Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-06 / 23. szám
2 BALATONVIDÉK 1909. á prilis 2 5. cselekménynek. Ha a jog alapján szekularizálhatná az állam az egyházi vagyont, akkor ugyanezt megtehetné akármely más magántulajdonnal is. Ez ellen pedig épen azok küzdenének, kik az egyházi vagyon elrablását megengedhetőnek tartják. Aki ismeri a katholicizmus történetét Magyarországon, az tudja, hogy az egyház nem jogtalanul jutott vagyonának birtokába. Bőkezű királyaink adományozták azt örökös tulajdonjoggal azoknak az államfentartó és kulturális érdemeknek a jutalmazására, melyekkel az egyház 900 éven át segitette hazánkat fejlődésében és nemzetfentartó missióiában. Rosszakaratú ferdités azt állítani, hogy a királyok az államét ajándékozták az egyháznak, amihez pedig joguk nem volt. Tessék csak a tárgyi igazságnak megfelelő történelmi forrásokat tanulmányozni és bárki meggyőződhetik, hogy királyaink a saját birtokaikból juttattak kisebb-nagyobb területeket az egyháznak. És kevés magán vagyon van hazánkban, melynek tulajdonosai tulajdonjogukat oly régi időre visszavezethetnék, mint az egyház. Gyakran hallhatjuk : magasabb állami érdek kivánja, hogy a kötött egyházi birtok fölszabaduljon és az állam okos parcellázás által gátat emeljen a nagymérvű kivándorlásnak. Igy csak azok beszélhetnek, kik még sohasem láttak községeket, melyek épen a parcellázás miatt mentek tönkre és vándoroltakj ki az újvilágba. A mai birtokdrágaság, rossz termési viszonyok, munkáshiány és nehéz kölcsönviszonyok mellett a kisbirtokos alig tud annyit termelni, bogy a birtok vételre fölkért kölcsön kamatait fizethesse. A magas adó és a megélhetés lassankint azt is fölemészti, amit apáitól örökölt s egy vigasztalan napon megütik a dobot roskadozó háza előtt. A parcellák pedig holdrólholdra nőnek ismét egy kézben, de ez a kéz semmiesetre sem áldoz anynyit kulturális és emberbaráti célokra, mint áldozott és áldoz ma is az a gáncsolt <holt kéz,» mely az egyházi vagyon jövedelméből évenként sok százezer koronával enyhiti a nyomort. Hanem persze ezt üdvös elhallgatni a kitűzött cél megvalósítása érdekében. Sokan azt hiszik, hogy a szekularizáció keresztülhajszolása után minden magyar könyökig vájkálhatna a jó papi aranyakban. Mennyi vérmes reményt temetne el a keserű csalódás! Amint sok bába közt elvész a gyerek, ugy kopnék le egyegy darab a gazdátlan birtokból a sok koncra éhes honmentő kezei között; e mire a sebek betapasztására kerülne a sor, csak a vászon maradna meg flastrom nélkül. Példa rá Franciaország, hol azzal ámították a könnyen félrevezethető néptömeget, hogy a szerintük mintegy 5 milliárd frankot meghaladó egyházi vagyonból munkásházakat és munkás-nyugdíj intézményeket létesítenek. A néhány évig elhúzódó leltározás alatt a milliárdok észrevétlenül elolvadtak részben az államháztartás költségvetéseiben, részben a leltározók zsebeibe vándoroltak, a francia nép pedig gazdagabb lett egy tapasztalattal, metyet tanácsos lesz nekünk is jól megjegyeznünk: Ne higy a szabadkőműves és szabadelvű ugratóknak ! Berkenyés I. A balatoni halászat. Mait, vasárnapi oikkemben általános vonásokban röviden vázoltam a balatoni halászati társulatok működését s az elmondottakból kétségtelen bizonyossággal kitűnt,, hogy amikor az országos halászati felügyelő ur a két társulatot vádakkal illette, akkor tulajdonképen önmagát vádolta meg. 0 volt ugyanis az események rugója, az ő szakvéleményé szolgált, alapul minden lépésnél s az döntött minden fontos, vagy kevésbbó fontos ügyben. Az önmagára visszaháruló vádakkal szemben csak egy mentsége lehet az orsz. halászati felügyelő urnák. Annak beismerése, bogy most, vagy már korábban tévsdett. Errare humánum est. Még a leguagyobb tudóssal is megtörténhetik s annak beismerése sohasem szégyen. rs. beismerés helyett azonban az orsz. halászati felügyelő ur más megoldást látott helyén valónak. Tévedésének palástolására s talán egy kis sértett, hiúságtól is vezéreltetve, retorzióval élt, s megtemtett egy fonák, a közre rendkívül káros helyzetet, amely a balatoni halászat jövőjét is alaposan veszélyezteti. A saját jól felfogott érdekünk követeli teliát, hogy a következményeiben egyelőre be nem látható veszedelmeket rejtő helyzet megváltoztatásán munkálkodjunk. Mivel pedig nagyon valószínűnek látszik, hogy a földmi velésügyi miniszter szakreferensének sugalmazására kiadott rendeletét vissza netn vonja, már csak a személyre való tekintetből sem, más utjáti ós módját kell keresni a kibontakozásnak, a káros következmények elhárításának. A bérbeadó társulatnak módjában áll változtatni a helyzeten. Az alapszabályok 12. §-áuak 6. pontja ugyanis igy *zól : <A társulat közgyűlésének kizárólagos joga az üzemterv, valamint a halállomány emelése és a halászat okszerű iizist iránti intézkedések megállapítása.» Éljen a társulat eme jogával s kiszitsen uj üzemtervet. Ez lesz a legméltóbb felelet Darányi miniszter rendeletére. A balatoni halkincs nemesítése, különösen pedig a pontyállomáuy szaporítása kellően indokolják a régi üzemterv megváltoztatását. A garda és keszeg nagymérvű elszaporodásának ugyanis a poutytenyésztés hogy minden küzdelme itt haszontalan. Elhatározta azért, hogy visszatér egészen a Muráig s az ország alsó határán kikerülve a németeket, Fehérvár irányában igyekszik Perczellel az összeköttetést megkeresni. Vasvár alatt azért fél napi pihenőt adott halálra fáradt embereinek, maga pedig fiával leült s levelet irtak haza, hogy nehéz sor vár reájuk s alig lehet többé hazakerülniük. Már rendbeállottak újra a huszárok, hogy induljanak, midőn a befagyott Rába túlsó partját beszegő rengeteg nádasból lövések dördültek el s egy csapat vasas német száguldott, mint a vihar előlük el a Szentgotthárd felé vezető országúton. Mint mikor a saskeselyű csap le a prédájára, ugy támadt Szamossy csapatával a menekülő vasasok nyomaiba. Alig telt el néhány pillanat, elfödte okot a fagyos földből felkavart porfölleg örökre, mert mig Perczel december 16-án már szembe találta magát a Bakony alatt Windischgrátz seregeivel, Szamossy kapitánynak nyoma veszett egészen. December 16-án kora hajnalban egy lerongyolódott honvéd zörgette meg a nyirlaki kastély kapuját. Szakadozott ruházata, ütött-verr, fegyvere, torzonborz arckifejezése s vizsla körültekiutgetése azt mutatta, hogy sok küzködés árán, messze útról hozta azt a kis levélkét, mit a hidegtől elgémberedett ujjai között szorongatott s hogy nem lehet a legnagyobb bátorságban. Mivel pedig az épületből senkisem közeledett, hogy a zörgetőnek a vasrácsos kaput megnyissa, óvatosan körültekintgetett, mintha attól tartott volna, hogy valaki rajta csipi, átkúszott a kerítésen, lábujhegyen sietett az épület bejáratához s a levélkét a küszöbre tette. Azután mégegyszer körülnézett s mikor meggyőződött róla, hogy eddig senki sem vette észre, teljes erővel megrángatta az ajtó mellett lóggó csengetyü-fogót s hallván annak éles szavát, mintha üldöznék ugyanazon az uton, melyen jött eltávozott s nemsokára eltűnt a fagyos hajnal sürü ködében. A csengetyü vészes sivitására a kastély egyik homályosan világított termében felvetette lázban égő szemeit a kastély beteg urnöje s mig révedező tekintetével a mellette álló leánya arcát kutatta, lázgyötörte ajkai hasztalanul igyekeztek néhány szót kiejteni. Végre mégis összeszedte minden erejét, megfogta leánya kezét s halkan, alig hallhatóan susogta : — Hallottad ugy-e leányom a csengetyü szavát ? Atyád hiv engem maga után s nekem engedelmeskednem kell. Azért add ide a kezedet, hadd érezzem mégegyszer annak melegét, csókolj meg mégegyszer, hogy ne bucsutlanul kelljen elválnom mindazoktól, kik nekem kedvesek az életben s fogadd utolsó áldásomat, hogy a szabadságért vivott harcban elesett atyádnak s testvérednek nevét utolsó lehelletedíg tisztán megőrizd. — Azután leLiptói sajtkülönlegességek. Ostyepka, Parenicza, Imperiál-Juhturó kaphatók Ifj. Helbek József esem ege-kereskedésében Keszthelyen, dei cukorborsó, zöldbab, fejeskáposzta, uj burgonya, cseresznye. Jégbehütött sörök és ásványvizek.
