Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-27 / 26. szám
202 BALATONVIDÉK 1909. á p ri l is 2 5. sebek tátonganak, az a nép, melynek fiai kárörvendő irigység, ádáz gyűlölség, örökös civódás közt egymás romlására törnek, az a társadalom, melynek minden tagja csakis saját öuző célját szolgálja, mások jogai, méltányos kívánságai kielégítésének pedig ellene szegül : nebezeu tarthat igényt arra, hogy erejét, belső viszonyainak consolidáltságát, liberális szellemét ellenségei is elismerjék, méltányolják. Egyesek vagy kisebb társadalmi alakulások széthúzó törekvései, a néposztályok egymás elleni gyűlölete, ehhez még a műveletlen népnek lelketlen felizgatása a vagyon ellen, egyenesen a társadalmi tönkhöz vezet, hacsak idejében nem akad valami osodaszer, mely a fékevesztett néptömeget lecsillapítja, az osztályok egymás felé közeledését elősegíti, az egyedeket jobb belátásra bírja, nemesebb ambitióval tölti el. Eme osodaszer a magyar társadalom gazdasági szervezkedése osztálykülömbség nélkül. Ha a felső körök elzárkozott ságukat megszüntetik s tudatára ébrednek annak, hogy az öröklött vagyon nem eltékozolni való, hanem a haza, a magyar nép iránt tartozó kötelességek kivitelére segitő eszköz ; ha a középosztály helyesen tudja felfogni helyzetét, melyet mint közvetítő a felső és munkásosztály között elfoglal, ha kereskedelem és ipar felhagynak egymás és a munkásnép megzsarolására törő igyekezettel, ha minden társadalmi tényező saját jól felfogott érdekében tőle telhetőleg támogatja egymást, tanítja, vezeti, ügyes bajos dolgaiban segíti a föld népét ; ha a muukásnóp iránt egy kis szeretetet tanusituuk, ha megértetjük vele, bogy ó nem igavonó, hanem a társadalom, a magyar nemzet fentartására pótolhatatlanul szükséges erő : akkor rövid időn belül megváltozik társadalmunk képe. A beteges szimptomák eltűnnek. Egészséges, lüktető éle'erővel tör felszínre, a magyar öntudat. A társadalom minden tagja igyekszik ugy érvényesülni, hogy nemzetének minél nagyobb hasznára legyen. S igy a magyar szellemileg, gazdaságilag megerősödve' könnyű szerrel vetheti vissza elleusógeinek alattomos támadását ! Erőssé tenni a magyart szellemileg, vagyouilag, ez legyen jelszavunk ! Egy képességeiben, szellemi tehetőségeiben magas színvonalon álló, vezető szerepre Hivatott nép ereje, nemzeti öntudatának megnyilvánulása elől félve húzódnak vissza a többi nemzetiségek. Eszükbe sem jut panaszt tenni a külföld előtt, vágyaik korlátozása, túlkapásaik visszaszorítása miatt, hanem igyekeznek megalkudni a helyzettel s megmenteni a maguk számára azt, ami még megmenthető. A társadalom gazdasági szervezkedése utján a művelődés, vagyonosodás útjára terelt munkásnép pedig, mely életcélját most már a nyugodt munkálkodásban, gyarapodásban, családjának felemelésében, a magyar érdekek szolgálatában találta fel, hátat fordit a szociálista izgatóknak, üres feosegéseikre ügyet sem vet, legfeljebb, ha azok erőszakoskodásukkal már nagyon terhére vannak — botjának boldogabb felével megszalasztja őket. Igy a magyar nép, mely szinte imádattal ragaszkodik földjéhez, melynek osak a végső kétségbeesés adja kezébe a vándorbotot, ha tudatára ébred annak, hogy ő is tényező a nemzet életében, ha tapasztalja, hogy az eddigi nyomoruságos, zaklatott élet helyébe a nyugodt megélhetés, gyarapodás lépett, nem bagyja el földjét, nem fog kivándorolni, hanem minden erejét hazája javára szenteli. Nemzetiségi fészkelődés, nemzetközi szocializmus, kivándorlás mind-mind halványabb szint kapnak a magyar társadalom öntudatos szervezkedésének fényében, míg idővel az egyre erősbödő fény hatásától egészen eltűnnek ! Szervezkedjünk tehát, inert ez az egyedüli mód, mellyel a magyar nemzetet súlyos sebeiből ki lehet gyógyítani ! Kt nem akarna ebben segítségünkre lenni ? Gimnazistáink Északon. Folyó hó 19-én reggel egy kiscsapat diák gyülekezett össze a főgimnázium udvarán. Igazgatójuk még egy utolsó Istenhozzádot mondott nekik és ők vidám kedvvel vettek buosut a mosolygó, istenáldotta vidéktől. Az egy hétre tervezett kirándulásnak vezetője Gönczi Ede fögiinn. tanár, resztvettek benn Lakatos Vince dr., Pap László dr., Vargha István, Mohai Lajos dr. és Lukács István főgimn. tanárok, azonkívül 27 tanuló az V—VIII. osztályból. Az útirány Budapesten át Kassára, onnan vissza Miskolczra, Rozsnyóra, Dobsinára, Poprádra, a Magas Tátra fürdőibe, Zsolnáról ós a Vágvölgyön át Esztergomba, Budapestre és vissza Keszthelyre. Az ut első részében rendkívül kedvező volt az időjárás. Még magasan állt a nap, mikor Budapestnek füstölgő gyárkéményei és a cszőke üuna» kibontakozott előttünk, az öt óráig tartó vouat,várást, felhasználtuk, hogy egypár nevezetes látnivalót felkeressünk. Egy hosszú éjjeli ut után megérkeztünk Észak-Magyarország metropolisába, a mult, idők történetével annyira összeforrt. Kassára. Budapest lármás utcái után igazán jól esett a kedves, szépfekvésü városnak szinte üunepies csendje. A városnak legnagyobb érdekessége a híres dóm. Messziről nem lepi meg a nemzőt hatalmas arányaival, hanern kecsessége, könnyedsége teszi hazánknak egyik legszebb épületévé. Ránk, Rákóczj' szellemében nevelt tanulókra, a legnagyobb hatást a vezérlő fejedelem sírja tette. Csak a sirja, de nem a sírhelye, mert annak ott kellene állnia valami nagyszerű Pantheonban, melyet a magyar nemzet emelne és nem elrejtett kriptában, hanem fenn, ahonnan az egész országra vetné sugarát, az igazi hazaszeretetnek. Nagyon érdekes Kassán a múzeum. Hatalmas, kétemeletes palota. De a tartalma is méltó külsejéhez. Bubios Zsigmondtól ajándékozott képtára, rengeteg török-német korabeli régisége, kuriózumai, Rákóczy ezüst koszorúi teljesen megtöltik a hatalmas épületet. Van a kassai múzeumban egy egyszerű, sárgára-barnára festett kis fakereszt. Olyan közönséges, mint a milyent a bucsusok előtt visznek. Egykedvűen nézegetem, mikor megszólal a hátain mögött, a kassai főgimn. igazgatója, bogy ezzel a kerdszltel vivta ki Erdősi Imre piarista a branyiszkói diadalt. A városban való sok járás-kelés után jól esett a prémontrei tanároknak igazán magyaros vendégszeretete, akik egész otttartózkodásunk alatt elhalmoztak bennünket szerető gondoskodásukkal. Nagyon szép Kassának a sétatere. Ki" sebb mint, a mi balatoni parkunk, de hát ilyen meg ritkaság az egész országban. Kedves kép az, mikor ünnepnap mise után A BALATONVIDÉK TABCAJA. A Kontrás. Principálisom, a deresedő főerdész, ki amúgy nagyon is vigkedélyü, humoros ember volt, nagyot sóhajtva letette a tollat s hirtelen felugorva fóliánsokkal és iratokkal megrakott íróasztala mellől, háromszor-négyszer végigsétált a szobán. Majd végigsimítva kezével homlokát, kinézett az ablakon P . . . . s község utolsó házai felé, azután az erdő felé s egy darabig valamit mormogott magában. Mivel pedig nem mutattam valami nagy hajlandóságot a beszédre, hát az asztala alatt nyújtózkodó kopóját, a Kontrást szólította meg. — Nem jól van a dolog sehogysem. Ugy-e Kontrás ? A Kontrás volt ugyanis az öregnek mindig a tanúbizonysága, ha valamit előttem be akart igazolni azokból a történetekből, melyekkel engem, mint fiatalon hozzája került, tapasztalatlan nimródot félre akart vezetni. Es ilyen története, ilyen meséje volt számtalan. Az én öregem ugyanis nem vette az élet viszontagságát valami nagyon a szivére s ha volt valami buja-bánata, vagy ha nem sikemlt, egyik-másik dolga, az emberek elől elmenekült a szabad természetbe s ott elfelejtett azután mindent, mi a szivét nyomta. Ilyen alkalmakkor csak egyedül szeretett lenni s csupán a Kontrásnak volt megengedve, hogy néma kísérője legyen kirándulásainak. Minden egyes ilyen kirándulásról készült azután egy tréfás mese, mit mindig csak a Kontrás bizonyított. El voltam hát készülve most is arra, hogy megint a régi nóta kerül elő s mivel nem volt valami nagy kedvem rá, még jobban beletemetkeztem az iratokba. De nem is volt valami nagy bátorságom arra, hogy a Kontrás úrfi tanúbizonyságának hitelességét kétségbe vonjam, mert Kontrás nyitott álkapcsainak lábszáraimon eszközlendő összecsukási gyakorlatával csakkamar az ellenkező véleményre téritett, volna. Hogy ezt elkerülhessem, legtöbbször nem tehettem mást, minthogy megdicsértem a Kontrást, ki ezen dicsérettől elérzékenyülve, oly erővel simult azután hozzám, hogy alig birtam magamat egyensúlyban tartani. Most azonban, mivel már néhány év óta nem kellett az öregnek a Kontrásra hivatkozni, mert a megszokás következtében a legnagyobb készséggel szolgáltam tanúbizonyságul az öreg elbeszéléseihez s mivel boszantott egy kissé az, hogy az öreg még mindig olyan tapasztalatlan'gyerkőcnek tart, mint mikor ide kerültem, mosolyogtam s ugy néztem,, hol az öregre, hol pedig a Kontrásra. Ereztem, hogy az az egy pár esztendő, mit ifjúságomból az öreg oldala mellett eltöltöttem, nem telt el hiába. Megtanultam az alatt a puskával bánni, kitanultam a vad szokásait, ravaszságait s nem ijedek meg a szellő által felkavart falevél zörgésétől, vagy a szajkó ijedt kiabálásától. Biztos voltam arról, hogy nem bánt már a vadászláz, mi annyi puskást izgalomba ejt, tudtam, hogy csak a szenvedély tartja lekötve minden idegemet, minden porcikámat a standon. Ezekkel a tulajdonságokkal pedig bátran állhattam a vadászkompánia közé s szintén oly bátran lóditgattam a nagyot, mint a többi. Egyáltalán nem volt hát szükség arra, hogy az öreg velem szemben még mindig a Kontrásra hivatkozzék. Félig-meddig azért boszusan kiáltottam fel : — Na Kontrás 1 szeretnélek egyszer már kötelességed teljesítésében látni, bogy vájjon igaz e az a sok jó tulajdonságod melyet annyi mesében hallottam már felőled. Bilim Róbert dr. az ismert nevű budapesti FOGORVOS Hungária szállóbeli lakásán folytat FOGORVOSI GYAKORLATOT.
