Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-30 / 31. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. juliu

s 16. a kirándulás anyagi sikerrel ellenben erkölcsi blamázszsal végződik, mint a mult heti, ekkor tán a keszthelyi ifjúságot vegyük elő ? Nem tesszük, hanem helyette felelősségre vonjuk Rechnitzer Ferenc urat. A hajóra 200 ember fért volna fel, s a kiránduláson összezsúfoltak öt-hatszáz jelentkezőt Honnét van e vállalkozónak joga arra, hogy az egyéni ^közbiztonságot veszélynek tegye ki a keszthelyi ifjúság és a fürdővendégek cégére alatt ? Ha szerencsétlenség történt volna

; bizonyára nem Rechnitzer Ferenc ur maradt volna utolsónak a hajóhídon. Ahogy értesülünk, a hajóbelépő jegyekén kivül visszafelé külön dijakat szedtek az ülőhelyekért. S ezzel megcsonkították a kirándulók szerzett jogait. Útközben a hajón kiütött a drágaság. A pénzügyi hatóság megkérdezése nélkül trafikot rendeztek be a fedélzeten és Rechnitzer ^Ferenc ur beállott kis Lukácsnak, felemelvén a dohányárukat a duplájára. (Hogy példát mondjak, a hölgy cigaretták darabját 8 fillérért árulták.) Ezt ajánlom az illetékes hatóság figyelmébe. Útközben botrányok történtek. Néhány kiránduló berúgott. Ez elvégre emberi jog. Minden hasonló alkalommal berúg néhány kiránduló. A tapintatos rendezőség s amelyiknek bizonyos minimális tekintélye van, az ilyeneket alkalmas módon elkülöníti s minden készülő virtuskodást, botrányt megakadályoz. Ez esetben nem igy történt, hanem mindenki azt tett, amit akart. Poharak verődtek a padozathoz s megsebesítettek egy úriembert, hatalmaskodások, becsípett emberek megszokott virtusa vidáman fűszerezte a kirándulást. Végül a rendezőség revolvert fogva a zajongókra, kitette őket Tihanyban a partra. Mintha csak az amerikai préri élet idilljei éledtek volna fel a Balatonon. Nem akadt kiránduló aki a könyelmüsége miatt fenével nem etette volna ezt a cifra élvezetet. Ami történt, megtörtént. Rechnitzer Ferenc ur megkereste a napi diját és ezzel nyugalomba vonult. Végleg és tényleg. Élénk figyelmünk lesz rá, hogy ez lett légyen az utolsó sikerdus vállalkozása, — a legközelebbi kísérletnél, azt hisszük nem épen hatástalanul, meg fogjuk akadályozni a hasonló ártalmas botrányokat. * A csónakverseny. A inához két hétre tartandó csónak versenyre élénken treníroznak a versenyben résztvevők a keszthelyi öbölben s a jelentkezések szorgalmasan gyűlnek, ugy, hogy remélhetőleg n jövő héten már a óban a helyzetben leszünk, hogy a részletes versenyprogrammal szolgáhassunk a közönségnek. Maga a veiseny külső kerete mindenben meg fog egyezni azzal a tervezettet, amit lapunk egyik mult, számábau közöltünk. , Nevezéseket, uiindakét csónakház felvesz, nevezési díj nélkül s azzal a természetes kedvezménnyel, hogy a versenyek alatt a csónakok Imsználata is díjtalan lesz, Itt említjük meg még, hogy a csónakázó egylet, saját alapja javára ma este konfetti csatá

1 rendez a parti sétányon. A cabaré. A keszthelyi színtársulat szinte minden várakozás ellenére a legnagyobb gyorsasággal hagyta el városunkat, ami meglepő volna az állandóan telt házak után, tia uem tudnánk, hogy kötelességük révéu meg kellett, kezdeniök a balatonfüredi szezon!. A társulat külömben állítólag szeptember 1-éu újból visszatér egy busz napos szezonra. Az elmúlt hét, külső hatások miatt. — értiük alatta a nagy hőséget — alatta állott, az azelőtti hét nap eredményeinek, noha a városunkban időző vendégművész Szirtuay Imre ur két ízben is fellépett. Kár, hogy csupa busz éves darabokban, melyeknek a szerepei az ő művészmultjában egyáltalán nem képeztek határkövet,. Mennyire szívesen láttuk volna öt. például a Casanova Luciferjéaen, na de ennek az előadásához a társulat olyan ambíciójára lett volna szükség, melynek hiányát, igazán nem lehet rósz néven vennünk ebben a uagy melegben. Aki ezeken az előadásokon részt, vett, a legnagyobb megelégedéssel távozhatott. Bucsuestáül azonban egy cabarét rendezett a társulat, amihez azonban már súlyos szó fór. Az előadásra erősen megtelt a ház s ennek dacára a társulat tagjai — persze az igazgató jóhiszemű ellen uem őrzése mellett, — leadtak egy ötnegyedórás műsort, melyből n plakátokon hirdetett, számoknak legalább fele része kimaradt. Valószínűleg olyan számítással, hogy «mi most már ugy is elmegyüuk, utánunk jöhet akár az özönvíz, a közönség ugy sem kéri vissza a belépti dijat !> Pedig mondhatom, hogy erre minden jelen levőnek nem kis kedve lett volna. E/. az eljárás, — legenyhébb szóval bírálva, — közönséges ripacskobás és cseppet sem alkalmas arra, liogy h társulat önérzetére kedvező világitást vessen. Egy okkal több arra, hogy jövőre az ilyen cabaré előadásokat fokozottabb figyelemmel kísérjük. —*— Építsünk légsátrakat a Balaton partján. Van-e most időszerűbb téma, mint a nagy forróság és a lakáshiány ? Ez a két körülmény adta meg az alább közölt «szu) ét. Keszthely és Héviz fürdőző közönségének forgalma akkora, hogy az ideözönlő ölethetsz, de akkor Oreglia haragját vonod magadra ! A barisell gondolataiba mélyedt. Máté pedig várakozott a sorsára. Hosszú néhány perc múlott el igy, végre a parancsnok megszólalt : — Fogjátok közre, — mondá a kémei felé — láncokban marad. Kisérjétek át a kormányzó palotájába. S ha nem beszélt igazat, szúrjátok le a parton és lökjétek be a Ttberisbe ! Máté meghajolt s a kémek őrizete mellett távozott. A Borgia palotához érve, akadálytalanul bebocsájtották a kapun. A kormányzó sebláza már múlóban volt s ugyanott fogadta őket, ahol Máté egyszer már megfordult. Oreglia amint meghallotta a kémek előadását, ingerülten kiáltott rá a törpére: — Te esküt tettél, hogy az én parancsomat teljesíted és e helyett a saját embereink elleu fordultál ! — Védekeznem kellett kegyelmes ur! Ok voltak a tamadók ! Ez a véletlen azonban egyet bebizonyított ! Hogy a fegyverem biztos, mint a halál ! Az egyik kisérő közbe szólt : — Valóban kegyelmes ur, ennek a gazembernek olyan fegyvere van, amivel ha bárkit lesújt, menthetetlenül elveszett ! — Hány embereteket csendesítette el? — Hetet, uram közülünk ! — Egymaga ? — Meg az ördög, aki segiti őt! A kormányzó újból Máté felé for« dult : — Tudod, hogy mi vár ezért reád ? — Tudom, kegyelmes ur. Halál ! . . . Majd csendesen hozzá tette : — Akkor ezonban nem vihetem véghez amit megfogadtam ! Oreglia gondolkodóba esett : — Es ha kegyelmet adok ? — Akkor teljesítem a parancsodat!... De nagy árért ! — Oh te nyomorék ! Még feltételeket szabsz ! Hördült fel a kormányzó vad haraggal. — Kegyelmes, ur, az én életem már hajszálom függ ! En mindent merhetek, hogy mindent nyerjek ! Mert nem féleh a baláltól. S elszáut tekintetébői látszott, hogy komolyan érzi amit beszél. — Es mi lenne a feltételed ? — Elóbb bocsásd el ezeket a közeledből, — szólt Máté a kémekre mutatva, — azután beszélek ! Addig nem ! A kormányzó ingerülten intett : — Távozzatok ! Amikor egyedül maradtak, a törpe felvetette fejét és keményen szembenézve a kormányzóval, csaknem kiáltva mondá : - A tettemért Lukréciát akarom ! Ahogy kimondá a szót, hátraugrott, mert a kormányzó szenvedélyesen felkapta az asztalon előtte heverő tőrt ós azt teijes erővel feléje sujsotta. — Ölj meg ! Nem tö-iödöm semmivel ! Kimondtam ! Állom ! Megteszem amit kívánsz, de érte Lukréciát akarom ! — Oh te nyomorék ... te féreg . . . eltiporlak . . . Máté dacosan megrázta fajét : — Akarom ! A kormányzó arcán egy pillanat alatt csodálatos változás ment át. Hátradőlt székében és hidegen válaszolt : — Meglesz 1 Máté meghajolt : — Ezen kivül még teljes szabadságot kívánok, hogy ugy vigyem véghez a tettet, ahogyan nekem tetszik ! — Jó, menj. Vetesd le a bilincseket magadról ! Hanem azt jegyezd meg, hogy a kapukat őriztetem, ha szökui akarnál a kész halálba rohansz ! — Kegyelmes ur, ha itt a pokol várna is rám és ott künn, a falakon tul a menyország, akkor is itt maradnék, mert nekem adod Lukrécia ifjúságát ! — Hallgass erről ! Kjáltott a kormányzó az asztalra csapva. — Mondtam, hogy megkapod és ez elég legyen ! Tehát Koan herceg ! — Most már nyugodt lehetsz uram, hogy holnayután ilyenkorra már nem lesz az élők között. Máté amint kilépett a Borgia palotából az utcára, vad szenvedéllyel tekintett vissza az elhagyott házra : — Még két nap, azután visszatérek. . . . Lukrécia enyém lesz, vagy meghalok, • . . de akkor meghalnak ők is ! Megtántorodott a lépése, meg kellett kapaszkodnia a falbau, külömben elesett volna az ut közepén. Végig simította a homlokát s megvárta amint magához tér és régi erejének teljes birtokába jut. Azután megindult gyors lépéssel az Aranyliliom-utca felé.