Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-31 / 22. szám

8. BALATONVIDÉK 1908. március 15. panaerát a megujuló kívánságok és feltörő igények kielégítésére. Csak foltozgatások ezek. Nem cél, csak eszközök. Már pedig egy okos és előrelátó nemzeti politikának állandó céllal kell bírnia. Ez nem lehet más, mint a nemzet ereje és gazdaságának előmozdítása erkölcsben és vagyonban. Szónoklatokkal mindent elérni nem lehet, csak tetterős politikával, szakadatlan munkával. Erre tette meg parlamentünk az uj költségvetési vita sommás elintézésével az első lépést. Siet, hogy a ráváró nemzetmentő nagy munkában derekasan kivegye a részét. Es ebben az érdemben az oroszlánrész a kormányi illeti. Nem vagyunk sem hivatalos, sem félhivatalos szócsövek, szubvenció és pauzáié sem hajtja kedvezésre a véleményünket. De látjuk a tetteket és ezekből ítélünk meggyőződésből. De meggyőződésünket kimondjuk abban az irányban is, hogy a mai parlament azzal az energiával lépett a szociális munkásság terére : azt köszönje az orország közönsége annak a hajdan lekicsinyelt néppártnak, melynél senki sem mutatott rá nagyobb erővel a nemzeti erejét megbénitó bajokra és senki, egy párt sem tárta fel az orvoslásnak azokat a forrásait, melyek bajaink gyógyítására alkalmasak — nálánál. A többi pártok éppen ennek szociális nyomása alatt |kezdték megfoltozni szociális tartalommal s közjogi vitatkozások és végnélkül! szónokiások helyett éppen ennek a dolgos, tevékeny, agilis és ezerszemű néppártnak példáján buzdulva léptek a munkásságnak arra a terére, melyen ma jóleső örömmel látjuk őket. Ez a kormány dúsan gondoskodott számukra munkaanyagról. A ressort miniszterek oly bőséges anyagot tártak eléjük, mely nemcsak a parlamentnek munkát adni, de a nemzet boldogulásának útját is hivatva van egyengetni. Kossuth ipari, Darányi nemzetgazdasági, Apponyi vallási és culturális életünket gyökereiben érintő, gyógyitó és erösitő javaslataikkal egy oly korszaknak ajtaját tárták fel, melyben egy dolgos, erős és elégedett nemzete biztosan tekinthet jövőjébe, melyben nem sötétség, nem sirok, nem kétség, elégedetlenség és jajszó ijesztő képei várnak rá, hanem egy boldog nép derengő hajnala virrad meg. Es akkor következik el csak az a korszak majd, mikor a hazától nemcsak mindent kérni tudunk, de a hazáért munkálva módjában is áll a nemzet fiainak a hazának adni és a hazáért, a közügyekért áldozni is. Töméntelen sora a közintézményeknek sinyli azt a kérelmet, mit a nemzet fiai szegénységükben a haza elé terjesztének. Egy vagyonilag megerősödött nemzettől várják ezek az intézmények kamatos visz s7afizetését mindama kiadásoknak, melyeket nekik kellett nélkülözniük, hogy a nemzet fiai az éhségtől és nélkülözésektől meneküljenek. Ha majd erős lesz ez a nemzet vagyonban, erős lesz áldozatkészségben is. Ebben munkáljon közbe a törvényhozás. Ezért üdvözöljük a dolgos parlamentet a megkezdett derekas munka küszöbén. Eredeti osztálysorsjegyek kaphatók Sujánszky József könyvkereskedésében. A Ramassetter-szobor leleplezése. A mult. vasárnap délelőtt felemelő ünnepe volt a szomszédos Sümeg városának. Ramassetter Vince, a város nagy fia és jótevője emlékének áldozott a város hálás polgársága. Közadakozásból gyönyörű szobrot emelt a balhatatlan emlékű derék férfiúnak, ki hosszú, fáradságos és szorgalmas munkásságának minden gyümölcsét városának fellenditéseért, s polgártársainak jóléteért áldozta fel. 200 ezer koronát meghaladó alapitványaival létesítője, alapvetője volt a város legtöbb kult.uriutézményéűek s számos oly alkotás fűződik e derék iparos nevéhez, mely Sümeget kiemeli a kiosiny ós sokszor lesajuált mezővároskák közül s odahelyezi a törekvő és a haladni tudó provinc városok közé az első sorba. Sokat, úgyszólván mindent neki köszönhet Sümeg, méltán emelkedhetik tehát ércemléke, példaadásul, intésül és buzdításul a későbbi nemzedéknek. A leleplezés ünnepélyére már hónapokkal, előbb készülődött a város, hogy az minden tekintetben méltó legyen a nagy férfiú emlékéhez. Az is volt. A szoborbizottság agitálása oly szép eredménnyel járt, hogy a sümegiek méltán lehetnek rá büszkék. Ott volt a vármegye sziue-java, élén Batthyány Pál gróf főispánnal, ki a közoktatásügyi minisztert képviselte, Arvay Lajos alispán, a törvhat. képviseletében, Bosnyák Géza, a megyei függetlenségi párt elnöke, több országgyűlési képviselő, a szomszédos nagybirtokosok s több ezerre rugó közönség. I. Az ünnepély szent misével kezdődött, melyet Rédey Gyula apát-kanonok, c. püspök celebrált Utána felvonult a nagy néptömeg a város főterére, hol Lukanioh Gábor dr., a szoborbizottság elnöke, mondta el megnyitó beszédét, illetőleg Ramassetter Vince rövid életrajzát : hogyan dolgozott a nemeslelkű iparos, mily szép egymásutánban rakta le alapitváuyait — angyali jóságú hitvese közreműködése, sugalniazása után, ahogy a nagy Széchenyi Istvántól tanulta — a nagy sümegi munkáspár. A városi szép kórház gazdag alapitványnyal, e kisdedóvó, az árvaház, a népiskolák, a reáliskola, a tűzoltóság, a virágzó kaszinó, mind Ramassetter Vincében tiszteli és áldja nemes alapitóját. kőzni a gondolattal, hogy már asszony legyek, hogy odahagyjam azt a fényes nagyvárost, melyben születtem, nevelkedtem, az örökös vigalmakat, zajos élvezeteket, a társaságot, azt gondoltam : megöl a falu, a magány, a csöndesség. . . Szegény mamám, hiába mondogatta, hogy az igazi boldogságot nem rajtunk kivül, hanem önmagunkban kell keresnünk és megtalálnunk, nem akartam hinni, pedig mennyire igaza volt! Aztán meg, mikor meghallottam, hogy az a büszke patikárus leány azt mondta volna, hogy nem nyugszik addig, inig meg nem öli (ezzel a gyilkos szóval) a boldogságunkat — pedig mondta, mert arról is gondoskodott, hogy a mi fülünkbe eljusson — hiába tagadtad le, váltig, én ugy féltem. S most olyan nagyon boldog vagyok, Béla, olyan nagyon boldog. De néha-néha mégis, mintha valami borús sejtelem csapna a szivembe, hogy nem sokáig tart ez a tiszta, nagy boldogságom ... máskor megint ugy érzem, hogy még sokkal boldogabb leszek majd . . . majd. — Az leszel, még sokkal boldogabb,, édes, aranyos kis anyácskám. S mire az utolsó tulipán is elvirágzott, mikor az első rózsabimbó kipattant, egy icike-picike kis jószággal lett gazdagabb a Bathóék háza és nagy, végtelen őrömmel. Bathó Béla nyomban egy heti szabadságot kért; azt mondta túláradó örömében, azért van rá szüksége, mert még az apagyilkosnak is megkegyelmeznek, most, mikor a szive ugy tele van boldogsággal ! Pedig dehogy is azért volt. II. Talán jól is van az ugy berendezve, hogy a verőfényes ég néha egy kicsit elelborul. Hanem a Bathóék háza fölött egyszerre nagyon, nagyon elborult A virágos, hangos bölcsőtől fekete, néma koporsóhoz hivta Bathó Bélát szűkszavú telegramm, az édes anyja koporsójához. Rajongva szerette volt öreg édesanyját s váratlanul bekövetkezett halála fájó sebet ütött megpróbáltatásokhoz még nem szokott szivén. Felesége is hirtelen roszszul lett, lázas, magánkivüii állapotban feküdt. Az amúgy is elborult szivü ember most, hogy távoznia kellett volna — hiába biztatta orvosa — aggódó szemeivel már ott látta felesége arcán azokat a halványpiros kis rózsákat, melyek a halálra jegyzett fiatal anyák arcán fakadnak. Habozott, nem tudta elhatározni hirtelen, mit csináljon? Két óriás vivódott szivében: az anyai és hitvesi szeretet . . . mig végre az elsőnek egy lehellet-gyönge és mégis oly erős segítsége jött : El kell menned Bélám, menj el . . . én már jobban vagyok. Két napig volt oda, de hosszabb volt ez a két nap a végtelenségnél. Megcsókolta az édesanyja fejfáját és ment — röpülni szeretett volna — haza, hogy csókolja, ölelje a feleségét s a kis gyermeke hidegre, holtra vált tetemét. Nagyon elborult egyszerre Balhóék fölött. A fiatal asszony felgyógyult ; "lassan, lassan visszanyerte régi kedvességét, hódító szépségét, talán még szebb, még kívánatosabb volt, mint valaha. A virágok egymásután hervadtak el, pusztultak ki s egyszer csak — tudja Isten — a kacagó gerlék is eltűntek onnan az eresz alól s a gyöppadon csak magános tücsök cirpelt esténként egyhangú, bus melódiákat. III. • Kunegyháza, jun. 16. Egyetlen mamám ! Azt irod, eljösz hozzánk hogy egy kis részt kérj a mi boldogságunkból. Szegény jó ra>mám, ne jöjj, ne jöjj. Hallgattam idáig, titkolóztam még előtted is, tovább nem birom ... ki kell, hogy öntsem előtted szivem minden keserűségét. Annak a bájos regénynek, melyet neked a mi napsugaras nagy boldogságunkról azokban az örömtől áradozó levelekben irtam, csak az eleje való, a többi kegyetlen hazugság. Abba a kis sirba eltemették az én tiszta, nagy boldogságomat, elborult azon a szomorú napon az én egem. Hallgattam idáig erről s hazudtam tovább boldogságunk regényét, pedig majd a szivem szakadt meg bele... azt gondoltam nem tarthat igy soká, majd csak kiderül ismét,. Hiu remény volt. Tudod, imádtam kis angyalunkat s