Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-10 / 2. szám

1909. január 10. BALATONYIDEK 3. nagyságokkal a visszavonás és meghasonlás konkolyát hinteni, a türelmetlenség üszkét szitaui megengedheti magának egy az elveszett paradicsomért kesergő bukott nagyság, mint Zsilinszky és Bánffy urak — de egy az összes párlok bizalmát élvező aktiv képviselőházi elnöktől már mégis csak több jogérzéket várhalna el bárki is. Ezt. tudhatná a néhai alispán. Ha pedig liberális t.ultengésének szük a képviselőház elnöki széke, vonuljon vissza vármegyéje végvárába — ott. rá sem hederit az ország, ha az emberi kor legvégső határáig bontogatja is a liberális zászlót s hadakozhatik Donquijote-harcot, a klerikálizmus ellen. Elvégre, ha az alispáni fizetés nem is rug akkora összegre, mint a képviselőházi alelnöké, azért abból is szépen meg lehet élni, mert mi még nem hallottunk éhen halt alispánról. A «Ne temere> ügyét pedig ne féltse Návay s Magyarország vallási békéjét se, a magyar püspöki kar Návay és társai nélkül is meg tudja tenni azt, mit, az ország vallási békéje érdekében jónak lát, aminthogy megtette a múltban is a maga lé- , péseit a Návayék nélkül is s a pápai szentszék, mely Magyarország iránt mindig" szinte kivételes gyengédséget, és szeretetet, tanúsított, ami méltányos kívánni való van, megadja ezúttal is. Minthogy a Szentszék saját, területén él — azért, sem a vármegyék, seui a kormány nem, hanem püspökeink az illetékes tényezők, kik itt. közben járhatnak. Ugy reméljük, hogy vármegyénk ősi tradicióihov. híven, mint, mindig fennen ragyogott a jog tiszteletében, ezúttal is a helyzet, ma gaslatáu áll s Návaínak s társainak nein szerzi meg az örömet, hogy Debrecen szavára beálljon kougatónak, hanem tisztelettel napirendre tér, vagyis ad acta teszi elődei mellé Debrecen érdemes átiratát. A baíatonvideki borok épfcékesitéséről. Minden magyar bortermelő hálás elismeréssel van eltelve Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter iránt, aki ama ideális bortörvényt megalkotta, mely hivatva lesz szépen fejlődő bortermésünket, egyes lelketlen, üzérkedő emberektől megmenteni és a termelő gazduközönség érdekeit hathat,csau előmozdítani. De midőn ezt felemlítjük, azt sem hallgathatjuk el, hogy a termelő közönség szinte lázas türelmetlenséggel várja e törvény szükségképeni kiegészítését azzal, hogy nem elég a borhamisítást ^izonyos összeggel büntetni, hanem a kereskedelmi borpinoéket, állami felügyelet alá kel! helyezni és a felügyeletet szigoiuan ellenőrizni, mert míg ezt az állam nem teszi, a fenntnevezett bortörvény osak irott, malaszt lesz, a termelő közönség érdekeit meg nem védi és csak olyféle orvosság, a mely nem árt, de őszintén szólva sokat, nem is használ. A napokban alkalmam volt néhány község bortermelő gazdáival beszélni, mondhatom, nagyon szomorú az az állapot,, hogy gazdáink pincéi tele vannak borral s a bort Jértékesíteni nem tudják. Fühöz-fához kapkodnak, kínálgatják, pénzhez jutni azonban nem tudnak. Az ősszel, a midőn a szokottnál kissé jobb termés volt. sok gazda iz ily kedvező szüretre elkészülve nem volt, drága pénzen megvásárolta a borkereskedőtől a rossz, selejtezett üres hordót, literenkint 12—14 fillérért és most a borát alig tudja eladni 16—17 filléréit, még örülhet az, ki ennyiért is eladhatja Az Isten megadta u jó termést és a szegény bortermelő úgyszólván alig veszi hasznát, olcsó pénzéit kell eladnia, mert reá van szorulva. Neki télen pénz kell, hisz a zalai bortermelőnek a bortermés mindene. A kereskedő könnyen beszél, mert olcsó pénzen vásárol, a borokat raktározza, a bortermelő közönség rovására ezereket nyer, egész utcákat, vásárol össze, a földbirtok zöme legnagyobbrészt már az övé, s az emeletes paloták az ö nagyságát, hatalmát hirdetik. Hogy a kereskedő nyer a boron, ezt mindenki természetesnek találja, hisz azért fekteti bele pénzét, annak kamatoznia kell, de ehhez a kamatozáshoz nagyon is sok szó fér. Es nem-e hangzanék jobban az, ha a boron nem egyes emberek, hanem a nagyközönség, a bortermelő gazdák gazdagodnának meg s a nagykereskedő ne ugy bánna a termelő közönséggel, mmtahogy épen neki tetszik. A UHgykereskedő legtöbbjének állandó fizetéssel bíró ügynöke van, kik a vasúti állomásokon, a vonalokon jövő borvásárlókat lefogják, mézes-mázos beszédekkel a ímgy kereskedőkhöz viszik s ott drága pénzen vásároltatnak vele, inig a kisgazdák a bor vásárlóknak szine-világát sem látják. Bebeszélik a vásárlónak, hogy ezen és ezen a szőlőhegyen már több bor nincs eladó, pedig nemhogy nincs, de még a nyitott hordók is televannak borral. Ezért vau aztán elkeseredve a magyar, hogy a midőn 12 fillérért veszi az üres hordó literjét és 14 ért kell eladnia. iukább2teüt,i a hordó oldalát s a földdel itatja meg a borát. Míg a kereskedők a badaosonyit, a szentgyörgy hegyit, a drága jó borokat olcsó péuzeu vásárolják össze s könnyen gazdagodnak, addig a szegény magyar csak dolgozik, fáradságos munkájának még csak látszata sincs. Pedig, aki ismeri a zalai népet, tudja az

1", hogy e széles magyar hazának alig van oly vidéke, amelynek népe oly kitartó munkás lenne, mint épen a zalai nép, a midőn más vidék népe télen a meleg szobában pipáz, a zalai nép ássa, csákányolja, kapálja a szőlőnek való földet, küzd a kenyérért, és mégis szegény a zalai nép. A legái vább s a termelt, portékáit értékesíteni nem tudja, haszna belőle úgyszólván semmi nincsen. Igenis, szivem legmélyéből mondom, hogy ideje volna e derék népen segíteni, nem pénzáldozattal, de termelt borainak célszerű értékesítésével. A mélyen tisztelt városi és íalusi bankok necsak a dus kamaíszedéssel boldogítsák a népet, hanem jó volna már egy kis kazafinsságot, mutatni, közös erővel, szövetkezeti alapon borászati pincét alapítani, hol a termelő a termett, borait, tisztességes áron értékesitkeiné, illetőleg elhelyezné és mint tagja a pinceszövetkezetnek, a rendes boráron felül részesülne a megfelelő osztalékban. A szövetkezeti pince az állam felügyelete alatt állna, igy a borok tiszta kezelése biztosítva lenne, hírlapi hirdetéssel a bel- é» külföldi vevők figyelmét e borokra felhívná, azokat pontosan és lelkiismeretesen kiszolgálná, magának meghódítaná s az egyes borvidékek jóhirneve meg lenne óva minden ócsárlástól; a szegény bortermelő nem lenne kénytelen borait, olcsó pénzen eladni és nem fakadna ki a zalai m-gyár, hogy adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet. R R. helybe, ott találja a susztert, kirúgja aló'a a háromlábú széket, lehúzza róla a kukorica nadrágot, egy pillanat alatt a kék nadrág fölé liuzza, magára hány borjut, fegyvert és rohan le az udvarra. Óvatosan belopózik a glédába. Ezúttal határozott szerencséje volt, késését nem vette észre Komorovcsák kapitány. Mikor egy kicsit kifújta magát, tekintete ráesett a suszter nadrágjára. Majdnem a föld alá sülyedt meglepetésében. Mindenféle szinü volt az a nadrág, csak fehér nem. Tele csirizzel, szurokkal, subickkal, néhol foltos, másutt rongyos. És átkozottul rövid a hosszú önkéntesnek, majdnem térdig ért neki, ugy, hogy egész szépen kikéklett alóla a parádés nadrág. Önkénytelenül is arra gondolt e pillanatban, ugyan mi történik vele, ha ebben a kosztümben meglátja Komorovcsák kapitány. Rábízta magát a jószerencsére. Amenynyire Jehetett bujkált a kapi'ány ur szeme elől. Es ugy látszott : baj nélkül múlik el a nap Már csak a diszfelvonulás volt hátra. Századonként két sorban egymás mögé állott az ezred. Az ezredes ur elfoglalta helyét, a katonabanda megszólal'. A századparancsnokok harsány hangon indulást koinmandiroztak. Egyik század a másik után lépett el peckesen az ezredes ur előtt. Kapitány ur Komorovcsák százada következett. A legények verték a parádés marsot, hogy szinte döngött a lábuk alatt a föld A század diszfelvonulása pompásan j sikerült, az ezredes ur megelégedetten bólintgatott fejével. Stiglinc Gábor szivéről malomkő esett le, azt hitte vége a veszedelemnek. Keserűen csalódott a jó legény. Alig haladt el a század az ezredes ur előtt, már hallatszott hangjának dörgése. — Kapitány ur! Az Isten szerelméért, nézze meg azt a hosszú önkéntest. Piszkos, rongyos nadrág vau rajta, mintha nem is önkéntes, hanem suszterlegény volna ! Vezesse holnap rapoitra elibém, majd én megtanítom rendre, becsületre ! A kapitány csak akkor vette szemügyre Stiglinc Gábort. Elszörnyüködött, mikor a osirizes, szurkos nadrágot meglátta rajta. A kék nadrág felfedezésekor pedig nagy indulat tört ki belőle. Arca vérvörösre változott, szeme ha" ragos villámokat szórt az önkéntesre. Kiállította a front elé, bemutatta a századnák, mint a világ legpiszkosabb önkéntesét, aztán kegyetlenül leszidta. Meg nem büntette, mert ezt a jogot az ezredes ur tartotta fenn magának. Stiglinc Gábor jól tudta, mi várakozik rá. Az ezredes ur, nem adja kétheti egyes áristomon alul. Ennyi ideig vasban ülni, vizén, kenyéren élni pedig minden tizedik katona szeret. Hogy kivánkozott volna hát oda Stiglinc Gábor? Elkeseredésében eszébe jutott, hogy milyen jó volna a katonnélettől megszabadulni. Ezen sokáig elgondolkozott. Ugy látszott, nagyra és merészre határozta el magát, de elhatározását titokban tartotta. Csak anuyit mondott kíváncsiskodó társainak : — Majd meghalljátok, mit osinálok, nekem már mindegy, egy esetért zárnak-e be, vagy kettőért, de nyugodtabban viselem a büntetést, ha tudom, hogy több van a rovásomon. Este felé feltette pápaszemet ós kisétált a városba. — Ki tudja, mikor sétálhatok megint, mondotta a többieknek A korzón ődöngött fel és alá, mintha várakoznék valakire, a. sarkon egyszerre feltüut a hadtestparancsnok daliás alakja. Stiglinc Gábor észre vette, de nem fordult vissza, hanem egyenesen feléje tartott. Mikor közelébe ért, meggyorsította lépteit és beleütközött. A hadtestparancsnok megállott, Stiglinc Gábor azonban, mintha semmisem történt volna, köszöntés nélkül tovább haladt. A kegyelmes uron indulat vett erőt ekkora szemtelenség láttára ós utána kiálltott : — Hátra arc ! Vissza ! Erre a kommandóra visszafordult Stiglinc Gábor és szemével kíváncsian kereste, hol van az, aki utána kiáltott, ugy tekintgetett jobbra, balra, mint ahogyan a rövidlátók szoktak. Nagysokára mégis észrevette a hadtestparancsnokot. Odaállott elébe és katonásan tisztelgett: — Kegyelmes inam, jelentem alásan, rövidlátó vagyok és ezért bocsánatot kérek, hogy nem vettem észre. A hadtestparancsnok erre kifakadt : — Ennyire rövidlátó ? — Hallatlan, mit mivelnek ezek a doktorok, hogy még ilyen vakot is beszednek katonának. Reggel jelentkezzék nálam raportra !