Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

4. BALATONVIB&K 1909. október 10. Vagy tán arra számítanak, hogy makacs állásfoglalásukkal elősegítik a keszthelyi iskolák államosítását s egyszersmindenkorra felszabadulhatnak a tanügyi terhek viselése alól ? Ez is csak hiu ábránd, mert Keszthely az alkudozások során a saját érdeke veszélyeztetése nélkül nem hagyhatja számításon kivül Kiskeszthelyt, mely tanköteleseinek V3-át szállítja ugyan, de a teherviselésben arányosan osztozni nem akar. Ismételjük, Keszthely város képviselőtestületének eljárása feltétlenül jogos.Méltányossági szempontból Ítélve azonban kifogásolható. Van ugyanis sok szülő, akit állása, foglalkozása Keszthelyhez köt, nem bennszülött kiskeszthelyi, csak a lakásdrágaság miatt költözött át, mint pl. igen sok vasúti alkalmazott s ezeket ép ugy sújtja a képviselőtestület határozata, j mint az őslakókat. Ezek joggal tartják magukra nézve sérelmesnek a határozatot s őket alóla feloldani igen méltán3

7os cselekedet lenne. Mindenesetre megszívlelésre ajánljuk az elmondottakat mindkét községnek, a tanfelügyelőséget pedig kérjük, szorgalmazza az ügy sürgős elintézését a minisztériumban, hogy ez az áldatlan állapot mielőbb véget érjen. A társadalom feladata a politikai válságban. Ha a politikai helyzetben beállott, szomorú fordulat okait keressük, az ujabb válság főokát. Ausztriával való gazdasági közösségünkben találjuk fel. D-ák Ferenc egykor oly bölcmek tartott kiegyezésének minden fogyatkozásai elénk tárulnak. — 42 év mult el csak a gazdasági közösség megteremtése óta s már is konstatálnunk kell, hogy a helyzwt tarthatatlanná vált. Ausztria csak addig volt kész a 67-iki kiegyezést perfektuálna, mig hasznot húzhatott belőle, de mihelyt Magyarországnak abból számi zó jogai érvényesítése érdekében komoly lépéseket teszünk, azonnal kész a kiegyezés magna chartáját széttépni. Amig, miut a távol jövő ködös homályában lebegő ideális célról beszéltünk Magyarország gazdasági függetlenségéről, addig Ausztriának ezen elméleti fejtegetések ellen nem volt, kifogása, sőt gunymosolylyal kísérte naiv reménykedéseinket, de mihelyt a politikai életben is komoly törekvéssé vált gazdasági életünknek Ausztriától való függetlenítése, odaát megszülitek mosolyogni s a nemzet, öntudatra ébredésében nagy veszélyt, látva, elérkezettnek tartják az időt a függetlenségi törekvések letörésére. Törvény ide, törvény oda, Ausztria magyar jogokat, magyar gazdasági érdeke ket nem ismer; a jegybank kettéválasztása, a készfizetések felvétele ellen állást foglal, ellenben nemzeti politikáját a mi hátrányunkra irányítja. Bosznia-Herczegovinát általa meghódított piacnak tekinti, hova mi a lábuukat, sem tehetjük be és gazdasági fejlődésünk érdekében nem lehet oly kiváuságunk, melynek a megvalósulását Ausztria ne igj'ekeznék meggátolni. Ebből előre láthatjuk, hogy mi fog történni 1917-ben, az utolsó kiegyezés lejártával. Bizonyos, ho^y gazdasági függetlenségünket, pusztán a törvéuyköny vvel kezünkben, akkor sem leszünk képesek érvényesíteni s nem leszünk erre képesek mindaddig, mig Ausztria törvénytelen ellenkezésének a legerélyesebb eszközökkel nyakát nem szegjük. A inai válság főokát tehát. Ausztria makacs, rideg elleuállása képezi. Ne hárítsuk ezt a vádat sem az uralkodóra, sem a trónörökösre ; azok az osztrák érdekek sugalmazol t szószólói, ami elég szomorú, de ugy van. A Wekerle-kabinetnek menni kel], mert Ausztria nem enged seinmi vívmányt; a megszavazandó rendkívüli közös költségekért semmiféle rekompenzációt nem volt képes a kormány kicsikarni, minden megtört Ausztria tagadó álláspontján. És hogy nálunk egyik kormányválság a másikat, követi, annak Ausztria ölül és céltudatosan mozdítja elő a krízisek kiélesedését, mert, minél zavarosabb a belpolitikai helyzet Magyarországon, annál kevésbbé van módunkban gazdasági függetlenségünk kivívása. A dolgok ilyen állásában már most komolyon kell azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy mi módon készítsük elő 1917 re gazdasági függetlenségünk érvényesülését. A kormányban, legyen az bármilyen ko:mány, e tekintetben ne bízzunk, a kormányt az uralkodó vétója lemondásra kényszerítheti, a parlament, pedig tétlenségre szorítható. A nagy harcot tehát a magyar társadalomnak kell megvívni, ennek kell Ausztria ellen ft közgazdasági háborút megindítani. Nem afféle langymeleg tulipán-mozgalmat, értünk, aminőt pár év előtt gyöngéd női kezek muló divatként rendeztek, hanem olyant, minő a törökországi bojkot, volt, melynek hatása keserves feljajdulás) a kényszeritette az osztrák ipart s melynek beszüntetését, osak nehéz ötven millió koronával volt, képes a monarchia megvásárolni. Senki sem gátolhat meg egyeseket abban, hogy az osztrák árukat, az osztrák hitelt, az osztrákokkal való gazdasági érintkezést bojdotálja és ha az egyesek milliói egyetértve járnak el, ha a hazai ipar, kereskedelem, pénzintézeteink, közlekedési vállalataink támogatják ezt a törvények keretein belül megvívandó gazdasági harcot, pár óv múlva maga Ausztria fog könyörögni, hogy csináljunk önálló bankot, készfizetést, gazdasági függetlenséget, mindent, csak az osztrák ipert végromlással fenyegető gazdasági harcot, szüntessük be Elismerjük, hogy a harc eredményes megvívásához szívós kitartás, törhetetlen erély, a személyes ellenségeket is egy táboiba terelő egj'etértés és uagy önmegtagadás kell, de ha nem birunk ezen tulajdonságokkal, ha még uem okoltunk eléggé a szerlehuzás káros kö vatkezinényeiből, akkor tegyük le a fegyvert s mondjunk le minden reményről. — Anyakönyvvezetői kinevezések. Zalavármegye főispánja Kovács Mariska férj. Vajda Ákosnót Hévizszentandrásra, Novak Károly nyug. körjegyzőt pedig Alsópákokra teljes iiatá-körrel anyakönyvvezető helyettesekké nevezte ki. minden nemzeti törekvésünknek. És ezekből kifolyólag egy szövetségnek, mely a dal nevét, nta zászlójára, nem lehet, más célja, miut. az, hogy a dalt, az édes, kedves, szivet és lelket nemesítő magyar dalt minél általánosabbá, minél kedvesebbé s a dal ünnepeit a magyarságnak diadallal teljes ünnepeivé tegye. Ezen szent oél szolgálatára esküdtünk fel mi is, midőn egy évvel ezelőtt a Dunántúli Dalosszövetség diadalmas zászlója alá szegődtünk s elhatároztuk magunkban, hogv a magyar dalnak Szent István király ősi városában lefolyt ünnepélyéhez hasonlót, fogunk rendezni nálunk, a Balaton leg nagyobb városában, a íiajdani heliconi ünnepélyeknek annyi dal megénekelte székhelyén. Ezen szent, cél szolgálatában alakítottuk meg szövetségünknek keszthelyi választmányát, mely átvette a lelépő székesfehérvári választmány által átadott szövetségi vagyont: a szövetség irattárát ós kottakószleteit, valamint a zárószámadásban kitüntetett 1691 korona 20 fillér készpénzt, mely gyümölcsözietés végett a keszthelyi ipari ós gazdasági hitelszövetkezetben helyeztetett, el. Mielőtt azonban tovább mennék a törtéutek ecsetelésóben, uem mulaszthatom el, hogy választmányunk nevében hálás köszönetet ne mondjak a lelépő székesfehérvári választmánynak, különösen pedig ezen választmány elnökének, Rauecher Béla urnák ós titkárának, Medgyesy József urnák, kik fáradhat,lan buzgólkodásukkal, lankadást nem ismerő törekvésükkel a székesfehérvári dalünnepélyt fényes csillaggá tették a Dunántuli Dalosszövetség életében. De méltó hála és elismerés illeti őket, azért is, inert az ö buzgólkodásuk folytán a Dunántuli Dalosszövetség dalünuepélyének keretein belül fenséges üunepséget rendeztek a magyar nemzet első szent királya, Szent István királyunk dicső emlékezetének s ezen ünnepség jövödelmónek egy részével, 1000 koronával megteremtették a Szent István királyunk emlékét örökké hirdető székesfehérvári Szent István szobornak alapját. Az az ut tehát, melyet, nekünk a jövőben követnünk kell, dicsőséges ós fényes volt eddig és méltó a Dunántuli Dalosszövetség eddigi hagyományaihoz. Arról az útról pedig, melyet ily fényes diadalok és ünnepélyek tesznek maradandó, mondhatnók örök emléküekkó, nem térhet, le az sohasem, kinek a szivét a magyar dal szeretete ugy áthatotta, mint a mienket, erről az útról nem tévedhet le az sohasem, kinek lelkére oly lángoló színekkel van festve a magyar dalért való lelkesedés, mint a mienkre. Jlittöl a szent lelkesedéstől áthatva vettük kezünkbe szövetségünk ügyeinek vezetését és kihirdettük az 1908. évi december hó 15-én tartott választmányi ülésünkben az 1910. évi julius iió 10—11-án Keszthelyen tartandó dalünuepélyeu előadandó eredeti magyar férfi négyes karokra a pályázatokat. Igaz ugyan, hogy ezen pályázatok kihirdetésekor némileg eltértünk a szövetség régi, hagyományos szokásától, amennyiben a hármas csoportokban való versenyzést félretettük s helyette a tágabb keretű négyes copor.'ozatot vettük fel, de ezt az eddigi tapasztalatokon okulva tettük s hiszszük, hogy ez a mód mindenkinek a tetszésével fog találkozni. A hármas csoportokban való versenyzésnél ugyanis a legtöbbször olyan dalárdák kerültek össze, melyek hanganyag, zenei kiképzés és más fontos tényezők tekintetében egyáltalán nem voltak egyenrangúaknak mondhatók. A pálma mindenkor természetesen azé, akit kiválóságai arra minden tekintet ben móltóvá tettek, mig a legyőzött versenytársnál elkedvetlenedést, haragot szült a dolog s a helyett, hogy a versenyről gazdag tapasztalatokkal hazatérve egy ujabb, méltóbb mérkőzésre készültünk volna, majdnem azt is elhanyagoltuk, mit, eddig tudtunk. A négyes csoportokban való versenyzésnél azonban mindenkor megtalálhatják egymást a riválisok s méltó küzdelemuek lehetünk szemtanúi, hol a Dunántul első dalárdáinak az első dijért való nemes versengésében gj'öny örköd hetünk. A folyó évi május lió 1-én lejárt pályázatokra beérkezett összesen 68 darab pályamű, amely eredmény mind számbelileg, mind mübecs tekintetében messze fölülmúlja az eddig hirdetett, összes pályázatok eredményét. A pályaműveket a szövetség állandó bírál obizottságának tagjai elbírálták s birálatuknak eredményét az 1909. évi augusztus hó 31-én tartolt állandó bírálóbizottsági ülésről felvett jegyzőkönyv foglalja magában.