Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
8. BALATONVIDfcK 1907. szeptember 8. vele a koalícióban sa koalíción belül és kívül a fegyvertársi viszonyt üldözésre használja fel, akkor csakugyan itt volt az ideje a helyzet tisztázásának s megállapítására annak, hogy a koalíciót a függetlenségi párt fennakarja tartani, az ország érdekében állónak tekinti s laog}'abszolút többsége dacára sem látja még elérkezettnek az időt a kormányzás átvételére ? Kossuth njúlatkozata után ez kétségtelen lett. A néppárt vezérének szavára s hazafias szivének sugallatára marad ami volt, loyalis fegyvertárs és koalíciós szövetséges mindaddig, mig a koalíció nagy feladatait meg nem oldotta ! Hanem annyit jogosan elvár és megkövetelhet, hogy vele és hígjaival mint magyarokkal és-hazafiakkal s ol} 7anokkal bánjék a függetlenségi párt, kik nem kisebb lelkesedéssel és áldozatkészséggel védték alkotmányosságunkat annak idején s küzdenek érte ha kell körömszakadtáig, mint akár a függetlenségi tábor. Elismerjük, hogy egy oly nagy pártban, mint a függetlenségi, fegyelmet tartani bajos és nehéz, főkép mikor oly sok az odamenekült elem. Azonban ha a régi rendszert, a maga üzelmeivel együtt csakugyan uj éra váltotta fel, akkor az ország elvárhatja, hogy az a párt, mely hivatva lesz az ország kormánj-át átvenni, ne tűrjön meg kebelében semmi olyan visszaélést, ami a régi rendszer erőszakosságaira, brutalitásaira és gyalázkodásaira emlékeztetne — se lapjaiban, se a választásokon ! A jog és tisztesség korszakában ezek anakronizmusok. Egyenlő jog és tisztes elbánás illeti a haza minden polgárát pártkülönbség nélkül, akkor nem merül fel akoalició szétválásának gondolata. Iskolai év elején. (*) Az iskolák kapui ismét megnyíltak. Elhangzott BZ ünnepélyes Veni sancte! A jövő héttel megkezdődik a komoly munka az iskolák csendes falai között. A nemzet egész jövőjébe mélyen belevágó munka ez. Mert nincs ké (ség az iiaul, hogy a nemzet, kulturális, szociális és gazdasági haladásán fordul meg az ország sorsa. Az alap pedig, melyen a nemzet erősségének és nagyságának emez oszlopai emelkednek a ker. v.lágnézet. Ebből kell kiindulnia ós ide visszatérnie a művészetek művészetének, a tanításnak. Hitben erős, jellemben szilárd, munkára termelt, serény, szorgalmas és_ takarékos, ha kell önmegtagadó if juság lesz majdan a haza erőssége Erre kell tanítani és nevelni az iskolának ! De hogy ennek a nagy missiót teljesítő feladatnak megfelelhessen az iskola, az eddigi sablonos módszeren változtatni kell. Az eddigi túlterhelés mellett csak fél rnunlcát végzett az iskola. Csodálkozni való ninos is azért, ha e tanrendszer mellett temérdek félember került ki az iskolából, kiknek éppen kapóra jött a nemzetközi proletár szellem. Van mivel eltakarui fejük és szivük ürességél. Ez a fél muuka a ttilnagy tananyag mechanikus beemléztelésében merült ki. ^jl iskolai muuka másik fele — a nevelés, ajtóu kívül maradt. Nem az életűek, hanem az iskolának szólt a tanítás. Pedig az iskolának is igazodni kell a kor követelményeihez. Korunk a munka kora ! Ne vezessük az ifjúságot a levegőben. Miut minden helyes beosztásnál, a tananyagnál is az elsőség a szükségeseket illesse, mert, sok ismeretnek, kevés a mugva. A túlterhelés nemcsak a gyomornak — a fejnek is megárt. A fölöslegesekkel megterhelt uövendék feje a szükségeseket sem birja meg. Természetesen, hogy itt népoktatásunkról beszélünk. Ennek pedig első és utolsó feladata kell, hogy legyen, az életűek való tanítás. Miért, is a vallási, nemzeti életet, ismertető tárgyak melleit a számtan, vegytani alapismeretek, természettan és földrajz mellett : az ipari és gazdasági életbe levezető ismeretek tanítását kellene a lehető legnagyobb terjedelemben tanítani. Tessék elhinni : a fölösleges ismeretekben bővelkedő, de a szükségeseket mellőző iskola lehet jó kivándorlásra előkészítő tanfolyam, de munkára, szorgalomra, önmérséklésre, takarékosságra nem fog nevelni. E sorok irója ismer oly népiskolát, hol a gimnázium, reál vagy polgári iskola magasabb osztályának tananyagából is merítettek a növendékek — mert tanítójuk ambícióját, képezte, hogy tanítványai többet tudjanak az előirt, tananyagnál. Enuek a falusi iskolának növendékei közül földmives, munkás, dolgos ember egy sem akart leuni. Legnagyobb részük kint vau Amerikában. Akiket Amerika nem nyelt el, azok Budapest s más városokba zónáztak el — a földmives muuka elöl. Lett, belőlük : utcaseprő, lámpagyujtogató, finánc, rendőr, hivatalszolga, urasági ina 8, lakáj (magyar emberből 1 ?) stb. — csak falusi földmives nem ! Ez kérem szeretettel nem vers, de igaz, szomorú valóság ! Meg is mondták miért. Könnyebben akarnak élűi. Bolond, aki kepés arató lesz. Es ott, hol ez a rátanitási methodus dívott,, aralót, földmunkást már kötéllel sem lehet fogni. Hát kérem ezek megtanultak abban az iskolában mindent, csak : a magyarföld, a munka szeretetét nem. Es ez nem elszigetelt jelenség csupán. Krónikus baj. Kifolyása és káros következménye hibás és félszeg tanitási rendszerünknek ! Korunk legtöbb problémája a gazdasági kérdés Ebből indul ki a másik, a szociális áramlat. A gazdasági bajok szanálása magával hozza a szociális problémák üdvös és megnyugtató megoldását. Eleddig éppen erre a nag) fontosságú kérdésre fektetett a népiskola éppen a legcsekélyebb snlyt. Átlátta ennek horderejét a kormány is. Sietett is orvosolni azt, a falusi gazdasági ismét,lőiskolák szervezésével. Csakhogy ez az iutézkedés sein vezetett céhoz, mert a legtöbb helyen nem hajtották végre a törvényt. Vagy ha meg is alapították, a gazdasági ismétlőiskolák célra uein vezetnek — vérszegények. Mert a legtöbb helyett egy talpalatnyi földet nem bírnak— nem bog}' a szükséges 2 katasztrális hold meg volna. A tanítás léhát ott is elméleti csak s értéke és eredménye is e szerint taksálandó. Nemcsak az iskolák, de legtöbb helyütt a községek sem rendelkeznek megfelelő földterületlel. Itt kellene azután akcióba lépni a társadalomnak s Ah ! — folytatá izgatottságtól remegő kezét végigsimítva verítéktől gyöngyöző homlokán — hát mégis igaz az, mi eddig csak rut kétség gyanánt dúlta a szivemet, hát mégis való az, mit a legnagyobb erővel sem tudtam magamban elfojtani ! Ugye Lenke — szólt megragadva a leány kezét — maga nem szeretett engem soha? I Ah ! mondja — kiáltott fel hévvel, — hogy csak áltatott, hogy csak szórakoztatóra volt szüksége, nem pedig szerelemre, forró, elmulhatlan, igaz szerelemre. Mondja meg most, hogy nem szeretett soha, 1 Talán igy nem lesz oly keserves a válás, talán könnyebben behegednek szivem fájó sebei, ha tudom, hogy nem érdemelte szerelmemet az, kit eddig üdvösségemnek tartottam. A leány egy ideig csak nézte, bámulta felhevült kedvesét, mintha nem értené annak lázas beszédét, mintha idegenül liangzanának azok a máskor oly édes szavak, alig buta visszaparancsolni előtörő könnyeit, azután halkan rebegve válaszolt. — Nem ugy van a dolog Béla. Tudja azt nagyon jól, hogy az én szivem csak magáért dobog, amióta először megláttam. Tudja azt, hogy csak magát szerettem, szeretem egyedül, végtelen, forró, elmúlhatatlan szerelemmel, lelkemnek teljes melegségével. Igen — folytatá mintegy álmodozva — szeretem igazán, önzetlenül, de nem birok valami kiáltó hangot elfojtani szivemben, mi szüntelen azt zúgja fülembe, hogy nem szeret engem az, kit lelkem óhajt, kit szivem imád, hogy más tölti el boldogsággal annak a lelkét, kit álmaimban látok s ez a tudat gyötör folytonosan. Ah ! pedig ha tudná, mily kinos az élet igy annak, ki boldogtalan szerelmében mindenét elveszítheti, talán nem volna hozzám oly kegyetlen. — De mi adott arra okot — szól az ifjú elgondolkozva — hogy nem bizik többé bennem ? Mi az, ím sötét árnykényt áll közöttünk, hogy ne láthassuk többé tisz tán egymás tekintetét ? Miért támadt ez a gyanú szivében ? Nem voltam-e naprólnapra oldala mellett, hogy meggyőzzem szerelmemről, szivem lángoló hevéről, vagy nem teljesitettem-e minden óhajtását, nem igyekeztem-e kitalálni minden gondolatát ? Miért neui hisz hát többé nekem ? — Ne menjünk ily messze édes Béla — szólt szomorúan a leány. Ne tegyük még kínosabbá azokat a perceket, melyek még a mieink. Azután ugy is ki tudja mit rejt magában a kikutathatlan végzet ? De mielőtt végleg bucsut vennénk egymástői a boldog viszontlátás édes reményében, meg kell mondanom, hogy aki szeret igazán, végtelenül, annak még álmában sem szabad elmúlt boldogságról beszélnie, elérhetlen phantomok után sóhajtoznia, mert az ilyen ábrándozás nem erősiti meg annak bizalmát, ki lelke teljességét, szivének minden dobbanását feláldozza szerelmének. — De mi az hát — szólt az ifjú hévvel — ami megingatta irántam tanúsított bizalmát, mi az, mit nem szabad ezután gondolnom, miről nem szabad ezután ábrándoznom ? — Mosétnég nem mondhatom azt meg — felelt a leány elhaló hangon — de megírom, mihelyt lehet. Most nem tudnám elviselni azt, ha aggályaimért talán kinevetne. Mert hiszen talán nem mindig igaz az az érzelem, mit valaki leír, talán nem kell hinnünk mindazt, mi betűkből Sirolin ** tfiá&jal ii l tutolyt, i ^ teö a MMcfet, Ttkdttrt, éjjeli izzadást Tüdőbetegségek, mirutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen „Boehe" eredeti cnointtgoúut. W. Hcfnaun-Iji Roche Sl Cm. tíasel (Srájc), J>J lioehe" -S--. - ' / " • ' ..V V ...