Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2 BALATONVIDÉK 1911. január 15. egy részét ellenem indították, a má­sik íelét pedig jól megfontolt önvé­delemből én indítottam. A kimene­tele aligha lesz egynek is veszélyes. E perek nem tartoznak abba az osztályba, ahol az egyik félnek igaza van, a másiknak pedig nincs. Ezek eredetüket jogtalan alapból, az ön­bíráskodásból vették s így, ahogy vesszük, — egyik félnek sincs igaza, mert eltávozott mindkettő a törvé­nyes talajról ; viszont a maga szem­pontjából mind a kettőnek igaza van. A törvényes eljárás itt az ese­mények regisztrálásán kivül azt a felet fogja büntetéssel sújtani, ame­lyik kevésbbé lesz ügyes a másiknál. Aggodalomra tehát egyik gidai­ról sincs ok, legfeljebb megfizetjük a mulatság árát, ki olcsobbért, ki drágábbért, ahogy a koponyájából telik. Szóval a jövő esztendő, lapjaink beléletében, ez irányban fog kisebb nagyobb érdekességekkel szolgálni, amikről beszámolni annak idején egyaránt nem fogunk kisérni. A városi politikában a jövő esz­tendő szintén eseménydús lesz, a melynek folyásában teljes erővel ki fogjuk venni a részünket. Orbán Dezső. f ISTVÁN VILMOS t szombathelyi püspök. Vilmos, a szombathelyi püspökök so­rában a kilencedik, leszállt, csöndes elődjei közé a székesegyház föoltáia alatt levő hi­deg sírboltba s szerda óta ott várja velük együtt p boldog feltámadást. Arányaiban, megnyilatkozásában impozáns részvét ki­sérte utolsó útjára hz elköltözött holttete­mét. A társadalom minden rétege osztozott az egyházmegye fajdalmábau. A halál bekövetkezése után ravatalra tették az elhunyt főpásztor holt tetemét, így maradt karácsony nRpján, Dec. 26 án d e. 10 órakor Mezihradszky Kálmán dr. s Alexy Emil dr. orvosok hozzáfogtak a püspöki északi lakosztály előszobájában a balzsamozáshoz. A lágy részeit a testnek egy nagyobb s a szivet egy kisebb vörös­réz urnába helyezték el s zárták le lég­mentesen. Az edények a sírboltban kopor­sója fölé kerülnek. Az antiseptikus szerek­kel s arzénnel végzett balzsamozás utáu a holttestet főpapi ornatusba öltöztették és ismét ravatalra helyezték. Kedden reggel bocsátották a közön­séget a ravatalhoz. Reggel fél 6 órától fogva félóránkint a ravatal közelében fel­állított oltár előtt gyászmisét mondtak a székeskáptalen s udvari papság tagjai. Este 7 órakor leólmozták a koporsót. Napon­kint 3-szor szólaltak meg a székesegyház összes harangjai, hirdetvén az egyházme­gye gyászát, A temetésre Szombathelyre érkeztek : Ptohászka Ottokár székesfehérvári püspök. A veszprémi székeskáptalan részérői Rédey Ferenc és Rada István kanonokok. A győri székeskáptalan részéiől Giesswein Sándor dr. praelatus-kanonok. A vidéki dignitariu­sok közül: Kolláuyi Ferenc praelatus, jáki I apát, Hollósy Rupert dömölki apát, Viszota I Lajos dr- pápai kamarás, püspöki titkár. A szombathelyi székeskáptalan valóságos s tiszteletbeli kanonokjai közül Horváth Ist­ván káptalani helynök, prépost-kanonok, koltai Yidos Lajos, fíertalanffy Gyula, dr. Tóth József apátkanonokok, dr. Ivanóczy Fereno, Baumgartner Ferenc tiszteletbeli kanonokok. Az egyházmegyei diaguitáriu­sok közül : Gaál Sándor dr. szombathelyi, Legátli Kálmán zalaegerszegi epátplébáno­sok, Köbért János sárvári, Perényi Antal körmendi prépost-plébánosok, Kinos István kőszegi, Rigó Zsigmond szenttamási apát­plebánosok. A központi világi papság so­raiból : Farkas Ferenc szentszéki ülnök, theol. tanár, Tanber Sándor vicerektor, theol. tanár, Boda János dr. püspök' tit­kár, Erőss József dr., Császár József dr. theol. tanárok, Rogács Ferenc dr. leiki­igazgetó, Pintér József karkáplán, Rozinán József szentszéki jegyző, Varga János püspöki szertartó, Faiszt. Lajos, KUffi Mi­hály szombathelyi káplánok, Gyuk Pál, Éberhardt István, Magyar János hitokta­tók, Nagy Károly, Rácz Fereno nyug. plé­bánosok, Beer Károly nyug. plébános éj lelkésztanár. A premontrei rendház tagjai teljes számmal Kárpáti Kelemen vezetésé­vel. A szent: Domokos-rendi szerzetesek Musat.ics Gergely perjel s házfőkök vezeté­sével kereszt alatt A szent Fereuc-reudi szerzetesek Hegedűs Cirjék házfőnök veze­tésével szintén kereszt, alatt. A németujvári rendházat Czitányi Ferenc plébános h. képviselte. A szentgotthárdi cisztercita-rend­házat Szenczy Győző perjel, Saád Henrik, Unger Román plébános, kormányzó, Szűcs hittanár képviselték. A celldömölki bencés rendházat Hollósy Rupert apát, Rác Eridre perjel. A kőszegi bencés rendház küldött­sége Bárdos Rémig dr. főgimn. igazgató vezetésével jelent meg. A soproni rendhá­zat Molnái Ervin főgimn. tanár képviselte. Vasvármegye törvényhatóságát Bé­kássy István főispán, Herbst Géza alispán, Radó Gyula dr. főjegyző, Hvozdovics An­tal áll. ép. liiv, főnök, Bezerédj István, Kiss Emil, Pulay József, Szakács Manó, Sinkovioh Elek, Mezihrádszky Kálmán dr. vármegyei főorvos, Takács Benedek dr. tb. főorvos, Vidos Árpád, Röszler Károly. Dö­mötör Lajos németujvári főszolgabíró, Pek­ker László dr., Guary Károly, Knebel Fe­renc, Széli Emil, Radó Lajos és a tör­vényhatóság közül igen sokan képviselték. Zalavármegye törvényhatóságának képvi­seletét Árvay Lajos alispán, Zaka Zsig­mond árvaszéki elnök, a várni, főjegyző alkották. December 28-án történt a temetés Reggel 9 órakor ünnepi mise előzte meg a szertartást. A gyászmise alatt, az ének­kar Haller Requiem-jének előadásával emelte a jelenlevők áhítatát. Szentmise végeztével Széchényi Mik­lós grót, Prohászka Ottokár megyéspüspö­kök, Kolláuyi Ferenc dr. jáki apát, Giess­wein Sándor dr. győri és Rédéy Fereno veszprémi praelatus kanonokok fekete plu­vialét öltöttek s a koporsóhoz vonultak. Itt a növendékpapság elénekelte a Liberat. A gyászmise utáu következett a szo­morú szertartás utolsó aktusa : a temetés. Bethoven gyászindulójátiak liangiai mellett lassan-lassen •megindult az óriási sokaság a székesegyházból. A disz^s érokoporsót, a kijelölt, popok vitték a gyászkocsiig. A menet a Széchényi-téren az Iskola­utcán át haladt a s/ékesegyház alatt levő s a püspökök temet kezési helyéül szolgáló vadász-öv ós revolverek. S ha mindez nem, de arab kiejtésével elárulta az idegent. A beduin Murád volt hűséges szol­gám és kísérőm tripoliszi barangolásaimon, az idegen pedig én magam. Tegnap TripolUzból elindulva azt hit­tem, hogy elérjük Szin^ánt és a közelében fekvő Áhdar Duárt, azonban nagyon csa­lódtam, mert az óriási hőségben tevéink ellankadtak ós a vízhiány is érezhetővé vált. Ma már estefelé voltunk és még min­dig csak homoktenger mindenfelé. Murád, aki, ha igaz, egész Tripoliszt ismerte és állítólag Tibesztit, Borkiit és Vadait is megjárta már, váltig erősítgette, hogy két óra múlva elérjük Színtant. Az arab ember szereti a nagyotmon­dást s így' nem vettem valami nagyon ko­molyan a biztatást. Azonban szó, ami szó, Murád igazat mondott s midőu az első csillagok feltűntek as égen, Szint án váro­sában voltunk. Néhány kőből, agyagból épített viskó, egy nyomorult -mecset és igen sok sátor. A város közepén két ciszterna, ez : Szin­tán. Karavánok találkozóhelye, ennek kö­vetkeztében miegymást drága pénzért le­het kapni. Első dolgunk volt vizet kérni, ami baksis ellenében sikerült. Hotel, vendéglő, korcsma nincs. Né­hány sátor előtt lustán heverésztek embe­rek s kávét szürcsölgettek, csibukot vagy cigarettát sziva. Ezek a sátrak képezik°a kávéházat. Azonban legnagyobb csodálko­zásomra még teát is adtak. Marokkóban több teát fogyasztanak mint kávét. 'De itt ? Ugy látszik halad a civilizáció. Egy sátorbau néhány piaszterért szál­lást is kaptunk. Már kora reggel utnalc in­dultunk újból, hogy este Áhdar Duárba jussunk, amely már a Ttipoliszi határon van, a franciák Tunisznak vindikálják. Ter­mészetes, hogy határrendezésról európai értelemben szó sem lehet s inkább a tér­képen veszekednek egymással a fényes porta és a Quai d'Orsay (a párisi francia külügyminisztérium palotája ezen az uton van, onnét a neve). Áhdar Duar környékén állítólag oroszlánok és fekete párducok ta­nyáznak s igy izgalmas vadászatra nyílott kilátás, ez a sportszenvedély tetette meg velem a négy napos kirándulást. Utóvégre az ember nem minden nap juthat Afrikába s ha már néhány heti sza­badságidőből telik; akkor nem szabad el­mulasztani. Ha oroszlánt lövök bizony azt még a veszprémi urak is megirigyelik s Laczkó Dezső, a muzeumi direktor, maga is jónevü nimród ós ázsia kutató azonnal elkérné. Estére célhoz értünk s valami El fen­nek (róka) nevü beduinhoz utasítottak szál­lásra, ahol jó vacsorát kaptunk. Kebab (nyárson sült liusszeletkék), ár­neb (nyúl), dindi (pulyka), fabir (édesség), diba (szőlőszörp), mos (banán), battich (dinnye), hamáme (galamb), végül kávé és jó dohány fejezte be az afrikai fogalmak szerinti dinert- Néhány piasztert fizettünk, ami nem sok. El fennek, a szimpatikus, de mái­őszbe borult szakállú beduin tehát kitett magáért és megígérte, hogy korán felkelt, hogy a lesről el ne késsünk. Lesz mindenféle vad s abu rad (a menydörgés atyja, vagyis az oroszlán) sem fog hiányozni Már jóelóre örültem a nag3'szerü va­dászatnak. Hamarosan elaludtam s álmom­ban egj'ik fenevadat a másik után terit­gettem le, mignem az egyik oroszlánt rosz­szul találván el, az nekem ugrott s dula­kodni kezdtünk, mig végre megragadott és megvoppantott. De nem abu rad, hanem Murád, akiről csurgott a verejték. • Szidi ! (arab : Uram !) El hamdu lil­lah ! (Hála Istennek) Csakhogy felébredtél, fél órája költögetlek már, de te nem akar­tát ébredezni, hanem kiabáltál, rúgtál, ha­donáztál. Mi bajod ?» • Mélyen aludtam. A két napi lovag­lás megviselt.» • Nem is a hitetlenek részére terem­tette Allah a dzsimálokat (tevéket).» • Eszszá-á. kám (hán}' óra van) ?» • Eszsá á tisz-a "viszijádé (kilenc óra elmúlt) !» • Allah íharkilik ia kelb (Allah éges­sen el te kutya)! • Keltettelek uram, de te nem akartál kelni. Nem megyünk ugy sem vadászni.* • Nem ?» • Nem lehet !» • Miért ?» • Nincs fegyverünk !» • Hol vannak ?» Körülnéztem s legnagyobb meglepe­tésemre észrevettem, hogy kitűnő, tizenhá­rom lövetű winchesterem hiányzik, a töl­tényövemnek és a látcsövemnek is hűlt helye. Murád kidülledt szemekkel bámult j

Next

/
Oldalképek
Tartalom