Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-23 / 8. szám

2 1908 február 23. látás órája, nem tudjuk ? Sejtjük azonban, hogy a hadvezetőség tudatára jött, hogy nemcsak a Balkánon, hanem a többi szomszédok körében is puskaporos lett a levegő. Ha igen, akkor jöjjenek a katonai kérdések. A magyar nemzet kész hadseregéért áldozni, ha abban a magyar nemzeti szellem nem lesz többé száműzött. magyar nemzet pedig teljes bizalmát" helyezi a koalícióban, mely a felvetett kérdésekkel áll vagy bulik. Csak nem ez a taktika, hiszen ekkora őszinteség hiányát 800 éves szomorú tapasztalatok dacára sem akarunk feltételezni. Ha a kérdés felvetésének komolysága és őszintesége mellett más nem is, eléggé argumentálhat az a paktum, mely a koalíciós kormánynak létet adott s hogy annak létét mi se veszélyeztesse, közös akarattal kapcsolták ki belőle a katonai kérdések robbantó anyagát. Vegyük: ha a koalició csinálta meg a katonai kiegyezést, joggal mondhatni, hogy az egész nemzet csinálta, mivelhogy az utánna jövő uj többség alkotmányosan ugyan, de mégis csak egy részét a pártjain levőket képviseli — a nemzetnek. A koalició többségére — ' kivüle semmi más többség nem pályázhat. Rajta fordul meg hát, hogy a nemzet jogos kivánalmainak a méltányosság és lehetőség határai között — a nemzet javára érvényt szerezzen. Vagy ha ennek lehetősége fenn nem forog, a nemzet békéje és nyugalmas fejlödősének érdekeben minden befolyásával hiusitsa meg a békebontó kérdéseknek időelőtti felszínre vetését. Tehát csak óvatosan ! Keszthely és a kiállítás*) Ma, midőn városunk fölött, már a levegő is telit,ve van kiállítási bacillusokkal, az *audeatur altéra parsc elvénél fogva, e dolgot illetőleg, ezen lap hasábjain az én szerény véleményemnek is helyet kérek. Tétel: Ott, ahol a modern kulturális viszonyok, követelmények még csak zsenge korukat élik, — ott, küzd porondra lépni. — kiállítást rendezni, — még nagyon korai dolog. Követlceztetmény : Már pedig a fejlő désnek még csak küszöbén lévő városuuk, hol — a hiányos csatornázás miatt, a piszkos, szennyvizeket legtöbb helyen kon a móré csak az udvarok, utcákra öntik; — hol vízvezeték, vagy legalább is egy két ártézi-kut, hiányában a •keszthelyi viz<hez nem szokott látogató közönségnek egy pohár jó, üditö, egészséges vizet sem tudunk nyújtani ; — hol az elfáradt, kij merült vendégnek alkalmas, igényeinek ' megfelelő pihenőhelyet, lakást nem tudunk adni; — hol, — amit, elsőnek kellett, volna felhozni, -— az ipar, kereskedés csak tengődik, — ily helyen — mondom — a terv alatt lévő, széles ínedrü kiállításba belemenni, nagyon elhibázó t, dolog ! Talán csak a közel 40.000 lakóval bíró Pécset, a nagy kereskedelmi, ipari gócponttal biró várost akarja-e a kis Kesztliely utánozni? Pécs városát, hol magában az egy Zsolnay féle gyárban 700-nál több ember dolgozik! Hol csak a nagyobb ipari telepeket, említve: pezsgő , három sörgyár, bőr-, légszesz-, villanyos-, gép orgona-, kesztyű*, cement-, harangöntő , parkette-, bútor- és sajtgyárak léteznek ? Mindezen itt felsorolt kedvező kÖ"ülmények mellett is, a pécsi intéző körök — mint hallottam - csuk nagy nehezen tudták magukat a kiállításra elhatározni, csakis akkor tették ezt, inidőii az említett nagyhírű Zsolnay-gyár részéről az esetlegesen felmerülő deficit kiegyenlítésére biztosítást nyertek. Vájjon ki lesz itt Keszth«lyeu az a másjdik Z-olnay, ki, mint ez, ünnepélye*) E cikkre vonatkozó megjegyzéseinket a Hírrovatban találja meg a t. olvasó. sen kijelenté : Ha deficit lesz, fizetni fogom !• De menjünk még tovább. Ki tagadhatja, hogy a jobbára csak transakciószerüen dolgozó, vagyis a gyári nyerstermékeket csak kicsibe felmunkáló iparosaink, minden jóigyekezetük, tudásuk mellett, is, legalább 90%-ban tőkepénz nélkül szűkölködnek. Most, ha a kiállítás ügye már bevégzett dolognak jelentetik, — mit, tesznek ők ? — A pénzintézeteket hitelért meg fogják ostromolni, hogyr az igy nyert kölcsönpénzzel szakmájuknak megfelelő tárgyakat, — melyekbe minden szorgalmuk és tudásukat beleöntik — kiállíthassák. Teszik ezt egy igen kétes siker, csupán csak a jóreménység fejében. Mert ugy. u ki biztosit hat ja ezen érdemes,, jó embereket arról, hogy nagy költekezésük, buzgó fáradozásuknak óhajtott gyümölcsét is venuí fogják ? Hány kiállításról tudunk ma már beszélni, hol különösen a szerényebb anyagi viszonyok közt lévő kiállító, még a helybérösszeget sem bírta bekapni. Hány nagy garral, síp és dobbal hirdetett kiálliiásnak volt már vége a gyászos fiaskó ! E sorok írójának főképpen az amúgy is nehéz helyzetben élő iparososztály esetleges súlyos anyagi károsodása feletti aggodalom adta kezébe a tollat, hogy ezi, a jobbsorsra érdemes osztályt, most a 12-dik órában a legkomolytbb megfontolásra bírhassa ! Keszthely városa vi-zont, mely nagy rezsie mellett, ez irlöszerint, a balalonparti földtöltés, villamvilágitás, építendő uj kórház terheit i.s viseli, éppen nincs és nem is lesz abban a helyzet,ben, hogy a közötiség ujabb megterheltetése nélkül, a kiállítás ügyét anyagilag érdemlegesen istápolhassa. Ha már az uj bal tonparti vasút megnyitása alkalmával, — mely vasútnak különben is mi, keszthelyiek, füttyét csak akkor halljuk, füstjét Csak akkor látjuk, ha Tapolcára át,rándulunk, — mindenáron ünnepelni akarunk, tegyük azt oly ünnepségek keretében, mely helyi viszonyainknak jobbsn megfelel, melyben a test és lélek csakis kel niesen fog szórakozni, melyen a «Mi ne győ/nénk, hí z Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka ! Boszuálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga.* «Nem a nevedről, hanem szellemedről S annak művéről ismerek reád : -rt-Z vagy, ki voltál négyszáz év előtt s most To meni etted meg a magyar hazát,» (Vajdahunyadon.) Megdicséri a vitéz székelyeket: • Nem mondom én: .olőre székelyek, Előre mentek ugy is hős fiuk ; Ottan kivan harcolni mindegyik, Hol a csata legkeményebben zug. Csak nem fajult el még a székely vér; Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.» (Székelyek.) A honvédek dicsősége elragadta: •Isten után legszebb és legszentebb név A honvéd nevezet! Hogyne iparkodnám hát megérdemelni Ezt a szép nagy nevet ?» {A. honvéd.) Mily szép, mily tiszteletreméltó ez a lelkesedés tőle, ki boldog családi körét hagyta el azért, hogy elveinek igazságát vérével bizonyítsa be. a honvéd c. versben óhajtja is a halált : • Társaim arcáról, akik elhullanak, Én arról azt látom : A hazáért halni legnagyobb boldogság Ezen a világon !» (A honvéd.) Az a fanatizmusig menő bő.sz harag 3 o most már nincs meg a költőben: «Diadalvágy, önérzet, hős szellem tölti el a tettek mezején.» Vitéz harcoknak, vitéz cselekedeteknek volt tö

1 bször részese. A régi osztrák sereget tönkretették «a szegény honvédek, e rongyos legények», mint mondta. Nem hallat ádáz szavakat a legyőzöttel szemben, ki idegen segélyre, az oroszokra szorult. Az orosz invázió ellen még egyszer tüzeli a nemzetet : • Itt a próba, az utósó Nagy próba ; Jön az orosz, jön az orosz, Itt is vau már valóba'. Eljött tehát az utósó ítélet, De én attól sem magamért, Sem hazámért nem félek. > • Minden, ami szent előttünk, Kockán vau, Ha a világ támad is meg, Győznünk kell e csatákban ; Ha miljomnak el kell veszni, Vesszen el ! Ki fogna most fukarkodni Életével, vérivel ?» {Föl a szent háborúra.) Azután leverten megírja a • Szörnyű idök» et: • Szörnyű idö, szörnyű idő ! S a szörnyűség mindegyre nö. Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja. Minden tagunkból vérezünk, Hogyis ne ? Villog ellenünk A félvilágnak kardja.» (Szörnyű idő. . .) A valóság «rideg szele» kioltja a költő «tulcsapongó reményeit, erős bizalmát, égnek törő vágyait.> Szenvedélye feketébe borult. Itt már dicső szabadságharcunk gyászos vége, a fegyveiieratás sejtelme beszól. íme 48 Petőfi lantján. O igazán «a 48 as idők lázára ós szenvedélyeire termett.» Ezért vált a szabadságharc költői megtestesüléséve, bár a dicső emlékű Kossuth Lajos szenvedélyessége miatt nem nagyon kedvelte ezt a gazdag érzésű lírikust, kit a gondviselés jó kedvében adott nekünk. Látjuk, hogy mily nagy volt Petőfiben a lelkesedés és a honfiúi tüz. Tele volt mély érzéssel és lelkesedéssel. Szivem, mondja maga, olyan, mint a rengeteg visszhangja : egy kiáltásra száz kiáltással felel. Az életnek, az örömnek ós a búnak oly teljességét élvezte és szenvedte, mint tán senki más. Mert végtelenül érzékenye az élet míti'iennemü benyomásai iránt, mindaz, amit lát, amit hall, mint a villamos áram azonnal végigfut idegzetén, • izgalomba hozza képzeletét és érzületét s megtermékenyíti költészetét.» Lelkesedésének tiszta lángja megtalálta méltó tárgyát, méltó táplálékát, a 48-as időket. «Soha lantomnak egy húrját, tollamnak egy vonását nem adtam bérbe, énekeltem, írtam azt, mire lelkem istene