Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-10 / 2. szám

á BALATONVIDÉK 1909. január 3 1

. Már is megmozdult az ország. Mindenfelől segélyakció hirót vesszük. Mi sem maradhatunk el. Vidékünk és városunk nemesen érző közönsége is kész meghozni áldozatát az irgalom oltárára. Csak legyenek, kik az üdvös mozgalmat irányitják s vezetik. A társadalmi akció vezetésére legalkalmasabb volna egy bizottság alakítása. Vegyék kezükbe az ügyet a vezetésre hivatottak s az eredmény nem marad el. Minden fillér, mit a sújtottaknak juttatunk, egy-egy forró könnyet tőrül le, egy-egy égő sebet tapaszt be, egy-egy mezítelen tagot fedez be. A halottak temetésre, az élők segítségre várnak. Siessünk. Mert nagy az ínség. Testvéreink, embertársaink esdő szava hangzik a szép Délolaszország felől — nyissuk meg szivünket — nyujtsunk segítő jobbot testvéreinknek. Ne temeré! (—) Az állam H polgári házasságjog kodifikálásával a maga területén törvényt, alkotott. Ezzel az egyházi házasság polgárjogi következményeit, is a maga szférájába vonta. Az államnak ez a lépése azonban az egyházi házasságjogot nem érintheti, aminthogy nem is érinti. Mert az Egyháznak — itt természetesen a kath. Egyházat értjük — házasságjoga érvényben maradt, mint az előt.t,. Az Egyháznak a maga területén, a maga házasságjogában rendelkedn), szabályokat, alkotni, utasításokat adni — a legtermészetesebb joga. De a legsajátosabb belügye is, melyhez kivüle állóknak beleszólása nincs. Aminthogy a világon semmiféle jogitestület nem tűmé, hogy belügyeibe bárki is, a körén kívül állók közül beleszóljon. Már most, mi történi ? Nem egyéb, minthogy a körülmények szükségessé tették, hogy az Egyház feje, X Pius pápa őszentsége a házasságjog teréa az egész világegyházat érintő és érdeklő utasitáso kat adjon, melyekben az eljegyzéseket és a házasságkötéseket szabályozza, az állami és más felekezeti házasságjognak legosekélyebb érintése nélkül. A pápa ezen elhatározásából kifolyólag — Congregatio Couciüi 1907. aug. 2-án X. Pius pápa őszentségének jóváhagyásával egy «Ne t,emere> kezdetű deoretumot — rendeletet bocsátott, ki Ebben a decretumban a pápa az eljegyzéseket és házasságkötéseket, szabályozza. Rendkívül fontos, az egyházi házasságkötéseket, érintő kérdéseket, tartalmaz ez a decretum. Az Egyház szellemének megfelelően egységessé teszi a házasságjogi eljárási, az egész világegyházban. Az eddigiekhez képest, fontos újításokat tartalmaz,'melyek a házassági jog egységesítése mellett, az eddigi nehézségeket megkönnyítik, a netalán homályos kérdé seket megvilágítják s a bonyolultnak tetszőket egyszerűsítik, mint, pl. a többek között a lakóhely (domioilium) stb. kérdése. Az egyház ezen rendeletlel (decvetum) hajszálnyira sem lépett le a maga területéről. Ez a rendelet az egyetemes kath. Egyházban a mu't év április 19-én j lépett életbe. Szó nélkül meghajolt előtte ' az egész kath. világ. Ami természetes is. Nem akadt, egyetlen ország sem a kontinensen, sem a többi világrészeken, amely felszólamlással kívánt volna élűi Sem monarchikus, sem köztársasági államformákkal biró ország. Mert. mindenütt természetesnek tartják az Egyháznak abbeli jogát, hogy a saját hivei számára a házasságjog terén is olyan intézkedéseket tegyen, minőket saját hivei érdekében hasznosaknak és szükségeseknek lát. De nem akadt az egész világon egyetlen vallástelekezet, sem, mely ezen intézkedésben sérelmet keresett volna magára nézve. Mert igen helyesen a jog és igazság szellemének megfelelően nem akartak egy idegen jogi testület, belügyeibe avatkozni Sajnos, Magyarország az egyetlen kivétel, hol protestáns testvéreink vezérei jónak látták, annak az Egyháznak belügyeibe avatkozni, mely Egyház az ő jogaikba és belügyeikbe soha be nem avatkozott. Zsilinszky exállamtilkái és Báuffy exfőudvarinester és boldogult miniszterelnök, Antal Gábor superintendenssel s több keresztényi türelemmel kevésbbé megáldott vezérférfiuval jónak látták elkalandozni a kath. Egyház belügyei terén s riadót fújtak a vallási türelmesség nag3'obb dicsőségére. Felekezeti harc s vállá-i háborúságról beszélnek akkor, mikor a kath. Egyház egy jottányira sem tért le saját terreuumá lói. Országgyűlés elé viszik a kérdést, hogy a háborúság aunál nagyobb legyen. Am Wekerle tiszta jogérzékre valló beszédben megmagyarázta, hogy jogsérelemről szó sem lehet s az államnak nincs oka ós joga az Egyház evidens jogkörébe avatkozni.'Ami pedig a vallási béke érdekéből kívánatos volna — oi,t, az egyetlen illetékes téuyező a magyar püspöki kar, tessék rábízni — majd elintézi a maga körében. Hasonlókép gondolkoznak az elfogulatlan protestáns illetékes vezérek is. Mégis mi történik ? A hatalmukat sirató elégületlenek s okvetetlenkedést keresők nem nyugosznak, törvényhatóságok, megyegyülések elé hurcolják vélt gravameneiket, s a törvényhatósági testületeket ingerlik s kívánják olyan térre vinni, hol a kormánynak kellemetlenkedhetnek. Debrecenben húzták meg a vészharangot s azóta kongatnak vármegyérőlvárinegyére. — Debrecen nem elégedett meg saját nagy harangjának félreverésével — átírt a többi vármegyéknek is, hogy tiltakozzanak, protestáljanak olyan ügyben, mely nyilván vallván nem törvényhatósági ügy. Mint azt a jogérzékkel megáldott vármegyék igen jól ismerik. Ezért a vármegyei törvényhatósági ^'ülések éppen nem hajlandók kötélnek állni s ol3'Bii fát feszegetni, melyet nem ők ültetlek. Napirendre térnek Debrecen átirata fölött. Ezt a korrekt eljárást ajánlotta Csanád vármegye állandó választmánya is legutóbb a közgyűlésnek. Am felállott Návay, a képviselőház alelnöke s belefújva a liberális harci kürtbe — összehordva hetet-havat — föliratot s tudja a jó Ég mi mindent nem javasolt. Különös szereplése országos megbotránkozást kellett kath. körökben. Ennek a jó urnák valami nagyratörő szándékai lehetnek. Mert. ugyanekkor neki esett a begöngyölt, 1 íberális zászló bontogatásáuak is s reudktviil f-ílii Csanádot a klerikálizmus inváziójától Hát biz ez kissé különös'látvány és még különösebb szereplés. Bukott tott a példaszó, hogy csak hálni jár belé a lélek. Kilenc hónapja katona, de jól execirozni nem tanult meg eddigelé se. Nem is tanul meg soha. Hiába gyakoroltatja naponta Komorovcsák kapitány. Mozdulatai lomhák, fegyverfogása lassú és puha. Hiába magyarázza neki naponkint őrmester ur Sólyom : — Keményen fogja a fegyvert önkéntes és ugy csapja le válláról, mint a hogy lecsap a zivatar a nyári éjszakába! Pedig ő maga vágyakozott az uniformis után. Doktorok a sorozáskor sehogy ű akarták bevenni katonának, de Stiglinc Gábor annyira erőszakoskodott, hogy hagyták: ám hadd teljék kedve és gyönyörűsége benne. Bizony hamar elment a kedve tőle. Mikor berukkolt a századhoz s a kapitány ur Komorovcsák elé állott, az öreg katonák szánakozva mosolyogtak. Valamelyikük pedig mindjárt m

egjegyezte : - No, ez a koma is megbánja, hoo-y a világra született ! Igaza volt az öreg katonának. Kapitány in Komorovcsák hamarjábau ugy lehordta, hogy örökre elment a kedve a katona-élettől. Es leszidta azokat a doktorokat is, akik az ármádia csufitására mindenféle embert bevesznek katonának. Végül pedig lelkére kötötte, hogy igyekezzék levetni az uniformist, menjen oda, ahonnan jött. Ne hozzon csúfságot az ő századára. Menekült is volna, de most már nem eresztették. Hiába járt hetenkint kétszer az orvosok nyakára, azok azt állították, hogy kibírja az egy esztendőt. Azt konstatálták, hogy egy kicsit rövidlátó, de hiszen nem okvetlen szükséges, hogy minden katona céllövő legyen. Es tán jobb is, ha nem látja meg mindjárt az ellenséget : legalább nem ijed meg tőle. Ezt az embert dicsérte agyba-föbe az ezredes ur. füzért csodálkoztak tisztek, önkéntesek egyaránt. Csak egy önkéntes nem csodálkozott, az aki második esztendejét szolgálta. Örökké jókedvű gézengúz, mindig kész tréfára, mulatságra. Neki is kijutott az ezredes ur dicséretéből s mikor hozzászólott, kifeszítette mellét és büszkén tekintett végig a többieken. Este a vendéglőben aztán megtudták a többiek is, mivel érdemelték ki a nagy dicséretet. A gézengúz maga mesélte el a fényeseu sikerült hadi ténj't. A dolog ugy történt, hogy két zászlóalj indult el csatába; egymás ellen. Mindakettő küldött ki hírszerző patrollokat. Egyiknek ő volt a parancsnoka, a másiknak Stiglinc Gábor. Parancsa pedig mindkettőjüknek az volt, hogy az ellenség erejéről, terveiről idejében jelentést küldjenek az ezredes urnák. Napkelte előtt jóval elindult mindakét patronille. Egyik erre, a másik arra vette útját. Egy irányira azonban a várostól összetalálkoztak és összebarátkoztak; ellenségek voltak ugyan, de egy cseppet sem szomjúhoztak egymás vérére. Betértek az utmenti csárdába ós ott elárulták egymásnak, mi terve ós célja van a két hadakozó zászlóaljnak. aztán parancsukhoz híven megküldötték a jelentést az ezredes urnák. A jelentés kitűnő volt, jobbat, fontosabbat ő maga se tudott volna készíteni. Ebben a dologban Stiglinc Gábor szegény feje egészen ártatlan volt. Sohase jutott volna eszébe, ha az a gézengúz rá nem beszéli. De ez nem változtat a dolgon. A vége mégis csak az, hogy ezzel szolgált rá az ezredes ur nagy elilmerésére és dicséretére. A nap ünnepelt hőse a vendéglőben természetesen Stiglinc Gábor volt. Mindenki ráüritette poharát. A bor és a dicsőség hamarosan a fejébe szállott. Éjfél után már nagyon goromba volt: szentül hitte, hogy ő a hadtestparancsnok. A nap már felkelt, mikor a kaszárnyába értek. Egyszerre eloszlott Súglino Gábor mámora. Százada ott állt már az udvaron, borjusan, fegyveresen. Mintha puskából lőtték volna ki, rohant az emeletre Stiglinc Gábor. Feszes kék nadrágot viselt, a század meg csupa vitorlavászon nadrágban állt az udvaron. Ebből az következik, hogy neki is ilyet kell felvennie, különben semmiféle hatalom meg nem menti harminc napos kaszárnyaáristomtól. Keresi a kukorica nadrágot, a fogason, a polcon, de nem találja sehol. Valamelyik öreg katona vagy eldugta, vagy felhúzta. Stiglinc Gábor mérgelődik, káromkodik, szobáról szobára futkos, de sehol nem talál egy heverő fehér nadrágot. Az idő múlik, az önkéntes kétségbeesése mindjobban fokozódik. Végre benyit a susztermü-