Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-06-02 / 22. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. junius 2. 22. szám. DÉK I V>liíiÍvíií lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 l 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Szocializmus és a drágaság. Az utóbbi évek munkásmozgalmai, bérharcai voltak első jelei : az általános drágulásnak. Úgy az iparkereskedelmi, mint a mezőgazdasági munkásnép uyomasztó anyagi helyzete a politikai természetű mozgalmakon kivül évrőlévie megismétlődő bérharcokban jutott kifejezésre. A munkásság anyagi helyzetének javulásával lépést tartott az általános drágaság, sőt azóta kezdett csak igazán fenyegető arányokat ölteni. Az ok és okozati összefüggés a két dolog közt egészen világos. A munkabérek általános emelkedése mellett a termelési költségek is lényegesen, esetről-esetre több száz percenttel emelkedtek s ilyen körülmények között a produktumok árai sem maradhattak a régi nívón, hiszen az ipar és mezőgazdasági termékek árának egyik leglényegesebb szabályozója maga a termelési költség. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a munkásnépnek an}

?agi helyzete javítására irányuló törekvése volt egyetlen oka az általános drágulásnak, mert közre játszottak abban egyébb tényezők is, de ha a szociális mozgalmakról, bérharcokról beszélünk, akkor amellett, hogy azok jogosságát — bizonyos kivételes esetektől eltekintve — elismerjük, be kell látnunk azt is, hogy a munkás, a munka megdrágulása volt közvetlen indító oka az általános drágaságnak. Mindez nem volna olyan nagy baj, ha a munkabérek nagyarányú emelkedése meghozta volna a munkásnép anyagi helyzetének javulását, ha általánosságban elmondhatnánk, hogy a munkásnép évtizedes küzdelmeivel elérte volna azt, amit tulajdonképen elérni akart. Ezt azonban, sajnos, nem mondhatjuk, mert az általános munkásdrágaságnak nem a munkasok anyagi jóléte, hanem az a drágaság lett a következménye, melynek súlya alatt nyög ma az egész ország, különösen pedig azon társadalmi osztályok,melyeknek nincs módjukban jövedelmeiket az évrőlévre növekvő drágasához viszonyítani, illetve ahhoz képest fokozni. Ha a mai és csak 8—10 év előtti munkabéreket nézzük — különösen az ipari munkásságnál — úgy hihetetlen emelkedést fogunk találni. Ipartelepek képzett akkordmunkásai átlagban 10—12 korona, sőt néha ennél is magasabb munkabéreket érnek el, de nézzük csak az egészen közönséges, csupán testi erőt igénylő munkát, például a favágást. Míg ezelőtt 10 évvel 4 koronáért vágtak fel egy öl fát, ma ugyan ezért 9—10 koronát is kell helyenkint fizetni, s kérdem, ezek után mennyivel jobb ma az ipari szakmunkás és a favágó an}^agi helyzete, mint az előző 10 esztendővel ? Bizony nem sokkal, sőt, ha megélhetésről van szó, itt is csak a régi jó világot emlegetik. Hasonló munkabéremelkedéssel találkozunk a mezőgazdaságnál is, azzal a különbséggel, hogy itt a munkásdrágaság mellett még munkáshiánnyal ís számolni kell, amit részben mezőgazdasági munkásaink nagyarányú kivándorlása, részben ipari alkalmazása okoz. Ha az ez= előtt 8—10 esztendővel fizetett munkabéreket általánosságban 1.-nek vesszük, ma ugyanezért a munkáért 2—3 at kell fizetni, az akkori 1 koronás munkás ma három koronán A BALATON VIDÉK TARCAJA. A gazdasági akadémia tanulmányútja. (Keszthely—Prága.) Közli : Rajczy Géza. A tél folyamán Hock János országgyűlési képviselő az Amazon nagytermében szabadelőadást tartott. Előadásának, amelynek magam is fültanuja voltam, egy részlete élénken tükröződött vissza emlékembe most, amikor tanulmányűtunkat, megírni akarom. Hock ugyanis azt mondta, hogy amig bármely dolog csak a tanulmányozás stádiumában marad, nem árt senkinek, de lia valaki tanulmányozásának végeredményét papírra óhajta vetni, nagyon fontolja meg, mily nagy nehézségei áll szemb«n, mellyel előre számolnia kell. Hogy ezen előttem álló nehézs

;g dacára mégis belefogok, teszem azt attól a biztató jóindulattól indíttat va, mellyel akadémiánk Keszthely közönsége részéről mindenkor találkozik. Indulásunk máj. 16-án hajnali fél 3 órai vonattal történt. A társaság tagjai voltak: Ferenczy Ferenc, Fáber Sándor, dr. Hofmann Ferenc, Pesthy Béla akad. tanárok, Paál János jár. biró,Tóth Elemér urad. intéző, mint vendégek és az akadémia III. éves hallgatói. Korai hajnali indulásunkkal útitársunk szegődött hozzánk a nem-alvás. A kocsikban a tiéfálódzás és beszélgetés volt unaloműzőnk. A remélt szép és érdekességgel teljesnek hitt napok, sőt órák festése képezte beszélgetésünk tárgyát Maga az a körülmény, hogy indulásunk előestéjén kabarét est volt, többeket arra vitt, hogy le sem pinhentek, hanem víg barátkozás közt várták be az indulást. A társaság eme tagjai nem élvezték a hajnalhasadás mesés tüneményét, melynek megszemlélésére néhányat a szendergök közül felráztunk a későbbi ut folyamán szállóigévé vált mondással : Ne aludj pajtás ! most tanulmány uton vagy, érdeklődj minden iránt! Mi sem természetesebb, minthogy a kényelmetlen helyzetben levő álmodozó duzzogva fordítja el fejét a hajnalhasadás fenséges tüneményétől. Képzeletünkben előre végigélvezett, meleg reggelihoz jutóttunk a tapolcai vendéglőben. A meleg reggelitől felüdülve folytattuk utunkat Ukkon át Wien felé. A gyorsvonaton hamarabb telik nz idő, röpülve rohanunk célunk felé. MosonMagyar-Óvár állomáson az akadémiai tanári karnak és hallgatóságnak egy kisebb csoportja várt ránk, hogy egy pilanatra üdvözölhessük egymást. Óvár után a vonatról láttuk Level községet, hol Újhelyi Imre akadém. igazgató ur által vezetett, a kisgazdák által űzött és ma országos hírnévnek örvendő szarvasmarhatenyésztés van. Bruck — Királyhida a magyar végállomás. Itt az osztrák kalauz felváltotta a magyart s*oIgálattétell>en. A kalauzcserére mindenkit bizonyos megmagyarázhatatlan érzés fogottéi Talán azt sajnáltuk, hogy ily hamar határállomáshoz értünk . . ? Nem tudom. Minyájunkon azonban egyre erőt vesz a vidék szépségei iránt való érdeklődés. A vasút vonal mellett nagyobbrészt szilvások tüuetk szemünk elé. Vonatunk változatos tájakon robogott tova. Az uttestet ritkás diótháló választja el a legelőktől és mezőktől, hogy a legelőállat ne tudjon felmenni a sínekre. Szölőkulturát láttunk nagyon meredek lejtön. Érthetetlennek, de egyszersmind érdekesnek tűnt fel előtünk, hogy egyik osztrák kis falucska határán a kocsmc mellett egy kőszobiot láttunk, amely mellett (legalább a robogó gyorsvonatról igy láttuk) fekete sárga zászlót lengetett a szél. Közeledve Wien-hez, mindinkább megerősödött bennünk az a tudat, hogy iparilag nagyon fejlett területen vezet utunk. A gyárak kéményei mindinkább tömegesebben tűnnek elő. Wien-be érve, társaskocsin mentünk Franz-Josefs-Bahn-ra. A vonaton az nt fáradalmaitól kissé nyomott hangulatunkat