Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-31 / 13. szám

1907. március 31. 3 vétót, és karácsonyt, ép oly mértékben legyenek támogatói nemcsak e két alkalommal, hanem mindig, a húsvét szellemét szemmel tartó ker. hii lapirodalomnak is. Mert a változott viszonyok között, változtatni kell nekünk is eddigi lanyha, vagy közönyös magatartásunkon. Nem elég csak a templom négy fala, vagy a meghitt családi körben vallani mivoltunkat, annak kell tartaui és tartatni magunkat, a forumon, a nagy nyilvánosság terén is, amik vagyunk. Ezt eltakarni, leplezni semmi okunk sincs ! Megvallani pedig egyenesen kötelességünk. Valljuk meg magunkat ott is, hol ez legszükségesebb, az irodalom támogatása t.erén. A centrumban ugy, mint a perifériákon. Ez sem elég ! Apostolok kellenek a jó ügynek, nem húsvéti, pünkösdi apostolok — nyiltak, bátrak és elszántak, kik nem húzódoznak szembeszállni az ellenkező nézetekkel s m gvédeni igazaikat. Föltámadás : életet, elevenséget, tevébeuj-séget, mutat. A tétlenség és dermesztő közöny helye a kripta — a tevékenységé az élet. Ha ünnepeljük a Föltámadó! tat, ugyan tegyünk is egyszer már érte valamit. Te gyünk. Hogy pedig az ellenkező irányzatból vegyünk példát, utalunk a magyarországi szociáldemokrata párt legutóbb közzétett évi jelentésére. Megdöbbentő adatokra bukkanunk itt. Paratlanul álló az a liirlapirodalmi pártolás, habar kényszer alatt áll is, mit. a szociáldemokraták prodokálui képesek. Ha a nagy - szociáldemokrata tábor munkásainak ezrei oly kvantumban adóznak a hírlapirodalom pártolásának, mint azt jelentésük igazolja, nem teheti-e meg ugyan azt a ker. polgári társadalom a maga szellemének, Ízlésének megfelelő ker. szellemű hírlapirodalommal ? Mivel a föltárna dás nagy napja egybeesik az évnegyed végével, fönnebbiekre utalva, bizalommal kéljük t. előfizetőink támogatását. Ha élni akarunk és munkálkodni, nekünk is erőre van szükségünk, ezt. az > rőt t. előfizetőink támogatásában bírjuk. Ezt a támogatást annál inkább is kérjük, mert nekünk is >u lyos kötelezettségeink vannak, melyeknek teljesítése nem kis gondot ró ránk. Szívesen szolgáljuk közönségünk ügj'ét, de ehhez szükséges, hogy közönségünk is támogassa a maga ügyét. Szívesen dolgozunk és áldozunk, de ehhez támogatást is kérünk. Tisztelettel felkérjük azért t. előfizetőinket, hogy hátralékos előfizetéseiket, lapuuk kiadóhivatalához beküldeni szívesek legyenek, mert ellenkező esetben kénytelenek leszünk a lap küldését beszüntetni s esetleg további magatartásukra nézve a konzekvenciákat levonni. Egyébként ismételten is boldog ünnepeket, kivárniuk s a viszontlátás reményében maradtunk : Hazafias üdvözlettel : Keszthely, 1907. máro. 31. A Balatonvidék kiadóhivatala. A gyermeknap. Az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére április 2 án és 3-án gyermeknapot tai t az ország minden nagyobb városa, községe. E gyermeknapok jelentőségét és fontosságát lapunk legutóbbi s/ámában elég részletesen kifejtettük s hírt adtunk arról is, hogy nálunk a jövö hó 14-ére tervezik a gyermeknap megtartását. Ez az elhalasztás, illetve a megszabott, naptól való eltérés, megbecsülhetetlen fontos ránk nézve Időt enged a meggondolásra és elmélkedésre. Dehát mit kell itt meggondolni és mi felett kell elmélkedni ? Azt semmi esetre sem kell meggondolásunk tárgyává teuni, hogy megtartsuk e a gyermeknapot, azt sem, hogy miképen, de azt már igen, hogy a Gyermekvédő Liga javára tartsuk-e, vagy pedig követve Pozsony vátoi példáját!, városunk szegénysorsu, elhagyott gyermekeinek javára. Ezen már érdemes lesz gondolkodni. A Gyermekvédő Liga anyagi támogatást kér városunk közönségétől a gyermeknap révén, azaz eunek a napnak a jövödelmét elviszi tőlünk. Elviszi a kereskedők, iparosok e napi bevételének felajánlott %-át, e' a

z ünnepély tiszta jövödelmét. Tehát, egy tekiniél3'es Összeget. Es mit ad érte nekünk ? Semmit. Hogy máshol jóra ós nemesre liaszná'ná fel, abban ninos kétségünk, de elvégre, ha már áldozunk, jótékonyságot gyakorlunk, miért ne csinálhatnék azt meg itthon a mi szegényeinkkel ? Vagy tan nincs rá nálunk szükség ? Nincs itt szegény, elhagyott, gyerek ? Nincsenek itt nyomorékok, kikről gongoskodni kellene ? Dehogy nincsenek ! Vaunak, csak keveseu tudnak létezésükről. Már most tessék afelett gondolkodni, kik állauak hozzánk közelebb, kiket tartozunk mi első sorban gyámolítani : a budapesti elzüllött, gyermekeket-e, vagy pedig a helybeli elhagyott és njomorékokat ? Azt hiszem mindannyian ez utóbbiak mellett foglalunk állást. Ezeken segíteni, az első kötelesség Tegyük is meg ! Mondja ki a mozgalmat vezető bizottság, hogy a keszthelyi szegény, elhagyott és nyomorék gyermekek neveltetésére, gyógykezeltetésére, illetve megfelelő intézetekben való elhelyezésére a évenként tartandó gyermeknap jövödelméből alapot létesít s az Országos Ligát, pedig pártoló tagsági dijával segélyezi. Ha ezt megteszi, városunk minden rendű és rangú polgára örömnél fogja filléreit áldozni s a mozgalmat, a legszebb siker koronázza. Ellenkező esetben a isiker legalább is kétséges. Azután ne á lapodjék meg a kezdő lépés után, hanem fejtsen ki eredményes munkát. írassa össze a városi elhagyatott és nyomorék gyermekeket, azok megfelelő elhelyezéséről gondoskodjék s figyelmét kiterjesztve a legcsekélyebb dolgokra is, szerelettel karolja fel e szegénv, elhagyott gyermekek minden ügyét Ez lesz egyik gyógyító balzsama szociális sebeinknek. A. városi élet bűne, nyomora, erkölcstelensége, d« különösen a létért folytatott nehéz küzdelem, nálunk is megtermette a maga gyümölcseit — a kiskoiu züllötteket. Ilyenek is vannak s ezekről sem szabad elfelejtkezni. A róluk való gondoskodás is feladata lenne a bizottságnak. Társadalmunk megtisztulása és egész égesebb fejlődése lenne az eiedmény. Hogy megéri-e a faradságot, azt Ítélje meg mindenki maga_ De nem folytatják a teendők elsorolását., mert félő, hogy a nagy munkakör, de különösen a sokoldalú tevékenységtől visszariadva, nem akad seuki, ki az eszmét megvalósítani segítené, avagy megvalósulása után közremunkálna. Ezt pedig korántsem akarjuk. Mi megtettük kötelességünket. Elmondottuk véleményünket nyíltan és még idején. Tessék a dolgot meggondolni és az elmondottak felett elmélkedni. — i. gyei alatt élet-halálharc dübörgése, tombolása folyik, melybe belevillan még ittott a fegyverek lobbanó tüze s néha meg megdördül még egy egy elkésett ágyúlövés. Mind csöndesebb lesz azután a letarolt tájék, mindig távolabbiéi hallatszik az elcsigázott seregek visszavonulásának z.ija, mig végre kiteríti csendes ködfátyolát a holtak százai fölött a néma éjszaka. Éjfél már rég elmúlt. Lassan kibújik a holdvilág a foszladozó felhők rongyai alól s sápadt világa halovány fényt vet a holtak birodalmára. Minden alszik ott már, ki halálos sebbel, ki lecsukott szemmel, szótalan ajakkal, örökre. D- mégis ! mi az az imbolygó árnyék, mely az erdő tölgyei alatt bolyong? El-eltün k, meg újra ráveti fényét a sápadt holdvilág, mintha csak a szellemek járnának az elesetlek tetemei fölött Ah! nem, nem szellem, nem lélek, ki sírjából embert kisérteni kijár, inkább egy elátkozott emberi lény, kit megtölt lelkének kinja kiűzött az otthon falai közül, hogy boszűt állhasson azon, ki miatt élete gyötrelemmé vált. Ruháját letépte róla már tüske, bozót; haja kuszáitan omlik sápadt arcába, melyről fáradt kezével nem győzi a tövis ejtette sebekből folyó vért letörölni. Csak szemében lángol a boszu vad tüze, amint a kezében szorongatott kisded fényes tőrrel fel-felüti egy-egy elesett huszár csákóját. De mindannyiszor uj csalódással hagyja ott az elesett hőst. Nem ez, nem ez, kit ő keres. Pedig mily öröm volna rá nézve az, ha hűtelen szivébe százszor, ezerszer belemárthatná azt a fényes, csillogó kis tőrt. Mily gyönyörűség lenne látni az áruló szivéből patakzó vért. De nincs, nincs itt sehol. Elfutott, megmenekült a halálos boszu elől. S amint igy gondolkodik újra erőt vesz rajt megtört szivének keserve s zokogó sírással omlik le az elesettek közé. Egyszerre azonban vágtató lovak dobogása hallatszik, rémes harci kiáltás hasítja végig a levegőt s az összeütött kardok csattogását verik vissza a Királyerdő kartácsverte tölgyei. A lovak dobogására, a fegyvercsattogás zajára felveti kábult fejét az imént elomló alak s rémülve hordozza köt ül ijedt tekintetét a borzalmas tájon. De amint meglátja a boszu s haragtól elragadott kü/.dőket, szemében újra kigyulad a tüz, ajakán valami rémes mosoly fut át s rettentő erővel szorítja tőrét markába. Ezek azok, kiket ő keres, ezek tudják csak az ő szivének sorvasztó kinját lecsillapítani. Felemelkedik helyéről s tőrét magasra emelve rohan a küzdők felé, miközben rémes sikoltásai hallatszanak. — Itt vagy hát gyilkos ? ! Itt vagy hát áruló ; elhoztad nyomorult éltedet, hogy az vegye el tőled azt, kiét te elraboltad?! A sikoltásokra néhány pillanatra megszűnik a fegyverek tompa zuhogása, de annál hevesebben ujul az meg ismét. Halálos dühvel támad ellenére Kondoros Ákos és súlyos csapásait már már nem tudja az elhárítani, de egy óvatlan pillanatban m llébe fúródik a gyermekkori jóbarát gyilkos acéla s a Gáspár dandárnak legvitézebb katonája halálos sebbel zuhan le lováról. Kitörő örömmel ugrik le utána Kovács Dénes, hogy mégegyszer beledöfje véres fegyverét abba a gyűlölt szivbö

; mely vitézsége és hazájához való hüség

e és az elrablott arája miatt neki átka volt örökre, de gyilkos szándékéban megállítja Akar-e Ön megbízható és szolid helyen vá.sárolni ? Igen ? ! | KESZTHELYEN NeilIIiark Adolf Üzletét *J^ÍC ki férfi-kalapot, föhérnemüt, férfi, qői és ggBPmekhapisqgát, qői kézimunkát, rövidárut ^tb. jö minőgégbei] raktáron tart. & XX I s