Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-08-02 / 31. szám

8. BALATONVIDÉK 1908. augusztus 23. adónak a községi költségvetésbe leendő felvételét ajánlja, határozatukat függőben hagyták azon megokolással, hogy ez az uj adótörvényben úgyis reudeztetik. S ha majd ezt nem ugy rendezik, mint ők óhaj­tanák, akkor érkezik el az ideje annak, hogy ők is beleszóljanak az ügybe. Kis­faludi Márton bocföldi körjegyző által ki­dolgozott «Tűzrendószeti szabályrendelet tervezetet* némi módosítással elfogadták. A Dunántuli Közművelődési Egyesület pártfogást kérő átiratát ilyen értelemben tudomásul vették. A zemplénmegyeiek át­iratát, a jegyzőknek adandó kedvezményes -vasúti jegy érdekóban, magukévá tették, Céljuk elérése érdekében fel fognak irni az országgyűlés képviselőházához és személye­sen fogják megyénk orsz. képviselőinek a pártfogását is kérni. Cobor Mátyás,.Zalavár­megyében érvényben levő szabályrendele­tek gyűjteménye* c. müvének beszerzését •«lhatároz'ák. A jövő évi közgyűlés helyéül Zalaegerszeget jelölték ki. Végül a tiszt­újítás következett, melynek eredménye a következő lett. Elnök : Kovács Gyula, »lelnökök lettek: Molnár István és Yass Miklós, főjegyző Takács Imre, aljegyzők Újlaki Béla, Kovács Béla, pénztáros Pallér János, a számvizsgáló bizottság tagjai let­tek Martíncsevics József, Bobai Géza és Neuszidler Jenő. A választmányban minden járás két jegyzővel lett képviselve. A tiszt­újítás megejtése után a tárgysorozat összes pontjai letárgyaltattak. Mielőtt Kovács még az ülést berekesztette volna, a tiszti­kar nevében megköszönte a bizalmat, majd Keszthely város elöljáróságának mondott köszönetet, hogy a gyűlés idejére a ter­met rendelkezésükre bocsátotta. Végül a jelenvolt kartársakat összetartásra kérvén, a gyűlést berekesztette. — Anna-bál. Zalavármegye, valamint a Balatonfüreden tartózkodó ifjúság 1908 aug. 8-án Batthyány Pál gróf fóíspáu véd­nöksége alatt Anna-bált rendez Balatonfü­red gyógytermében. Kezdete este fél 10 •órakor. Belépő díjak: személy-jegy 4 kor., páholy-jegy 20 korona. — Közgyűlés. Keszthely nagyközség képviselőtestülete augusztus hó 6-án d. u. 2 órakor a városház tanácstermében rendes Őszi közgyűlést tart a köv. tárgysorozattal: 1. 1909. évi Ijöltségi költségelőirányzat tár gyalása. 2. Onk. tűzoltó-egyesület kérelme. 3. 80000 kor. kölcsön felvételéről a pesti hazai első takarékpénzt ár egyesületnek a községhez intézett levele és az általa be­küldött kötelezvénj' bemutatása. 4. A körút megvilágítása. 5. A plébánia templom to­ronyablakának megjavítása. 6. A Szt,. Já­nos és Szt. Flórián szobrok áthelyezése. 7. Villamostelep és a vasúti vendéglő telké­nek megvétele. 8. Szeuuyvízlevezető árok áthelyezésére vonatkozó felhívás. 9. Ipar­védő egyesületbe való belépésre vonatkozó felhívás, 10. A keszthelyi csónakázó-egylet kérelme. 11. Illetőségi ügyek, 12. "Urá-LÜ­színház ajánlata. 13. Jóvahagyott, kórház­tervek bemutatása és a versenytárgyalás ki­írása. 14 A vármegyei távbeszélő-hálózatba való belépés. — Táncgyakorlat. A kath. legóny­egylet, jövő szombaton, azaz folyó hó 8 án tartja utolsó táncgyakorlatát, melyen az érdeklődő fürdőközönséget is szívesen látja. Belépti dij személyeukint 60 fillér. A tánc­próba éjfélkor véget ér. Bezárásul az egye­sület, angnsztU! 19 én koszorúcskát tart,. — Sétahangverseny, confetti ós tom­bola. A mull. kedden a városunkban időző jegyzők ós a fürdővendégek szórakoztatá­sára a fürdőkezelőség a helybeli Iparost Dal kör részvételével sót,ahangversenyt, tombo­lát és confetti csatát rendezet t a parti sétá­nyon. A kedvező idő nagyszámú közönsé­get. vonzott, akik élvezettel hallgatták a Dalkör precízen előadott válogatott darab­jait, majd pedig vidáman confetti csatáz­tak, Nagy érdeklődés mellett folyt le a tombola is. Kár, hogy a rendezőség tánc ról nem gondoskodott, pedig ugyancsak epedve sóhajtozott utána több fiatal leáuy­sziv. No csak vigasztalódjanak, a legköze­lebb majd az is lesz ! — Megjöttek a huszárok. A helyben állomásozó honvódhuszárosztály pénteken érkezett haza három hétig tartó ezredgya­korlatáiól. Rövid pihenésre jöttek csak, mert e hó közepe táján hosszabb ideig tartó hadgyakorlatra fognak menni. — Erdészeti államvizsga. A folyó év őszén erdészeti államvizsgát tenni szándé­kozók el beli kórvényüket szabályszerűen felszerelve legkésőbb folyó évi augusztus hó végéig az erdészeti állam vizsgáló bizott­ság elnökénél (Budapest, V., Zoltán-u. 16. sz.) benyújtani, vagy bérmentve beküldeni tartoznak. — A husvizsgálat uj rendje. Darányi Ignác földuiivelósügyi miniszter rendelete értelmében augusztus elsejével teljesen uj rend lép életbe a fogyasztásra szánt, vágó állatok húsának a közfogyasztásra bocsáj­tás előtt, történő szakértői vizsgálata tár­gyában. Az uj rendet a fogyasztó közönség örömmel üdvözölheti a közegészségügy szempontjából. A rendelet, melyet rnegkül­döttek a törvényhatóságoknak, 120 szakasz­ban tárgyalja az eljárást. Az első fejezet a közvágóhidakról rendelkezik. Kimondja, hogy minden kis- ós nagyközség köteles közvágóhidat, építeni és fönt.artani. A ren­delet második fejezete a husvizsgál at.ról, il­letve husvizsgálókról intézkedik. Ezen in­tézkedés alapján a vágóhidakon levágott állatok húsát szakértő husvizsgáló vizsgálja meg. A rendelet, következő fejezetében in­tézkedik a közfogyasztásra szánt, állatok életben való vizsgálatáról, mely a kényszer­vágástól eltekintve, a szarvasmarháknál és lovaknál még akkor is teljesítendő, ha a hus és a többi részek csak magánfogyasz­tás céljaira fognak szolgálui. Megállapítja továbbá a kényszervágás eseteit s a köve­tendő eljárást. A negyedik fejezet, az álla­tok levágásának módjait szabályozza s kü­lön szakaszban intézkedik a zsidó ritus sze­rint eszközlendő metszésről. A levágott ál­latok húsának és szerveinek vizsgálatáról a legrészletesebben szól a rendelet. Végül pontos intézkedéseket, tartalmaz a kifogá­solt, húsnak megsemmisítése iránt s szigo­rúan tiltja a húsnak házalás utjáu való áru­sítását. Legfontosabb része a rendeletnek a VIII. fejezet, mely oly városokban és köz­ségekben, ahol nagyobbszámu állatot vág­nak le közfogyasztásra, tehát gyakoribb az j ÜZ esec, hogy a vágóhidakon nagyobo meny­nyiségben találnak az emberi egészségre nem teszedelmes, de mint csekélyebb ér­tékű, úgynevezett nem mészárszékbe való húst, amely a szegényebb sorsú emberek­nek fogyasztására bocsátható hatósági hus­székek fölállítását rendeli. Ezekben a hus­szókekben mindenki árusíttathatja szabály­szerűen levágott állatának húsát is, azon­ban a husárulás a hatósági husszékekben jparszerüleg nem űzhető. A hatósági hus­székbeu az árusítás a husvizsgáló állandó felügyelete alatt áll s magát, az árusítást, is az 1888. évi VII. t.-c. 126. szakaszában jel­zett helyi állategészségügyi hatóság meg­bízott kezelője teljesíti. A. hatósági husszék­ből egy-egy vevőnek egy napon legföljebb három kilogramm húst, szabad eladni, ki­véve néukonvhát. vaev hasonló ielleüü in­tézményeket. Á rendelet IX. fejezetében intézkedik a husnemüek és hústermékek el­készítéséről és árusításáról. A X. fejezet, pe­dig a szárnyas, hal ós vadhús forgalomba hozataláról, A XI. fejezetben a hus bel­földi szállitásáuak föltételeit állapítja meg. A XII. és XIII. fejezet a büntető és záró határozatokat tartalmazza. Különösen fi­gyelemre méltó a rendeletnek a növendék­marhákra vonatkozó fejezete. E szerint nö­vendék marhának tekintendő minden állat, 2 hónapos korától a teljes kifejlődésig, me­lyet a tarka fajok 2 éves korukban, a szi­lajok pedig 3 éves korukban érnek el. E növendék állatok értéke lényegesen olosóbb, mint a fejletteké, ép azért a rendelet meg­tiltja a rendes mészárszékekben való árusí­tását, utalváu ezeket a fentebb már emlí­tett hatósági mészárszékekbe, mint, olcsó liust. Ugy halljuk, hogy ilyen értelemben veendő hatósági széket nálunk is szándé­koznak felállítani a Vásár-téren, a Vilim­féle házban. Nincs ellene kifogásunk, csak ép az elhelyezést illetőleg jegyzünk meg annyit, hogy a város középpontján kellene leuuie, hogy a közönségnek köunyebben hozzáférhető legyen. A szék már a közel jövőben megnyílik s mint teljesen megbíz­hatót ajánljuk a közönség figyelmébe. — Késelés. Régi ellensége volt Zsák Lajos, Dobos János cipésznek. Hétfőn este értekezletet tartottak a cipészek az Ipar­testület helyiségében, melynek végeztével néhányan a Sommer-féle vendéglőbe tértek be egy poiiár borra. Innen hazamenet Zsák Lajos szóváltásba keveredett Dobossal, majd tettleg is inzultálta. Persze Dobos sem ma­radt. adós és Zsák Lajos afeletti haragjában, hogy ellenfele ügyesebb volt, no meg régi ellenséges érzületétől is sarkalva, kést rán­tott és Dobost a nyakán kétszer megszúrta. Az erősen megsérült Dobosnak Hanny Ödön dr. nyújtotta az első segélyt Majd a tett színhelyéről a városi kórházba szállították, honnan néhány napi gondos ápolás után mint lábbsdozó beteg távozott. A késelő Zsák ellen megtették a feljelentést. — Hatósági mészárszékek. Ismételten adtunk hírt a zalaegerszegi hatósági mé­szárszék szép forgalmáról, mely ugy lát­szik folyton emelkedik. Az egerszegi pél­dát más városok is követik. így Sopron­ban aug. 1-én nyitották meg a városi mé­szárszéket. Kolozsvár és Mezőtúr városok pedig iuforniátióért fordultak az egerszegi polgármesterhez, liogv ők is igénybe ve­hessék a védekezés ezen módját a húsárak iudokolatlan magas volta ellen. — Felhívás a magánkiadókhoz í A Szt. István Tarsulat a közel jövőben egy nagy hiányt igyekszik helyre pótolni : kath. ta­nítói könyvtárjegyzéket. állit össze és ad ki. E célból megkereste a hazai összes könyvkiadókat, akik készséggel bocsátották rendelkezésére alkalmasnak vélt kiadványaik egy-egy példányát.. A könyvtárjegyzók men­nél teljesebbé tétele szempontjából most fel­kéri a magánkiadókat, hogy könyveik egy­egy példányát szíveskedjenek ingyenesen és lehetőleg haladéktalanul megküldeni a Társulat, igazgatósága (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi u. 28.) címére, ki azokat bírá­latra fogja kiadni s ha alkalmasak, az eset­ben az Orsz. Katii. Tmügyi Tanács által jóváhagyott hivatalos könyviárjegyzékbe felvéteti és közrebocsátja. Ama magánki­adók részéről, kiknek könyvei a Szent-Ist,­ván-Társulat bizományában vannak, ele­gendő egy levelezőlapon küldött értesítés, melyen tudatják a Társulattal, hogy neve­zett könyveik egy egy példányát a fenti célból ingyenesen bocsátják az igazgatóság rendelkezésére. w Akar-e Ön megbízható és szolid helyen vásárolni ? Igen ? ! | Keszthelyen Neumark Adolf üzletét , ü ki férfi-kalapot, fehérneműi!, férfi, qői és ggepmekharisqgát, ijői kézimunkát, rövidárut Stb. jö mino^Égbeq raktáron tart. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom