Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-08 / 2. szám

XV. évfolyam. Keszthely, 1911. január 8. 2. szám. BAL TONVIDEK MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER. VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. 5 K. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. Keresztény szövetkezés! Foojunk kezet mindannyian ! Városunkban két keresztény egyesület működik, amely azonban, sajnos, szerepében annyira passzív, hogy passzivitása már a gyengeség­gel hátán s. Ezt megállapíthatjuk mi mind, akik a két egyesület kö­zelében élünk és jól ismerjük a dol­gok valódi horderejét. Az egyik közülük a Népszövet­ség, amely számos tagja dacára, mű­ködésében csupán arra szorítkozik, hogy az előfizetési dijak fejében fo­lyóiratát szétossza. A másik a kath. legényegylet, amety elveit csak zárt aHók mögött követi s nyilvános sze­replése néhány esti mulatság rende­zésében merül ki. Ez az évtizedeken át folytatott lanyha szereplés volt az oka annak, hogy városunkban elhatalmasodott az aktiv szabadelvű irányzat s az vezetett, a mi nézetünk szerint — téves uton. Szeretném, ha most a szavam a harsonák erejével szólalna meg s éles hangjával zúgna szét e város falai között : <Keresztény elvbará­tok, ébredjetek ellanyhult hosszú ál­motokból !» Járjon az ember bármerre, bár­milyen körben, az iparos, a keres­kedő, a kultur ember s a paloták lakója egyaránt azon sóhajtozik, hogy a magyar keresztény társada­lom széthúz, szerte hull, nélkülözi az összetartás legelemibb kötelességeit, ereje szunnyad, pedig ezzel az erő­vel diadalmasan vezethetné a tulaj­don S01'9át. E mindenütt általános magyar elégedetlenség kiélezett döntő hely­zetbe sodorta a magyar társadalmat. Ha jól érezzük meg az idők jelét, most kell elkövetkezni a napnak, a mikor a magyarság uralma saját honában vagy győz, vagy elbukik. A kénj'elmes lelkek irtóznak a küzdelemtől, amely a városunkban a rnult félév folyamán vette kezde­tét s amely küzdelemnek cselekvő harcosa voltam én is. A kényelmes lelkek irigységgel gondolnak vis.-za a régebbi időkre, amikor e városban béke volt, amely béke a meghunyász­kodással volt határos. Ez a béke nem volt egészséges! Látott, már mindenki pókhálót, s látta azt is, amikor a háló gaz­dája szorosan lekötve tartja a le­gyet, szívja a vérét s az áldozat lankadtan tűr, — a pók elterül fe­lette, nem mozdul — béke van. Ez volt. a mi békénk! De mozduljon csak meg a légy, igyekezzék szaba­dulni a kötelékekből, micsoda harc támad akkor ! Ez volt a mi har­cunk ! S e küzdelem már megérett arra, hogy ne csak egyedül foly­tassuk. Hogy egyes emberek mire ké­pesek. — megmutattuk, — hátha tizen, húszan, százan lennénk egy­más mellett ? Mert tévedés volna azt hinni, hogy a mult küzdelmeiben egy való­ságos cfekete hadsereg> állott volna a hátunk mögött, (amely kedvenc ki­fejezést az ellenségeinktől tanultuk.) Magunk voltunk mi, egyen, ket­ten, hárman, de négyen sohasem. Hátha százan is lehetnénk ? Minthogy inkább vagyunk a tettek, mint a szavak barátai, be­számolunk egy tervről, amely mint távoli óhajtás él a lelkünkben. E terv a keresztény társadalom egye­sitése. Először itt, azután másutt, végül mindenfelé. Az a galileai kis falu is egy igém telen fészek volt annak idején, — mégis meghódí­totta a világot. S a mi eszméink is ugyanazok. A B A LATON VIDÉK TAHCAJA. Kivándorlási képek. Valahol Gibraltár körül srófolhatja már a. tengert, az újvilág felé tartó útjában az óriási Cimard-gőzös, melynek néhány nap "lőtt, hogy iti horgonyzott a fiumei kikö­tőben, miuden zegét-zugát bejártam. Egész városnyi ember kél óceánon túlra a Pan­nónia gőzösön, mely most, Isten a tudója, hány tonna reménységet száilit szuszogva. Odafelé mindig reménységet száilit. Csoda, hogy el nem sülyed a nagy suly miatt. Azaz, mégsem az a csoda. Sokkal nagyobb terhet hoz visszafelé. Mert akkor néni re­ménységet, száilit, hanem kiábrándulást, keserűséget, csalódást. De hát azért nem kell zsörtölődni. A közjogászok elégedetlek lehetnek, mert ime, vívmány, hogy az uszó városnak az angolok Pannónia nevet ad­ták és nem azt például, hogy Ausztria. Csupa megtisztelés ez. Büszkék lehetünk. Szombaton délután három órakor tör­tént hz indulás. Penteken már nyersbőrö ket emeltek be a liajő gyomrába a csi­korgó gözdaruk. Szombat reggel pedig ele­ven emberbőrök sétáltak be a saját lábu­kon a hajó fedélközi ketrec-labirintusába. Délig tartott, mig valamennyit beszállásol­ták. Nem tudom pontosan, hányan lehet­tek. Hallom, hogy valami ezer kétszázan ; jó egyharmaduk vérségszerinti inagyer. Mielőtt hajóra kellek volna, a Deák Ferenc-ut felső v gén a világító tornyon tul levő kivándorlási palotában táboroztak. Ez az óriási, kétemeletes, mintegy harmad­félszáz méter hosszú épület másfél év előtt nyílt meg és a kivándorlók érdekeit szol­gálja, eléggé jól megfelelve hivatásának. Ha már a kivándorlást megszűnte 1 ni nem lehet, hát legalább segítem kell ezeken a szegény embereken. Itt elég olc-.ón — napi 2 korona 50 fillérért — teljes ellátásban (szállás és étkezés) részesülnek, de még ezenkívül alaposan kitanitják őket; figyel­meztetik valamennyit, hogy mihez t,art>ák magukat a hajón, meg a partraszálláskor. A földszinten vannak a kivándorlási irodák, orvosi hivatal, pénztár, meg a nagy várócsarnok. Az emeleten az ótkezöszobák, hálótermek ; konyha, betegszobák, fürdők. A hálótermek berendezése az ut«st már hozzászoktatja a hajóhoz, amennyiben itt is emeletes hajóágyak vann-ik, ugyanolya­nok, mint a hajókon a harmadosztályú uta­sok számár a. Az étkezőierem egyik felében a hosszú asztalok lócákkal, a másik felében a rengeteg konyha, tíz óriási gőzhevitéses üsttel, Ezekben ezerkétszáz ember számára tudnak egyszerre főzni. Reggel kávét, dél­ben husievest, főtt hust ós főzeléket, este gulyást kapnak a kivándor lási palota lakói. A falakon nagybetűs felírások figyelmezte­tik a jobb étvágyuakat, hog}' akinek sgy adag kevés volt, ujabb adagot ingyen, minden ráfizetés nélkül kaphat. A koszt­tal az emberek meg vannak elégedve, csak a fürdő- és zuhanyszobák intézményétől idegenkednek. Kényszei iteni ugyan senkit sem lehet a fürdésre, de azért, persze, min­denkinek megmondják, hogy ha akar fü­rödhetik. E tekintetben többnyire ez a vá­lasz : — Fogok ón vizet látni, három hétig eleget. Még fürödjeni is ? Hanem persze a betegeket, mielőtt a külön szobákba internálnák őket, bizony megfürdetik. Emiatt szokott némi zúgoló­dás lenn 1. De nemcsak a fürdés, hanem egyáltalán a betegszobába való különités miatt. Mert tudni kell, hogy beteg kiván­dorlót nem engednek fel a hajóra. Sokszor egy hónapot is vesztegel a kivándorló, míg­nem gyógyulásától orvosi bizonyítványt nyerve, végre utrakelhet, de persze már egy másik ftajóu. mert az a hajó, mellyel társai keltek útra, közben rég kikötött New-Yorkban, sőt talán, meglehet, vissza is ért és megint nélküle ment el. A mi az elszállásolást illeti, a kiván­dorlás palotába a nőket és férfiakat kü­lön helyezik el az épület jobb és bal szár­nyában, melyet ajtó választ el és ezt az

Next

/
Oldalképek
Tartalom