Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

10. BALATONVIDÉK 1910. julius 2

4. lizmus álarcában járó ostoba taktikázást az örökkévalóságig folytatni. Inkább szeretünk látni becsületes ellenséget, mint alakoskodó jóbarátot. És vájjon az a rendszer, amelyet az elhangzott pár jámbor óhajtás látszik kifejezni, közelebb hozta-e akkor az ellenségeket, vagy a jóbarátokat ? Nem! Azonban megteremtette azt, hogy a politikai változások előszele idején üdvözlő táviratokkal köszöntötték a felkelő napot, hogy azután, amikor az izgalmak a delelőn állottak, bizalmukkal megtiszteljék mindeddigi felfogásuk ellenkezőjét; a szélsőséget. Ezekre a hazug állapotokra valóban nincs szükség. Szükség csak arra volna, hogy vajha mindenki tiszteletben tudná tartani másik embertársa felfogását és bizonyos erőszakos fegyverekkel ne igyekeznének eln}

7omni önző eg}

7éni érdekekből mindazt, ami becsületes és magyar. E miatt nekünk nem kell fohászkodnunk azért, hogy a farizeusok imáját az isteni bölcseség megértse. Az eszközeink megválogatásában eddig sem vezérelt az a felfogás, hogy mástól kell elvennünk azt, amivel nem rendelkezünk erőszakkal, az illendőség és a tradicionális alapok tiszteletben tartása nélkül. Arra azonban talán nekünk is lehet jussunk, hogy oda menjünk és azokat támogassuk, akik velünk egy felfogásúak és ahol a velük született érzé« szerint nem kicsinyelnek bennünket beszédét a tudós, — «kogy a Mars-lakók a tudományok terén messze előttünk járnak, s hogy kitűnő rendszerű telephonikus és telephotikus műszereik segítségével a mi bolygóink minden eseményéről és vívmányáról értesülve vannak. Tanácsolnám azért, hogy német nyelven válaszoljunk nekik. A kísérlet nem fog huszonkét milliárdnál többe kerülni." Oly emberek számára izenetet írni, akik, mint a Marslakók, rettentő távolságra laknak tőlünk; — hát bizony ehhez rengeteg nagyságú papir lapra volt szükség, s' ezen kivül roppant területre, ahol azt kifeszítsék! Pompás helyet találtak erre, amely, szinte az ehhez hasonló kísérletek számára teremtődött,—a középafrikai sivatagot. Az összes oázisokat kipusztították számos néger falut leromboltak, hogy a kifeszítendő papírlap valamiképen ráncot vessen. Ez alkalommal nagyon sok fekete civilizálódott, s a Quandsi, Quandge ós Quandga környékbeli kannibálok, akik eddig gyakran és szívesen csemegézték fel embertársaikat, sőt, éhinség idején még a saját füleiket sem átallották megenni, mind vegetáriánusokká lettek. Ezek után a világ összes tinta consumját egybe öntötték, ugy, hogy Európában aggasztó tinta szükség állott, be. Severini asszony például kénytelenitve volt jótékonysági felhívásait ezentúl faháncsokra fölkaparni, a vidéki hírlapírók pedig, a régi rapszódok mintájára lant kíséret mellett énekelgették a piacon a napi híreket. Amikor ez is megtörtént, a tinta tengertvegyi uton fény-visszaverö tulajdonságA petíció. Ugy halljuk, hogy a peticioná'ásból nem lesz semmi. Előkelő emberek ugy nyilatkoznak, hogy nincs péuz. Sajnáljuk, hogy a Justh-párt fö matadorjai erőben ennyire megfogyatkoztak, de mi mégis azt gondoljuk, hogy nem a választási kassza fogyott ki, hanem a;ok a komoly okok, amelyek alapján, a komolyság veszélyeztetése nélkül ej>y petíciót be lehet nyújtani A nagy okok között a pénz első helyen nem állhat, mert, ha akadt jámbor halandó, aki beugrott egyszer, azt hisszük akadt volna másodszor is olyan, ki nem sajnálta volna a reszkirozást. Most már legfeljebb csak kis petíciók vannak, azok közül is az egyik uia jár le ; mert uem kételkedünk abbau, hogy az ipartestület napra kiállított váltóval dolgozik és mint a tagjai egyenkint, ugy az egyetemessége sem fog váltó nyurgalást behozni, a politikai felfogások megnyújtására szentelt arénában. Aztán, kéljük szeretettel — itt vagyunk mindnyájon — és ahogy nem dőlt össze a haza, amikor négy év előtt gyökeres rendszerváltozás törtéut az országban, ép ugy nem dől össze ma e kis város világa sem, amikor mindnyájunk szivében ott ég a hazaszeretet lángja. A peticionálás meghalt, a kis váltók lejártak — hisszük, hogy vége a komédiának ! KOSZOPUS leányok a dalogünnepen. A Dunántúli D-tlos Szövetség jövő heti dalüiinepén»k nehéz és fárasztó muukája között a legszebb teendő hárul Keszthely város auia szépeire, kik miut, koszorús leányok az egyes dalkörök zászlait fogják megkoszoruzni. E sorok irója a Keszthelyi Dalosüunep Ismertetése c. füzetben e kérdésre : • Miként lesznek a leányokból koszoius leányok ?» — imigyen"felel : «Két, ur — városunkban ezek nem lehetnek mások, mint Bognár Imre és Ivsit.s Gyula — felkeresi Készthe'y leányait, és megkélik őket, >ziv*skedjeiieU koszorús leányi tisztet vállalni. A leánykák persze gal ruházták fel, — majd egy rengeteg, keréken járó pemzli szerkezetet alkottak, ez elé kellő mennyiségű ökröt fogtak be, hogy a szükséges betűket n papírra lehessen festeni. Ez a munka körülbelül négy hónapot vett igénybe. Minthogy ez idó alatt a Marsból fáradhatatlanul érkeztek a fény jelek, legelsőre ezt a rövid kérdést határozták el: — Was wüuschen Sie? Mindeu betű száz mórföld hosszúságú volt. Az i betűn a pont akkora területet foglalt el, hogy azon kényelmesen gyakorlatot tarthatott akár egy egész hadsereg. Amikor a felírással végeztek, minden csillagvizsgáló toronyban tiz tudós leste a Mars lakók feleletét. Huszonnégy óra múlva megérkezett a válasz, villogó betűk alakjában, amelyek negyedóránkint váltották fel egymást. A csillagászok táviratilag közölték a betűket az egész földkerekséggel. A felelet a kérdésre, hogy: «Mit kívánnak ÖnökVc röviden csak ennyi volt: «—Semmit.* Hamar kifeszítettek egy második papirost Középafrikában s a kővetkezőket irták rá (hét hónapig tartott a munka) : »—Akkor hát mért adnak jeleket?« Mars pedig visszafelelt : »— Ugyan hagyjanak békit! Nem magukkal beszélgetünk mi, hanem a Saturnusbeliekkel!« szerénykednek és pirulva kérdik: «De hát mi is lesz a mi teendőnk ?» Mire az a két ur ékes szavakban fogja megmagyarázni, bog}

7 semmi más, mint hogy vesznek magukra szép fehér ruhát, jobb kezükbe "gy koszorút, balkezükbe egy clinderes urat ós a Szentliáromságtéren felállított pódiumról megkoszorúzzák a kijelölt dalárda zászlaját, miközben elrebegik a jeligét.» Prófétai tehetségem, ugylátszik, cserbenhagyott. Bognár Imre a dalosünnep érdekéifen az elszállásolás körül buzgólkodik — mint az elszállásoló bizottság társelnöke — fáradhatatlanul, küzködve azzal a közönnyel, mellyel e város lakói — a kivételnek tisztelet; — (támogat ni' szokták azokat, kik szívesek közügyekben fáradozni. De Ivsits Gyula annál nagyobb erélylyel és tapint ittál vég?i el azt a nehéz munkát, mit a koszorús leányok névsorának összeállitái-a megkíván. Ez pedig hatalma" munka. Mert szép ám azt megirni és olvasni papíron, hogy a koszorús leányok vesznek magukra szép fehér ruhát, jobb kezükbe egy kossíorut, balkezükbe egy cilinderes urat és készen a koszorús pár. Az egyiknek van szép ruhája, de az uem fehér szinü (megnyugtatóul mondom, hogy a rózsasziuü, vagy világoskék is megfelelő.) Vagy ha a ruhakérdés meg is vau oldva, nem kerül a balkézre egy megfelelő ur. Esetleg akad og}\ ur, de annak meg uem akad cilinder. És igy tovább. A leáuyok eme akadályok kitalálásában különben sokkal leleményesebbek, mint az egész Szövetség. Nap nap után érkeznek a Dalos Szövetség irodájába bájos női kezek irta levélkék. Benne az ismeretes szöveg : (Közbejött akadá yok miatt . . .» stb. stb. Nem is olvassuk végig. Tudjuk már mi következik. E helyett inkább utána járunk, mi lehet az oka a lemondásnak. Nein olyan nagy a város, hamar ráakadunk. És megtudjuk a következőket ; Bugaohy Adolár vőfélyjelölt a minap megtartott Hadastyánkabaré táncestólyén huszonkét percig boszt.onozot.t Binczegi Klárikával, mig koszorús leányával kerek liusz percig járta — óh, nem is a bosztout —csak a valcert. Őnagysága ugyanis nem tud bosztonozni. De ez nem híj. Azért a harBg megvan. Őnagysága «ilyen> úrral nem hajlandó karonfogva menni. Ezt uyombau tudtul is adja a Szövetségnek. A Szövetség embereinek pedig csak hadd fájjon a feje. Miért nem táncolt Bugachy ur a koszorús leányával is huszoukét. percig ? Ha tovább nem is. Eme bevezető után pedig — melyért,, remélem, megbocsátanak n koszorusleányok, álljon itt némi tájékoztató a koszorús leányok részére. A dalosok julius 9 én, szombaton délután 6 óra után érkeznek a pályaudvarra és körülbelül 3/

47 óra felé érnek a Szentháromság térre, hol a kordonon belül már várják őket it koszorús leányok, oldalukon a vőfélyekkel. Miután a dalkörök elhelyezkedtek a részükre megszabott helyen s a város nevében is elhangzott az üdvözlő beszéd, melyre a vendégek megbízottja is válaszol, az abéee sorrendjében beosztott dalköröknek koszorús leányai — tehát kezdi a Budapesti Czukrász Dalkör koszorús leánya — felhívásra egyenkint felmennek vőfélyüktől kisérve az ott felállított pódiumra, hol a zászlóra reáteszik a koszorút ós elmondják a jeligét. A dalkör köszönetül elénekli a saját jeligéjét, mire a koszorús pár elhagyja az emelvényt és átadja helyét az utána jövő párnak. A koszorús leányok kalapban, az urak pedig frakkban, fehér nyakkendővel jelennek meg. A koszorú szalagja az illető dalkör zászlajának színét viseli. A szalagokról, mint értesülünk, Rosenberg^ Béla helybeli divatáru kereskedő gondoskodott. A koszorúkat Szabó Lajos készíti. Hyformán elkerülhető volt az, hogy egyik koszorús leány koszorú vagy szalag dolgában elébe kerüljön a másiknak. Este 9 óra körül a dalkörök koszorús leányaiknak szerenádot adnak. Lányi Victor.