Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-02 / 1. szám

1910. .január 16. BALATONVIDÉK 8 §) közelebbrői körülirt működési köre em­lített rendelet. 24. §-ában felsorolt és vele közlendő kihágási ügyekre szorítkozik. Azok azonban annyira szük körben mozognak, hogy csupán a 15 napig terjedhető elzá­rással, vagy ennél súlyosabban büntetendő és hivatalból üldözendő kihágások eseteit, ölelik csak fel. D< ezen ügyekben is igen tág teret enged neki a rendelet. A hozzá­jutott feljelentéseket láttamozza (26. §) esetleg vádinditványokkal ellátja, azután visszaküldi a büntető bírósághoz, egyúttal megjegyezvén azt, hogy kívánja e a tár­gyalásra való meghívását. A tetszésétől függ tehát, hogy ö a tárgyaláson szemé­lyesen is képviselje-e a vádat ; ő annak képviseletétől a tárgyalás berekesztéséig bármikor lemondhat, amely körülmény az eljárás folytacasát nem akadályozza (27. §) A tárgyalást nélküle is meg kell tartani, de a hozott Ítéleteket és határozatokat kö­zölni kell vele (24. §. 2. pont.) A 176. §. első bekezdése pedig megadja neki a jogoi, hogy akár a terhelt javára, akár terhére felebbezhessen még akkor is, hogy ha az eljárásban részt nem vett. Az előadottakból láthatjuk, hogy az uj rendőri büntető eljárás még azon szük körben is a melyben a tiszti ügyésznek szerepét megállapítja, nem helyezkedik a véaelv álláspontjára. Mert egyrészt a vád képviseletéről való lemondása &z eljárás folytatását nem akadályozza, másrészt, az eljárás még az esetben, ha vádinditvánnyal élt. is, az ö jelenléte nélkül is lefolytathaló. Ö tehát bár alanya a büntető pernek, ép ugy, mint vádlott ós a rendőrbiróság, ezen minőségéből folyó jogait és az anyagi igaz­ság kiderítésére irányuló szerepét nem tar­tozik a tárgyaláson gyakorolni. Az az egy­séges kép tehát, amelyet a vádló, vádlott és biróság, mint a büntető per alanyainak az előirt, kereteken belül való liaru onikns összműködése kell, hogy nyújtson, az uj eljárási szabályzat alkalmazása mellett torz­i>éppó fog fajulni. A tiszti ügyész, a ki a tárgjalásou részt nem vett, ennek dacára a. vele közlendő kéle'. vagy határozat ellen felebbezéssel élhet. Az aztán kérdés, hogy miféle alapon fogja Ő ezen jogát, gyako­rolni ? Ha el is olvassa az ítéletet, sőt még ha azt. a fárndságot is veszi magának, hogy az iratokat betekinti, még sem lesznek neki az ügyről közvetlen bemomásai, ő teliát, az oly fontos perbeli tisztét, csak holt betűk alapján fogja gyakorolni. 0 esetleg felebbezni fog még akkor is, ha a vádlott, az ítéletben megnyugodott. Már most, tessék annak a felebbezési bíró­ságnak helyzetét, elképzelni, amely az ilyen terméfizetü ügyet felülbírálni tartozik. A tiszti ügyész felebbezett, de az ügy helye­sebb mederbe való terelésére irányuló egyetlen indítványa sincs a jegyzőkönyv­ben, hisz ő a tárgyaláson jelen sem volt,. Mondhatni, hogy itt a másodfokú hatóság nak nagyon is nehéz szerepe lesz. Ha a tiszti ügyészi intézmény létesítésének célja a kihágási bíráskodás megbízhatóbbá tétele volt, akkor annak ily tökéletlen módon való életbeléptetése ezen célt egy cseppet sem fogja szolgálni, egyben pedig a felebb­viteli fórumokat fogja lehetetlen helyzetbe sodorni. Érthető az uj büntető eljárásból annyi, hogy a tiszti ügyésznek mintegy a bűnvádi perrendtartás jogegységi perorvoslata ana­lógiájára általános jogot ad arra nézve, hogy minden kihágási ügyben hozott Íté­letet, vagy határozatot megfelebbezhessen, hisz az elsőfokú rendőrbiróságokuál tényleg tör'énnek oly botlások, amelyek orvoslást involválnak és amelyek az eddigi állapot mellett talán anélkül maradtak, de nem lehet megérteni azt, hogy akkor, midőn a tiszti ügyésznek azon rendes perrendszerü funkcióiról vah szó, amelyekért állása rend­szeresítve lett, azokat ugy gyakorolhassa, hogy ő tulajdonképpen a büntetőperen kí­vül áll. Aki azt állítaná, hogy a közigazga­tási hatóságok elé utalt kihágások jelen­téktelenebbek a kir. járásbíróságok hatá»­körébe utalt kiliágásokuál : az ugyanif csalódik. Mer» liisz itt nemcsak a kihágási büntető törvénykönyvben megállapított, ki­hágásokat, kell fig) elemre méltatnunk, ha­nem főkép az egyes közigazgatási ágaza­tokba eső kihágásokat is, amelyek sokszor igen súlyos szabadságvesztés és pénzbünte­tésebet, állapítanak meg. Ezen esetek ben az anyagi igazság helyes kiderítésének érdekében állana, hogy azon eljárási szabályok legyenek irányadók, amelyekel a modern bűntetőperjog ng}' a vád képviselete, mint a per alanyainak egyenjogositása körül megállapított és a melyeket úgyszólván az összes müveit nem­zetek perrendtartásai elfogadtak és a ma­gyar büntető eljárásban is szerepelnek. Az utóbbi szerint a járásbíróság előtt hivatal­ból üldözendő kihágási ügyekben csuk akkor van eljárásnak helye, ha az ügyészi megbízott, vádai, emelt, amelyet egész az ítélet, hozataláig személyesen képviselnie kell. Ennek kötelező voltát, vagyis a vád­elvnek minden következetességével való érvényesítését közigazgatási hatóságok előtti eljárásban is követelnünk kell. Tövis. Újévi jelenet. (Két úriember találkozik újév reggelén az utcán. Régi ismerősök. Az egyik A, két­ségbeejtően süket,, a másik B, ki nem ki­sebb mértékben rövidlátó.) B : (Amiut kilép a helyi lap szerkesz­tőségéből, majdnem nyakába ugrik kedves ismerősének.) A : Marha ! ne vágtasson az emberre, mint egy fiakker-ló. B : (Majd föllöki orrával A-t) Boldog újévet, kedves szomszéd ur ! Alig ismerem meg. A : (Engesztelődve) Köszönöm, kö­szönöm Nem ismertem meg az uj kalap­ban . . . (Leveszi a fejéről ós ócsárolja, mert nem tőle való). B : Elvem újévkor újba öltözni. Tet­szik tudni ? Ilyenkor sok kundsch&fttal vau dolgom. Akad köztük nem egy előkelő, akikhez cs*k bejelentés után lehet bejutni. Hehehe. . . A : Es mit keresett a szerkesztőség­ben. 0!< szinte . . . B : Politika az egész. Az újévi gra­tulációdat, lakarékossftgból és kényelemsze­retetből a «Nyilt-tér» rovatában közöltetem le . . . Nem praktikus dolog ? Mi ? Alig keiül többe, mint, a lollszárak ára, amelye­ket ilyenkor el szoktam használni . . . Hát ön honnan fárad, szomszéd ur ? ' A : Egy kis szerencsét vettem. Tet­szik tudni, a mi családunk ősidőktől fogva nem hagy egyebet utódainak, mint azt, a a kést, amint belép tántorogva, részegen az ura Fellélegzik. Hál' Istennek csak része­geskedett ! Ez is bűn, de nem olyan nagy, mint a másik lett volna. — Nem szégyeuled magad Pista? — Te, nekem ne kezdjél megint pré­dikálni, mert visszamegyek ! Leül az ágy szélére és vetköződui kezd: — Azért nem gyühet haza az ember, mert így fogadják ! ' — Csak nem csókolhatunk neked ke­zet, a miérthogy a korcsmába dőzsölsz, míg mi idehaza éhezünk?! A részeg ember keresgél a zsebében s végre az asztalra dobja az összekötött csomagot, melyben a még este vásárolt turó, kenyér meg kolbász van. — Nesztek ! Faljatok ! Hogy meg ne dögöljetek éhen ! — Komisz ember vagy, Pista ! Feddi az asszony szelíden. — Ázó' mégis lehúzod a csizmámat, ha komisz vagyok is. Az asszony engedelmesen lát neki, hogy lehúzza, míg a részeg férfi nagy ké­nyelmesen végigdől az ágyon. — Mégis ur az ur, pokolba is — mo­rogja mámorosan, félálomban — ez aszon­gya, hogy komisz ember vagyok, de azért lehúzza a csizmámat, az a másik meg nem húzza le, de aszongya, hogy csókolni való. aranyos legény vagyok ! Bután vigyorog is hozzá s ugy foly­tatja : — Bizony aszonta, oszt' meg is csó­kolt, nem csak mondta. Az nem olyan ám mint te. Te mindig aszondod, hogy érzed rajtam a pálinkát, az meg sose érzi. Nem ám! Külömb fehércseléd az, mint te, hé­kám ! — Kiről beszélsz ? Hol voltál ? — kiált rá asszony s gyönge karjaival, me­lyekbe erőt kölcsönöz az indulat, felrázza az mát az ágyról : — Ki az, aki külömb, mint én ? Ki az a nyomorult, aki a szeretőd ? Hol jár­tál ? Kinél ? A részeg ember feltápászkodik, de az asszony vis3za löki az ágyra: — Egy tapodtat se engedlek ! Gya­lázatos gazember ! — Te, megöllek ! — hörgi rekedten — eressz el ! Mikor azután látja, hogy az azszony nem tágít, a részegek logikátlan logikájá­val kérlelni kezdi : — No ne haragudj, Trózsikóm! Eressz el ! Csak téged szeretlek ! — Nem eresztlek ! Leszámolunk ! Hol voltál ? — Hol voltam ? No csak kiabálj, azt is megmondom. Elmondok szép sorjában mindent, de most álmos vagyok, hagyj aludni ! Hátrahanyatlik, szeme lecsukódik s aludni akarna, de az asszony nem engedi. — Nem alhatsz addig ! Mindent aka­rok tudni ! Azután majd alhatsz — nagyon sokáig — mindig. A részeg ember félálomban felelget. — Mindig ? Mindig nem akarok Csak holnap délig ! No hadd aludjam. — Le nem hun) od addig szemeidet, amig nem beszélsz. Azután, akár fel se is nyisd többet! Hol jártál? Kinél voltál? — Akarod tudni ? — kérdezte buta mosolygással, leragadni készülő szemét alig birva nyitva tartani — akarod ? Hát Dini­nél. Az nem ám olyan könnyzacskó, mint te! Nem is sovány; kövér,oszt mindig uevet. Nagyot csettint a nyelvével, azután végigdől az ágyon a szeme lecsukódik, az álom erőt vesz rajta. Az asszony rmegrázza még egyszer, hátha felébredne. Ébrenlétéből erőt akarna meríteni, hogy dulakodjék legalább vele, hogy végezhessen legalább ébren lévő em­berrel. De az alvó nem ébred. Elereszti, az visszaesik, szinte élettelenül. A szegény asszony egész testében re­megve áll mellette, halántékán csak ugy kalapálnak az erek ; agyában őrült gondo­latok kergetik egymást s szeme előtt csak egy vágy lebeg : megölni ezt a gazembert! Egy lépést tesz az asztal felé, ki­nyújtja kezét a kenyérvágó kés után. JiiS e pillanatban egész világosan áll előtte, hogy neki joga van megölni ezt az embert. A boszura vágj'ó vadállat arca volt már akkor a sápadt, szenvedő arc. Ujjai görcsösen szorították össze a kés csont, nyelét, tekintete vadul felvillogott, még egy pillanat s a kést bedöfi az alvó ember szívébe. Ekkor megszólal az egyik kis fiu, felülve az ágyban s rámutatva az asztalon heverő kenyórdarabra, mely kiesett a cso­magból. — Mama kenyeret ! Apa hozott! Apa jó ; az Istenke is jó, meghallgatott. A nő megrázkódott, mint a kit hirte­len valami rossz álomból ébresztenek fel » azután odalépett az asztalhoz, szelt a ke­nyérből s odavitte a fiainak : — Apátok hozta ! Szeressétek az apátokat, ő szerzi a kenyereteket, a ke­nyerünket . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom