Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-21 / 21. szám

2 BALATONVIDEK 1911. junius 11. nek szellemi szükséglete vau s szeretetébe tudja fogadni azt, aki szerényen, de tartalommal közeledik feléje. A negyedévi öt korona adó, nem volna súlyos még akkor sem, hogyha egy nagy, morális nemzeti cél oltárára áldoztatnék, még kevésbbé súlyos akkor, ha érte egy jó barátot szerzünk a lapban, — amely az olvasóival oly érzelmi közösséget ápol, mint egyetlen más sem a magyar folyóirat irodalomban, — aki hétrőlhétre bezörget ajtónkon s amit öszszegyüjtött a nagy világban, igaz szeretettel adja. Hogyha e bimbózó virágok kipattannak s a lap hatalmasnak Ígérkező alapjait megépíthette, ez a talapzat javaival nem gazdagít közülünk senkit sem s gyümölcseit az olvasói közt osztja szét. Nagy, forrongó tervek vezetik útját, amit, erős meggyőződésünk, folyton szebbülő köntösben fogunk megjárni. Hogy mire képet az önzetlen munka és a hozzáértő vezetés, ezt megmutatta az «Élet» testvérlapja, a <Zászlónk>, amel}

T kilencedik évében járva, huszonötezer előfizetőt számlál a magyar középiskolai ifjúság között. S e hatalmas eredmény, amelyből más vagyont szerezne, visszatér az utolsó fillérig az olvasói közé s azoknak lelki kincstárát gazdagítja. Ezt az utat követi a mi lapunk is, ideális nagy céljai érdekében. Uraim,fizessenek elő az «Elet»-re! Orbán Dezső. — Ma vasárnap délután Gyenesdiáson népszövetségi gyűlés lesz. Beszélni fog Blasutigli Sándor káplán. I Váradi Károly. | SEKiiSHmmBHBHn? A székesfehérvári tan kerületnek niélj' gyásza van. Váradi Károly, a tankerület,nek 7 éven át volt buzgó főigazgatója, hosszas szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. • De tilán kevés is ez a jelző az ö nagy jóságához képest. ? Mert nem lakott, ab! an a szívben gyűlölet, csalt szeretet, ! nem honolt, abban gyanakodás, csak bizalom, Váradi Károly egészen a szív emberé volt ! Szivét vitte az iskolába, a tanári gyűlésekbe és kapott, cserébe szeretettől lángoló sziveket,, latiároktói és diákoktól egyformán. Soha, egy pillanatra sem felejtette el, hogy rendjének alapítója, Kalaztiuti Szt. József, mit kívánt attól, aki a kedves, fejlődő gyermeki léleknek vezetője, .irányitója akar lenni. A szeretet paedagógusa volt mint. szegedi tanár, mint debreceni igazgató és mint székesfehérvári tankerületi főigazgató. Akik városunkból őt ismerték, reui fogják egyhamar elfelejteni 113'ájHS arcát, modorának szinte nőies gyengédségét és finomságát, egész lényének lekötelező voltát. Az igazi nagyságnak nem csekély foka kívántatik ahhoz, hogy valaki vezető, magas állásban is olyan legyen, mintha a közlegény sorsot el .sem hagyta volna. Es ö ilyen volt ! Sohasem beszelt magas lóhátról ! Tanácsait is ugy tudta osztogatni, mintha ő lelt volna- h tanácskérő. Sokat adott a fegyelemre, pontosságra mind az ügykezelésben, mind az iskolában. Még csak egyet, akarok felemlíteni ! Nagyon szerette hazáját, nemzetét. A hazaszeretetben méltó utóda volt az Erdósieknek s fzért az elégedetlenkedő Petur bánok kifakadá*ait is megtudta érteni s át is tudta érezni. A középiskolák humánus vezetőt, a tanulók igazán szerető, áldott lelkű atyát vesztettek benne. N3 ugodjék békében! — Évzáró vizsgák. A keszthelyi plébániához tartozó Vonj-arcvashegy és Balatongyörök községek rk. iskoláiban a mult héten voltak az évzáró vizsgák, ámenek mindakét helyen fényes eredménnyerjártak. Szociáldemokraták a szabadkőművesek ellen. Ez ugyan hihetetlennek látszik, de mégis megtörtént. Nem ugyan nálunk, hanem az isteutagadás klasszikus földjén — Franciaországban. Ez az eset — tagadhatatlan — a megváltozott idők jelének tekinthető. Pataud elvtárs, Páris «koronázatlan királys», akárcsak Vázsonyi (Weiszteld) Vilmos Budapesten, a villamossági muukások szakszervezetének elnöke a szabadkőműves páholyok ellen nagy szocialista ülósro hívta össze elvtársait, akik óriási tömegben meg is jelentek. A gyűlést. P<ttaud elvtárs nyitotta meg, ki tüzes beszédében bátran kijelentette, hogy nem fél a sötétben bujkáló szabadkőművesek boszujától. Az előadó Janvion elvt árs volt, aki akták alapján bizonyítgatta, hogy a szabadkőművesek a mnnkásszíiidikátusokat téliesen a maguk cMjárá akarják kihasználni. (Hát a mi szociáldemokratáink még meddig vakoskodnak ?) Egy .'. testvérnek az a mondása, hogy liz év múlva Franciaországban meg sem s abad mozdulni senkinek a szabadkőművesek engedélye nélkül, máris majdnem beteljesedett. Franciaország arra a szomorú sorsra julott, hogy ben ne 40000 hivatalos áiuló ól 40 millió tprofán* bőrén és kárára. Janvion azt mondotta tovább, hogy a proletároknak a szabadkőművesség az Isten ellen £Jvaló gyűlöletet hirdeti, csak azért, hogy igy elfeledkezzenek a nagytőkének ellen való harcról ; a kereszténység hanyatláséról beszél nekik, nehogy a «kolostorok milliárdjának» hovalettére gondoljanak, a papság «büneit» ecsetelik, hogy ne törődjenek a kapitalisták és különösen a Rotnschildok tetteivel. Tízezer vasmarok tapsolt Janvionnak, midőn igy kiáltott fel ; • Azt mondják nekem, kog} én a papok malmára hajtom a vizet. Nos hát, én senki malmára nem hajtom a vize'. Mindamellett inkább elszivelem a papokat, kik nyíltan cselekeduek és mindenki szeme láttára hordják n reverendát, mint a szabadkőműveseket, kik alattomben mesterkednek és titokban hordják kötényüket.* Erre nagy volt a tetszészaj és Pataud közbekiáltott : «Látszik, hogy a uép kezd hű embereim vannak, akik az életüket áldoznák értem és azért, aki védelmein alatt áll ! Bartolomeo ez alatt jelt adott az őröknek s a kastély kapuja lassan kinyílt előttük. Cesare nem tétovázhatott tovább, ha nem akart nevetségessé válni. Elsőnek Roan haladt át a liidon, őt Fiametta követte, utána Cesare lova lépett a deszkára s Rartolomeo zárta be a sort. A spanyol amint áthaladt a hidon, aggodalmasan mormogta fogai között • — Csak jó vége legyen ! A lovag félelme nem látszott alaptalannak s a következő pillanatok beigazolták alaposságát. A kastély udvarára érve Borgia leugrott nyergéből, de mire földet ért a lába, már Baitolomeo is mögötte állott. A spanyol ösztönszerűleg összerázkódott, de már késő volt, mert az óriás minden erejét megfeszítve rohant rá. Egy pillanat alatt hátra csavarta kezét s jobbjával magához rántva leszorította tagjait, ugy, hogy a csontjai is ropogtak belé. Cesare vadul felordított, tehetetlenül vergődve a várnagy vasmarkai között, ajkai tajtékzottak a dühtől s hörögve szállt ki torkán a felkiáltás : — Oh ti átkezottak : Roan kényelmesen szembe fordult a lovával : - Most pedig Cesare barátom, foglyom maradsz ! A róka verembe esett, de magadra vess, mert ostobán és vakon rohantál beléje. Az életedről még nem határoztam ; — ha szükségesnek látom, elveszeni azt is ; — addig azonban n3

Tugalmat tanácsolok, meit minden ellentállás csak a sorsodat rosszabbítja ! Cesare a szenvedélytől remegve kiáltá : — Öless meg te alattomos kutj'a ! Megérdemeltem ! Ostoba voltam ! A herceg felnevetett ! — Csak bízd a sorsodat reám, derék Borgia, afelett te már amúgy sem rendelkezel, ha célszerűnek látom, hogy megölesselek, meglessen az is ! — S ekkor az elősiető fegyveresekre kiálltott : — Verjétek láncra, hogy kárt ne tehessen s dobjátok a helyére ! . A Borgia helyztte kétségbeejtőnek látszott. A túlnyomó erővel szemben nem ellenkezett tovább s mozdulatlanul tűrte, hogy a láncokat kezére zárják, mielőtt elvezették volna, lobogó gyűlölettel szemében fordult a herceg felé és sötét arccal lihegve mondá : — Jól jegyezd meg herceg ezt a napot ! Ha bakót küldesz ráui, mondd meg néki, hogy jól találjcn, mert ha élve kerülök ki innét, megtanítlak rá, hogy mi a spanyol boszu 1 S ne legyek Borgia, ha össze nem morzsollak ! Roan gőgösen tekintett végig rajta s szavában a hatalmas ellenség minden fenyegető ereje szabad utat nyert : — Te Borgia vagy, — mondá, — de ne feledd, hogy én meg Rómában a francia király személye vagyok ! Es ezzel intett a fegyvereseknek : — Vigyétek el ! Amikor a menet a fogollyal kiért az udvarból, Roan könnyedén lepattant lováról s kezet 113'ujtva Fiamettának, ki a lefolyt jelenetet mintegy megkövülten nézte végig, — s miközben lesegítette a nyeregből, megszokott, nagyvilági modorával, felcsattanó hangon mondá : — Mest pedig, én szép Madonnám, jer, hadd mutassam meg neked kicsiny birodalmamat ! XIX. Most pedig térjünk vissza az Aranyliliom-utcába, ahol Allegrét és Mátét a legnagyobb kétségbeesésben hagytuk el. Láttuk, hogy rohantak végig teremről-teremre, keresvén a nyomtalanul eltűnt Fiamettát. Amire az ötvös szolgájával eg3

rütt haza ért, az utcában az imént lefolyt véres jelenetnek nyoma sem volt. Oreglia szerencsétlensége oÍ3

r zavart okozott a kémek és poroszlók között, hogy valamennyien elfeledkezve feladatukról, fejvesztve rohantak az Angyalvárba, mások pedig a megsebesült kormányzót vitték el a Borgia palotába, Az elősiető orvosok a sebet módfelett veszélyesnek találták, ami kicsi hija, hogy rögtöni halálra nem vezetett. A gyors ápolás mentette csak meg Oregliát, hogy orvosai kezében nem vérzett el. A kémek híradása, hogy Grarcia de Montalvo volt a merénylő, képtelen zavarba hozta a barisellt, aki nagyon jól tudta, hogy az álnév alat

v- Cesare Borgia rejtőzik s akinek eddig ő volt a legnagyobb titkos segítője. Ha a valóság kiderül, oly hallatlan