepli aranymiséjét. Vele fog ünnepelni ezeu a nagy napon az egész egyházmegye papsága és hivő serege, Vele fog ünnepelni igaz szeretettel és lelkesedéssel, hiszen olyan megható az, mikor valaki galambősz fürtökkel, talán ingatag léptekkel, de Isten bőséges kegyelmeiben szinte megfürödve közeledik a szentek szentjének illatos oltárához, hogy áldást kórjen híveinek érte imádkozó seregére, áldást a magyar hazára, áldást Magyarország apostoli királyára ! Az egyházmegye ékes szóló püspökhelyettese, dr. Rédey Gyula már kiadta a nagy ünnepet bevezető magasröptű körlevelét, melyben minden bombaszt nélkül, egy történetiró tárgyilagosságával felsorolja azokat az érdemeket, amelyek Hornig Károlyt naggyá teszik azok szemében, akik őt ismerik. Nem tudom megállni, hogy ennek a körlevélnek egy szakaszát ide ne igtassam. • Megemlékezünk — úgymond Rédey — áldozatkészségéről, mellyel templomainkat, paplakainkat, iskoláinjcat, ovodáinkat, kath. sajtónkat, irodalmunkat, művészetünket, szóval minden nemzeti, egyházi és művelődési intézményünket igazi főpásztori bőkezűséggel felkarolta. > Nem csoda tehát, hogy a nagyszellemü főpapnak hire, ki pályafutását mint szerkesztő és tanár kezdette s ki mindenképen a régi nagyszabású püspökök re emlékeztet, Rómába, az Anyaszentegyház fővárosába, is eljutott. Az aranymisés püspök X. Pius pápa különös kegyességéből már mint bíboros fogja bemutatni a>anyáldozatát. A veszprémi püspökök sorában 0 a nyolcvanhetedik és első, akit. az Apostoli Szentszék a bíbornoki kalappal felékesített. Nagy díszére válik ez a fényes kitüntetés a veszprémi püspöki széknek, amely az előtt sem szűkölködött kiváló emberek nélkül ; nagy díszére az egész magyar kath. Egyháznak, mely mint a világegyháznak egy kis része, e kitiiutetés révén is joggal kérhet helyet magának a nagy, a hatalmas nemzetek sorában. Mert a bibor fénye nemcsak arra áraszt ékességet, aki a bíbort viseli, hanem arra a nemzetre is, amelynek közéletében a kitüntetett szerepet játszani hivatva van. Midőn Hornig Károly bibornok Ö főmagassága dec. 10-én az Ur oltára elé lép, nyugodtan tekinthet vissza megfutott egyházi pályájára, melyen mindig nyitott szemmel haladt s meglátta azt a sok vészt és vihart,, amely az Egyház hajójának oldalait ostromolta ; meglátta azt a sok sebet, amely a különféle intézményeken itt is, ott is tátongott. Mindig meg volt benne az érzék arra, bogy a bajokat, orvosolni kell, mert, egyszerű észre nem vevéssel maguktól el nem múlnak. Püspökeink sorában nincs senki, aki a kath. egyesületek anyagi támogatására annyi áldozatot hozott volna ; nincs senki, aki a kath. sajtó magasztos hivatásáról, de rendkívül nehéz helyzetéről olyannyira meg volna győződve, mint 0 fömagassága. A legnagyobb mértékben igaznak tartja azt a szellemes mondást, hogy ha Sz. Pál élne, hírlapíró lenne, mert meg van győződve arról, hogy a sajtó, amily áldásos működést fejthet ki, ép oly romboló is lehet, ha avatatlan kezekbe kerül. Es ma, ezen a kettős nagy ünnepen, lelkünk egész melegével köszöntjük a bíboros főpapot, s kérjük Istent, hogy magas kitüntetését sokáig, boldogan élvezhesse, hogy a kath. Egyháznak, a kath. sajtónak, sokáig lehessen oszlopa és erőssége, a szegények istápolója és a Veszprém i Egyházmegyének dísze és büszkesége !
