Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-09-15 / 37. szám

XI. évfolyam. Keszthely, 1907. szeptember 15. 37. szám. BALATONVIDÉK Politiltai lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f . 20 f. Nyilttér petitsora alku szerint. A kiállítás ügye. (*) Megemlékeztünk mult szá­munkban mi is arról a lelkes moz­galomról, melynek célja kiállítás szervezése Keszthelyen. Egy hét mult el azóta. És jóleső örömmel regisztrál­hatjuk, bogy a felvetett eszme nagy utat tett meg azóta és mint győző tért -vissza. A sajtó utján bejárta az egész országot s mindenütt rokon­szenves fogadtatásra talált. Mindez az eszme életrevalósága mellett szól. Előnyeit, ugy gondoljuk, szinte fö­lösleges szószaporítás lenne vitatni. A város és vidékünk szellemi és anyagi előhaladásában korszakos ha­tárkő lenne, melytől egyelőre alig belátható fejlődés indulna ki. Csak egyről: a kivihet őségről lehet szó. Akár kereskedelmünket, akár ipari hala­dásunkat, mezőgazdaságunkat, vagv szőlőkulturánkat figyeljük is meg s vesszük birálat alá, azt a meggyő­ződést szülhetjük le, hogy - itt egy nagyobb szabású kiállítás rendezé­sének minden feltétele adva van. Nem tántorit meg bennünket ebbeli meggyőződésünk megformálá­sában városunk kisebbszerü volta, szűkebb kerete sem, mely az elhe­lyezkedésben s a résztvevők és láto­gatók nagyobb tömegeinek kiszolgá­lásában és elhelyezésében talán ne , hézséget okozhatna, mert ezen jóaka­rattal segíteni minden körülmények között lehet és ha komolyan akarják, a célt, kell is. Föltesszük, hogy ak­koriban a városi ós hévízi villamos­vasút már működésben lesz. Azt is feltehetjük, hogy a hévizi für­dőtelep programmszerü fejlesztése folytán ujabb pavillonok és szál­lodák épités'ével nagy lépést halad előre. A Balaton és Héviz maguk­ban is elegendő vonzóerőt gyakorol­nak. Alkalmasak arra, hogy félor­szágot megmozgassanak s a közön­ség nagyobb tömegét vonzzák kö­rünkbe. A tömegesebb számban ér­kező vendégek elhelyezése e szerint akadályokba nem ütközik. A kivi­hetőség másik látszólagos nagy aka­dálya lenne : a költségek financiro­zása. I ft elsősorban a városnak kellene a legnagyobb részt magára vállalni. Megbírja-e ezt anyagi erőnk? Nagy dolgokat áldozatok nélkül lé­tesíteni nem lehet. Tehát ezt meg kell hozni. Meghozhatjuk annál in­kább, mert ez az áldozat kamatai­val térülne meg a városnak. Ez a kiállítás nemcsak városi és vidéki, hanem hazafias ügy levén, ugy a kormány, mint a társadalom leg­messzebbmenő erkölcsi és anyagi tá­mogatására tarthatna számot. És ha az országosan felbuzdult iparpárto­lás komoly és következetes, akkor kell, hogy számot tarthasson min­den hazáját szerető magyar lelkes érdeklődésére. Mert nagyszabású iparpolitikát kezdeni e nélkül nem is tudunk elképzelni. Épen ebből a szempontból sze­rencsés gondolatnak tartjuk a kiál­lítás rendezésének idejét a balaton­menti uj vasút megnyitásával kap­csolatosan megállapítani. Nemcsak azért, mert ez a vasút korszakos lesz ugy ipari, mint gazdasági éle­tünkben, de azért is, mert éppen e kiállítással azt is bemutathatjuk, hogy ez a vidék pusztán a maga erejéből a haladás oly útját tette meg, melynek méltó állomását és keretét képezi ez a kiállítás. És azt is, hogy még mekkora útját tehette volna meg a fejlődésnek, ha a letűnt kormányok csak félannyi támoga­A BALATONVIDÉK T A III! A JA. Ellobbant lángok. Az alkonyodó nap utolsó sugarainál egy pillanatra egymásba forrott a tekinte­tük, a szemeikben fellobbanó tüz lángoló lieve biborpirba öltöztető arcaikat s va­lami eddig nem erezett csodás melegség járta át a sziveiket Mintha ez az egy pil­lanat széttörte volna a lelkeikre sulyosodó elhagyatottságot, mintha a szemükben fel­lobogó láng megolvasztotta volna azt a dermesztő hidegséget, mely szivüket, ed­dig hatalmában tartotta; valami édes öröm varázsa leugett fölöttük. Mintha szebb lett volna a tavasz. Mintha gyönyörűbb lett volna a virágpompában álló tópart bal­zsamos illatot árasztó, árnyékos ligeteivel és a szomszédos park bólintgató vadgesz­tenyefáival és phantasztikusau kanyargó útjaival. E pillanattól fogva, ha egymás mel­lett elmenve szemük egymásba mélyedt, eltűnt, lelkűkből az a kiáltó üresség, az a néma vágyódás, mely eddig hiába von­zotta, sarkalta őket egymás felé anélkül, hogy irt, gyógyitó balzsamot találhattak volna arra a sajgó fájdalomra, mely szi­vüket égette. Most végre, mikor már egymás sze­méből kiolvasták, hogy nem árvák nem elhagyatottak többé, mikor már nem kel­lett rejtegetni egymás előtt szivüknek féltve őrzött titkát, eljött a pillanat, hogy el­mondják egymásnak azt, mi szivüket han gosabban dobogtató, minek érzetére lelkü­ket édes boldogság tölté el. A lenyugvó' n«p utolsó sugarai még egy meleg csók­kal búcsúztak el az aranyos szinbe öltö­zött fák sudaraitól s lassanként megszűnt a már álomba merülő tó fényes tükrén a szinek ezerféle játéka. Enyhe tavaszi szellő lengett át a virágillattal tele bokrok fö­lött s csendes fuvallatára megindult a szün­telenül susogó rezgőnyárfák üde leveleinek örökös mozgása. Azután mindig homályo­sabb lett a táj, mig végre összeolvadtak a csendesen susogó fák lombjai és sötét árnyként övezték a ligetet, melyből csak a szerelmese mellett ülő leány fehér ru­hája tünt elő. Bent a sötét lombsátorban megcsen­dült a párját hivó bánatos csalogány pa­naszos dala, minek hallatára megoldódott a boldogság megnémította ajkakon a szó s az ifjú megragadva a leány jobbját, szen­vedélyesen szivéhez szoritá és szólt. — Ugy-e szeretsz édesem, forrón, lángolón, miként ón szeretlek téged? Ugy-ö enyém leszel édes angyalom örökké? A leány nem tudott boldogságában szóhoz jutni, csak odahajtotta hullámzó fürtökkel árnyékolt szép fejét kedvese vál­lára, csak szorította magához szorosan sze­relmesét, mintha nem akart volna tőle soha többé elválni. Nem talált szavakat annak a boldogságnak a kifejezésére, mely lelkét betölté, nem talált hangot, mely méltó lett volna a szivét boldogító örömhöz, csak a Van szerencsém a n. táramat felszereltem é. vevőközönseget értesíteni, hogy a közeledő őszi idényre rak­a legdivatosabb és a leghirnevesebb gyártmányú mindennemű ­Raktáron tartok a legolcsóbb minőségtől a legfinomabb kivitelig. Igyekezetem oda fog irányulni,hogy ugy olcsó árakban, mint jó minőségben a t. közönség bizalmát kiérdemeljem. Kiváló tisztelettel Rosenberg Béla \ p 4® I® p \ f ^ uri- és nöi divatáraháza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom