Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-10-20 / 42. szám

6 láttuk. És csodálkoztunk azon a hihetetlenül magas fokú lázas ingerültségen, mely sokat ismét elfogott s kívánták volna, hogy mindenki kapát fogjon ennek a pártnak az elhantolására. Ez nem történt meg. És belátható időn belül nincs is rá kilátás. Hogy is lenne, mikor programiig a mindazt magában foglalja, ami a lelkeket mozgatja s a legjobbjainknak is forró kívánsága. A jog, tőrvény ós igazság uralmát az egész vonalon és a haza polgárainak gazdasági ós kulturális megerősödését. Ez a jövő zenéje. E szerint kell operálni minden a jövőbe tekintő politikai pártnak. Ez a paizs, melyen áll, győz, vagy bukik egy párt. Ezt nem tudta fölérteni a kapitalizmus jármában vergődő szabadelvüpárt. Es megliala. Ez a sors fogja sújtani a politikai és közjogi kérdések járszalagján haladó politikai pártokat is. Mert korai kimúlásra jutni a néppárt nem akar, ragaszkodik eredeti szociális és gazdasági program mj áh oz s szép köntösbe öltöztetve újból is bemutatta azt az ország polgárainak, hogy megismerjék és kövessék a boldogulás igaz és helyes utján. Horvát hízelgés. Horvát »testvéreinket" már eléggé ismerjük. Tudjuk, liogy semmi jót nem várhatuuk tőlük, de rosszat, annál többet. Amikor csak tehetik, ellenünk fordulnak, szidnak, ócsárolnak bennünket, otthon ugy mint idebenn, tartománygyülé-uiköu csak ugy, mint a képviselőházban. Ádáz gyűlöletüket épen nem titkolják, sőt fennen hangoztatják, biztos tudatában levén annak, hogy a magyar végletekig türelmes s ép most, a nemzeti kormány idején, nincs okuk félni a megtorlástól. BALATONVIDÉK Lapjaik in agy argy alázó cikkekkel vannak tele, melyekben keservesen sírnak az elnyomatás miatt, melyet a magyaroktól kell szenvedniük. Megszoktuk már dédelgetett »testvéreinktŐ!« az ilyfajta komiszkodást s ügyet s^m vetünk rá. Nem érdemes velük foglalkozni, nem lehet őket, komolyan venni. Hogy mégis szó esik róluk néha-néha, azt egy-egy feltűnőbb nyilatkozatnak, vagy újságcikknek köszönhetik. A napokban is a horvát jogpárt főorganumában, a tHrvatskat hasábjain megjelent egy olyan cikk, melyet nem hagyhatunk szó nélkül. Dicsér benuünket a horvát, melyre ugyan nem szorultunk rá, mert hisz nélküle Buda nem vesz el, de mégis jó fényt szór reánk az ellenséges horvátok között, is. A >Hrvaiska« vezércikkben így magasztalja szokása ellenére is a magyar viszonyokat: A nehéz harcban, melyet vívunk, mindenfelé sok ós komoly ellenfelünk van. Elismerjük, hogy a magyarok ránk nézve veszélyes ellenségek. Az ő kezeikben vau le'éve a horvát hatalom. Ok tekintélyes tényezők a monarkiában. Nélkülök semmi fontos nem történhetik ; még kevesebb történhetik ellenük. Náluk van a hatalmas és tekintélyes arisztokrácia mind a két ország részéről. Védve vannak sokféle törvényekkel, melyeket véd az egész tiszti apparátus ; mögöttük áll az egész kitűnően szervezett hadsereg, Mellettük áll az egész monarkia ősz feje, a fő hadúr, az ő és a mi királyunk. Nem osak, hogy ő felsége 1867. év óta semmit sem tett ellenük, sőt minden vitás kérdésben ép ő nekik adott mindig igazat, lett légyen az Ausztria sarokba szoriiásával, vagyakár Horvátország akár a magyar nemzetiségek kárára is. Nekünk, szegénj' horvátoknak, nincsen jó barátunk egypár bécsi képviselőn kivül senki sem ! Ezek az egyvérü horvát vagy szlovén képvisalőink. Ezért a mi küzdelmünk mindezen tényezők ellen nagyon is nehéz. Azonban ez a küzdelem nem volna olyan reménynélküli ránk nézve, ha nem volna közöttünk olyan is, ki a magyaroknak segit, és az ő legerősebb támaszai, maguk a horválok ! Köszönjük a «HrvatskK« szives felvilágosítását. A magyar nép és vezetői nem kívánnak kémpolitikát, mely nem is szükséges ; de maga mut.aija meg arcképét, hogy horvát fiai vannak, kik nem 1907. október 20. értenek egyet a horvát túlzásokkal. Valóban szomorú dolog is volna, ha nem volna legalább valaki is, ki még a Dráván tul is tudna józanul gondolkodni ! Azonban az a baj, hogy a máskép itt-ott józanul gondolkodó horvát főlap olyauokat, tart, magyar »barátoknak<, kik legnagyobb ellenségeink : Josipovich és a Frank párt. A Frank Sztarcsevics féle párt, mely 1894-ki programmon áll — mely nagy horvátországi álmokkal van telve — sokkal kényszerültebb helyzetben van, mintsem barátunk lehelne ; kivéve, ha elvszegő leend és »nagyi Horvátország helyett független, mindenben szabad Magyarországot kíván. Ilyennek a dr. Frank Józsua vezetése alatt álló horvát radikális part nem bizonyult. Ha nem is mozdítja elő a magyar érdekeket a Dráván tul, de legnagyobb jóltevőnknek sem bizonyult- Képviselői, mint egy Persics, Elegovics, ifjú Frank és egyéb jó hazafiak, a magyarok mellett még egy jó szót sem találtak étdemesnek szólni. Dühösen döngetik a kis rozoga horvát »parlameut« padjait, t.örik a bútorokat, de a horvátoknak hasznot, a magyaroknak pedig kárt evvel még sem tettek. Annyi bizonyos, hogy őszintén nem ragaszkodnak hozzánk s akármit tegyenek is a >uagy« horvát álmok ellen, ellenünk vannak ; a magyar őszinte politika kerékkölői. Különös politikát óhajtanak Horvátoiszágban. Sztarosevics árnyékától elesnek, a magyarokat gyűlölik ; nyílt dolog tehát, hogy a kamarillát, szeretik. Ilyen alakban jelentek meg a magyar parlamentben a múltban s mint ilyeuek mutatkoztak be újból, midőn a t. Ház üléseit, f. hó 10 én a hosszú szünet ulán ismét uiegkezdeite. U]ra okvetetlenkednek. De korántsem a kiegyezés miatt, melynek titokban tán örülnek is, hanem személyes bántódás miatt. Zokcn verték, hogy a Ház többsége nem azt választotta be a bizottságokba, kiket ők jelöltek, hanem DrohobeoAy körösi püspököt, akit Ők magyar érzelmei miatt kiközösítettek. Vélt sérelmüket azzal torolták meg, hogy a Ház elnökéhez intézett levélben lemondtak az egyes bizottságokban viselt tisztükről. A Házban a horvátok ez elhatározása általános megelégedést, keltett. Jobb, ha nincsenek benn, mintha már a bizottságokban is komiszkodnának. Nem álltak tehát boszut senkin, sőt ellenkezőleg, nagyon is kedvére cselekedtek mindenkinek. — négy ökörnek a gondozása. Még csak a mult tavasszal lettek járomba fogva. Tudatlanok még. Hiába beszél nekik az ökrök-nyelvén, az csak annyi nekik, mint a süketuek a >jó reggelt«, vagy a beteg németnek a muzsika. Hanem, ha elkeríti a gazdájuk erre, meg arra . . . oszt' a sudarassal a nyakuk közé teremt, ugy megindulnak közakarattal vágtatásban, hogy az urasági fogat mellette csak »Keszthely-Hóviz« omnibusszá törpül." — Most is azért hívogatja Máté béres-gazda a pokol lakóit Korpics kalapja alá. — Má hányszor megmontam nekije, hogy ne szigygya annak a zállottnak a gazdája illenyét, meg ollanyát ... de hát mind hijábo 1 Oszt ha begyelöntöm a zuraságná, ajis csak se teszi, se veszi. Halom mast megmontam nekije, hogy ha még ecce meghallom, szentucscséve mondom beletaszétom ezt a vasvellát. így dühöngött Máté gazda. Es éppen ez a tul lelkiismeretessége volt a balvégzete. Minden, kicsiséget káromkodással torolt meg. Már közmondássá vált a vidéken: érti mint Máté a káromkodást. Ki is használták béresei eme jeles tulajdonságát a legmesszebb menő gonoszsággal. Mi sem tei mészetes9bb, minthogy mindezeknek értelmi szerzője, hogy ugy mondjam hecc májsztere Korpics volt. Befogásnál, rakodásnál, Szántásnál, vetésnél, fuvarozásnál, etetésnél, trágyázásnál, mindig volt valami baj Korpiccsal. Az ő ökre, szekere, mindig nélkülözte a tisztaságot, a miért Máté az egekig ugrált dühében. Neki mindig félórával tovább tartott a befogás, mint a többinek, ümig ő piszmogott, addig Máté a legnagyobb tökélyre vitt tudással hasonlítgatta egyik-másik oktalan állathoz, megtoldva mindig az égiek köréből vett ártatlanok illetlen emlegetésével. Ezen Korpics irtózatos nagyokat mosolygott — befelé. Most is vele van az összeütközéseMig a többi szedte a burgondit s hordta haza, addig őkelme elkezdett emelőzni. S oly kutya szerencséje van, hogy sohase húzza ki üresen a hálóját. Mindig akad egy-két ponty ! Ép akkor ugrott a kocsija mellé, amikor a gazda lötávolba ért. . . Persze, hogy tagadta. Pedig a halak még fickándoztak vászoDtarisznyájában. — Na megá 1 — fenyegetődzött a gazda — tégöd többet, ebbe a világéletbe nem állétalak víz mellé dógoznyi, mer* ollan vagy mind a bihó, mingyá neki szalacc. Teee víziló I hogy a Zisten. . . . Na, te miháttad e'vesztöm a leiköm üdvösséggyét. Ha ecce én azt mondom ez, vagy az a dolog, akkó aztotat tedd, ne pejig a hasad után szaglász ! Korpics elkezdett fütyörészni, mi a gazdát még nagyobb liaragra iugerlé, a többiek mulattatására. — Ugy-e, meg-meg megszekátuk a vén Zebedeust ? szokták volt egymásnak mondani. Gazd a, ispán, uraság, mindig a Korpics nyomában volt. Különös, hogy ilyenkor ökrei mindig lustáknak ós tudatlanoknak mutatkoztak. Bezzeg, ha nem érezte közelben őket ós elkeríthette, hogy: a gazdád . . . mintha ki lettek volna cserélve. így vannak már ezek szoktatva, szokta mentségére mondani. >Ezöknek má ugy rendüte a Zisten, mint a sármelléki Sirolin •> Mpit és a MitDjt, npzlltt. teU « kSMcfet, Tfladtkst, éjjeli taadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamárr köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Koehe" eredeti csomagolást. F. HtffmaDi-Ls Koche A C*. Basel (STAJCJL 93 JRoehe a bn. — An BwjifcW 4^-koroat