Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-09-08 / 36. szám

1907. szeptember 15. BALATONVIDÉK 5. lehelövé tenni, bogy a törvény intencióinak megfelelően az a községi gazdasági ismétlő-iskola földhöz juthasson, bogy a nép gyermekeinek zsenge szivét ismét meg lehessen hódiiaui a magyarföld szeretetének, a földmivelés nemes munkájának s ezzel a hazaföldjóuek. Nagy feladat vár e tekintetben iskoláinkra. Reméljük megértik a kor intő szavát s a tanításban : a legszükségesebbeknek adják az elsőséget. Igy nevel az iskola. Es ezzel a tanító teljesen megfelel céljának. Tanít és nevel is. Nevel az életnek, munkaszerető fiakat és leányokat. Akkor kevesebb lesz a proletárság s több a munkás, megelégedett egyén. Az iskola pedig nemcsak szociális és guzdasági, de valójában honmentő munkát végzett. Egy kis elmefuttatás. ii. Valóban igHzuk van azoknak, akik azt mondják, hogy igen erős szociális kötelék a nyomor. A nyomor humoros felfogása elég jó filozófia ahhoz, hogy helyesen ÓJ am-llett emelkedetten goudolkozhassék az ember. Az iljen emberek közt mindig több j a jótékony, a jóttévő ember, mint azok ' közt, kik csak jó módot látlak maguk előtt * a szegénységet csak mint fogalmat, ismerik. Mások a züllött emberek. Mig a nyomorgók becsületesek, ezek lelkileg sokszor gonoszak. Ezek kevés kivétellel örülnek a züllött állapotnak. De ezek közt még nagyobb tán a kollegiális összetartás, mint a tecsületes nyomorgók közt.Ezeket a szenny, a közös mocsok tudata tartja össze, míg azokat csupán a nj'omor. De a gazdag embereket is összetartja valami. A péuz. E'. szintén hatalmas szociális kötelék, bár kissé furcsának tiinik fel. A pénz biz' nagy hatalom : vele a műveltség, a tudomány is csuk nehezen versenyezhet az egyén által képviselve. A legridegebb osztályt kétségtelenül a pénzarisztokrácia képezi, mely szigorúan körülbástyázza magát azokkal szembeu, akik nem születtek tőkepénzeseknek. Van aztán u. n. középosztály is. Azt azonban vajmi nehéz eldönteni, hogy egyónenkint, kik tartoznak ide. Ma ugyanis a legtöbb ember többet mutat, mint amije van, tovább nyújtózik, mint takarója ér, hogy el ne maradjon eseileg egy másiktól. Általában azonban ezen osztály az iparosoké ós kereskedőké s igy kétségkívül éppen hasonlónemii foglalkozási körük a köztük lévő szociális kötelék. A gazdag a kevésbbó jómódúnak, a nyomorgó a züllötteknek a világért sem nyitná ki az őket körülvevő bástya kapuját, pedig érzik, hogy egymásra vannak utalva. Emberi gyöngeség, hogy a legtöbben arisztokraták lefelé és demokraták fölfelé. (Eötvös.) Már most ilyen társadalmi viszonyok mellett eresztik szélnek egyes szájhősök, hogy a »haza« csak frázis s hogy csupán a nemzetközi szociálizmns válthatja meg az emberiséget Hisz egy kisebb területen, pl. nálunk Magyarországon sem lehetséges a teremtésénél fogva önző embereket egy egészséges társadalomba egyesíteni, hogyan lehetne ilyes kompromisszumot, az egész világ társadalmai közt létesíteni ? Nem érzelmi húrokat akarok pengetni, nem hivatkozni az Ősök érdemeire, a nagyapák gondos munkásságára, a hazHszeretet szent érzelmének magasztos szépségére ; nem mondom az Amerikába vitorlázó szo ciális'ának, hogy évek multán idegenben nagyon fáj majd neki valami ; csak a következőket említeni : Az élet ideálok nélkül vajmi keveset ér. A technika hatalmas vívmányai még nem elégilik ki az embert. S van-e szebb ideál a világon egy hatalmas, jómódú s főleg művelt államnál? S mily önérzet kell hogy áthasson bennünket, midőn ezt mondhatjuk az ilyen államra : ez az én hazám ! De ilj'en hazára csupán munkával, küzd ssel lehet szert lenni, nem pedig kivándorlással. Az o yau ember lelke na^y szegény-, ségre vall, kinél a legszebb ideálnak, a > hazát-nak, nem mondom fogalma, hanem nemes érzése, a hazaszeretet, kihalt. Azt mondhatnák némelyek erre, hogy a nyomor, a legnagyobb tanítómester, ezt a nagy ós szép ideált is félreszoritja. De nem igaz ez, hogy akkora a nyomor ná lünk. Nem a nyomor, nem is a kormány az oka legtöbb esetben a kivándorlásnak, hanem a nép hiszékenysége, péuzsóvárgasa, korlátoltsága. Meg lehet élni nálunk is, ha nem ebben a faluban, eggyel odább. De a magyar paraszt mindenkinek ós mindent hisz, csak egyszerű logikájával ne ellenkezzék és főleg sok legyen az uri élet. s az arany osillogtatása. Ezt láthatjuk szomorúan nemcsak a képviselőjelöltek megválasztásánál, de a kiváudorlási agitációk sikereiben is. Mások azt mondhatnák : beszélhetsz te annak a buta parasztnak idealizmusról ! Ezeknek tán van némi kis igazuk, A műveletlenség azonban nem az ő hibájuk. De ez sem áll a maga teljességében, amint azt pl. beszélgetésem egy atyafival bizonyítja. Ez azt mondta : ha az apám nyolo gyereket fel tudóit nevelni ezen a földön, én szégyelleném magamat, ha két fiammal itt hagynám hazámat ! pedig én is keserves munkával szerzem meg a mindennapit. Ha nem is a kifejlődött, ideálizmus, de legalább nagy fogékonyság az ideálizmushoz vau meg a magyar néplélekbon. S mégis bámulatos, hogy nálunk mily nagy mértékben ki van fejlődve a nemzetközi szociálizmns. Nálunk, hol éppen legnagyobb szükség volna egyöntetű munkára, ös)>z«t; rtásra. Mennyire másként, volna, ha uiindei.magyar ember szóval ép ugy, mint tettel a magyar vér javára dolgoznék, a magyar államiság tökéletesitéséu és nem idegen nemzetgazdaság érdekében fáradoznék. Itthon egye őre ha fél tál ételt ennék is egész helyett, ami családjaink összessége, az igy gyámoltalan, de akkor hatalmas magyar nemzet menue előre és rövid idő múlva boldog otthonná válnék ez a haza minden szerető magyar részére ! Kardos Zoltán. M. Combes otthon. A volt francia miniszterelnök, aki kiűzte a szerz- teseket és apácákat Franciaországból, megfér velük békességben otthon. Ellensége papnak, szerzetesnek mindenütt, csak otthon, a saját, kerületében türi meg őket, sőt, pártfogójuk, gyániolitójuk. Vérbeli Testvér, Veuerabilis, mérges radikális ós szocialista mindenütt., d© otthon, választói között konzervatív, sőt klerikális, ugy, hogy a minden idealizmustól megfosztott, kipusztított országban egy kis oázist teremtett, a maga számára abból a vidékből, departemeutból, amelyet, a seszárnyra kelve lelkünket izgalomba hozza, szivünket hangosabban dobog'atja. Ne haragudjék rám, hogy fé tem minden lépését, hogy azt szeretném, ha örökké csak az én szemembe nézne s nekem mondaná, hogy szeret igazán, végtelenül. Csak arra kérem most még, hogy ne felejtkezzék el rólam, hanem gondoljon néha rám, ki nagyon árva, elhagyott leszek maga nélkül. Es mégegyszer egymásba kulcsolódott tekintetük, még egyszer megszorították egymás kezét s egy hosszú, forró csók után egyedül maradt Zilahy Béla, a fiatal író az utcán, mig a leány siető léptei elhangzottak már az Andrássy-uti palota kapuja alatt. II. Enyhe őszi szellő rezgette a vadgesztenyefák hulló, sárga leveleit, mikor Hortobágyi Dénes, a gazdag földbirtokos kirobogott diszes fogatán leányával palotájának kapuján. Alig kelt még fel a mindig későbben ébredő nap s a házrengetegek lakói még mély álombau szunnyadtak. Csak egy fiatal ember rótta végig nagy léptekkel a hulló levéllel beborított gesztenyesort s néha-néha meg-megállt, mintha hallgatóznék. Amint azonban meghallotta a palotából kirobogó fogat dübörgését, nem bitt tovább haladni, fáradtan dőlt egy fa törzséhez és sóhajtva intett bucsut a fogat felé, mely magával vitte szive szerelmét, lelke boldogságát, édes üdvösségét. A kocsiban pedig némán, szótlanul ült Hortobágyi Lenke s amint látta szive bálványát, nem tudott többé parancsolni kínjának, leborult a kocsi párnáira s zokogott, sirt keservesen. Mit ér akkor a kincs, a vagyon, gazdagság, ha megtagadják azt, mit a szív kiván, ha elérhetetlen az, amit az elkeseredett lélek szüntelenül óhajt. Hasztalanul járták be Hortobágyiék a gyönyörű Olaszországot, hiába tárta fel előttük gyönyörűségeit, élvezeteit Riviéra, nem szűnt meg a leány sorvadó hervadása. Nem hozott neki javulást a korán kifejlődő délszaki tavasz a földközi tenger enyhe szigetein s nem okozott neki örömet Párisnak százféle mulatsága, szórakozása. Az ö szive csak egy érzelemmel volt tele, az ő lelkét csak egy reménység táp lálta, hogy valamikor még keblére ölelheti azt, kit árván, egyedül hagyott el ott a sárgult leveleit hullató gesztenyesorban Mindennap leirta buját, bánatát, keserű v

ágyódását szive imádottja iránt, mindennap küldött neki egy illatos levélkét, mely csak az ő utána való vágyódással volt tele, melyből csak a lángoló szerelem sugárzott ki s a legnagyobb gyönyörűsége az volt, ha az ő leveleit olvashatta, mik hasonlókép csak lángoló szerelemről, örök hűségről, boldogságról beszéltek. Elmúlt az illatos virágokban bővelkedő tavasz, eltűnt égető melegségével a forró nj ár s az ő érzelmei, az ő gondolatai nem változtak. Újra hullatták elaszott, sárga leveleiket a téli álomra készülő fák és sikongva jajgatott a lombjavesztett ágak között a hideg őszi szél s az ő szivének nem hozott enyhületet senki, semmi. Fáradtan, kimerülve érkezett atyjával egy kis fürdőhelyre, honnét rövid tartózkodás után haza szándékoztak a rég elhagyott fővárosba. Itt azonban váratlan dolog történt vele, mi teljesen megváltoztatta eddigi életét. Szomorú, borongós őszi reggel volt s ő szokásához híven egyedül indult a fürdőt övező erdős dombokra, hogy reggeli sétáját elvégezze. Szinte könnyebben érezte magát, hogy kimenekülhet a zárt falak közül és egyeAkar-e On megbizható és szolid kelyen vásárolni ? Igen ? ! KESZTHETYEN Neumark Adolf üzletét a városkáza w átellenében, W ki férfi-kalapot, feihépnemüt, férfi, qői és ggermekfaapisqgát, qői kézimnnkát, rövidárut gib, jö minő^égbeq raktáron tart. jjS