Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-12-24 / 51. szám

1908. november 15. BALATONVIDÉK 3 hetetlen előnyöket, melyek ennek a vasútnak létesítésével a városra s a közre há ruluának. Igazolja ezt az állítást, hogy a részvényjegyzés alkalmával akárhány tőkepénzes, vagy gazdag kereskedő, csak hoszszas rábeszélésre volt hajlandó egy-két részvényt jegyezni. Csak természetes következménye volt ennek aztán, hogy a kispénzű emberek is visszahúzódtak a jegyzéstől. Hogyisne ! Miért, kockáztassanak épen ők, mikor a tőkések, akiknek bőven van, nem akarják ezt, tenni ? Igaz ugyan, hogy a legridegebb közöny is megtörhető, de lankadatlan és csüggedést nem ismerő kitartás kell hozzá. Példa erre a balatoni vasút létesítése. Csak kevesen tudják ugyanis, hogy ez a vasút, nem annyira a kormány jóindulatának, hanem inkább egy csüggedést nem ismerő lelkes férfiú munkásságának köszönheti létrejöttét, aki fáradságot, időt nem kiméivé az egyes balatonparii községekben, ott, ahol igazán szegénysorsu a nép, szinie hihetetlen nagy összegre rugó részvényjegj'zést tudott összehozni. A kormány pedig csak e hozzájárulási összeg (enlartása mellett, volt hajlandó a vasutat felépítetni. Gaál Gaszton révfülöpi birtokosé az érSem oroszlánrésze s csak ő utána jöhet a kormány, a maga jóindulatával. Nekünk is egy Gaál Gasztonra lett volna szükségünk, akkor talán máskép végződik a szépen indult mozgalom. Dehát a Geál Gasztonok ritkán teremnek s ha vannak sem becsülik őket igazi értékük szerint. Ugy halljuk különben, hogy legújabban megint foglalkoztat, valakit a villamos vasút terve. Egy budapesti mérnök ajánlkozott Ganzóknak, hogy az előmunmunkálatok és tervek díjtalan átengedése * setén, hajlandó a kiépités finanszírozására egy pénzcsoportot megnyerni. Hogy mire mentek, nem tudjuk. Annyi tzonbau bizonyos, hogy nem lesz rossz üzlete annak a pénzcsoporlnak s közönségünk a maga élhetetfenségének tudja majd be, ha a busás jövedelem nem a saját zsebét tölti, hanem az idegenét. Olyan verzió is kering a közönség körében, amely szerint teljesen elejtették már a villamos vasút tervét és helyette gőzüzemű vasút építését vették tervbe, amelyen motoros kocsik járnának. Az eszme nem volna rossz, de, hogy valamikor valói a válua, abban erősen kételkedünk. Akiknek nem kellett a villamos, még kevésbbé fog kelleni a motoros, bár ez utóbbi talán lényegesen olcsóbb is lenne. Ez a terv azonban csak abban az esetben lenne kivihető, ha kiépülne a keszthely—sümegi vicinális, amelyre pár év előtt az előmunkálati engedélyt már meg is adta a kereskedelmi miniszter, csakhogy azóla erről sincs semmi kir. Arról sem tudunk, hogy az engedményes gondoskodott volna az engedély meghosszabbításáról. Keszthelynek elsőrangú fontos érdeke, hogy Hévízzel kényelmes és olcsó összeköttetési, létesítsen, akár villamos vasúttal, akár pedig gőzüzemü motorral. Ép azért nagyon okosan tenné a város vezetősége, ha érintkezésbe lépne a Ganzékkal tárgyaló mérnökkel és ha e tárgyalások nem vezetnek eredményre, próbáljon a város maga egy pénzcsoportot megkeresui s ha még ez is sikerleleu lenne, még mindig van egy mód, amellyel biztosithatjuk az összeköttetési. Indítsa meg a mozgalmat a kesztliely— sümegi vasut létesítése tárgyában, vegye fel újra az elejtett fonalat, tárgyaljon az érdekelt községekkel s bizton hisszük, lesz eredmény. Sümeg ós a közbeeső vidék örömmel karolja fel az eszmét a tetemes áldozatoktól seae riad vissza, amint azr már akkoriban is megmutatta. Fel tehát, a cselekvésre, még pedig haladék nélkül, mert minden nap, amelyet, elvesztegelünk halogatással csak anyagi károsodásunkat növeli. Figyelő. Veszedelmes kilátások. Még csak a diplomaták kuliszszái mögött lappang és izzik, még ki sem tört, már is nyakig benne vagyunk — a háborúban. Egy lábbadozó beteg, a török birodalom és egy kis liliputi királyság, Szerbia vakmerően és elszántan ott támad bennünket, hol leginkább fáj — gazdasági téren, mikor áruinkat bojkottálja. Hogy pedig a torzkép teljes legyen, szövetséges élettársunk Ausztria, szitja a százados gyűlölség üszkét, sért, provokál bennünket s kész az annektált tartományokat még az ördögnek is odaajánlani — csakhogy történelmi jogainkat azokhoz negálhassa. Nem lenne helyzetünk veszedelme azonban teljes, állapotaink képe egészen fonák, ha itt bennt, magunk között béke, egyetértés honolna. Mintha nagy katasztrofalis történelmi események s tragikus szerencsétlenségek előestéjén állanánk, fölfordniva, tetején áll ebben az országban minden. A mohi és mohácsi tragédiák előtt nem voltak közállapotaink ziláltabbak. Pedig eltekintve a külső és belső ellenségeskedés veszedelmétől, a megvalósítandó nagy dolgok magukban is egységes nemzeti akaratot tételeznének fel. A nemzet egész életére kiható szavazati jog reformja egymaga kivánná, hogy a, nemzet egy emberként tartson ki, hogy az csakugyan a nemzet érdekének megfelelően valósítassék meg. E helyett mit látunk? Nemcsak az elven, de szinte még a betűkön is összeveszünk még mielőtt a kérdés a törvényhozás elé kerülne. Ma holnap odajutunk, hogy az a és x betű helyzete is felforgatja életünk békességét s összemarakodunk azon, hogy mért nem az x foglalja el az a helyét. Mert a magyar x-ben, sőt még a politikai 0-ban is tulon-tul nagy a politikai bölcsesség és ambició. A haza bölcsének pálmájára pályázik az x és zéró. Tessék akkor valami okosat alkotni. Az finálló magyar bank lett legnjabb törekvéseink célja. Megvalósítását, mint politikai életünk elengedhetetlen követelményét hirdetik. gád ! Te azonban nem fizetsz, számomra csak érzés nélkül való, jéghideg szavaid vannak! Ujabban már szolgálatomat sem fogadtad szívesen. Emlékezzél csak, mikor lehajoltam, hogy kis kezeidet ajkaimhoz szorítsam, te tiltakoztál, akkor már nem kérni akartam, hanem adni és te mégis tiltakoztál! Hát miért hidegedtél el irántam annyira Helva? ! — Csak tartogasd hát szivedet másnak 1 Bátran adhatod, oda jegyesednek, tiszta, érintetlen az ; Ámor nyilaitól megvédelmezte az a vastag, jégkéreg, melybe előlem burkolva volt! Én nem nyugtalanítalak többé, elkerüllek ha lehet ugy, hogy többé nem is találkozunk 1 Élj te is szivednek, melyben — azt hiszem — csak üresség lakik, én is élek a múltnak, mely telve van fájó, kedves emlékekkel, élek a szivemnek, melyben szép Helva, te vagy ! — Ha majd hosszú idők múlva hírt hallok felőled, a seb, mely addigra talán gyógyulásnak indult, újra felszakad, a sziv, mely' addigra talán csendesült, újra dobogni, fájni kezd, de te szép Helva, azt nem fogod megtudni, részvétet, még ha akarnál, sem adhatnál nekem. Te csak add szivedet, lelkedet annak, ki téged megérdemelt s kihez te magad is méltó vagy ; rám ne gondolj, én már akkor nem a ti — szívtelen emberek — szánalmatokkal csititom sajgó sebeimet, hanem ott keresek megenyhülést, hol most vagyok — a kereszt tövében. . .! — Mint egy uj karthausi, «az üdvözítő keresztje elé borulva fogok esdekelni egy vigasztalásért s böjtölni, szenvedni, mint ember még nem szenvedett s ha végre egy remén) sugár hatja át sötét lelkemet, ha ez elszáradt szemeket egy könny töltheti ismét, ha ajkaim az első imára nyílnak : boldog leszek, mint ti világtokban — Helva — nem lehettek!» — Egyszer ültünk mi itt együtt, talán emlékezel, honnan utoljára vetem most feléd tekintetemet, itt a kereszt átellenében ! Te talán majd máskor is jösz erre, talán valaki karján hoz téged ide és boldogan nézlek ti le a völgybe, a folyócskára, a zöld mezőre, a most füstben uszó városkára. Akkor, majd ha olvasni fogod e sorokiit,, melyeket én a boldog időkre visszaemlékezve, irántad szeretettel eltelve pad támlájára most emlékül irok, lágyuljon meg a szived és gondolj egy pillanatra vissza a múltba ! Még egyszer végigtekint az elterülő ismerős vidéken, lecsukja egy percre szemeit és a következőb-n már írja : Szép tavaszi napfény magas fák árnyában? Ott róvedez lelkem, ott a szent magányban. Először láttalak akkor életemben, Hova összehozott minket a véletlen S te raboddá tettél ! Emlékezzél édes, én zálogot kértem, De te vonakodtál, hogy most semmid sincsen, Aztán kezet adtál, majd kifelé mentél, Ereimben izzón forrott minden csepp vér. Te szivemet vitted ! Hej, mi azóta is hányszor találkoztunk, Mily sokszor vitt minket arrafelé utunk ! Hogy örült a lelkem, mikor láthattalak, Mindenre kész voltam, csakhogy bírhassalak, Milyen boldog voltam ! Mikor kimondottam először : szeretlek, A tavaszból ősz lett s hulltak a levelek, Sirtak a virágok fájó, bus panaszdalt, Hervadt szirmaikból hordták a ravatalt Haló szerelmemnek ! „ akkor keresse fel KESZTHELYEN Akar-e Ön megbízható és szolid helyen vásárolni ? Igen ? ! Neumark Adolf üzletét a városháza átellenében $ ki férfi-kalapot, fehérneműt, férfi, qöi és gyermekharisíjgát, qöi kézimunkát, rövidárut 0. jö minőségbeli raktáron tart. &