Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-03 / 9. szám

2 1907. március 3. 1 izmus alá lcerült, az elfogultság gő^e is jó részt elpárolgott s helyet engedett a tisztán látásnak, a lények liiggadt mérlegelésének s ez az oka, hogy ma egy becsületes és tisztes politikai mult után az ország elfogulatlan közvéleménye egészen más szinben látja a néppártot, mint látta akkor s most a B H. beképzelni akarja magának is, másoknak is, vörös posztó gyanánt mutogatva azt tekintélyes hasábjain. Kár a fáradságért ! Az idő kerekét visszaállítani nem lehet. Ez az idő pedig, ha emlékszik a B. H., ha nem, eltörölhetetlen betűkkel véste 7 • be a nemzet emlékezetébe a néppárt magatartását a nagy nemzeti küzdelem idején. Es mi szükség van most éppen a kiegyezési nagy küzdelmek előestéjén egy o.szágos hazafias kormán}'t támogató pártot diskreditalni akarni? Honnét fuj a szél? Kinek érdeke, hogy egy párt ilyen ostromnak legyen kitéve, minőt a B H. jónak látott országos közmegbotránkozásra a néppárt ellen indítani. Olyan páholy, még pedig nem királyszinházi, hanem szabadkőműves páholy izo van ennek a politikailag ízetlen veszekedésnek, melyet a külső csinra és ízlésre eddig sokat adó B. H. kezdett meg. Már engedje meg, egy országgyűlési és országos pártot ugy támadni, Ízetlen dolog. Mert kéljük szeretettel, a néppárt nemcsak a 80 vagy hány főnyi képviselőből áll. Százezrek annak hivei és tagjai künn az országban is. Mindannyia hazafiságát s érzületét sértegetni kissé furcsa dolog és vakmerő vállalkozás. És miért? Pi ogrammjáért? Vagy eddig elért és még a jövőben elérendő sikereiéi t ? Alighanem fejen találtuk a szöget. Nemde az íáj a B. H.-nak, hogy ez a párt a hazafiság mellett kertelés nélKül, nyiltan is keresztény pártnak vallja magát és a szerint is cselekszik? Ha igen? jó lesz tisztába jönni ezzel is. Ha pedig személyes természetűek támadásának okai, akkor csakugyan elérkezett a sajtó alapos reformálásának ideje. Mert, ha egy az ország legtekintélyesebb lapja is a személyeskedés színvonalára szállott le — mit várhatunk a más fajta sajtótermékektől ? Meg azután, nem volt elég az emberevésből és pol. botrányokból, miket a maffia rendezett? Ily kétes dicsőségre pályázna a B. H. is már ! ? Legj

7en egyszer már elég a komédiából. Minek egymást emészteni, mikor belső és külső Szkicsákok ugy is mindig lesben állanak, hogy a mag}-ar nemzet húsába haraphassa| nak. Fordilsa csak a B. H. tudását j tekintélyét és befolyását hasznosabbra, mint eddig tette, a Néppártot pedig engedje békével a maga utján, jól tudván azt, hogy sok ezer magyar követi előrehaladásában s áll rendületlenül zászlaja mellett, melynek tisztaságát és tisztességét vezéreivel együtt mindenkor kész megvédeni meg a B. Hírlappal szemben is ! A leányiskola fejlesztése. Hova-tovább egy hónap óta. felszínen van már a leányiskola kérdése s dacára, hogy végig ment az összes forumokon, nem mondhatjuk, hogy a megvalósulá-hoz közelebb ért volna, sőt, tán távolabb van attól, mint ezelőtt, egy évvel volt. Kénytelen-kelletlen bár, de mint való tényt, kell ezt konstatálnunk ép a legutóbbi képviselőtestületi gyűlésből kifolyólag, hol fórumon képzeltük a Budapesti Hírlapot, mint közügyeink előkelő és elfogulatlan oratorát. Az utóbbi időben azonban nem itt, hanem az arénában találjuk toreador maszkban, vörös posztóval kezében. A szándékos vaditás színét, ezúttal a néppárt képezi. Miért, miért sem, hetek óta ádáz gyűlölködéssel támadja ezt a pártot s gyanúsítja annak vezéreit. Majd, hogy hazaárulással nem vádolja meg. Minden indok és alap nélkül a nemzetiségiekkel hozza kapcsolatba s a velük való paktálás alaptalan vádjaival gyanúsítja meg. Meggyanúsítja azt a pártot, mely a nemzeti küzdelem előtt, a nemzeti küzdelem alatt és a nemzeti kiirdelem után is szintiszta hazafisággal áll a nemzet minden tisztán látó tagja előtt. És mégis, noha nyitott könyv ennek a pártnak élete, a Budapesti Hirlap nem törődve az anakronizmus balesetével sem, veszettül támadja és gj^anusitja már hetek óta. Pedig az anakronizmus itt nyilván való. Téved ug}^anis a B. H. az időre ée viszonyokra nézve is. Most is az egyházpolitikai harcok és a néppárt keletkezési idejében képzeli magát, mikor minden rágalom, ráfogás és gyanúsítás termékeny talajra talált, mikor egy Eötvös Károly szőröstülbőröstől megetetni vélte azt a pártot, melyet minden zsnrnaliszt-gyerkőce szabadon rugdoshatott s a piroteknika legújabb vívmányait tartották készen ellene s kísérelték is meg kiirtására a választási hírhedt atroci'ásókban. Ez mehetett akkoriban, mikor a liberalizmus zenithjén delelt Magyarországon s az emberek nagy sokaságát tette szinvakká az elfogultság és előítélet. De azóta nagyot lendült az ország kereke s a szinvakitó liberaszedelemre. Vitéz centuriok járják végig a csapatokat, tüzelve, buzditva őket a] fenyegető ütközetre, mely eldönti, hogy a barbar hun, vagy Róma uialkodik-e Pannónia egyik legszebb vidékén. Maga Terentius aggódva, de mégis remélve szemléli vitéz csapatait, melyekkel eddig csak babért és dicsőséget szerzett s gyújtó szavakkal bátoriija őket a császárság s a római birodalom védelmére. Mikor azután megszűnt a csapatok lázas készülődése, mikor az őrségek elfoglalták helyüket a kapuknál és a falakon, Terentius magához intette alvezéreit. — Azt hiszem — szólt hozzájuk, — liogy a veszedelem nem olyan nagy, mint aminőnek mi azt elképzeljük. Ezek a kóborgó hunok nem támadnak talán meg bennünket megerősített táborunkban s ha elég zsákmányt ejtettek, majd elvonulnak. De, hogy mindenre el legyünk készülve, ha az ellenség megtámad s nekünk menekülnünk kellene, legyen rá gondotok, hogy a nyugati kapun előre küldjétek az erdő felé családaitokat és vagyontokat s mig itt elöl hasztalan döngeti kapuinkat a barbár, arra biztosan elvonulhatunk. Most Isten veletek. Vigyázzatok és őrködjetek hiven. S azzal visszament hajlékába, hogy folytassa töprengését a tábor megmenthetése felől. De amint az átrium hátulsó függönyei mellett elhalad, fülét andalító hárfajáték és csengő énekhang üti meg. Arcára egyszerre sötét ború száll s a harcokban eldurvult katona szeméből köny csordult ki. Miért is hozta ide azt az édes, kedves virágot a dél hazájából, minek kell annak itt a barbárok országában majd elhervadnia S ah ! ha arra gondol, hogy e gyenge rózsaszál a barbár ellenség zsákmánya lesz, halálos ellenévé válik annak,a Rómának, melynek eddig életéi és vérét készen feláldozta mindig. De mégis összeszedi magát, erőt vesz borongó gondolatain és sietve halad végig a nagy termen, hogy benyithasson az édes illattal tele peristylumba. Amint belép, a nyugodni ké szülő nap utolsó sugaraival megaranyozott oszlopcsarnokba, egyszerre elhallgat, az ének, a hárfa hangja s a csobogó szökőkút mellől felemelkedik egy bájos női alak s karjait a vitéz parancsnok nyaka köré fonva, csókjaival borítja el annak napbarnitotta arcát. — Oh Terentiusom, te rossz vagy és sokáig elhagyod a te Fulviádat, ki nélküled olyan, mint a sirokkó érte kókadó virág. De most, hogy itt vagy, újra boldog vagyok. A te szemedben van az ón napom s te melletted az én boldogságom. De hol is voltál ilyen sokáig, hogy egész nap nem láttalak ? Terentius végig simitá kezével Fulviájának arany-fürtjeit és szótlanul vezette a szökőkút mellett álló pálmafa árnyékába s leült vele a nehéz szőnyegekkel letakart kerevetre. Sokáig ültek ott egymást átölelve némán, csak szemeikkel adták tudtára egymásnak azt a nagy érzelmeket, mely lelküket eltölté. A nap már egészen aláhanyatlott s csak az oszlopok fején álló tritonok arca világolt fönn a magasban. Végre eltűnt a fény azokról is és homályba borult minden. Semmi nesz semmi hang nem hallatszott, csak a szökőkút csobogó vize hullott lassú zsongással a kelyheiket bezáró vízililiomok fölé s csak az esteli enyhe szellő ingatta meg a nagy pálma lehajló leveleit. Leszállt az est. Az átriumban és a többi termekben meggyújtották már a lobogó szövétnekeket, mig a peristylbe csak egy. az ajtó függönye között lógó illatos olajmécses vetette gyenge világát. Lassanlassan előbujt a távoli hegyek mögül a hold és újra megvilágította az oszlopok aranyozott fejét. Terentius most előhúzott kebléből egy aranyos markolatú tőrt, és nejét szenvedélyesen magához szorítva megszólalt : — Né/.d édesem, egy ajándékot adok neked, melynek valaha nagy hasznát veheted. De ígérd meg nekem, hogy inkább ezzel vetsz véget életednek, ha engem a sors tőled elszakít, mintsem zsákmánya, rabszolgája légy a barbárnak, ki férjed életét eloltá. Fulvia csak nézte egy darabig a hold fé nyen tündöklő kis jószágot, azután nem bírva visszatartani kicsorduló könyeit, zokogva férje nyakába borult. Nem tudta megérteni, hogy mire kell neki az a csillo

t ^ó kis tőr, mikor a férje harcedzett karjaival oltalmazhatja őt minden vész elől. Azután meg talán csak tréfál a férje, talán csak meg akarja ijeszteni. És ezen hiedelemben le is törölte arcáról a lehulló könyeket és mint mikor a tomboló zivatar elmultával kimosolyog a felhők mö.