Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-18 / 33. szám

XI. évfolyam. Keszthely, 1907. augusztus 18. 33. szám. BALATONVIDÉK • *<>• iiikíii hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBE* Kéziratokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a Bzerkesztöség cimére kérünk. Kéziratokat nem aduDk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. - f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f. Nyilttér petitsora alku szerint. Szent István napján. Nevezetes történeti évfordulók­ban gazdag nemzet vagyunk. Alig van hét, melynek egyik vagy másik napjához ne fűződnék valamely ör­vendetes, vagy szomorú történeti esemény. Sajnos azonban, hogy nap­jainkban ez utóbbiak nyomulnak elő­térbe s örömünnepeink nem hatnak a régi felemelő hatással. Bizonyos lehangoltság, szoniQruság érzete ne­hezedik a honfiúi szivekre, mely nem engedi lelkesülni s gátat vet bennük az öröm kitörésének. A napokban újra ünnepe lesz nemzetünknek. Első Szent királyunk emlékét fogjuk ünnepelni. Azon ki­rályét, ki kalandvágyó, nomád életű őseinket letelepítette, rendes foglal­kozáshoz szoktatta s pogányból ke­reszténnyé tette. Sokat, úgyszólván mindent annak az áldásos Jobbnak köszönhetünk, mely nem porladt el, de osodás módon fennmaradt, hogy őrködjék s áldást hozzon nemzetére. Hagyományos kegyelettel kör­menetben hódolnak a szent Jobb­nak a hivők ezrei. Zeng a zsolozsma az ájtatos hivők ajkain országszerte. De mintha fájdalmasabb volna az ének zendülése, mintha panasz, jaj­kiáltás vegyülne az ünnepi hangu­latba. Nem az öröm felemelő, a szo­morúság lehangoló érzete uralkod.k az ünneplC szivekben. És méltán. Elszoruló szívvel kell látnunk, hogy évről-évre kevesebben ünnepe­lünk. Százezrek hagyják itt egy-egy évben Szent királyunk örökét, hogy uj hont keressenek, melyben a min­dennapi keny ret megszerezzék. JHL természetes szaporodás már nem ké­pes ellensúlyozni a kivándorlás okozta veszteséget. HazánK népessége 4 év óta stagnál. A statisztikai hivatal kimutatása szerint az utóbbi négy év alatt a szaporodás alig tett ki 10000 lelket. Mily elszomorító, ag­godalmat keltő jelenség ez. Mi lesz a vége? Elerőtlenedés, lassú kimúlás. A kivándorlásról sok szó esik nálunk, sok intézkedés történik el­lene, de minden eredmény nélkül. Ez eredménytelenség azonban egy cseppet sem meglepő, mert bár sok­féle nézettel találkozunk az okot il­letőleg, de a kivándoilási kór igazi okát még mindig nem akarják az illetékes tényezők felismerni. Pedig rendkívül egyszerű. A kivándorlás nem egyéb, mint szükségszerű kö­vetkezménye annak a gazdasági át­alakulásnak, melyen a földmivelés keresztülbement. A magyar földmivelő nép Szent István óta napjainkig élt abból, amit a tápláló anyaföld nyújtott, akár mint gazda, akár mint zsellér. A legújabb időkben a mezőgazdasági technika hirtelen kifejlődése kizök­kentette népünket az ő megélhetési eszközeiből. A gép behatolt a leg­konzervatívabb termelési formába is, a földmivelés terére is. Megszülettek a gőzekék, a vető- és aratógépek s nálunk is meghonosodott a maga­sabb kulturáju földmivelés, mely gép munkán alapul, ja. gép elterjedése pedig a mezőgazdaságban lekötött emberi munkaerő felszabadulását je­lenti s ebben találhatjuk meg a ki­vándorlás okát. A földmiveléssel fog­lalkozó magyar nép egyre inkább veszti lába alól a talajt. Az ő mun­kakörét a gép sokkal jobban és meg­bízhatóbban elvégzi, ennélfogva más munka s elsősorban ipari muuka után kénytelen látni. Mivel a hazai ipar kevés munkaerőt igényel, kevés A BALATONVIUÉK TAKCAJA. Ellesett párbeszéd. A kisértetek órájában. Irta : Bicsak. Mindenekelőtt van szeremcsém be­mutatni Mustár Márton érdemes csizmadia mestert. Termete és árendája magas, fele­sége és jövödelme alacsony. Soha maga­sabbra, mint a küzdelmek Csimborasszója — nem hágott s nem is vágyott. Nem volt városi képviselő, se bankigazgató, se be­teusególyző pénztáros s igy érdeme jegy­zőkönyvben nem hagyatott az u'ókor, szá mára elrettentő példájául a »Sutor ne ultra crepidam« közmondásnak. Ami a katonának a kard, parasztnak az eke, az volt neki a kaptafa. Fegyver­társa volt, összeróva a munkásság és hi­vatásszeretet erős láncaival. Most is, a kísértetek órájában, ott ül háromlábú székén, erősen lehorgasztott fő­vel, mozdulatlanul. Kalapácsát kiejteite munkás kezéből a jótékony álom. A hol­napi országos vásárra szánt bakancsot még mindig roskatag tóidéi közt szorongatja. Szenvedéseinek koronatanúja, a félszáza­dos múltra visszaemlékező lámpa — talán csupa szimpai iából, avagy a mi elfogadha­tóbb, élethiányból — is elaludt. Tán ép a másnapi jó vásárról, vagy a tulipán mozgalom meddő szóvirágának kellemes illatáról álmodozott, a mikor kí­sértetiesen halk beszélgetés ütötte meg fülét. Azt hitte, hogy álmodik, pedig nem álom, sem úalluoinatió, hanem valóságos csoda történt. A háta mögötti kaptafatartó aljában két kiküszöbölt kaptafa dialogizált. — Moudja csak édes urambátyám — szólt a kisebbik kaptafa a mellette heverő 16-os óriáshoz — hol vagyok én most ? A pokol . . . azaz: a kaptafatartó leg­mélységesebb fenekén édes húgom öcsém, ahova mint divatból kiment jószágok . . . mit mondtam ? rosszságok kerültünk. Cso­dálatos, hogy 16 év óta ezt most kérdezi először. . . Tán folyton aludt azóta ? — Jesszus Mária ! Ha a dolog tényleg igy áll, mint urambátyám mondja, női be­csületszavamra öngyilkos leszek. Beleölöm magamat a kéregáztató sajtárba, aztán. . . (Sir.) No-no kis bohó ! hová gondol ? Nem sajnálná még elég fiatal életét ? Ilyet be­szólni egy csinos 4-es női csizma-kaptafá­nak ! ? Hisz alig 15 éve, hogy maga még divatban volt. Ej, ej ! . . . pedig de csinos lábbelit adott maga a városbirónó asszony­ság lábára. . . Sohasem felejtem el : Ép itt bujkáltam a »pángli« alatt, a mikor a me­nyecske örömében megcsókolta a májszt.er urat. Pszt ! hogy eljár a szám. . . No látja ezt magának köszönhette a majszter ur. Jól is esett volna neki, ha véletlenül a majszternó asszony meg nem tudta volna. — Szemtelen vén paraszt! hogy mer előttem ilyent beszólni ? Moderálja magát, trampli! — Ejnye no, kis szemérmetes kollega Van szerencsém a n. é. vevőközönséget értesíteni, hogy a közeledő őszi idényre rak­táramat felszereltem a legdivatosabb és a leghirnevesebb gyártmányú mindennemű ­Raktáron tartok a legolcsóbb minőségtől a legfinomabb kivitelig. Igyekezetem oda fog irányulni, hogy ugy olcsó árakban, mint jó minőségben a t. közönség bizalmát kiérdemeljem. \ft \ft Lft kft kft kft k& ilft h le Jft Jft Kiváló tisztelettel Rosenberg JBéla f f r ' nri- e» nőf divatáraháza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom