Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-13 / 2. szám

8. BALATONVIDÉK 1907, jauuár 13. Csendőrségért küldenek. Megje­lenik 4 szál csendőr ! A tömeg ki­szorul az irodából. Folytatja a láza­dást. Halált kiált! Kiszemelték, kik­nek kell meghalni ! Csendőrségi megerősitést kérnek Kanizsáról. A vége verekedés, kése­lés. Csupa gyanúból, ostoba híreszte­lésből, alantos izgatásból ! Ez tör­tént Zalamegyében ! Nem a «sötét» középkorban, hanem a «felvilágoso­dás» XX. századában. És az ilyen paraszt-scénák nem állnak magukban. Mindennaposak. Egyszer itt, másszor amott ! És a biinös izgatók, kik Írásban és szóval rontják a né­pet, feldúlják lelki világát, büntet­lenül járkálnak ; jó, hogy még most is nem a g} Torsvonatok első osztályú fülkéiben szabadjeggyel utaznak! Ugrón Gábor a liberális kuruc, lófőszékely, a mult héten egyik fő­városi napilap hasábjain a sztrájk­kal kapcsolatos izgatás veszedelmei­ről manydörőgvón, az államhatalom szigorú megtorlását követeli a ve­szedelmes izgatókkal szemben. De mi azt mondjuk: mit ér az állam minden hatul ma, ha azt, túlzott liberalizmusból, nem akarom feltenni, gyengeségből nem alkalmazzuk ! Ha maga a koalíció belügyminisztere még mindig nem látja szükségét az erélyesebb eszközök alkalmazásának ! A személyes szabadságnak, az egyéni érvényesülés jogának senki sem nagyobb liive nálunk. Mindig szószólói voltunk a kisemberek, a földnépe ügyének. De a népet soha sem azonosítottuk a rendbontókkal, a józan, békés polgárokat az izga­tókkal és a zabolátlan fékevesztett, rakoncátlan tömeggel ! Elleneztük és ma is elitéljük a békés polgárok biztonsága ellen törő fölizgatott és félrevezetett tömeg ra­koncátlan szabadosságát ! Nem lehet és nem szabad ebben az országban meggyökerezni annak a balga nép­hitnek, hogy itt most már minden szabad ! A szabadság fcgalma nem j el ent rakoncátlankod ást, durvásltoddst, lázadást, mások személyes szabadságának fanatikus megtámadását, életveszélyes fe­nyegetést, vérengzést ! Ha majd elhanyagolt és elmaradott } szegény, félrevezethető népünk, kit egy a pult mellől, vagy a háromlábú szék mellől megszökött kereskedő, vagy csizmadia legény ma, vagy bármikor fölizgathat, papja, jegyzője, tanítója, vagy földesura ellen vezethet, szel­lemileg annyira előrehalad, hogj r holmi munkakerülő, naplopók sza­vaira, vagy írásaira nem reagál, fej­jel nem meg}' a falnak, nem bizony, hanem hazája és vallása törvényeit tisztelve, ezek keretén belül, törvé­nyes alapon igyekszik, sok esetben jo­gos és méltányos követeléseinek érvényt szerezni, panaszaira meghalIgattatást kieszközölni, akkor helyén való lesz amitől ma csupa túlzott liberaliz­musból annyira szepegünk, a jus gla­diinak, a karhatalomnak szelídebb for­mában való alkalmazása. De amikor ma itt. holnap amott fennek kést, villogtatják a tisztelt szabadpolgárok a bicskákat uraik és törvényes elöljáróik ellenében, akkor csak ne irtózzék a belügyminiszter ur az erélyesebb rendszabályok alkalma­zásától — az izgatók és íelizgatot­takkal szemben ! Hol kés, kapa, ka­sza az argumentum, ott hiába való a Corpus jurisra, jogállamra és sze­mélyes szabadságra való hivatkozás! Itt csak egy, az érzékelhető érv ér va­lamit ! Elvégre is Magyarország nem lehet az izgatók és néplázitók eldo­rádója! Nem csak izgatók és nép­lázitók lakják ezt a hazát, hanem békés polgárok milliói is. Melyik esik nagyobb súllyal a, latba ? A népámitó munkakerülő naplopók és izgatók <sza­badsága-e*, vag}' a tisztes polgárság békéje, személyes és vagyonbizton­sága ? ! Ha tehát az államhatalom ez utóbbit takszálja, érdem szerint, a rezultatum nem lehet más, mint a legerólyesebb fellépés a napirenden levő lázongásokkal szemben — míg nem késő! El a demagógia ural­mával ! a. népjogoknak és szabad­ságnak hivei vagyunk, de a dema­gógiát elitéljük és megvetjük. Magyar „Borsszemek " ii. E becses lap egyik múltkori számá­bau a fenti cimen feleltem egy Siófokon született laptársunk legkevé-ibbé sem ked­veskedő támadására. Feleletre «Felelet»-et k-ptim, mivelhogy én «Borsszemekc-re • Magyar Borsszemek »• kel feleltein. Ezer a. szerencsém, hogy ép a karácsonyi szómban jelent meg Békéli Sándor szerkesztő ur, hatalmas ellenfelein, támadó cikke, mert kü­lönben jaj nekem. Mint ő mondja — nem akarja a szeretet ünnepét azzal megszent­ségteleníteni, hogy velem szemben éles ki­fejezéseket, használjon, azért — kíméletes lesz. . . . No, én köszönöm az ilyen ünnepi ked­veskedést. Szörnyű kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a hétköznapi hangulata Békefi. urnák, ha az ünnepi i- telve van ily gara­sos gorombáskodásokkal ? Milyen tollal har­colhat hétköznapokon, amikor a szeretek szent ünnepén oly rozsdaette tollal támad ? Tessék vigyázni ! — hátlia vérmérgezést kap. B-»kefi ur epéskedésének — a hivata­los műfölliáborodason kívül — sejtem az indító okát. Ám félreértett. Sohasem faji, sem vallási gyűlölet nem vezetett, tetteim­ben. L'gkevésbbészemélyeskedés. Most sem. ban, mert hangosan szólni nem mertem, — mi a szöszt akarhatnak ezek ? — Vissza vonja-e a tegnapi számban megjelent incriminált cikkét ? — Melyiket ? — hebegem tremo'ó hangon. (Ehe ! A plagizálás ) — A melyikben a mohácsi vésztől kezdve a mai napig élő vöket az anyó­saik iránti tiszteletlenséggel vádolja. Hallja ké rem ! miért csak a mohácsi vésztől fogva élő vöket vádolja? Mi? — Mert . . . mert (igazán magam sem tudom) no igen, mert az azelőtt élők a csatában mind elvesztek. — Felforgatta szerencsétlen ember az egész házam békéjét, megfosztott a leg­drágább hitvesi szereiettől, mert feleségem az anyja s^ekerét tolja. Eddig halvány fo­galmuk sem volt a mélyen tisztelt anyó­soknak arról, hogy őket is tisztelni kell... Már teljesen megnyugodtak sorsukban, hogy ők csak azért vannak a világon, hogy le­gyen a vöknek kikről viccet csinálni. és most. . . Eh ! Szamárság az egész ! Ezt olyan hangon és olyan gesztus­sal mondta, hogy nem volt oktalanság tő­lem, hogy a kályhához csúszva, az ellen­zőt mintegy meílevédül használjam. A ha­talmas alak, az érces hang, a heves moz­dulatok, a balpofán levő tenyérnyi nagy sebhely, mind megannyi argumentuma ala­pos félelmemnek. A másik kettő hallga­tott, de annál jobban ráncigálta a szónok Ferenc-Jóskáját. — Tisztelt uraim — mondám, kissé elödugva fejemet a kályha-ellenző mellől — ha megengedik a kifogásolt cikkem­nek intencióját ki fogom fejteni . . (Hall­juk !) Méltóztatnak tudni, hogy a hölgyek­kel szemben csak hízelgéssel vivhatunk sikert, azért voltam kénytelen a legna­gyobb természetes ellenségeiket a vöket oda állitaui bünbánóhig, megtörten, min­tegy széniül megfogadva, hogy jelmondattá teszik: Tiszteljed anyósodat, hogy békesség Ijpgyen a földön S ez csak fogás, tisztelt uraim! (Általános tetszés ) Ezt csak azért tesszük, hogy becsaljuk őket abba a tőrbe, amelyet számukra készítettünk. ("Zajos helyesles.) No igen is kedves uraim! Még két hosszú hetünk vau a bálig. Ez idő alatt minden vő élvezheti az aranyszabadságot. (Taps.) Az eddig (ekkor már teljesen előbújtam, látva az elért kedvező hatást) leskelődő, zsémbes, fogfájós, reumás és bizalmatlan anyós helyett — legalább e két hétben — egy kedves, megifjodott nővel fogunk szemben állni, ki feleségeink esetleges vád­jaira valóságos védő-ügyvédünk lesz. (Láb­dobogás és taps ) (Tíz perc szünet.) Ez idő alatt mohó étvággyal fogyasz­tották drága szivarjaimat és jobbfajta tör­kölypálinkámat. Bincy Dániel néptanító bizalmasan bevallotta már a harmadik kupa után, hogy ő már egy év óta özvegy s anyósával lakik egy fedél alatt, ki a ház­tartását és uri magát a legerélyesebben vezeti. (Szünet után. Most már egészen az orruk előtt szónokoltam egy tisztességes oktávával magasabb hangon.) No ugy, ked­ves barátaim ! . . . Ott hagytam el, hogy ez az időszak lesz, a mi vői életünk dele­löje. Ki-ki lefogja szakítani a maga ked­venc virágát . . . hahahaha! . . . Kitűnő eszme. .. Most jön uraim az anyósbál má­sodik öröme. Tetszenek látni, hogy a tél erősen fogja magát. Enyhébb már nem, de hidegebb idő, addig még lehet Az anyó­sok minél könnyebben fognak öltözködni, hogy egymást a fesseségben felülmúlják. Tetszenek tudni ? mert a női hiúság még a sirontul sem szűnik meg. Össze fogom csődíteni a város épkézláb fiatalságát, kik egy szebb jövő reményében halálra fogják táncoltatni szeretett anyósainkat. (Helyeslő üvöltés.) És — kedves barátaim — a mu­latság folyamán a fékevesztett auyósí szen­vedélyek közepette nincs kizárva egy ki­sebb fajta tüdőgyulladás, ájulás, lábtörés, bizonyos fokú gutaütés, a mely sokszor a U3'elvre is bénitólag liat. . . (Taps kézzel, lábbal és a székekkel, fűszerezve tetszést nyilvánító állati üvöltéssel.) És. .. De már továhb nem beszélhettem, mert, a deputá­tió — ha a mennyezetnek nincs elegendő ellenálló képessége — ugy az egekig ha­jigál örömében. Van tehát még anyósabb e földön az én anyósomnál? Beszéljenek a tettek! E pillanatban lépett be anyósom. — Miféle orgia ez ? mondja csak ! — Az anyósok érdekeiéit küzdő tisz­tes kompániának megnyilatkozó öröme tet­tekben kifejezve — mondám a legnagyobb szemtelenséggel. — Mily okos férfiak. Derék uri em­berek, . . Ez a maga érdome kedves Laci. De hát most sürgősebb dolgom van, hogy sem magát dicsérgessem. (Szörnyűség! E komisz életben csak egyszer kaptam volna

Next

/
Oldalképek
Tartalom