Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

6. BALATONVir>$K 1907. julius 14. hozott áldozataiból nem tanulták meg tisztelni és becsülni jogainkat, ismerjék meg a magyar nemzeti állam erejéből. Az állam egész tekintélyével és minden erejével tanitsa meg őket arra, ki az ur ebben a hazában. Kezeljük a népet szeretettel, de sújtson le az állami hatalom a szigor kérlelhetetlen erejével a bűnösökre. Ha az Apponyi-lex lelkiismeretes kezeléssel lesz bevezetve az életbe — a nemzetiségi törekvések egy melegágya robban szét — a nemzetiségi propaganda iskolája. A nemzetiségieknek saját iskoláikban kell megtanulniok nemcsak a magyar nyelv jogát és tiszteletét, de .azt is, hogy ne bántsd a magyart ! Ha iskoláik pedig a nemzeti jog e minimális mértékének nem paríroznak, érvényesüljön a törvény egész ereje. Be kell csukni azt az iskolát. Csak igy, egyenes és nyilt uton, nem pedig taktikázásból fogják megtudni nemzetiségi »testvéreink «, hogy mégis csak a magyar az ur ebben a hazában. Fürdő politika és vasúti politika. E cini alatt, a Somogy-Kóthelyeii megjelenő »Balatonpart« laptársunk legutóbbi számában vezetőcikket közölt, melyben löbbek közt a következőket olvastuk : »Ha a zalai partok közönsége élelme.ebb lesz, mint a somogyi partoké, majd akkor le fogja verni kü'des és fáradság árán Zala a Soruogyot. Somogy azonban nagy előnyben van. Bár fürdótelepei kezdetlegesek, vendéglői java részbeu még piszkosak, rosszak és drágák ; parti lakói jó formán üzleti szellem nélküliek, nyúzzák a közönséget gorombák és műveletlenek, de mégis immár évek óta özöulik a kevéssel beérő közönség a somogyi pallókra, Sőt kezdenek már feltünedezni a toruyos nyaralók itt is, ott is, megindult u villatelkek nagyobb mérvű vásárlása a somogyi parton és ugy véljük, hogy mire Füreden és A.imádin keresztül Tapolcára halad a balatoni vasút, már ugy körül lesz véve villákkal a somogyi part, hogy nem lesz okunk tartani Zalavármegyétől A rendes fürdőző közönség elfoglalja a szállodákat, a villákat, jobb lakóházakat s a m.ig lakályos helyek lesznek a selymes somogyi partokon, addig mi nem félünk . az iszapos, kagylós és liináros Zalától. A pesti kofák, kifözőnök. pincérnök pedig menjenek csak Zalaba; azokra nincs szükségünk nekünk, mert mi világfürdöket akarunk a Balatonpartján. S tia a balatonparti fürdők valaha világtürdők lesznek, ugy azok csak itt fognak lenni Somogyban és nem Zalában !« Ehhez az elbizakodott hangú közleményhez nekünk is van szavunk. Azt, hogy Somogy bizonyos tekintetben előnyben vau Zaía fölött, készséggel elismerjük. A souiogj'i fürdőknek k hozzáférhetőség, homokos talaj és a hullámve rés biztosítanak előnyöket. Ez előnyöknek s Széchenyi Imre gróf agilitásának köszönhető, liogy az utóbbi évekbeu gomba módra fe'szaporodot t, a somogyi oldalon a fürdők száma. E szaporodás azonban korántsem szolgált, káráiH, hátrányára a zalai fürdőknek. Bfüred, Révfülöp Badacsony, Keszthely fürdők évről évre látogatottabbak, az ujabbak létesülése pedig összeesik a somogyi fürdők keletkezésével. Somogy nem ártott nekünk semmit. Aki ami >Íszapos, kagylós és hinaras< fürdőinkben egyszer megfürdött, aki élvezte *z ózondus hegyi levegőt, aki kedveli a sportot, kirándulásokat, akinek érzéke vau a természeti szépségek iránt és tud bennük gyönyörködni, aki kényelemre ós szórakozásra vágják, az nem hagy itt bennünket, az nem kiván kőzik Somogyba, a berkek miazmás légkörébe, hol mint a cikkiró is elismert : »a fürdől,elepak kezdetlegesek, a vendéglök java részben még piszkosak, rosszak és drágák, a parti lakók jó formán üzleti szellem nélküliek, nyúzzak a közönséget, gorombák és műveletlenek.« így fest a jövő vllágfürdöinek képe a jelenben. Mert értsd meg halandó, hogy a balatoni világfürdök kizárób.g Somogyban fognak létesülni Rosszul mondtam, nem létesülni, de kikelni fognak s a Balatonpart szerkesztősége máris hozzálátott a l<öltés hosszú és nehéz munkájához. Szegény zalaiak ! Mily kétségbeejtő, vigasztalan jövő vár reátok ! Az a tengersok áldozat, mit fürdőitek fellendítésére hoztatok, haszontalan pénzkidobás volt, hisz fürdőitek nem emelkedni, de szállni fognak, ha kikel az tt bizonyos csodatojás ott Kéthelyen, a Balaton parljáu. Balatonfüred, Keszthely nagyközségek! Tegyetek mihamar lépéseket, liogy Somogyorezághoz csatoltassatok, mert máskép befellegzett előrehaladási ok eg9 s a legkisebb remény is elenyészik, hogy valaha mint. világfürdők szerepelhessetek. Régi, dicső multatokra is hiába hivatkoztok. A profétia elhangzott, ha élni akartok, cselekednetek kell. Élteteket. — cikkiró szerint, — eddig is csak a pesti kofák, kifözönék, pincérnék etb. kisebb egzisztenciáknak köszönhetitek, inig a somogyi fürdőket az ország elite közönsége emelte ki az ismeretlenség homályából. No, de már ez a soknál is több. Ilyet normális fővel állítani abszurdum. Ugy látszik nagyon a fejébe szállt a dicsőség cikkírónak, vagy tán a túlságos hőség ártott neki ? Nem keressük. Fürdőveudégeink joggal elvárhatják tőlünk, hogy tekintélyüknek megóvása végett e sértő nyilatkozatot a legerélyesebbeu visszautasítsuk, amit ezennel meg is teszünk. Cikkírót pedig felhívjuk, győződjék meg állításának valótlanságáról személyesen s tegyen őszRzehasonlitást, pl. a leendő berényi világfürdő és Keszthely között, akkor aztáu majd meglátja a különbséget. —r. Levél a pécsi kiállításból. ígéretemhez hiven a legrészletesebben be akarok számolni azon kedves benyomások összességéről, melyek a Dunántúl legnagyobb városának, Pécsnek kiállításán egy idegen előtt a legmegkapóbbau nyilvánulhatnak. S ha ez nem sikerül nekem ugy, mint azt óhajtanám, részint a hely szűke, részint pedig az az oka, hogy a valóban remek kiállítás szépségeiről és látványosságairól időnk rövidsége miatt csak alig alkothattunk magunkuak teljes képet. mormogá magában, gyűlölnöm kell, mert sárbatiporta a szerelmemet, mert megalázott akkor, amikor én őt imádtam. És csak azért is szeretni fogom azt az édes kis angyalt, ki megvigasztalt, mikor már a kétségbeesés környezett, ki akkor emelt fel magához, mikor már csaknem elvesztem. És mintha ezen gondolatok megvigasztalták volna. Mintha eltűnt volna a varázsa is annak a tündérarcu szirénnek, homlokának sötét redői elsimultak, a még csak nem régen zordon tekintetét vidám mosolygás derité fel s amint messzebb és messzebb ragadták lovai azon helytől, hol képzelt boldogságának minden reménye szétszuzódott, szinte egészen jó kedve támadt. Magasan járt már a nap, mikor vidáman dudorászva elhagyta a Hernádyék határát és sebes galoppban hajtotta négyesét be a Hadházy János csererdejébe, hol találkoznia kellett azokkal, kik az ő esküvőjére siettek. A találkozó helyül kijelölt tisztásról hangzottak is már a mozsárlövések és a zeneszó s már a várakozók zsivaja is hallatszott. Mikor azonban az erdő homokos ulján elnémult Jobaházy lovainak szeles dobogása, vágtató lovas alak bontakozott ki az ut felkavart porából, kiben lovászára, az öreg Mihályra ismert. Még meg sem állott jól gőzölgő lovával az öreg, máris Jobaházy felé nyújtott egy levelet. — Mi újság öreg, hogy oly nagyon meg kellett izzasztanod a pejkót ? Talán ez a levél olyan nagyon sürgős ? — Nem tudom uram — válaszolt az öreg — jó-e, vagy rossz az, ami ebbe a levélbe van irva, de az az idegen lovas, aki hozzánk hozta, kegyetlenül lelkemre kötötte, hogy minden körülmények között átadjam, mielőtt uram Had bázyékhoz érne, mert uramra nézve a dolog nagyon fontos. Jobaházy azonban nem szólt semmit, csak nézegette, forgaigatta kezében a levelet s nem tudta, hogy felbontsa e, vagy eldobja azt a levelet. Arca újra elsötétült és érthetlenül mormogott a fogai között. Hiszen ismerte azt a levelet, az írást. Tudta, hogy mi van abba irva, hiszen már annyiszor tőrbe csalták azok a gömbölyű szabályos vonások. Szomorúan sóhajtott föl s azután felbontatlanul tette zsebébe a levelet. — Ne tegye el uram olvasatlan azt a levelet — szólt közbe az öreg lovász — az, ki hozta ezt, meghagyta, hogy adjam uramnak a tudtára, hogy el kell olvasnia ezt a levelet, mert különben nagy szerencsétlenség áll be. — Szerencsétlenség — dörmögó mintegy magához Jobaházy — ugyan miféle szerencsétlenség lehetne az. Mindazonáltal elővette a levelet és felbontotta. — Tudtam, hogy tőle jő — szólt az aláírást megnézve — tudtam én mindjárt. De lássuk hát mit akar most még, mikor már közöttünk megszűnt minden. JDs olvasá a levelet. Édes Béla ! Ne tartson tolakodónak, vagy lelkismeretlennek, hogy akkor állítom meg utján, mikor boldogsága felé siet, de nem tudok a szivemnek parancsolni s ha lehet még, meg kell akadályoznom azt, hogy maga másé legyen. Tudja azt, hogy éa a maga vonzalmát mindig szívesen vettem s ha néha visszautasítottam is csak az én szeszélyeimnek tulajdonítsa; de most mikor látom, hogy elhagy, mikor látom, hogy mást szeret, meg kell vallanom, hogy csak magát, egyedül csak magát szerettem mindig. Ne menjen tovább azon az uton, melyen megindult, ne tegye tönkre az életét annak, ki csak öntől nyer vigasztalást, ne taszítsa el magától azt, kinek egyedürcsak ön volt a reménysége. Ne siessen oda, hol ugy sem talál boldogságot, hanem térjen vissza ahhoz, kit elhagyott, kit csak az ön szerelme tehet boldoggá. Nem olvasta tovább. Elég volt már, amit tudott, elég volt már, ami a lelkét haragra lobbanthatta. — Jól van Mihály — monda azjöregnek a levelet borítékjába téve — köszönöm, hogy utánam jöttél. — És mit feleljek annak az urnák, ki a válaszra várakozik ? — kérdé félénken az öreg. — Mondd ueki — feleié Jobaházy, — hogy nincs valasz ilyen levélre. S azzal kezébe véve a gyeplőt elrobogott az erdei tisztásra, hol ujjongó örömmel és üdv kiáltás ok kai fogadták barátai. Nemsokára azután megindult az egész kocsisor s harsogó zeneszó mellett robogtak be a Hadházyék kúriájának udvarára. Itt azonban uj szomorúság várta Jobaházyt. Menyasszonya kisirt szemmel és még