Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-12-24 / 51. szám

2 BALATONVIDÉK 1908. november 15. Gazdasági fejlődésünk és meg­erősödésünk fundamentumát látják benne. Mint ilyen, az egész nemzet tulajdona. Megvalósitásának szaba­dalmát mégis egy párt vindikálja magának. Mivelhogy a katonai kérdések paripája veszedelmesen csiklandós, lovasát egyszer már kiütötte a nye­regből, egymaga nem volt elég erős ujabb megnyergelésére, szövetkezett másokkal s mikor sikerült a koali­zált erőknek a szilaj állatot meg­zabolázni és pórázra kötni, most ezt a szelidebb természetű paripát, a bankkérdést, mely utóvégre se nem rug, se nem harap, már a koalizált társak nélkül egymaga akarja csak meg nyergelni, liogy azon lovagol­hasson a nemzeti közvélemény előtt. Csalódnak, kik azt hiszik, hogy csak kenyéririgység van a világon. Van párt és politikai irigység is. Es j ez utóbbi gonoszabb amannál, nem­zeti és nemzetközi vonatkozásaiban egyaránt. Lám az önálló bankot mindenki szívesen látja. Megvalósi­tása pártkülönbség nélkül közóhaj ! Legföllebb itt is csak mód és idő­rendű különbség lehet vita tárgya, mint annak idején a katonai kér­dések szinrehozatalánál láttuk. És mi történt, a hevesvérű po- ! litikusok, az okos politikai opportu­nizmusnak sutbavetésével erőszak­kal, de megfelelő erő és komoly el­szántság hijával, egy nap akarták megcsinálni azt, mi, mint a szo­morú következmények igazolták, csak bosszú, következetes és kitartó munka árán lesz majd elérhető. Pedig él szerelmem s mennyire fáj szivem, Hogy másé leszel majd te mégasiron innen; Hogy más vigasztalja bánatos szivedet, itilszálló sóhajod, hulló könnyeidet Más fogja fel, nem én ! Ez az én végzetein, tehát belenyugszom, Es mint hozzám illik, ugy viselem sorsom. Oh csak te légy boldog, oh csak te ne tudjad, Mely csak szivet őröl, nyugtot soha sem ad: Mi a bus szerelem ! * * * Az utolsó sornál, a «bus szerelőim­nél keze lehan3'atlik s ő kimerülve rábo­rul a padra. A bágyadt szemek lezárulnak; a gondnak, a fájdalomnak vége van, a fá­radt utas édesen elpihen. Álmodik, álmodik a kereszt tövében... De vájjon mi lehet az ö álma ? Ajka körül valami nyugodt, földöntúli, boldog mosoly vonja meg magát, lecsukódott sze­meiből a sürü könny patakzik. . . A távolban a hataiígok zugnak, búg­nak, a völgyből egyre erősebben hallatszik az ének : Mária segits. .. Búcsúsok. Men­nek a celli Szűzhöz esedezni. Arcukon rajta ül az erős remény, hogy a csodatevő Szűz újra irgalmas lesz ! Az ének árja egyre növekedik, a ka­raváucsapat már a kereszthez ér, a vándor ébredez. . . Hallj a a menybe szálló fohászt: Mária, Mária, Mária segits ! Felugrik helyéről. Valami legyőzhe­tetlen elhatározás fogamzik meg gyötrődő lelkében : — Megyek a csodatevő Szűzhöz ma­gamnak uj szivet kérni, neki boldogságot! Es elvegyül a jámbor tömegben, mely a messzeségben most már csak fekete pontnak látszik, de még mindig hallható esdő szózatuk, sőt most már egy ajkkal több mondja: Mária segits ! . . . Legujabbane politikusok a bank­kérdés vesszőparipáján nyargalnak s pereátot kiáltanak mindazokra, kik ugyancsak az önálló bankért dolgoznak — de komoly — követ­kezetes munkával, lépésről-lépésre haladva akarják annak megvalósí­tását munkálni. Mert ők olyan bankot akarnak, mely ne csak bankókat nyomjon és adjon ki, de amely a nemzeti ér­deknek mindenben meg is feleljen s a nemzet vagyoni megerősödésé­nek igazi forrásává legyen s ehhez keresik a megfelelő módot s meg­várni kivánják az alkalmas időt — hát politikai maradiak a hevesvérű független politikusok szemében. Nem szabad azt másnak meg­valósítani, csak a heves független­ségi politikusoknak s nem akkor, mikor lehet, hanem törik, vagy sza­kad, most, azonnal; ha nem, fordul­jon föl minden, legyen pártszaka­dás, földindulás s a nemzeti egysé­gen egy nagy koppanás! Külpoliti­kai helyzet, belső ügyeink, most minden smarn, csak egy egyetlen egyet látnak, a magyar bankot kép­zeletben, mert ez a legújabb vessző­paripa. Lassabban jó urak! Mert még ez a szolid állat is levetheti önö­ket. Lám a jó' osztrák szomszédok látva az itthoni tülekedéseket, már is erősen vadítják. Tüzes taplót a fülébe — majd csak megiramodik. Jó lesz tehát higgadtabban nyergelni. Aztán mint minden győzelemhez, ehhez is idő és pénz kell, ha csak azt nem akarjuk, hogy nemzetiszínű nyeregben az osztrák részvényesek hasznothajtó masinája legyen az a magyar bank. Itt is, mint már oly sok nemzeti ügynél ujon bevált az a közmondás: lassan járj, tovább érsz ! Karácsony. Minden ünnep, amely évről-évre visz­szatér, időlc gyors futására emlékeztet. A karácsony talán az egi/etlen ünnep, amely a maga szép, benső, szinte idillikus je­lentőségével minden egyéb bántó gondola­tot kizár. Ennek az ünnepnek igazi lelke: a szeretet. Ennek kedves, meleg fénye su­gározza be karácsony napját. Talán még mindig nem eléggé testvéries ez a szere­tet ember és ember között, ámde azért nin­csen ok aggodalomra. Az utolsó évtizedek annyi szép és nemes eszmét keltettek életre a szivekben, hogy már csak ezek réven is a legjobb reményekkel lehetünk az emberi­ség folytonos tökéletesedése iránt. Ezek kö­zött elsőrendű fontosságúak az ember­baráti eszmék, melyek sohasem voltak ugyan idegenek egyesek lelkétől, de általánosakká, társadalmi természetitekké csak a jelen század tisztultabb világnézete utján lettek. S az emberbaráti jótékonyságnak mintegy hivatott ünnepe a karácsony, melynek ide­jén már a kereszténységet megelőző római világ is gyakorolta a kölcsönös ajándéko­zás szokását a Satumáliák ünnepén, de a nélkül, hogy a kedvteléssel magasabb rendű erkölcsi vagy vallási eszmét kap­csolt volna össze. A kereszténység, majd ' pedig a jelen század humanizmusa neme­sitette oda a karácsonyi ajándék-osztást, hogy az a családban az örömszerzés, a társadalomban pedig a nyomorenyhítés gyöngéd eszközévé lett s végre olyan mér­tékűvé fejlődött, hogy nemcsak az ipart és kereskedelmet látja el közgazdasági fon­tosságú teendőkkel, hanem a művészetet és irodalmat is hathatósan foglalkoztatja; egyszóval mind anyagi, mind szellemi té­ren olyan tevékenységet idéz elő, melynek gyümölcsei nevezetes tényezői már magá­nak a közgazdaságnak is. A nagyobb városokban, különösen pe­dig az igazi nagyvárosokban a «karácso­nyi piac> forgalma szinte mesés összegekre rug. Számtalan műhely és gyár hónapo­kon át tartó szorgos munkával, főleg a karácsonyi piac szükségleteinek kielégítésén fáradozik és- segítségül Jáván a művészetet, évről-évre tökéletesedő cikkeket állit elő, hogy az egyszerűbb szükségeken lcivül a finomultabb műizlés követeléseinek is eleget tudjon tenni. A tehetősebb közönségnek azonban nemcsak a fényes cikkek vásárlására, ha­nem a szűkölködők fölsegélyezésre is jut pénze. Egyesek, a jótékony egyesületek s hatóságok sok ruhátlant felöltöztetnek és számos szegény, hideg hajlék bemelegítésé­ről gondoskodnak. S mindez talán az év egy más szakában sem olyan szükséges és áldásos, mint éppen karácsony ünne­pén, mikor a tél zordonsága és a kere­setben való fogyatkozás annyi szerencsét­lent tenne még szerencsétlenebbé, ha a fe­lebaráti szeretet nem látná s letörölni nem sietne a nélkülözők könnyeit éppen azokon a szent napokon, a melyeken mindenki igyekszik örülni és, örömet szerezni. Fályázati hirdetmény. A «Dunáutuli Dalosszövetség! pályá­zatot hirdet eredeti magyar férfi négyes karokra és pedig : I. Nehéz műdal mintadaiárdák és olyanok részére, melyek első dijat nyertek. ' Jutalma : 150 korona II. Műdal magas színvonalon álló da­lárdák részére. Jutalma: 100 korona. III. Népdal átirat, vagy hasonló ne­hézségű szabad compositió. Jutalma: 70 korona. IV. Népdal-egyveleg. Jutalma 50 korona. A szöveget a pályázó magyar szerző­től szabadon választhatja; a dallam ere­deti legyen. A pályaműnek zenei kidolgo­zás tekintetében szabatos, magyar rytmus­sal, magyar szellemmel kell birnia. Elő­adása túlságosan hosszú időt ne vegyeu igénybe. Az idegen kézzel irt ós jeligés levél­lel ellátott, pályaművek vezérkönyv alak­ban ós 11) Ili d a négy szólam külön-külön is leirva 1909. május l-ig a fDunáutuli Dalosszövetség» titkárához (Kétszery Géza Keszthelyen) cimzeudők. Pályázhat minden magyar honpolgár. A pályaművek el, vagy el nem fogadása fölött a szövetség rendes bíráló bizottsága dönt, amely bizottság tagjai sem dijra nem pályázhatnak, sem ajánlás végett saját szer­zeményüket a bizottsághoz be nem küld­hetik . A pályanyerte9 művek a szövetség tulajdoná' képezik, mig a többi a szerzők rendelkezésére lesz bocsátva. A pályázat eredményéről a szövetség a «Zenelap» • ban, valamint a napilapokban, fog beszámolni. Keszthelyen, 1908. december 15. . A cDunántuli Dalosszövétség> választmánya. Kétszery Géza Dezsényi Árpád dr. szöv. titkár. szöv. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom