Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-10-14 / 41. szám

1906. október 7. BALATONVIDÉK 7. munkája kösse le. Az ország közvéleménye sok igénnyel és óhajjal lép a törvényhozás elé. Minden társadalmi osztálynak van valami panasza, vágj^a, kérése ós szükséglete. Jól tudjuk, hogy e vágyak és szükségletek országos jelentőséggel bírnak és teljesülésükhöz éppen ezért országos érdekek fűződnek. A legutóbb lefolyt nemzeti küzdelem is számos nyitott sebet tárt fel, a melyeket orvosolni, behegeszteni elsőrangú állami kötelesség. A parlamentre tehát nagy munka vár. E társadalmi osztályok mindegyike tele van várakozással és joggal hiszi, hogy óhajai és szükségletei nag}

rrészt teljesülni is fognak. A kormánynak és a parlamentnek a kötelessége gondoskodni róla, hogy a közvélemén}' széles rétegei ne csalódjanak régóta táplált reményekben. A nemzet a szükséges alkotások és reformok egész légióját várja a nemzeti kormánytól és a parlament feladata, hogy erre a nag}' munkára folyton figyelmeztesse és a munka megoldásában folyton segitse a kormányt. Az ország élénk figyelemmel szemléli ez újra összeülő képviselőház munkálkodását és abból igazán az ország javát és boldogulását várja. Agrárius zavargások. Agrárius zavargásokról énekel ma a haladólapok kóru»a. Agrár túlkapásokról uzól az ének az Omké ós Zionegyesiilet közgyűlésein. A Köztelek intézi ma Magyarország sorsát. Orránál fogva vezeti a kormányt. Hangzik uniszónó a vád. Sőt már a közigazgatásra is kiterjesztette csÁpjait az agrárbauda. Fülsiketítő lárma, tintaáradat s ezer millió métermázsa nyomdafesték jelzik az agrárve9zedelem rettentő előnyouiulását. Batu Kháu és Mohamed közeledése, a vóreskard körülhordozása nem támasztott akkora pánikot, nem váltott, ki oly rettentő elkeseredést a szivekből, mint a közeledőnek képzelt agrár invázió. Ekkora veszedelem láttára ugyan ki is maradhatna közönyös?! Nézzünk hát szembe a veszedelemnek. Szinte azt hinné az ember, hogy az egész ország lángban áll. Kaszával, kapával fölfegyverkezett falusi csordák, lázongó agrár tömegek veszélyeztetik az életet és vagyonbiztonságot. Pedig dehogy I Sokkal ártatlanabb a dolog, semminthogy ily nagy lárma és jajveszékelésre szükség volna. Mert, miudössze arról van szó, hogy szabad-e szövetkezni, szabad-e szövetkezeti alapon a gazdáknak is tömörülni s saját érdekeiket minél hathatósabb módon saját javukra megvédeni. Erről ugyan a kereskedelmi s a későbbi szövetkezeti törvények meghozatala ós szentesítése után túlhaladott álláspont, volna beszélni s nem is volt addig baj, mig a* szövetkezeti eszme Magyarorországon csak a törvény sorai közt lappangott s félve húzta meg magát. De mert az eszme testet öltött, kilépett, a csendes betűsorok közül s mint valóság, mint gazdasági és kereskedelmi intézmény lépett a küzdőtérre, egyszerre baj lett. Egyelőre ez sem valami nagyobb stilü baj, melyért, érdemes lett, volna t.üzot kiáltani. Mert csak néhány évvel előtt is, az egy Károlyi Sándor grófon, néhány lelkes uron, pap és tanítón, meg párszál kisgazdán kivül senki sem törődött a szövetkezeti üggyel Magyarországon. Sőt ! Nagyon is törődtek, mert, ahol egy szövetkezet megalakult nyomta azt mindenki s minden fórum. Hivatalos emberek még gyufát sem mertek a szövetkezeti boltban vásárolui. Enyhébb elbírálásban volt része a hitelszövetkezeteknek. Ezek létrejötte nem támasztott akkora páuikot,. De mikor látták, hogy csak nem alszik ki ez a szalmatüz, sőt terjed a szövetkezeti eszme s tért hódit, napról-napni, mindjárt megütötték a nagy dobot bizonyos körökben s kiadták a jelszót, — a szövetkezet az ellenség! Fokozta az ijedelmet, hogy a nemzeti kormányzat ez uj érájában a hivatalos világ is felszabadulva az eddigi kormánynyomások súlya alól a szövetkezeti eszme támogatására sietett, azt jóakaratulag kezelte. Sőt horreudum dictu, maga a belügyminiszter ajánlja a szövetkezeti eszme támogatását a főispánok és ezek, a közigazgatási hatóságok jóindulatába. Akadtak főispánok, kik körlevélileg hivták fel a vármegyei ós járási tisztviselők figyelmét a szövetkezetek iránt. Ezzel aztán betellett, a pohár! Csordultig azonbau csak akkor lett, mikor O felsége egyik felelős minisztere, — a lat,ere — Zichy Aladár gróf elnökölni is merészkedett a ker. fogy. szövetkezetek ez évi szeptember havában tartott, gyűlésén. A pohár tartalma erre már kicsordult s epekeserüséggel öntötte el a kereskedelmi világ azon részét,, mely eddig abban a hitben élt, hogy a kereskedelem is mouopolium, mint a dohány vagy a só. Pedig nem az. Már csak a szabad verseny elvénél fogva sem. Kár tehát akkora lármát ütni. Egy kis verseny nem árt,. A magyar nép százezreinek pedig használ. Takarékosságra, a közügyek szeretetére, okos beosztásra serkent. Mindemellett számtalan anyagi erkölcsi ós szociális érdeme van. A társadalmi életben megkapcsoló hatással bir a széthúzó elemekre. És ha a külföld kulturállamaiban nem jelentett agrárveszedelmet, a szövetkezeti mozgalom fellendülése, hogyan jelentsen azt nálunk?! A léthez, még pedig a vagyoni és erkölcsi jóléthez, gyarapodáshoz mindenkinek, tehát a magyar népnek is joga van. Megtelelő kereskedelmi talentum és szellem hiányában, amit egyesek el nem érhetnek, szövetkezve törekszenek megfelelő vezetés mellett elérni. Mi, hiba és kifogásolni való van ebbea ? Es, ha a nép ez üdvös irányú mozgalmát, annak vezetői a »bőrkabátos* agráristák támogatják s vezetik, ki talál ebben gáncsolni valót? Vagy, ha a kormány szakitva elődeinek ferde felfogásával s egyoldalú eljárásával, a maga körében jóindulatot tanusit, a szövetkezeti eszme irányában, ki lát ebben veszedelmet? A nép vaué a hatóságért, vagy a hatóság a népért?! Az alternatívának alighanem a megforditottja áll, vagyis a hatóság lévén a népért, helyesen felfogott kötelessége is a tiép millióinak minden közhasznú ügyét jóindulattal támogatni. A köz javát nemcsak a bürókban, a zöld asztal mellett, lienem a közéletben is irányítani s támogatni. napit, hogy egy szörnyű nagy kád vizbe ugrik le a cirkusz tetejéről miután oda fönn előbb petróleummal leöntözték s meggyújtották a hátát. Kereset tehát van sok és sokfele s ha valaki még is éhen hal, azért hal éhen, mert élhetetlen volt. A többi Uözt ismertem egy' urat, aki hónapokon keresztül abból élt, hogy vörös volt a haja. De milyen vörös haj volt ez, én Uram Istenem. Nem is haj már és nem is vörös, hanem egy rőt bozót, mely ha a nap rásütött vakitó cinóber lánggal égett. S ez a haj még is fölért egy dominiummai s gazdáját az éhenhalástól mentette meg Ezzel a vöröshajuval, különben Párisban ismerkedtem meg. 0 is koplalt, én is koplaltam. Quartier Latinban ez hozott össze bennünket. 0 festőnövendék volt. Én szobrász akartam lenni Egyformán bíztunk a jövőben De a jelenünk egyformán vigasztalan volt, mert a legtöbb nap le kellett mondanunk az ebédről a vacsora reményében, vacsorára pedig rendszerint az a vigaszunk maradt, hogy holnap talán ebédelünk. Mi jogon tápláltunk ily reményeket, holott semmiféle keresetünk, semmiféle segélyforrásunk nem volt, azt nem értem. Még kevésbbé értem, hogy mégsem haltunk éhen. Egy vagy más módon rendszerint segített rajtunk a kegyes véletlen. Bár nem egyszer veszedelmes közelségébe kerültünk az éhenhalásxtak, az bizonyos. Egyszer egy hétfői napon kezdtük meg a koplalást. Szerdán még mindig nem ettünk. Csütörtökön reggel pedig hiába kerestem a rőthaju cimborát. Élt.ünt. Nem volt található sehol sem, ahol eddig együtt vártuk a jó szerencsét. Rejtély volt, hova tünt el ilyen hirtelen. De nem értem rá, hogy ezzel arejtéllyel törődjem. Elég volt nekem a magam baja. Céltalanul ődöugtem az utcákon. Már délután, az esti órák felé járt az idő, mikor két forgalmas boulevavd keresztezésénél rábukkantam a nagy meglepetésre. Egy fényes kávéház terraszához tódult a nép, nevetve egymást lökdösve. Akaratlanul is figyelmessé tett ez a sokadalom. Mi lehet ott? »Bolond! Bolond!« >És az ilyet szabadon hagyja a rendőrség 1« »Ni most málnaszörpöt rendelt!* • Szalmaszálon szürcsöli 1« — hangzott a tömegben. Közelebb furakodtam. üigy legutolsó divat szerint öltözött elegáns fiatalember körül csoportosult a nép, aki rendületlen komolysággal szürcsölte szalmaszálon keresztül a málnalét. Feje fedetlen volt, kalapja hanyagul egy székre dobva előtte hevert, szép gesztenye szinü haja lágy csigákban omlott az egyik oldalon vállára s másik o'dalon pedig . . . Uramfia! ugyan ez a iiaj rőt vörös sziliben világolt s a ragyogó napsugárban vad cinóber fénnyel égett. Ilyen haj csak egy van a világon ! Megdörzsöltem a szememet. : valóban ő! Az, a felemás hajú előkelő ur az én barátom, aki tegnap még rongyos volt mint ón s velem együtt éhezett. Álmélkodva bámultam rá. íme most föláll! íme most beszélni kezd : -- Uraim és hölgyeim! Saját tapasztalatomból szabad legyen ajánlanom a • Non plus ultra« hajfestő szert. Kapható : Rue Baltignolles Nro. 50. Kapható bármilyen színben. Nagy tégety ára 10 frauk. Kis tégely ára 6 frank, Tökéletesen ártalmatlan ! A tömeg éljenzett, nevetett tapsolt, ő pedig leült és komolyan tovább szürcsölte a málnaszörpöt. Mellé furakodtam. — Ah te vagy! — mondotta örömteljes meglepetéssel. Néhány perc múlva egy kis korcsmában ültünk, ahol az ö felemás haja és az én mértéktelen evésem nem keltett a szükségesnél nagyobb feltűnést. Most fejezte be a históriát: — Először meglepett — mondá — az ajánlata. Azután megtetszett, és felcsaptam. Megkötöttük a szerződést Kapok naponta husz frankot, ruhát és lakást. Hác nem bolond lettem volna, ha el nem fogadom? így élt az en barátom, haja egyik felét mindennap más és más színűre festve, mintegy hét hónapig. A hetedik hónapban egy képe nagy sikert aratott a Szalonban. Ettől kezd ve a »Non plus ultra« céggel megszakított minden összeköttetést, szédületes gyorsan emelkedett pályáján fölfelé, ma Franciahon egyik legelőkelőbb festője. De mi lett volna belőle, ha a feje csak talentumot rejt magában s nem termel a rőtszinü hajzatban egy csengő aranynyal kamatozó dominiumot ? —e ő.