Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-31 / 13. szám

2 BALATONVEDÉK 1907. március 17. jük, le is pecsételnék, őröket is állítanának oda feles számmal. Mindhiába, az a lelkiismereti szabadság erősebb minden sziklákat repesztő dinamitnál — szétfogja szórni az eléje liengeritett akadátyok köveit, kitör kriptájából, mert az igazság élni és győzni akar. A feltámadt Krisztus igazságát megfeszíthetik, — de feltámadását meg nem akadályozhatja a modern Pilátusok egész légiója sem. Krisztus föltámadt, Krisztus ól, Krisztus uralkodik és győzedelmeskedik. Nincs tehát okunk kételkedni, nincs kishitüsködni. Ezt hirdeti nekünk a föltámadás nagy ünnepe. Olvasóinkhoz. Magyaros, őszinte szivvel boldog húsvéti üuuepeket kívánunk t,. előfizetőinknek és olvasóinknak. Noha e legnemesebb érzelmekkel kopogtatunk is húsvét, hajnalán t. olvasóink küszöbén, mégis el vagyunk készülve arra, hogy fennebbi cim általános és nagy megütközést, kelt miudenragu és rendű t. elöfi etőiuk ós olvasóink táborában. Mert t,. előfizetőink a mai nagy napra alkalmi, húsvéti, a megváltás e legfenségesebb ünnepéi, a stilisztika és retorika minden szépségével bővelkedő, az ércelmet, subliuiis illúziókkal, a szivet érzékeny motívumokkal beiöl'ó — vezetőcikket vártak — a húsvéti szentelt vétele után. Bocsássanak meg nekünk, ha ebbeli nemes várakozásuknak eleget nem tehetünk. Hauem e helyett kérjük t. előfizetőinket és olvasóinkat, szíveskedjenek kissé szét tekinteni a magyar sajtóirodalom terén. Méltóztassanak átolvasni az összes szabadelvű és haladó lapokat — politikai pártállásra való tekintet nélkül. Tapaszialui fogják önök, hogy mi, a kereszténysajtó munkásai, hozzájuk képest valóságos pogány barbarok vagyunk — a szó legmodernebb értelmében. Mert, mi karácsouyi ós húsvéti számainkban az evangéliumok igazságának ós egyszerűségének megfelelően minden stilisztikai cifrálkodás nélkül szoktunk megemlékezni, a nagy napok szivet, lelket átható nagy igazságairól. Mig szabadelvű laptársaink a stilisztikai ornamentika minden fogásával, az értelmet, lebilincselő, a szivet elbűvölő szóvirágok egész halmazával áldoznak a nagy nap emlékének vezető cikkekben és tárcákban. A szóvilágok és csokrok koszorújába rejtik az — igazságot. Azt, melyet az év többi napjain naponkint megostoroznak é» keresztre feszítenek. De, melyet az érzékenyebb szivü t„ előfizetők kedvóért az év ket napján valamikép fel is illik dicsérni. Nem nagyítunk és nem ferdítünk. Méltóztassanak csak figyelemmel kísérni, szabadelvű laptársaink majd minden számában, a hol csak feltűnés nélkül tehetik — rúgnak egyet a kereszténységen, ütuea egyet a valláson s sértegetik az egyházat, vagy tanaiban, vagy hierarchiájában, vagy intézményeiben, vagy szertartásaiban, vagy személyzeteiben. Teszik ezt sokszor nyíltan, lámadólag, máskor gáncsolólag, egyébkor gúnyolódva, a legtöbször kicsinylőleg. De teszik ezt modernül, vagyis gondolataikat egész ügyesen a szavak burkolatának leple alatt — rejtegetve. Es a jólelkű előfizető megérkezvén a karácsony, vagy húsvét, mindenikért bő kárpótlást nyer a nap fenségét magasztaló alkalmi cikkekben. Mi erre a szemfényvesztésre nem vagyunk kaphatók. Egy a mi igazságunk. Ezt hirdetjük egész éven át, mert egy a mi karácsonyunk és egy ami húsvétunk. Jól tudjuk, hogy karácsony és húsvét nélkül nincs kereszténység. Viszont a kereszténység né'kül nincs karácsony ós húsvét — mit érnek tehát a karáosonyt és húsvétot dicsőitó sokszor a szavak virágos koszorújában elferdítő vezetőcikkek olt a lapok élén, ha egyébként, ugyanazon fóliánsok hasábjain az ünnepek lelke, a kereszt.énytau, állandó profanizálásuak és támadasnak vau kitéve. Ezért tehát bizalommal kell kérnünk t. előfizetőinket, ós olvasóinkat, szíveskedjenek várakozásaikban mérsékelni magukat s megbocsátani nekünk, ha ünneplő szivvel ugyan, de megszokott köntösünkben jeleI

niiuk meg e nagy napon is. Engedjék meg kérnünk, hogy amennyire szeretik a liussen. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal kovácsolják a lelkiismereti szabadság bilincsét. Volt benn része a mindig üldözött örök Igazságnak hazánkban is. Nem kicsi a tábora azoknak manap sem kik bármely órában készek a bilincsek felrakásával. A szabadság örve alatt százezreket taszítanak a legsilányabb tudatlanságba és lelkiismereti rabságba. Kitépni törekszenek milliók szivéből azt a hitet, melyet a mai nap fénye, a föltámadás szentesi tett. Földi paradicsomot Ígérnek s poklot készítenek elő — a társadalmi rend és béke romjain. Az elvesztett hit helyébe mit adnak P Mardosó kételyt, melynek nyomán ott settenkedik a kétségbeesés és az élettel való meghasonlás. Szeretet helyett gyűlölet lángol s pusztit nyomukban. Élő bizonysága mindeneknek — a társadalmi fölfordulásnak állandósulása. Kár játszani a jelszavakkal. A tömeg hiszékeny — de ha ferde irányban téves eszmék és nézetekkel töltik meg agyát — kész a társadalom kai váriája. Melyet, ha követ is föltámadás, csak vér és töméntelen áldozatok után jöhet az. Tessék áttekinteni Romániába, vagy máshova, kész az illusztráció. Minek folytassuk hát tovább ! De mégis ! Tekintsünk kissé messzebb — a szabadság klasszikus földjére : Franciaországra ! Lássuk csak mint kezelik ott és értelmezik a szabadság szent nevét ? Lenyűgözik, bilincsekbe verik a legszentebb emberi és lelkiismereti szabadságjogokat. Mert igy kivánja ezt a szabadkőműves szekta terrorizmusa. Templomaikból, kriptákba ós katakombákba kényszeritik az állam millióit. Követ is hengerítenek elétiteket, mégegyszer kérni áldásodat édes, jó anyám, hogy az a küzdelem, melybe fogtam, végződjék rám nézve sikerrel. Te pedig, te letört, szegény virág, ne várd vissza az árulót, ki bátyád boldogságát tönkre tette, hanem add tudtára, hogy az én elrabolt kedvesem vére boszut kér, vért kiván. Add tudtára a gaznak, hogy Kondoros Judit nem való annak, ki bátyja boldogságát elrabolta s hogy biinónek átka elől menekülhessen, megtagadta saját nemzetét. — De mit beszélsz te itt a te feldúlt boldogságodról, hiszen a te arád még mindig hű hozzád — szól a bátyját nem értő leány — és kitette tönkre az ón életemet? Szólj, beszélj, mert nem értelek. — Nem érted ? Hát olvasd el ez irást s ebből megtudod — szólt a keblébő' elővett papirt átadva —hogy Kovács Dénes, a Schlick tábornok kéme elcsábította s megölte bátyád aráját s abból megtudod, hogy aki téged nem tartott méltónak arra, hogy nevedre szégyent ne hozzon, bátyád keze által veszi el büntetését. Es most add anyám áldásodat, liogy mehessen fiad küzdelmes útjára. A siró anya zokogva nyújtja kezeit fia feje fölé s ajaka áldást rebegne, de nem jő hang ajakára. Csak szive érzi azt, mit a távozó fejére kér a Mindenhatótól. Mire elhal a száguldó ló dobogása, újra halotti csend váltja fel a szobában a beszédet, csak néha, néha rázza meg az ágyuk dörgése a recsegő ablakokat. Kondoros Judit csak nézi, csak olvassa az irást s minden betűje ugy égeti, ugy pörköli a lelkét. Ah ! ha kiragadhatná bátyja kezéből azt a véres, öldöklő fegyvert ; ah ! ha boszut állhatna életük megrontóján Ez hát a jutalma annyi szeretetnek; ez a bére az ő végtelen hűségének, hogy eljátszott szerelmét az veti meg, kit életénél többre becsült ? Ah ! ha férfi lehetne most! De a dörgő ágyuk hangja az egymásra törő seregek zaja felverik gondolataiból. Vér, vér borítja ott a száguldó lovak által letiport tájat; halált hirdet a bömbölő ágyuk moraja, veszedelmet, pusztulást a fegyverek végtelen ropogás*. S ha a halál uralkodik ott künn a Királyerdőn, ha az ő lelko már úgyis meghalt, neki nincs itt helye az élők között, neki a halál birodalma kell, hogy boszut álljon azon, ki lelke életét elrabolta. S amint a tavaszi nap muló világánál a lobbanó ágyuk tüze s a fölégetett falvak vöröslő fénye bevilágítja a komor felhőkbe burkolózott eget, lelkét iszonyú elhatározás töltötte el. Boszut, vért kiván az ő megvetett, elárult szerelme, halált, rémes pusztulást a bátyjának boldogtalansága, hát miért ne ragadna ő is fegyvert, mért ne büntetné meg tulajdon kezével az áruló hazugot, ki fegyverét hazája ellen emelte. Lassan, lassan távolodik a dühöngő harc moraja. Gyérebben hangzik az ágyuk bömbölése ós elhal a rémes fegyvercsattogás, de az ő kinja annál égetőbb. Eddig, ha lenyűgözte karjait a félelem, most erőt ad azoknak a haragvó sziv boszuja. Hátha megmenekül a bűnös a büntetés elöl. Mint a párját féltő tigris, ha veszedelmet érez, ugy rohant el a zordon éjszakába arra a Királyerdő felé, hol még egyre hangzott a lovak dobogása, hol még meg-megvillant egy-egy puskacső lángja a vak sötétségben, hogy eloltson néhány életet, miket a napvilág még élve hagyott. Ott kell lennie annak, kinek a vérét ő szomjuzza, ott a csattogó kard»k között keresi hát meg élete megrontóját. A pusztai ház pedig ott maradt árván s a siró Kondorosnó hasztalan kiáltozta leányát a vak éjszakában. II. Sötét felhőkbe takarta gyászos arcát a szomorú éjszaka s a vak sötétségben egymásnak vérét szomjazó seregeknek csak a folytonos puskatüz, a mindenfelé dörgő ágyuk lobbanó fénye s az égő Isaszeg egetverő, rémületes lángja nyújt kísérteties világosságot. Mintha a halottak is újra felkelnének s gyűlölő lelkük féktelen boszujával törnóuek egymásra, uj, meg uj csapatok törnek a mindenünnen szorongatott osztrákokra, halált, pusztulást, rémületet vivén magukkal. Jellasich belátván, hogy az égő faluban az előrenyomuló Klapka lionvódeinek nem tud ellent állani, összefuvatta nagyon elcsigázott seregét s visszavonult Gödöllő felé. Csak most kezdődött még az igazi eszeveszett küzdelem. Nagy Sándor buszárjai újra űzőbe veszik a Monteuuovo lovavasait, kik elől az este Lichtenstein herceg oldaltámadása folytán visszavonulni voltak kénytelenek. A Királyerdő óriási töl-