Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-09-16 / 37. szám

6. BALATONVIDÉK i906. szeptember 23. bérmaatyai és násznagyi tisztségben, vagy egy esetleges bérmálási deputációzásban nem merül ki, hanem a társadalom minden terén a kereszténység szellemében való férfias és öntudatos munkásságot tűzi ki céljául, mint olyat, amellyel a köznek legtöbbet használhat. Ez a szellem arra tanit, hogy necsak önmagunk szük érdekszférájában fussuk le az élet nagy pályáját, hanem azon embertársaink javára is gyümölcsöző munkát végezzünk ! Fel tehát a gyümölcsöző társadalmi munkára. A társadalom fenyegetett rendje embereket, férfiakat, munkásokat kiván, kik tudnak is, akarnak is gátat emelni a veszedelmesen hömpötygő, sokszor szennyes vizeken szétáradó társadalmi anarkiának, ipari és gazdasági bajoknak. Mivel e bajok panaceaja nem a szuronyerdőkben, hanem a kereszténység erejében van — ennek a szellemnek a kereszténység szellemének ereje hí munkára. Vegyenek azért részt, kik csak tehetik e budapesti kath. nagygyűlésen, meglássák örömmel adnak hálát Istennek, hogy a testvériesülés ily impozáns megnyilatkozásának tanúi lehettek. A tanuló nemzedék. A különböző iskolák növendékei •irtuk mult számunkban — szorgalmas munkával jövőjük megállapításán fáradoznak, tizen ifjú tanuló nemzedék képe a jövő képe ís. Azé a jövőé, melyet mindannyian, kik eszünkkel élünk, boldogabbnak, szebbnek ós áldásosabbnak kivánuuk látni. Oda törekszünk, hogy képzett s müveit, legj'en magyar hazánknak minden fia. Jól tudjuk, hogy egy országnak ereje fiainak müveitségén nyugszik. Ha ezen alapgondolatoktól megvilágítva szemléljük ma iskoláink képét, első tekintetre szinte a legnemesebb öröm tölti el keblüuket. Oly nagy számmal törekszenek ugyanis ifjaiuk a tudományos pályákra, hogy iskoláink alig tudják őket, befogadni. Tanintézeteink tul vanuak zsúfolva. Ha azonban jobban szemügyre vesszük azt a célt, uidlyet tanintézeteink, kiválóan pedig középiskoláink növendékei elérni iparkodnak, bűnös és veszedelmes egyoldalúságra akadunk. Tanulóifjúságunk ugyanis — általánosságban szólva — a hivatalnoki s tisztviselői pályákra készül. Köztudomásu, hogy épen ezek a pályák annyi meg anynyi ifjúnak kenyeret adui már nem képesek. Így történik oly sokszor az, hogy legjobb erőink kénytelenek parlagon heverni. Nem érvényesülnek. Ezen bűnös és veszedelmes egyoldalúság mindaddig nem lesz gyógyítható, mig ifjaiuk a magukóvá nem teszik azt, amit például a norvégek már évek során át gyakorolnak. Norvégia fiai is szinte kivétel nélkül látogatják országuk középiskoláit, sőt főiskoláit is. Tanulásuk, törekvésük célja azonban nem vezeti az egyoldalúság bűnére. Nem azért képzik magukat, hogy a hivatalnoki ós tisztviselői osztály tagjainak a számát a maximumon felül emeljék, mint náluuk Magyarországon. Képeztet,ésük célja szétágazik országuk lakosainak legkülönbözőbb foglalkozására, fiaik elvégzik egyetemi tanulmányaikat s nem restellik azt, bogy visszatérnek az iparhoz, kereskedelemhez, visszatérnek az eke szarvához. Mi ennek az eredménye ? Kis országuk nagy erőre emelkedett. Európa legnagyobb csodálkozására, önállóan intézik viIágüg3'eibet s a legszebben virágzó eredménnyel belügyeiket. S e kis országuak ereje fiainak nagyképzettségén, áltnláuos erején táplálkozik. Norvégia lakóinak példája gyakoroljon reánk is buzdító hatást. S e hatás abban nyilvánuljon, hogy végre mi is meggyőződéssel lássuk át azt., hogy fiaink kópeztetóse nemcsak az u. n. tudományos pályák céljából szükséges. E gondolattól átuatva, mely Norvégia életében a legkitűnőbb eredménnyel ölt életet, mi is cselekedjünk. Cselekedjünk kiválóan most, midőn iskoláink növendékei a közel jövendő időben, midőn uj, önálló gazdasági élet kél hazájkban, ők lesznek hivatva az önálló ipari, kereskedelmi és gazdasági ügyekben vezető szerepet vinni. Legyenek müveit, teljesen képzett polgáraink a legreálisabb pályákon is. Legyenek teljesen képzett, kereskedőink, iparosaink, gazdáink. Legyenek képzett munkásaink. Mert csak igy jön létre a kívánatos, képzett és a szó szoros értelmében vett müveit középosztályunk, mely édes hazánk erejét nagyra emeli. A műveltség általánosítása lesz az a biztos alap, mely eddig csak csigalépósekben fejlődő ipari ós gazdasági életünket, pezsgővé és hatalmassá alakítja hazánk jövendő korában. Norvégia példája öltsön nálunk is testet ! Norvégia példája, mely állami és társadalmi életében biztos eredménnyel működik, bAssa át tanintézeteink vezetőit. Hassanak oda, hogy ifjaiuk szivébe Öntsék az óv folyamán is azt a meggyőződést, hogy a tudományos kiképzés szükséges a legreálisabb pályákra is. Akkor nem lesz meg a mostani, veszedelmes egyoldalúság, mely elviselhetlenné teszi ifjaiuk mai helyzetét, s amely társadalmi kasztokat, állit fel. Csak igy lesz hazánk egységes, erős. Egysége, ereje sziklaszilárd talajból, polgárainak műveltségéből fog állandó táplálkozást nyerni. Villanyos vasút és az én felfogásom ? (C-evegés.) Hogy a városszerte előnyösen ismert Dóra kisasszonynak egy kis légköri lecsapódás alkalmával, amikor a Zöldfa-utcából átlebeg az átellenes Ökörhajtó utcába, milyen H felfogása ? — annak megítélésére nem én, hanem a sarki kávéház még sarkibb ablakánál ülő "Agglegények és Szalmaözvegyek Egyesü'etének» élesszemü titkára van hivatva. Felvilágosítással — mint titkár — szívesen szolgál. De már a fent megtisztelt őnagysága azon felfogásával szemben, bogy a francia és német, nyelv tudása nélkül akármelyik hölgyecske egy müveit család asztalánál hel3'et. ne foglalhasson, határozottan ellenlábas vagyok. Kedves jó inunák ! tón helyesebb lenne, ha kis leánjrkáikat mindenekelőtt ós felett magyarul taníttatnák meg — alaposan. Mit, tanulhatunk a franciától ? Vallástalauságot és újmódi erkölcsösséget,. Hát a izegéuy német sógortól ? No attól egyszerűen semmit. Mert mi tisztességes nemzet vagyunk, kik becsületben megőszült őseinknek méltó követői akarunk lenni. közt haladt fel velük a fasorban, aranyos leveleiket hullató gesztenyefák között. A folyosón az első ajió az ebédlőbe vezetett; virág, sok virág volt az asztalon, de csak háromra volt terítve. — Berta néni nem étkezik velünk ? — kérdezte Aranka. — Nem édesem, ő ma egyedül akar lenni fönt a szobájában — felelt Lotti néni — aztán halkan kérdezte a lányoktól: — Nem szeretitek őt ? Pedig Berta néha igen kedves, de vaunak rossz napjai is. Jankának gyümölcsöt kinált. Horváthnó és kisebbik unokahugának egy szelet mogyorótortát tett a tányérára. A leányok egészen elfelejtették a félórai kellemetlen kocsizást Berta néni társaságában, Horváthnó gyöngéd gondoskodása mellett. — Vig napjaitok lesznek nálam édeseim — mondta a szép asszony, Janka szőke haját simogatva. Van ám sok barátnőm s ezek magukkal hozzák lányaikat, fiaikat. A vacsora véget ért. Horváthnó fölvezette a fiatal lányokat szobájukba. Az ablakok még nyitva voltak s a kertből idáig is fölhatott a petúniák édes illata. Oly kedves, otthonias volt itt minden ; az egyik sarokban még ott állt két kis karosszék, melyben mint kis gyermekek játszottak a Horváth leányok. * * * Az ősz utolsó napjait diszesen akarta befejezni : virágpompával köszöntött be. A nagy köröndön s az utak körül elterülő pázsitokon kék, fehér, halványlila csoportokban viritott az őszirózsa. A vén ház rég látott annyi vendéget, mint amennyi most délül ánonkint összegyűlt a kék szalonban. Szebeniék is gyakran átjöttek; Kálmánnak minden sétája azzal végződött, hogy néhány percre mindig feljött a fiatal lányokat meglátogatni. Szép, de hideg októberi délután volt; Aranka a kertnek elhagyottabb részét kereste föl; a szőlőlugasba ment, hol tudta, hogy nem fogják öt zavarai. A kézimunka kosarából két hervadt őszirózsát és egy arcképet vett elő. Sokáig nézegette s a fehér őszirózsát csókolgatva susogta: — Kálmán, édes Kálmán ! — Rám gondolt, Aranka ? — kérdezte egy halk férfihang s a fiatal lány ijedt kék szemei a Szebeni Kálmánéval találkoztak. Aranka nem tudott szólni; az a körülmény, hogy épp e pillanatban kellett a férfival találkoznia — elvette a lélekzetét. A férfi vógigsimitotta a finom szőke hajat s gyönyörködve nézte a fiatal lány arcát. Hosszú pillái mélyen borultak szemeire s finom ajkai néha megremegtek. Szebeni hirtelen lehajolva megcsókolta ajkát. Aranka nem viszonozta a csókot s a férfi ugy érezte, mintha ajkai rózsát érintettek volna . . . Szebeni Kálmán mosolyogva vette kezébe az asztalról a saját fényképét s az őszirózsákban fölismerte azokat, melyeket pár nap előtt ő hozott Arankának . . . A férfi ruhasusogást hallott a közelben s kiváuc i«n nézett ki a lugasból. Öt lépésnyi távolságban kis pad állott, melyen egy nyitott könyv és világos szalmakalap feküdt. A száraz avart pedig Forray Berta ruhafodrai zizegtették meg, ki egy galagonyabokor vörös bogyóit tépte le. Szebeni elgondolkozott. Berta valószínűleg látott, hallott valamit s igy jobb ha ö maga mindent elmond neki. Odament hozzá s mosolyogva boldogan mondta : — Vőlegény vagyok! Hanem olyan tekintettel találkozott, hogy le kellett vennie szemeit Bertáról. A férfi gondolkozni kezdett és lassankint eszébe jutott egy ilyen késő őszi délután. Sok-sok év előtt, e lugasban vallott szerelmet — mint gyermek-ifju, Forray Bertának. 0 akkor hadnagy volt s a vidéken mindenki ismerte kalandjait ; hanem Forray Berta szépsége lebilincselte s szerelmi vallomása őszinte volt. Az öreg Forray, csak oly esetben Ígérte oda neki leányát, ha lemond katonai rangjáról. A férfi eddig ment töprengésében s önkéntelenül Berta felé nézett, ki lehajtott fejjel állt a galagonyabokor mellett. A férfi összehasonlította e szomorú vénülő leányt az édes, bájos, alig 17 éves Arankával s ugy érezte, csak nyert azzal, hogy a katonai pályán maradt . . . Nagyon kevés részvéttel hangjában szólalt meg : — Feledje el Berta . . . Régen volt az már nagyon . . .