Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-27 / 26. szám
1909. ápr ili s 25 . BALATONVIDÉK 27 a sok fehérruhás kassai leány ellepi a park Utjdit. Junius 20 án este értünk egy nem annyi'-a szép, mint. igazi magyar városba, Miskolcra. Színmagyar a lakossága, de azért vannak olyan szokásai, melyek a német • Spiessbürgei »-ekre emlékeztetnek. Il}'en például az a szokás, hogy az tAvas» oldalába vágott sziklapincék előtt, vasárnap délután összejönnek az ismerősök, rokonok; az asszonyok is, férfiak is külön-külön csoportokban vitatják a nekik fontos dolgokat, mig a gyerekek a piuce elé kötőit hintán hintáznak. Sőt az egyik pince előtt még gitárszó is andalította el a hallgatóságot. Közel ehhez a helyhez van a temető ; az útszélen egy kis dőlni készülő sírkő alatt fekszik Tompa Mihály, koszorús költőnk édesatyja, a becsületes csizmadiamester. Miskolcon a kir. kath. főgimnázium tanárai voltak kalauzaink, akiktől ezt a tisztséget. Diósgyőrött (negyed óra villamoson Miskolctól) a vasgyár mérnökei vették át. A diósgyőri vasgyár valóban amerikai aráuyokban dolgozik. Van 7000 munkása és 600 tisztviselője. Lakóházaik egész várost képeznek. (Most készülnek elszakadni Miskolcról.) Van gyönyörű templomuk, melyet tavaly szenteltek fel. A gyár maga 350.000 koronával járult hozzá az épités költségeihez. Miskolcról a legszebb emlékekkel távozva, 21-én este Rozsnyóra értünk. A városka egy völgykatlauban fekszik, utcái festői rendetlenségben kanysrogiiak. Kü'önöseii szép képet mutat, midőn a Krasznahorka-felé vivő gyalogútról nézzük. Ez az ut volt kirándulásunkban a kegyeletnek szánva. A krasznahorkai gyönyörű mauzóleumban, napsugaras környezetben alussza örök álmát a vidék népének nagyasszonya: Andrássj' Dénesné, Franciska grófné. A vár alatt, a faluban van a gróftól legújabban berendezett képtár, melynek minden darabja valóságon inesterinü. A mauzóleumban Gönci Ede főgiinn. tanár tolmácsolta az ifjúság hódolatát a megboldogult grófné sírjánál, azután pedig Mayer Győző uradalmi főerdész fogadta Audrássy Dénes gróf nevében a kirándulókat. Most következett a sir megkoszorúzása, melyet Szerecz Alajos, a főgimnázium végzett tanulója, lendületes, szép beszéd kíséretében tett le a koporsóra. Beszédét alább közöljük. Az ünnepség után a főerdész villádreggelire hivla meg a társaságot, amelyen Lakatos Vince dr. mondott felköszöntőt a vendéglátó gróf képviselőjére. Tikkasztó melegben indult a társaság a negyedórányira levő vár megtekintésére. Falai kivülbelől kopottak, a vár fokán még ott áll öt hatalmas bronzágyú, a várban pedig a szobák tele az értékesebbnél értékesebb régiségekkel. Ot-hat szobát foglalnak el Franciska grófnénak bútorai, ruhái, ékszerei, legapróbb házi eszközei stb. A többi termet megtöltik a régi magyar főúri élettel megismertető bútorok, képek, könyvek, fegyverek. A napfényes sirbolt bejáratánál fekszik üvegkoporsóban Audrássy István feleségének holtteste, olyan kézmozdulattal, mint ahogy Jókai a «Lőcsei fehér asszony» c. regényében szerepelteti. Csendesen alusznak az Audrássy ősök, uem zavarja álmukat semmi ; üres, kihalt a vár, nem veri fel nyugalmas békéjét vitézek kardcsörgése, lovak patkóinak dübörgése. Szerecz Alajos beszéde a mauzóleumban igy hangzott: Kedves barátaim ! Hosszú órák teltek el, napok multak el már azóta, hogy kincses Balatonunktól elváltunk. Több napja immár, hogy bucsucsókot lehelt homlokunkra urna szellő, amely gyermekkorunktól fogva bűvös-bájos regéket sugdosott fülünkbe, mert lágy suttogása a játszi t,ündór«k édes-bus éneke. Szivüuklelkünk nem törődött ezen emlékekkel : vágyaink vezéreltek tovább, csak előre, csak előre. Minden kincsnél többet érő, remek s * koszorút kötünk a tapasztalás üde rózsáiból s ime : egy másik koszornt is hoztunk váudoru'unk e kies pihenőjére. Kinek adjuk szeret,eiünk és hódolatunk e jelképét. ? Kérdezd meg a csendes kunyhó boldog lakójától : a hála könnye, mely szemében ra'tn megmondja ; kérdezd a városlói : emléke fennen hirdeti ; figyelj a szentegyházak harangszavára ; nézz be az iskolákba, menj a művészek termeibe : meg fogod tudni, kinek hoztuk e koszorút. — Akiért könnyet hullatott a nemzet minden fia, akinek emlékét szent áhítattal őrzi minden ember, akihez ima száll az égbe, mert szent eszményképpé lett,: annak porait koszorúzzuk meg. Messziről, igen messziről jöttünk, hogy lerójjuk a kegyelet és hódolat adóját az iránt, akinek eszményi fönsége bámulat és hála tárgya szerte a hazában : a jóságos grófné, Franciska iránt. Ismerték az árvák, gyászoló özvegyek, nyomorral küzködő szegények : hisz jóságos szive, szivének lángszeretete, nagy szeretetének legszebb záloga, kegyes jótékonysága oly sokszor meglátogatta őket a meszsze idegenből, hogy letörölje a báuat, az elhagyatottság könnyeit, hogy kirántsa a kétségbeesés örvényéből a küzködőt. Ismerték a nemzet zsenge virágai, akiknek e jóságos nagyasszony az aranyak esőjét, szive melegének, hő szeretetének nagy és nemes érzelmét gazdagon ontotta, hogy azon gondos apáik, bölcs elöljáróik házat emeljenek vallásnak, erkölcsnek, tudománynak, művészetnek ; házat a féltve őrzött és gonddal ápolt kultúránknak, nemzeti érzésnek, hazaszeretetnek ; templomot Isten nagyobb dicsőségére, az emberek hitének erösbödésére. A bibüabeli Tabitha volt ő, akinek jótékony szivét milliók áldva emlegetik. Az irgalmas szamaritánus, aki embertársa vérző szivére a vigasztalás és gyógyulás balzsamát osöpögteti. A Gracchusok anyját látjuk benne : a női erények, a hitvesi hűség remek példaképét. Anyai szeretettel és gyöngédséggel ölelte keblére az idegen árvát és szegényt, mert volt nemes szive s abbau határtalan szeretet, amely egy 36 éves házasság boldogságát a legeszményibb magaslaton fenn tudta tartani. Korunk Sz. Erzsébetje volt ő, annak önzetlen fáradozásával, könyörületességével, szenvedésével és végtelen nagy szeretetével, amely nemes szivét mindig a szenvedő emberiségért dobogtatta. Az ész és sziv összhangjának halhatatlan költőjét idézem * «Nem halt meg az, ki milliókra költé dus élte kincsét, bárnapja mult • Nem halt meg a jóságos grófné! Ezrek szivében fentien ragyog emléke J fönségét, örökké hirdetni fogják a fényes templomok, iskolák, kórházak, menedékhelyek, ezrekre menő kegyes alapítványok és milliók kérnek áldást, örök nyugalmat Ennél sem kellett több az én öregemnek. Abban maradt az egy hét alatt felhalmozódott. munka s mivel gyönyörű idő mutatkozott, csakhamar elhatároztuk, hogy délután egy kedves napot csinálunk magunknak. Mivel pedig az erdőőrök jelentése szerint a határban vaddisznónak kell lenni, délutánra lett kitűzve a Kontrás vizsgája, melyen mind neki remekelnie kell, mind nekem meg kell mutatnom bátorságomat egy előttem eddig ismeretlen vaddal, a vaddisznóval szemben. Mintha valami eddig ismeretlen varázshatalom bilincselte volna le egyszerre a tagjaimat, éreztem, hogy az arcom pirul, hogy karjaimba valami nagy erő száll s ma én fogom ellőni a vaddisznót. Az öreg azonban csak mosolygott, amint látta arcomon az öröm pirját s jókedvében rántva egyet egyet deres bajuszán, itt-ott egy-egy szót mondott. Ebből is megtudtam azonban annyit, hogy mikor szándékozik az öreg indulni, hol vár a kerülő ránk, hogy állunk el, a kutyát merre vezetik s hol kell a vadnak átcsapni a lénián s hogy lövi • maus todt» agyon az én principálisom. Persze az egész vadászati cselekvésből az én részemre nem juttatott egy fikarcnyit sem, hanem elméletileg, minden vad az ő puskája végire került És ö lőtte ugy fültövön valamennyit, hogy szinte egész garmada vad feküdt képzeletben egymáson, mignem a legutolsó vad, a kapott nagyszerű lövés után, tiz-tizenötöt bukfencezve az egész lőtt vadállomány garmadájának a tetejibe kerül, örök álmait aludni. A kerülő jelentése szerint a vaddisznók az «Egett vágás»-ban húzódtak meg, amely sűrű benövésével a legszeretettebb helye a disznónak, hol nemcsak bükk és tölgymakkot, hanem vizet is talált a végig csörgedező patakban. Ennek a partján fedezte fel a kerülő a disznók nyomait, de hogy hány darab, azt a saját maguk által összetaposott nyomokból nem volt képes megállapitani. csak annyit, hogy kisebbek és nagyobbak vannak. Az «Égett vágás» és az azt határoló szálas erdő között körülbelül 10 méter széles lénia húzódik keresztül a gazdasághatáráig Itt voltunk felállitva puskások. Előttünk a sűrűségben nem láthathattunk messze. Tehát annál feszültebb figyelemmel kelle't helyünkön állanunk, mert ha a hajtó kopó hangját halljuk is, hogy az messze van tőlünk, még sem lőhetünk bizonj'osak a felöl, hogy nem válik-e a falka több felé s egy ilyen különvált és a kopo ált al nyomát vesztett disznó nem lep-e meg bennünket, a melyik a kutyától nem zavarva, bizony óvatosan halad előre s készületlenül találhat mindnyájunkat. Türelmünket nemsokára Kontrás jelt adó hangja váltotta fel, ami még csak tapogatódzás, vagyis a régi nyomok után keresi a friss nyomokat, hogy azon haladva felverje a disznót fekhelyéből. Szivem a szokottnál sebesebben vert ós szinte görcsösen fogtam vontcsövű puskámat, hogy a hangból el ne veszítsek semmit, hogy megállapíthassam a hangok irányát s találgattam, vájjon kire megy ki ? ! — A Kontrás hajt — szólt szomszédom oly halkan, hogy alig lehetett meghallani, inkább csak a szája mozdulatáról véltem kitalálni a mondottakat. Igen, Kontrás hajt. Most már teljességgel cStaudlaut»-ot ad, a mi csalhatatlan jele, hogy nyomon van s a vaddisznó penetráns szaga az ő finom orrát csiklandozza. A hang egyenesen jön felénk, d& még oly messzeségben, hogy a patakon tul vélem felhangzani. Ekkor nem is csalódtam, mart egyszerre, elhallgatott s egyes szaggatott csaholás üti meg fülemet. Tehát a disznók a patakon keresztül jöttek s a patak tuisó szélén a Kontrás egy pár pillanatra a nyomokat elvesztette. FOGMUTEREM Berger Alfréd Budapestről juniustöl augusztus hó végéig Keszthelyen, Schleiffer-villa.
