Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-12-23 / 51. szám

2 BALATONVIDÉK 1906. december 23 ban a trösztök, ringek és kartelek köpenyébe burkolódzó kapzsiság és szenvedélyes verseny nem üti agyon a méltányosságot, mert ha nem lesz a Mammonnak áldozó kapitalizmus ridegsége uralkodóvá, nem lesz létjogosultsága a kizsákmánj'oltak bérharcának ! Ha tehát ma a szeretet szavát tul harsogja a gyűlölködés hangja, lia mozog a föld alattunk, ha látjuk körülöttünk az elégedetlen nyüzsgő tömeget — mely minden bajára a nemzetközi szociáldemokráciában keresi a világot megváltó panaceát, hiába keressük az igazságot és méltányosságot karácsonyi ünnepi köntösében — lekopott arról a hit disze, a reménység zománca a s'zeretet drágaköve — egy célt ismernek ott, csak a földi kőnnj-enélést s boldogulást az igazság romjain. Mert csak a földön és csak a földért folytatott küzdelemben hiányzik a bit és vallásosság megszentelő, nemesi tő és mérséklő ereje. — Ez a nagy erő, a hit ereje győzze meg a világot s akkor nagyok és kicsinyek a napkeleti királyok és igénytelen pásztorok hitével ünneplik szivvel és lelkesedéssel a szent karácsonyt, mint kétezer évnek előtie s akkor ez a mi karácsonyunk dicsősséget hoz Istennek s békességet a jóakaratú embereknek. A békesség Istene adja meg e legnagyobb földi jót nyugtalan társadalmunknak. Ez a mi karácsonj'i kívánságunk ! Karacsonyi gondolatok. Itt a karácsony, a mi népünknek legmeghittebb a legbensőségl el jesebb ünnepe, amelyet egyaránt ülnek meg a kunyhóban és palotában s amely az egész esztendő rideg keii3'órharcában ellasult emberi szivekből a legnemesebb érzést, a szeretetet váltja ki. Jászolban született a Megváltó, világraszólóau hirdetvén, hogy azok, akik az emberi nem megújhodására végeznek világraszólóan dicső muuká', azok nem a trónok bíborából, nem büszke, gőgös nagyok köréből kerülnek ki, hanem mint az óriási tölgy, mely gj ökereit a f'ö'd mélyébe ereszti, alulról, az istenadta népből kerülnek ki. Mentek a három nupkeleti királyok, országok urai, hadseregek vezérei, mentek a csillagok u'án, amely ott ragyogott a bethlehemi jászol fölött, hirdetvén, hogy jászolban született meg ft legigazibb, a legnagyobb király. Igaz hitet szomjúhoztak a napkeleti királyok, csoda történt velük, megihlette őket a tudat, hogy van valami aranynál, bíbornál ékesebb, fegyvernél, hadseregnél erösebb, gyarló, mulandó embernél örökkévalóbb, ami kiemel a földi lót. szük köréből és megvilágítja a sirontulnuk rettenetes éjszakáját. Ez a valami, a megfoghatailan Istenbe vetett hit: a bethlehemi jászol ki-<ded vendége, a világ megváltója : Jézus Krisztus. Abban a nagy egyenlőtlenségben, a melyben szegények és gazdagok, hatalmasok és elnyomottak élnek ezen a világon, fölemelő ás megnyugtató tudat, hogy egyformán kicsinyek és gyöngék, egyformán szeretettek vagyunk az előtt a fölórhetetlen hatalom előtt, amely Jézus Krisztust, adta e bűnös világnak. Megváltásra szorulunk, egyformán mi bűnös emberek, koldusok, királyok. Szeretetre szorulunk egyformán, hatalmasok és nyomorultak. Hitre .szorulunk valamennyien, hitre, amely abból a tis jászolból sugárzott ki az emberek szivébe, amely sugaraknak fénye és melege meg van még most is. Hit nélkül céltalan, meddő küzdelem az élet, de hitt,el solia el nem mu ó reménységgel és bizalommal teljes. Hittel, szeretetlel kell nekünk embereknek élni, hogy különbek legyünk az állatoknál és az élettelen tárgyakuál. Magasztos érzése hozzák rezgésbe szivünket, midőn átérezzük az emberiség leggyönyörűbb legendáját, Jézus Krisztus jászolban való születésének eyj szeiü történetét. Ma, amidőn a természet tudományok haladása, a különféle uj tanok, amelyek hz emberiség egy részét uj célok é.s uj irányok felé terelik, ma, amidőn a hitetlenség oly rohamosan terjed az emberek között, de nincs húsvét, ninca ascensio, nincs pünkösd sem. Az első lépés a megváltásban a bethleliemi ut. Nélküle örökös advent lenne. Most is ott volnánk a Krisztus előtti ködös, borongós időkben, nyomott kedéllyel, szivettépő kételyekkel a tévedések útvesztőjében. De im', itt a szent Karácsony! Tudunk örülni, tudunk szeretni, mert tudunk hinni és remélni. Ha azután jön is a nag}

Tpéntek, a szenvedés, a megfeszités napja, ha utunk a megaláztatás és méltatlan üldözés kálváriájához vezet is, nem csüggedünk, kétségbe nem esünk, türelemmel és megadással járjuk be tövises és keresztes utunkat, mert a mi nagypéntekünket is húsvét, ezt az ascenzió — a föltámadás — és felmagasztalás váltja fel. Könnyező egünket a vigasztalás derűje váltja fel ! A Nagykarácsony e hitét és reménységét adjátok vissza a csüggedő és kétetyekbe merült emberiségnek, kész azonnal a boldogság országa. Uj ég és uj föld elragadó perspektívája tárul föl a boldogságot és jólétet szomjazó emberiség előtt. Megpróbáltatás, küzdelem, szenvedés, nyomor és könny lesz ez uj ég alatt is, az uj. szebb és jobb földön is, de a megpróbáltatás keresztjét könnj

Tüvé teszi a hif, a küzdelem hevét megédesíti a remény s a fájdalom sajtolta könnyeket letörli a résztvevő szeretet. Ha a karácsonyi igazság és szeretet hatja át ismét a társadalmat, nem tagozódik nyelv, fajok és osztályok szerint darabokra; a szeretet és kölcsönös megértés szavát nem nyomja el a gyűlölködés liangj ci, a létért folytatott lieves küzdelemben, a kenyérért vivott kemény tusáD2e féljetef{! Ddlég [esz itt egyszer rég lezajlott vad tusáig ntán, nem lesz a főidőn sen^ísem, Jfi éíiezil{ Jfarácsonij éjszakán. . . P J. Karácsony este. Szomorúan, mélyen lehorgasztott fejjel bandukol végig a Kerepesi-uton Kovács Pista, a Dömötör Kázmér ügyvédi irodájának legszorgalmasabb Írnoka. Mintha lelkét valami sorvasztó bánat nyomná, vagy valami félelem gyötörné, nem mer a fényesen kivilágított kirakatokra tekinteni, hanem kerülve az emberek tekintetét is, behúzza fejét kabátja felhajtott gallérjába s meggyorsítva lépteit siet, hogy ismerőssel ne találkozzék. Amint el akar a Rókus előtt sietni, egy vidám csoport tart feléje s már meszsziről nevetve üdvözlik. — Hová Pista oly sietve ? Talán csak haza szándékozol te is ? S ezzel körülveszik s akarva nem akarva meg kell állania. Zavarodottan tekint körül, mintha a lelkiismerete nem volna egészen tisztában, azután vontatva megszólal. — Igen, gyerekek, hazamegyekén is, de ... de ... jó utat, nekem még . . . még holnap elintézendő dolgaim vannak s ma emiatt nem mehetek. Amazok ajakát gúnyos mosoly futja el, a Beke Tóni pedig nagy nevetve jegyzi meg, bogy talán valami csinos angyal tartóztatja vissza a Pistát, hát csak hagyják, hadd menjen. Nem jó ilyenkor az embernek útjába állani. Azzal még egyet nevetnek, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak s megy mindenik a maga utján tovább. Amint Pista egyedül maradt, szemét valami fényes nedv futja el s bár sietve le akarja törülni, nem akadályozhatja meg, hogy arcát végig ne szántsa. Hirtelen belenyúl zsebébe, két levélkét huz ki belőle s nagyokat sóhajtva nézegeti a címezésüket. Nem kell azokat felbontani, tudja, mi van azokba irva. Minden betűje ott ég ezen levélkéknek lelkében, de ah I nem lehet, nem lehet. Azután mégegyszer megnézi őket s könnye megáztatja az egyik boríték vékony gömbölyded betűit. Azután hirtelen befordul a Vörösniarty-utcába s mintha kergetnék, szalad a lakásáig, odahaza levágja magát egy kopott divánra és sir, zokog keservesen. Lelkében látja ott a Balaton partján azt a kis házat, mely magába rejti annak a két levélnek az íróját : a gömbölyded betűk gazdáját, egy édes, kis babát, ki lelkének egyedüli, titkos bálványa s a kusza irásu édesanyát, kinek ő egyedüli boldogsága. Azután félve, remegve húzza elő megint a leveleket, de amint néhány sort átfut belőlük, újra elfogja a zokogás és csak egy halk kopogásra tér magához ismét. Hirtelen összeszedi magát, letörli könynyeinek nyomát s ajtót nyit a kopogtatónak. Egy kis lány állt ott egy levéllel s mikor azt átadta neki, sietve eltávozott. Kovács hirtelen felbontja az ismeretlen Írással irt levelet, nagyot sóhajt, azután kiegyenesedik és emelt homlokkal fut át háromszor-négyszer a szobán. Arcáról mintha egyszerre eltűnt volna a bánat, a szomorúság minden nyoma, vonásai újra visszanyerték régi nyugodtságukat. Hirtelen papirt vesz elő s sietve ir. Kedves Anyám és Édes Babuskám ! Ne haragudjatok rám, hogy a Karácsony szent ünnepét nem tölthetem veletek. Tudom, hogy ezzel végtelenül megszomoi italak benneteket, de hát a körülményeim ugy alakultak, hogy édes megliivástokuak — bár ez nekem* a legnagyobb büntetés, a mi csak érhetett — nem tehetek eleget. Én ugyanis . . . s azzal megremegett a toli a kezében s nem merte mindjárt leirni azt a hazugságot, mivel kedveseit el akarta átuitani, de azután erőt véve magán tovább folytatta : En nem vagyok egy idő óta érdemes a ti nagy szeretetetekre. Nem tudom hogyan, miként, valami rettenetes nyerészkedési vágy vett rajtam erőt s olyan társaságba keveredtem, hol minden pénzemből kifosztottak. Tudom, hogy ennél kínosabb hirfc nem Írhatnék nektek, de az talán még fájóbb lenne rátok nézve, ha nem vallanám meg az igazat s mástól kellene megtudnotok, hogy az, kit a ti lángoló szeretetetek környez, nem méltó arra, hogy valaha még elétek kerüljön. Töltsétek el azért vidáman, boldogan a szent estét nélkülem s gondoljatok rám, bárszeretetetekre jelenlegnem vagyok méltó,