Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-10-14 / 41. szám

1906. október 7. BALATONVIDÉK 7. És ez, csupán ez történt s semmi más. És mégis kész a vád, reakcióról, agrár-feudalis ós lílerikális szövetségről szól az ének s csatasorba szólítanak az ellenség ellen, ami nincs ! Amint eddig megvolt a kis és nagy kereskedelem, meglesz ezután is. Korántsem megy tönkre, csak legföllebb kevesebb lesz s lassabban fog gyarapodni a milliomosok száma. Türelem tebát! Ne bántsák c-mk azokat a bőrkabátos agráristákat, bár korábban kezdtek volna s nagyobb intenzitással karo'nák föl mindenül t a bőrkabátosok a szövetkezetek ügyét, bizonyára kevesebb dolguk lenne a szociáldemokratáknak s kisebb gondja a hatóságoknak s nyugodtabb álma az »ezerholdasokiiak« s az egész magyar társadalomnak ! Agrár tulkapásoktól pedig ne féltse senki ezt az országot. A sajtó csődje. (*) A magyar sajtószabadság ötvennyolcadik eszteudejóben eljutottunk a magyar sajtó csődjéhez. És ezt a csapást nem valamely külső ellenség, sem más földi hatalmasság, vagy elemi csapás mérte a sajtóra, hanem önmaga oka ennek. M'-rt parazitákat türfc köivben s kígyókat, melengetett kebelén. Ezt és nem kevesebbet jelent Szemere mult heti interpellációja s Wekerle hasonló válasza. Egyenesen megdöbbentők azok a sajtóvisszaélések, melyekről Szemere oly kíméletlen őszinteséggel rántotta le a leplet. Bátran nevezhetnék ezeket az állapotokat a magyar sajtó korrupciójának már t. i. a kitartott, pausálés sajtóénak. Az elhangzott interpellációból és Wekerle uyilt egj enes ós őszinte válaszából megtudhatta az ország, hogy az a sajtó, melynek szabadságáért a negyvennyolcas nagy idők nagyjai küzdöttek, egy részében a métely és korrupció melegágya és terjesztője lett. "üzlet, vagyongyűjtés, könnyenélés ós pumpolás eszkö/.e. Ez a pausálés, kitartott, vagy revolversajió Wekerle szerint második adóterhet rótt az államra, közintézményeinkre, pénzintézeteinkre, nagyobb vállplataiulira s magánosokra. A közvéleményre gyakorolt óriási befolyását rut, önérdekre használta ki. Nagyhatalmat bitorolt. Rémuralmat gyakorolt, ítélt elevenek és holtak felett. Aki nem cselekedett szájaize szerint, vagy nem fizetett taksza szerint, megindult a hajtóvadászat s pusztulnia kellett, a kí zélet teréről. Nem szent előtte a család szentélye, az egyén becsülete, a társadalmi állás tisztessége. A tollbetyárok eldorádója lett Magyarország, kik tisztességes emberekkel kálváriát járatnak, ha nem előfizetők, hirdetők, vagy jószivü adakozók, hogy a tollbetyárok könnyen uraskodhassanak, pezsgőt ihassanak és pocakos szivarokat szívhassanak. A «tollharamiák» a magyar adózó polgárság százezreinek keserves adófilléreiből évtizedeken át, szedték az epret. Egy csoport ingyenélő, pausálé és más cimen mii liókat zsebelt be, azokért, amiket, megirt és azokért, amiket meg nem irt. Iskolákra, kórházakra s más kulturális, vagy humánus intézményekre nem jutott. Az állam beszorította a markát, nagy vállalataink s intézményeink közérdekű adakozásai a minimumra redukálódtak — mig a kitartott tollbetyárok milliókat vágtak zsebre az ország ós a közélet pénzéből ! Csak egy példára uralok a számtalan közül. Itt van városunk kórháza. Erre a letűnt kormányoknak soha sem volt pénzse gólyre forrásuk. Ehhez hasonlóan szenvedett. szükséget sok más közhasznú intézményünk. A sajtóbetyárhad az elósdieinek pumpolásánál csak az az erkölcsi kár nagyobb, mit az ország közéletére s a nép milliói gondolkodásának megrontására napról-napra előidézett. A nép bókéje feldúlva, lelkivilága megmételyezve, az elégedetlenség s meghasonlás láza felszítva, a tekintély, becsület és tisztesség elve a sárba rántva hever a tollbetyárok lába előttDe hogy ebben az országban idejut- I hatlak közállapotaink a tisztességtelen 3ajtó I romboló munkája mellett, bűnös a megbukott szabadelvű kormányrendszer s hibás maga a társadalom is. Bűn terheli a lettint kormányzati rend szert, mely csak a korrupciónak ily eszközeivel tudta uralmát fönntartani s könnyelműen dobálta adózók az millióit, mig a nép ezrei vándorbottal kezükben idegenbe menekültek — a nyomor elöl I Hibás ós bűnös az a társadalom is, mely ily sajtót fenntart, táplál és erősit sokszor erejét meghaladó áldozatokkal. Hibás, mert hízelgett a kitartó sajtó dicsérete. Mulattatott, személyi ós családi pikautériás «leleplezése», «támadása«, szenzációk kikiáltása, gyilkosságok, öngyilkosságok s más efajta társadalmi események kiszinezése. Mindeme méreg ellen a társadalomnak nem volt ellenszere, nem volt szava. A megtámadott egyéni becsület, ellen nem nyújtott oltalmat, sőt lázasan kapott minden után, ami szenzációra tarthatott, számot s pikantériájával a megromlott közízlést izgathatta ! Csak ily, a sajtórámétól, a tollbet.yároktól félve-remegő, bátortalan, eróljMelen s megtévesztett izlésü társadalom növelhette nagyra azt a sajtót, mely végre is nyakára ült. s rajla zsarnokoskodik. Mig a szolid irányban haladó, tisztességet és becsületet szolgáló sajtó a társadalom ily nagymérvű pártfogásával még a jobb körökből is'ávolról sem dicsekedhetik, a métely sajtó horribilis elterjedésnek s közhasználatnak örvend. Ily sivár viszonyok közepette vigasztaló momentum — az ébredés a sajtó narkózis álmából. Az egj'szeri cigányt hétfőn vitték — akasztani. A delinkvenst szomorú útjában sem hagyta el humora ! Keserűen kiáltott föl : cezs a hét is jól kezsdődik !» Nos, a mult heti in'erpellációra mi is mondhatjuk : ez a parlamenlális kapunyitás is jól kezdődik — a sajiódeliuk vendekre. — Akasztás ugyan nem lesz belőle, de üdvös és fölöttébb szükséges reformra és a tisztességtelen sajtó megrendszabályozására el lehetünk készülve! Meit a közéleti visszaélések purifikációjához ez is hozzá tartozik. < Már pedig a nemzeti kormány ez egyik legsürgősebb feladata. Csakhogy a tisztogatás nagy munkájában a t ársadalomnak ós a tisztes sajtón* k is vállvetett munkával ki kell venni a maga részét. Hadd hulljon és pusztuljon a sajtó férgese. Csak ily tömeges lik vidációval szüntethető meg a sajtó csődje, tisztit,ható meg ft paraziláktól s gyógyíthatók a sebek, miket a sajtó bűnös visszaélései közéletünk testén ejtettek. jkéggeii qe érje Deák Vármegyéjét I A zalai védőegyesületi fiókok tisztikarának felhívjuk a figyelmét a következő levélre, melyet Dobiecky József irt (címlapját nem láttuk) hihetőleg Somsich Tihamér gróf társelnöknek, aki a márainarosi hegyek közül átküldőtte vármegyénk főispánjának Nauheumba. A főispán ur egészségügyben időzik ott családjával s igy közvetlenül nem intézkedhetik, azonban ránk igen megtisztelő levele kíséretében közli velünk ezt a levelet, hogy addig is adjunk hirt róla, s addig is hívjuk fel figyelmét a vezető férfiaknak, hogy amint a levélben mondja: Szégyen ne érje Deák vármegyéjét s ne maradjon el a többi vármegyéktől, íme a levél : Igen tisztelt barátom I Batthyány Pál gróf alelnökünk lelkes buzgalommal alakította meg a Magyar Védő Egyesületeket Zalaszentgróton, Keszthelyen és Zalaegerszegen. Amióta Batthyány gróf, talán mert mint főispán közvetlenül nem hathat ezen fiókegyesületek irányítására, a központ és a fiók egyesületek között, az érintkezés lassan lassan megszűnt. Abban a reményben, hogy Deák Ferenc vármegyéjében a Deák, Kossuth stb. nagy elődök által oly lelkesen ápolt és az utódokra hagyománként visszamaradt szép eszméért a lelkesedés nem volt a hagyományos magyar szalmatüz, amelyről Kossuth Lajos azt mondotta »sok a füstje, de kevés az életet adó melege,^ — kérünk,sziveskedjélBatthyány Pál grófnak magad sürgősen irni ós mint az egyesületnek jelenlegi vezetője őt felkérni, hogy a megnevezett egyesületeket serkentse munkára. Mozgalmunk nélkülözhetetlen nemcsak a nemzet gazdasági önállóságára és függetlenségének kivivására, hanem szükséges abból a szempontból is, hogy a nemzetnek ez eszme megvalósítására irányuló határozott törekvésében erős támaszt lelhessenek függetlenségi törekvéseink egyáltalában. Mig az osztrák nem látja azt, hogy a nemzeti akarat megnyilvánulása nem biztosítja kategorikusan a gazdasági önállóságot, nem engednek semmi iráuyban, mert gazdasági függésünk adja nekiök az erőt, az ellentállásra Az osztrák főcélja állandóan az volt a múltban és a jelenbeu is az, hogy Lazánkat gazdaságilag leigázza, mert jól tudja azt, hogy a magyart, máskülönben politikai függésben megtartania lehetetlen. Mi a gazdasági érdekek vódelmezésére tömöritjük a társadalmat, hogy az erőre mily szüksége van nemzetünknek, nemcsak a jelenben, de a jövőben is, azt fejtegetni nem szükséges. Zajtalan, szívós, önfeláldozó munkásságunkat a nemzet mily rokonszenvesen fogadja, mutatja a csatolt jegyzék és az, hogy a zászló híveinek tábora napról-napra szaporodik. Ma már 10,000-nél több tagja van az egyesületnek, ennyi tagja nincsen máig más táisadalmi egyesületnek. Védelmezzük iparunkat és a nemzet sok más érdekeit ne szóval, de tettel ! Budapest, 1906. szeptember 18-án. Őszintén tisztelő hived: Dobiecky József Tanév-megnyitás a keszthelyi m. kir. gazd. akadémiában. Folyó hó 9-én reggeli 9 órakor a helybeli r. kath. plébánia templomban ünnepélyes <Veni sancte» volt, infulás misével, melyet Dunst Ferenc dr apátplébános celebrált fényes segédletei A város uri közönségének szine-java részt vett ez isteni tiszteleten. A «Keszthelyi Ének- és Zenekedvelők Egyesülete* élén a közszeretetben álló Eckhardt Antal karnaggyal, szépen begyakorolt, kitűnően sikeiült, igen nagy precizitással előadott, az istenitisztelet fényét nagy mértékben emelő szép egyházi énekek előadásával igazán lélekemelővé tette az akadémia megn3'itó ünnepélyét. ü.z uj akadémia hallgatói valláskülömbség nélkül teljes számban megjelentek s ájtatosan lelküket Istenhez emelve foglaltak helyet a padsorokban. Sanctus alatt az énekkar a királyhymnust énekelte s mise végén Duust Ferenc dr. apátplébános magasan szárnyaló lendületes, szép, oktató és buzdító beszédet intézett az oltártól a hallgatósághoz. Beszélt a gazdáról, annak lelki kötelességeiről, arról is, hogy mivel és mennyivel tartozik a magyar gazda az Istennek, a hazának, a királynak, a társadalomnak. Megható volt, mikor apátplébános a Szentlélek ajándékait kérve s őt segítségül híva megáldotta a leendő magyar gazdákat, midőn is a pillanat magaszcosságától áthatva, mintegy parancsszóra ülő helyzetükből felemelkedve, az áldást mondó szavakat állva fogadták az akadémikus hallgatók. A szép és ünnepélyes istentisztelet a hymnus eléneklésével fejeződött be. Az első 3 padsort csaknem teljesen betöltő profeszorok közt ott voltak : diósgyőri CzakóBélaigazgató, Berger KárolyLajos intéző, Windisch Rikárd dr., Sparszam Pál,