Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-02-24 / 8. szám

2 A munkaadók szervezete. (*) A szocialista munkás-szakszervezetek terrorizmusa tömörülésre kényszeríti a munkaadókat is. Országos központtal szakszervezetet alakítottak. Ennek a mozgalomnak eredménye a városunkban megalakult építőiparosok szakszervezete is. Helyes. Legyen vége az erőszakoskodásnak. Szervezettel szemben osak szervezet, vebeti fel a versenyt. Ipari és egyéb munkásaink a szociálista izgatók nyomán, nem számolva a hazai viszonyokkal, a lehetőség feltételeivel, túlhajtott követeléseikkel már eddig is elviselhetetlen helyzetet, teremtettek. Az örökös sztrájk pedig válságba sodorta iparunkat s úgyszólván egész közéletünket. A minden téren beállott drágaság is számlájuk terhére esik. A talános a panasz ugy az ipari produktumok, mint a nyers miyag és élelmiszerek drágasága miatt. Meg kell látni az okot s ezt megtaláljuk az olőttünk folyó muukásharcbau. Ami termé sz->tes folyománya a fokozott munkáskórdésuek. Ez azonban nemcsak az életet ueheziti meg, de ismételjük, tönk szélére sodorja ipaiuukat, első sorban is építőiparunkat. Csak nem rég hallottuk, hogy az elmúlt óvb^n magában Budapesten 300.000 korona értékű építkezési munka szünetelt, sztrájk e a muukásszakszervezetnek túlkapásai miatt. Hát az országban mennyi ? Ya'óságos bün a nemzet, ellen az az irtóhadjárat, melyet a szakszervezetekbe tömörült munkások izgat,ói elkövetnek. Milliókkal károsítják magukat a munkásokat is az elmaradt kereset, folytán. Mily károkat szenvednek, hány ipari munkaadó megy e miatt, tönkre, veszti el vagyonát, hány vállalat szenved helyre nem pótolható veszteséget, megtudnák e hamarjában mondani nekünk a sztrájk vezérek ? Szinte megáll az embernek az esze a józan gondolkozásáról hires magyar ipari munkásság könnyelműsége fölött s a fölött, hogy a munkásság ezrei szinte goudtalanul vet.ik magukat a szociálista «vezérek > igája alá, nem gondolva meg, hogy alaptalan követeléseikkel s sztrájkjaikkal nemcsak saját egzisztenciájukat veszélyeztetik, de egyenesen a nemzet. Ügye ellen vétenek. Mert most, mikor a nemzeti ellenhatás következtében oly szépen megindult, országszerte az iparpártolás, másrészt habár messze van még, de mégis minden nap közelebb jutunk az önálló gazdasági és ipari berendezkedéshez, az önálló vámterülethez, minden téuyezőnek oda kellene törekedni teljes erővel, hogy iparunk lépést tartson a nyugati államok fejlődésével, tökéletesedjék és erősödjék Fejlődhet, haladhat, és erősödhetik-e a folytonos muukaszünetelés, stagnálás állapotában. Es iparos munkásaink szakszervezeteikbe tömörülve, tapasztalt képzett mestereiktől mintegy kinai fallal elkülönítve, egytnásri utalva, izgató vezéreiktől állandóan tüzelve, éreznek-e kedvet, a tanulásra, az önképzésre. És ha az ipari munkásság nem képezi magát, nem halad és fejlődik, vajon várhatjuk-e iparunk fe|lödését ? Ebből a szempontból is üdvösnek tartjuk a munkaadóknak szervezetét, mely hivatva lesz arra, hogy munkást és raunk tadót közelebb hozzon egymáshoz. Ha a jó szó, az életviszonyok nem értették meg eddig a munkássággal, hogy munkaadó ós munkás egymásra vaunak utalva, egymás nélkül nem élhetnek meg, egyik romlása maga utáu vonja a másikét, egyik jóléte forrása a másikénak — megfogja értetni velük a munkaadók szakszervezete. Eddig a munkásszervezetek diktáltakA munkaadók vagy kapituláltak s teljesítették még veszteségek árán is a tulköveteleseket, vagy be kellett, szüutetniök a munkát. A munkaadók szakszervezete mellett a helyzetnek másként kell alakulnia. Egy semleges kötelezet,tségről lóvén szó, egyik munkaadó, vagy vállalkozó sem fogja a másik sztrájkoló munkását, alkalmazni. Közösen és országosan, természetes a helyi viszonyok' figyelembt vétele mellett megállapított tarifa kizárja az oktrojált bór lehetőségét. Ha tehát, ipari munkásaink maguk és hozzátartozóik egszistenciáját, tönkretenni nem akarják, békésebb húrokat kell pöugetniök. Számoiniok kell a lehetőséggel, számolniuk a méltányossággal s okos belátással állítani fel tarifájukat, ugy, hogy Ők is tisztes díjazás mellett élhessenek — de a vállalkozók és munkaadók se menjenek tőnkre. Elvégre egy vállalat, legyen az még oly kicsiny is, nem csupán a kalapács ós malteros kanállal készül el, más is kell oda : Egymaga: >i f-l.-lő^ég elég jogcim arra, hogy a munkaadó is legalább élhessen válldat.a által. Ezzel mi természetesen nem a munkások érdekei ellen szállunk sikra. Ellenkezőleg, mint mindig, most, is hangoztatjuk az írás szavaival : méltó a muukás az ő bérére ! Hilálos ellenségei voltunk eddig is a kizsákmányolásnak, mely a munkásság rovására bizony nem egy helyütt virágzott s mindig .a jogosság és méltányosság, az emberies bánásmód mellett kardoskodtunk. Da ma, mikor a viszonyok oda fajultak, hogy immár teljesen magfordit.ott viszony keletkezett, muukaadó és munkái között, a munkásság belá ására ós méltányosságára kell hivatkozni és kérni indokolatlan követelésekkel s makacs álláifoglalásaikkal ne tegyék tönkre se magukat, se a munkaadót, s ne főképpen iparunkat. „A magyar kereskedő és a német nyelv." Ezt nem én, hanem egyik laptársunk gazdasági rovatvezeiője, Licktenstern Miksa ur a «Marczali» 6-ik számában mondja. Neki nem impouál e két, ellentétes, a tüz és viz tulajdonságával bíró dolog — egy kalap alatt. Nem tudom mi bátorította fel cikkíró urat az ilyen cimet viselő cikk megírására ? Tán csak nem a Komlós-Borbélyfele affér ? Mondjuk, hogy az ! S különös, nem vonta le ebből a konzekvenciát ? Sajnálom. Hagyjon békét kérem annak a sokat hányt vetett, magyarnak, és ne akarja megfosztani legdrágább kincsétől — nyelvétől. Akinek nem hazája Magyarország, akinek nem tetszetős a magyar nyelv, az menjen jobb hazát keresni. Azt azonban m^g sem engedhetjük, hogy akárki szentségtelen kezekkel — habár keztyüben is -- a magyarnak féltve őrzött nyelvét megnyirbálni akarja. «Aki nem tud arabusul ne beszéljen arabusul.* Mindenki a saját hazája nyelvén gsefteljeu. Arra, hogy holmi lelkiismeretlen kereskedöiuk minél több szemetet hordjanak be idegenből, elég a magyar nyelv is, amint azt. a sajnos tapasztalat sírva kiáltja felónk. Ha a magyar buza, szarvasmarha, bor s egyéb nyerstermény kell a németnek, (fejj eí síromhoz s mondj imát az Sge^Hez tárván fel fyzed 1 § mondd : Méfjij örökre áfdva&des ! <Sg áldjon és Isten veled J Czeltalan élet. Kimért, lassú léptekkel halad végig a fürdő sétaterén a fiatal leáuyok és a lányos mamák ideálja, Iiokolány Jenő, a vidék legelegánsabb gavallérja és mintha valami bánat nyomná a lelkét, nagyokat sóhajt. Pedig hát, nem igen lehet oka a leh angoltsagra. Mindenki igyekszik a kedvében járni, mindenüvé hivatalos ós bármelyik leány is nyiltan a szemébe megmondja, hogy a fürdőnek ő a legszebb férfia. Vagyonilag is a lehető legjobban áll ; hiszen, akinek a zsebe üres, annak nem lehet módja olyan uri életben, mint, amilyen őt környezi ; azután meg fizető-pincértől sem lehet soha hallani, hogy neki pénze rem volna. Pedig hát erre ő volna a legautentikusabb kutforrás. Es mégis, mintha kicserélték volna, majdnem busán halad végig a pázsitos utakon. Mindenünnen hangosan üdvözlik, de ő, mintha teljesen ismeretlen lenne, alig vesz észre valakit. Itt is, ott is nevető, vidám csoportok közelednek feléje mosolyogva, de ő csak halad egykedvűen, lehangoltan tova. Nem hat rá most a Sándor fájának sirása sem, amiért máskor a lelkét adta volna oda. Pedig ugy sir, ugy zokog az a

( szátazfa ott a kioszkban : »Isten veled vén eperfa, boldogságom tanuja.« Mindebből nem hall semmit, csak megy, csak jár lehajtott fővel, ujjain forgatva ébenfa pálcáját Majd felüti fejét az égre és újra nagyot sóha]t. Azután, hogy ne ztvarja lehangoltságával ismerőseit, nekivág a mólónak s meg sem áll, mig csak fejét neki nem támaszthatja a zászlótartó árbocnak ás néz hosszitn, sokáig a tündöklő napsugarakban ragyogó habokra. Halk zsongással törnek meg az enyhe szél hajtotta hullámok a móló oszlopain és egyhangú danájok'mintha álomba ringatná az embert. Milyen jó is lenne beletemetkezni ilyenkor azokba a hűs habokba, mikor minden tündöklik, ragyog a napfényben ; mikor a távoli hegyek ormai s a kék ég oly szépen tükröződnek vissza a csillogó tóban ; mikor az édes virágillattól terhes szellő oly zokogva hozza ide azokat a bus hangokat s >Ne integess, ne csalogass, mert a szivem megreped.« Milyen gyönyörű nalál lsnne az, ha most, mikor minden nevet, minden mosolyog, eltűnnék az ember a csillogó habokban örökre s a vizek tündérének karjain álmodhatnék tovább virágnyilásról, édes illattal tele szellőről, boldogságról, szerelemről. Ilyen gondolatokat forgatott agyában Rokolány, mikor egyszerre megérintette valaki a vállát. Unottan fordult vissza, hogy lássa ábrándjainak zavaróját s ha lehet, lerázza magáról a kellemetlen bizalmaskodót. — Ah ! te vagy az Imre — kiált fel kezét nyújtva az előtte álló ifjúnak — milyen jó, hogy jöttél ! Legalább elkergethetem egy kissé borús gondolataimat. — Borús gondolataidat! ? — szólt amaz. — Hát lehetnek annak borús gondolatai, kit kivétel nélkül szeret, tisztel, becsül mindenki, kinek kedvét keresi minden a világon, kinek bókol, udvarol a fürdő öszszes szépsége, mig mi csak a te oltalmad alatt nyerhetünk el szépeinknél valami eredményt ? Tudnál is te, az elkapatott Adonisz busán gondolkozni ! — Nem érted te azt édesem. De magam sem tudom magamnak kellően megmagyarázni azt az érzést, mi néhány nap óta rajtam eröt ve t Untat* minden, ami csak környékez. Nem találok élvezetet, szórakozást semmiben, aminek máskor örültem. És mégis, mintha valami hiányoznék az életemből, ami eddig nem volt az enyém. Mintha valami áthidalhatlan űr tátongana a lelkemben, aminek mélyén sötéten, elhagyottan, egyedül látom magamat. — Ugyan ne bomolj Jenő — szól a Kaptoncay Imre. — Te beszélsz nékem ábrándokról, elhagyatottságról? Te mondod, hogy vágyódsz valami után ? Hiszen csak ki kell nyújtanod a kezedet s a tied minden, amit kívánsz. Csuk szólnod kell és sirva borul rád minden szép lány, hiszeu szeret, imád téged itt mindeu. — Pedig ugy van édes Imrém. Nem tudom mi van velem, de bánt minden a világon. Mikor legzajosabb a társaság körülem, akkor csendes magány után vágyó-