Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911. január 8. BALATONVID/ÉK 3 kriptáig. Az egész útvonalon a gyáezoló közönség a hideg havasesős idő dacára is' sürii fekete tömegben foglalt helyet. A püspökvár hátulsó udvari kapujá­uál megállott a gyászkocsi s az áldozőpa­pok ismét vállaikra emelték a koporsót 8 a kripta ajtaja elé vitték. A sírboltnál Széchényi Miklós gróf ismételten beszentelte a koporsót, amelyről azutáu levették a reá erősített főpapi'jel­vényeket s a kispapok által előadott «E1­távoztál» kezdetű gyászének elhangzása után levitték a püspök kihűlt holttetemét a kriptába s annak baloldalán szemközt Hidasy püspök szarkofágjával Szabó Imre koporsója mellé helyezték el. Az urnákat pedig a koporsó fölé tették. A koporsó felett egy egyszerű már­ványtábla áll a püspök címerével s e fel­Írással : DR. ISTVÁN VILMOS Született 1849 június 22. Meghalt 1910 december 24. A temetési szertartás végeztével a papság visszatért, a székesegyházba, ahol Horváth István káptalani helynök Glori­osumot pontifikált, mi alatt a mellékohá­roknál többen csendes szent misét mond­tak a boldogult lelki üdvéért. Az egész szertartás fél 12 ó:a tájban ért véget. Modern irodalom. A modernség annyi, mint az uj idők szelleméhez való alkalmazkodás. Ez nem­csak hogy nem helytelen, de szinte józan kötelesség, mert csak ezeu a módon vesz nek ki az avas tradíciók, Természetesen az irodalom is felszívja, (fel is kell, hogy szívja) magába az uj idők lelkét és meg­termékenyül abban. A tehetségteleuség azonban, amelynek csupán a minden áron való szereplés a célja, tönkreteszi az uj idők irodalmának a hitelét. Tönkreteszi mindenütt és igy nálunk is, sőt itt talán legjobban és legkönnyebben, mert. kevés helyütt garázdálkodnak ngy az uj idők te­hetségtelenjei, mint éppen Magyarországon. íme, egy modern úgynevezett költe­mény, amely a budapesti «Renaiísance> c. folyóiratban jelent meg : reám, azt hitte, most valami vihar követ­kezik, de én nem bántottam, Ö is aludt, mialatt a tolvaj holminkkal odébb állott. tHol a tolvaj Murád ?» kérdeztem a szolgát. «E1 fennek, akit a seitán tépjen da­rabokra s dibbek (hiéna) és a rahámok (dög­keselyű) lakmározzak testét.» «E1 fennek, a házigazdánk ?» • Igen !» Elég jó helyre szállásoltak. Jól is lát­tak mindennel, néhány piasztsrt számítot­tak föl s aztán értékes holmimmal odébb álltak. Amint a sátor elé léptem, rögtön tisz­tában voltam a helyzettel, mert alig né­"hány sátor állott még. A többi eltűnt. Hajnalban odébb állott El fennek a ferkájával (a törzs alosztálya). Se vadászat, se fegyver. Közben Murád eltávozott. Nemsokára visszatért ; egész testében remegve. «Mi baj Murád ?» «Oh Allah, oh Muhamed, oh ti szent kalifák, oh Ah, oh Ibrahim ősapánk, oh Adem, oh. ...» «Rre ! Hiszen ha minden szentet, ka­lifát és prófétát leimádkozol, sohse tudom meg, miért jajgatsz ?» «Oh Szidi ! Szidi ! Ellopták a dzsi­málikat !» • Tyüh a gazembereit ! Az én drága bisarin-hedzsinemet (gyors, futó teve, szürke v. fehér) ! Ajándékba Kaptam a tripoiiszi Cifra halottak. Ugy fekszenek, mint a nehéz kövek Virágok közt a rekkenő melegben, S szemük üveggömb, derekuk cövek. Alusznak ők, mint sok-sok ismeretlen A föld alatt, az édes föld alatt Feszes, elegáns haptákban, meredten. De most virágzik mindegyik ajak És érzik, hogy mindent viola-füst föd, És csókolják az életet s nyarat. A ballerinán aranyak, ezüstök, A bus gavallér vár, sóhajtva vár, S lila ruhában szundikál a püspök. Künn a kalászos rónán áll a bál, Még a csigás homok is várva várja, Fényt izzad a föld, táncol a halál. Ök is kendőzik magukat a bálra, A uyári bálra s mindenük ragyog, Körmük violaszín s az ujjuk sárga . . . És szörnyű arcuk nézi a napot. 1 Kosztolányi Dezső. Értelme ugyan egy sincs ennek a mű­remeknek, de rövid ós rimes sorokba van irvw, teiiát. : «vers.» Az igazsághoz tartozik az is még, hogy Kosztolányi Dezső nem is olyan Író, mint a minőnek ebből a verséből látszik. Erős, értékes tehetség ő, aki azonban ez alkajommal megkompolyodott. Aki elvasván e verset elsőbben bele­szédül, miképpen lehet ennyi fáradsággal egymás mellé irni teljesen összefüggéstelen szavakat, de azután ugy ?á'ja, í.em is olyan fáradságos az ilyen mesterség. Itt a péi­dája ugyanabból a lapból : Az éj. Gyász, néma csend, ós barna kéj, Sötét selyem imbolyogva rezg, Himnuszt süvölt az éj. A táj szent némaságba fal, Lilába zökken a határ, A bársony-ég az ur. mudirtől. (Kerületi főnök esetleg tartomá­nyi kormányzó) • Uram, lovagoljunk vissza s vigyük magunkkal ami kell.» Nem rossz tanács. A fegyverem ért ^ötszáz koronát a patronnal és látcsőmmol együtt, a tevém legalább négyezer koro­nát, a Murádé talan ötszázat. Együttesen ötezer koronát. Felkutattuk a derék El fennek sátrait, holmiját és összeszedtünk amit lehotett. A zsákmány megközelítette a lopott holmik értékét. Szép gyűjteményt szed­tünk össze : tiz régi arab puskát, néhány igen ritka szőnyeget, három oroszlánbőrt, négy berber mént, egy teherhordó tevét. Nem kérdeztük senkitől : szabad-e nem-e, de vittük -cserébe a lopottakért. Igaz, hogy csak öreg, tehetetlen emberek s néhány nő, meg gyermek maradt vissza. Midón mindent összepakkoltunk, dél felé útnak indultunk. Még pedig át a ha­táron Tuniszba, nehogy El fennek üldözé­sünkre gondoljon. Nagyon siettünk, főleg éjjel. Ennek dacára csak a hatodik nap értünk vissza Tripoliszba. A mudir megörült jövetelünkön, csak a hedzsin eltűnését sajnólta. Megígérte, ha egyszer a kezébe kerül El fennek felakasz­tatja. Zuhog va sir a zöld patak, Partján zokog a sok kavics, Ragyognak a halak. -A- gyöngy-vihar iuába kap, Es bársonyosan ténfereg A mámorittas nap, A napsugár, a hő bibor Körmét piszkálja hirtelen, Miként az őszi dér. S ujjongva zeng az égi táno, Lengén repül a balgaszárnyu kéj. Hurrá ! Hurrá ! A sajt kemény, Bűvösen savanyu a szende éj. Tévedés volna azt hinni, hogy ez a «balgaszárnyu> téboly csupán versben le­hetséges. Ahogy az alábbi példa mutatja, prózában mindez sokkal szörnyűségesebb, íme egy szemelvény : «... György doktor, akinek lábikrája a modern viharok szikráival volt, telítve, elfogódottságtól sistergett, amikor önfejéről lekapta a szivvillanások keserű koszorúját és a sivatag homokjába hajította azt. Azután antracén némasággal mondta az amalgámszerü levegöégnek : — Te izzó Aspyrin, én életemnek bo­rongó széntárnája ! Hová tűnt el a harci zajnak feketéllő indulója és mi lett a szi­várványos vászonraktárból, amelynek min­den fényszála ugy raszket a vidám itatós papiroson, ;mint eleven erő a léha szomo­rúságban. És miért nem ujjong többé az antik sirás, amelyben hullámfodrossá simul az a céltollak ingadozása . . . ? Ah, más most már a fény terjedési sebességének a mikéntje, mint a pogány idők haragos fa­lernumi bora. De jöti, jön a tavaszi elboru­lás és elhaló mosolygásba kezd az érzések harmóniájának gyilkos hajuala. Igen, igen, ez vagyok én. György doktor befejezvén néma be­szédét a nap, sőt a Nap elhalványodva rej­tette felöltője bal belső zsebébe a lalkese­dés pírját. De György doktort azért, nem hagyta el a reménysége, kacagó és tapsoló kétségbeeséssel vágott neki a magavágta ösvény görbületének és egyenes haladásban önmaga körül forogva, minden lépésnél meggyőződéssel mondta : — Olyan az élet, mint. porszem a lát­határon Tréfának, még pedig nem is rosz tré­fának játszik a magyar irodalomnak ez a modernsége.- Pedig ez nem is olyan tréfa. A legtöbb fejfájásnak a mér­téktelen evés és ivás következtében elrontott gyomor az okozója. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a íejfájás megszüntetése végett az emésztöszerveinkböl eltávolítsuk mindazt a káros anyagot, mely a rosszullétet okozza. «Mindazon esetekben — irja dr. Stiller, a nagyhirü budapesti or­vostanár, — melyekben enyhe, biz­tos és a gyomrot kimélő sós has­hajtóra van szükségem, évek óta csaknem kizárólag a természetes Ferencz Józef-keserüvizet veszem alkalmazásban A kereskedésekben vagy gyógy­tárakban határozottan valódi Ferencz József - keserüvizet kell kérni; ahol pedig nem kapható, tessék direkt a Ferencz József-ke­serüvizforrások szétküldési-igazgató­ságához Budapestre fordulni. Ezüst és bécsi kék, faj és szín­tiszta szőrme nyulak ivadékai, valamint tenyészképes példányok helyszűke miatt igen jutányos áron eladók. Keszthely, Hajdú­utea 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom