Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-16 / 16. szám

XV. évfolyam. Keszthely, ISII. április 16. 16. szám. BA VIDÉK MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL 1 VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 6 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 Nyiltt^r petiisora 1 korona. Húsvéti gondolatok. Lehullott a fehérszínű lepel az főoltár keresztjéről. A nagypénteki gyász örömre változott. Azok a szemek, amel}

7ek harmadnappal ezelőtt még a legmélyebb fájdalom és részvét könnyeivel voltak tele, ma már a szent öröm és lelkesedés könnyeitől csillognak. Jeremiás próféta szivet megindító, fenséges siralmait felváltotta a győzedelmes alleluja. Fájdalomtól el-elcsukló lélekkel követtük a Mestert, míg a kalvária keresztutját járta követendő megadással és türelemmel, s most, hogy üres sírja mellett állunk, mintha egy nyomasztó lidércnyomásos éjszaka után megbékítő valóra ébrednénk : teli tüdővel szívjuk magunkba a tavaszi levegőt, miközben kizöldül szivünkben a remény és boldogan újságoljuk, hogy hitünk újjáéledt, hogy meggyőződésünk erösebb, edzettebb, szinte megingathatatlan lett. Húsvét ennek az újjáéledt, diadalmas hitnek az ünnepe, az az Alleluja pedig az ő győzedelmi éneke. Amilyen sorsa volt a meggyalázott, megfeszített, de harmadnapra dicsőségesen feltámadt Krisztusnak épen oly sors jutott osztályrészül kezdettől fogva napjainkig, az ő ültetvényének, a «mustármag»-nak : a szent kereszténységnek, az Egyháznak. A Krisztusi egyházat is nyomban, születése után halálra keresik; meggyanúsítják, rágalmazzák, gyalázzák, piszkolják, századokon át üldözik, patakokban folyik milliók és milliók vére, hitehagyott, áruló apostolokkal, tanítványokkal szövetkezve, életét akarják venni, amennyire erejük és tehetségük engedi, meg is feszitik, már halotti tort akarnak felette ülni. De mi történik ? Uj életre kel a megholtnak vélt ellenség, kikel sziklasirjából; tanításának igazságereje előtt lehullnak a pogányok bálványai, a hamis istenek kora lejár, a mustármag gyenge csemetéje egyre hatalmasabb törzsbe hajt, a terebélyes fa alá egymás után sorakoznak a különböző fajú és nyelvű nemzetek, amelyekben tovább él és munkálkodik a föltámadt Krisztus ereje és szelleme, amely azután lassankint megteremti a mai európai keresztény civilizációt. A mai dicsőséges ünnepen a keresztény hit a lelkesedés szárnyain bejárja az egész világot, mindenütt boldogságot és lelkesedést, a jövőre pedig reményt és bizalmat önt a szivekbe. Most élünk, most lélegzünk csak igazán és szabadon. Most boldogan megkacagjuk azokat a zivatarokat, amelyek a kereszténység ellenségei zúdították a Péter sziklájára épített anyaszentegyházra, amelyet nemhogy megdönteni nem tudtak, sőt ellenkezőleg, még jobban megerősítettek. Az igazság diadalának tudatában nyugodt bátorsággal nézünk elébe a jövő nagy harcainak, zivatarainak, amelyek a Feltámadottnak szavai szerint^ mindig folytonosan dühöngenek a krisztusi hit letéteményese, őrzője és terjesztője, — az Egyház ellen, mert Krisztus feltámadásának történelmi ténye teljesen bizonyosakká tesz bennünket, hogy <a pokol kapui sem vesznek eröt rajta.* Az Ur, ki mint rettenhetetlen oroszlán győzött a halál felett, feltámadásával arra tanit, oktat bennünA BALATQNVIUÉK TAHCAJA. FIAMETTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ 11 Ahogy eltávoztak, a banya vijjongva felnevetett : — Bizony szép, hogyha az édesatyád is tudja, mikor vársz a lovagodra ! Akkor nem fog egyik se kijátszani, banem megadja az árát az örömöknek, amikben részesíted ! Hány fiatal leányt csábitannk el ezek a lovngok az apjuk tudta nélkül ; aztán La lecsillapították a vágyaikat, hát nevetve tovább állnak ; egyetlen ar»nyuk se bánja meg a kalandot . . . ! — Beszélj, kitől hoztá izenetet! Szakította félbe ingerülten a leány. — Lelkem, szép virágszálom, — egy nagyon előkelő lovagtól, aki szegény volt eddig, de most nagy vagyonhoz jutott, most annyi kincse van, hogy egész Rómát megvehetné ! — Garcia de Montalvo ! — Az, az, Garcia de Montalvo! Majd meg mondom neki, hogy elpirultál, amikor a nevét kimondtad ! Vissza tért Hóméba, mert örökséghez jutott; most gazdag lett, nagyon gazdag ! . . . Fiametta közbevágott, hogy félbeszakítsa az ujabb áradozást: — Mit izent, mondd hamar I — Ezt is megmondom neki drága szépségem, hogy milyen türelmetlenül faggattál, — azt izente, hogy ma este angeluskor látni szeretne, nyisd ki előtte az ajtódat I Fiametta egy aranyat csnsztatott a vén asszony kezébe s egy kulcsot adott melléje : — Fogd, itt a kis kertajtó kulcsa ! S nehezen erőszakol melegséggel tette hozzá: — Mondd meg neki, hogy szerelemmel várom ! A vénasszony hajlongva hátrált az ajtó felé : — Megmondom szivem szép virágszála, megmondom, — de téged is figyelmeztetlek, hogy ne higyj az Ígéreteinek, mert megcsal velük ! Fizettesd meg jól 1 A lovagok szerelme semmit sem ér, de az aranyak azok szépen csengnek I Fiametta lángoló arccal fordult el tőle. Az ajtó becsapódott mögötte s ugyanekkor a másik oldalról Allegre ós Máté léptek a boltba. — Cesare Borgia ma harangozáskor hozzám fog jönni ! Mondá Fiametta. Mélységes csend támadt e szavakra, míg végre Máté osendesen megjegyezte : — Ahogy előre megmondtam ! — Mit tegyek ? kérdé Fiametta tétován. — Fogadd szerelmesnek látszó seavakkal; mi a közeledben leszünk ! Szólt Máté. — Máté, neked titkaid vannak! Gondolod, hogy helyesebb lesz ugy, ha semmit sem tudok meg belőlük ? Kérdé újra a leány. — • Tudom, hogy ugy lesz a legjobb í — Akkor hát isten veletek ; ez nehéz óra lesz a számomra ! Szólt és az udvari szobáu át az emeleti lépcsők felé tartott. Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Máté Allegrehez fordult • — Most pedig gazdám, elmondok neked mindent, amit megtudnom sikerült. Halk beszélgetésbe kezdtek. Ezalatt Fiametta gondosan átöltözött, majd elbocsátotta a szolgálatára rendelt komoruákat. Ahogy a harangok angelusra csendültek, kilépett szobájából s a lépcső alján várta az érkezendőt. A felhőtlen égbolton most gyúltak ki a csillagok s az éjszaka langyos szellője sóhajtva szállt el a bokrok felett. Amint a harangok elhallgattak, pár pillanat muha halk csikorgással felnyílt a kert kis ajtaja s a bokrok közt egy köpenyébe burkolt, ruganyos lépésű álarcos lovag tartott feléje. XIV. Ahogy a lovag a lépcső aljához ért, Fiametta eléje lépett : — Garcia I — Fiametta ! Fiametta kisiklott Cesare ölelése elöl: — Visszatértél Rómába! Mi volt ennek a- ~>ka ?