Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-06-10 / 23. szám

1906. áprili s 10. BALATONVIDÉK 3 az alkalmat felhasználjam arra, hogy köz­ségünk összes lakosságának Nagyságod iránt érzett osztatlan hálás tiszteletét és szerete­tét tolmácsoljam azon őszinte kívánságunk­kal kapcsolatosan, hogy Nagyságod munkás életét az Ur Isten az emberi kor legvégső határáig terjessze ki és halmozza el kegyel­mével. A prépost meghatva mondott köszö­netet a szeretetnek és tiszteletnek ily im­pozáns módon való megnyilvánulásáért. Nála — úgymond forditva teljesedik be a latin közmondás: Quem dii odere, praecep­torem facere« (Kit_ az istenek gyűlölnek, tanítóvá tesznek.) 0 nem gyűlölettel, ha­nem szeretettel lett. övezve a tanitói pá­lyán, mit csak viszont szeretettel lesz ké­pes meghálálni, {jlgóri, hogy Keszthelyt, hova oly sok kedves emlék fűzi, nem fogja elfelejteni s a jövőben is ép oly szívesen és szeretettel érdeklődik a város ügyei iránt, mint eddig. A közönség percekig éltette ós ünnepelte a prépostot. Az fóljeu»-zaj le­csillapulta után az dparosok Dalköre» se­renáde-ot adott a prépostnak ; néhány igen szép darabot énekeltek a tőlük már meg­szokott precizitással. Vasárnap folytatódott az ünnepség. D. e. fél 11 órakor a városházán gyüle­kezve, hosszú sorban vonultak át a főgim­názium tornacsarnokába : a képviselőt esi il­let., az összes hatóságok, egyesületek, az uradalmi tisztikar, a tanító- és tanári tes­tületek s a városi polgárság szinejava, hogy szeretetük, tiszteletük ós ragaszkodá sukat megmutassák az uj prépost iránt. Mikor a prépost a t.anárí testület kíséreté­ben megjelent a zsúfolásig megtelt torna­csarnokban, harsogó éljen fogadta, melynek lecsillapulta után StiederLajos városi ügyész a következő beszédet intézte a préposthoz: Nagyságos és Főtisztelendő Prépost Ur ! Városunk közönségét őszinte örömmel töltötte el a hír, hogy felséges királyuuk kegye Nagyságodat a csorua-prómontréi kanonok reud főpapi székébe emelte. Nekünk keszthelyieknek különösen ör­vendetes a király eme ténye, mert azon — közel két évtized alatt, melj'et Nagyságod városunkban főgimnáziumunk élén a vallásos és hazafias nevelés nemes szolgálatában elköl­tött, mindenkor oly férfiúnak ismertük Nagy­sápodat, kin-k példás élete, emberszeretete, széleskörű tudása és a nevel s terén kifejtett lankadatlan buzgósága, az áldás és tanul­ság forrása volt ifjúságunknak ; — e mel­lett Nagyságod mint városunk polgára és képviselő testületének tagja, közéletünknek mindenkor azt. a megillető figyelmet, iráuta való érdeklődést, és buzgó közreműködést szentelte, a mire csak a legnemesebb pol­gári erény képes ! Továbbá — hogy emlékezetbe hoz­zam mint téuyt — annak idején főgimná­ziumunk létesítése körüli buzgó ós sikeres fáradozásaiért — valamint — ami éppen nem titok — egy igen nevezetes és áldá­sos városi alapítvány körüli hathatós köz­benjárásáért ezen város közönsége örök há­lával tartozik Nagyságodnak. Nagyon is érthető és természetes te­hát, hogy a királyi kinevezés hire általá­nos és osztatlan örömet és lelkesedóst kel­tett városunkban. Ámde — miut, a példabeszéd is tartja : «niucs öröm üröm nélkül !» Mi keszt.he lyiek csakugyan igy is vagyunk nagyságos prépost, ur kinevezésével, mert legőszintébb örömünk mellet t fájlalnunk is kellend majd távozását,, ós Nagyságod távozásával alig is pótolható veszteséget szenvedünk, de tápláljuk azt a biztos reményt, hogy uj magas állásában is bizonyára együtt fog érezni városunk minden örömével ós bajá­val és megnyugtat az a tudat, hogy viselni fogja ezentúl is a felelősségek legnagyobbi­kát, a kormányzása alatti rendre bizott if­júságnak testi ós lelki boldogulásáért. Es midőn most mindnyájan, kik itt valláskülönbség nélkül a város összes t.es tületei, hatóságai, egyesületei képviseleté­ben 6x polgárságunk köréből számosan meg­jelentünk, szeretetünket, ragaszkodásunkat, ösz'nte örömüuket és szerencseki vánatain­kat, kifejezzük és uj magas hivatásában mű­ködésére az Isten bőséges áldását, kérjük ; egyszersmind kérjük a nagyságos Prépost urat, kísérje ezentúl is eddigi szeretetével és jóindulatával városunk sorsát. Isten éltesse a nagyságos Prépost Urat! A prépost, könnyekig meghatva, ma­gas szárnyalású, költői hasonlatokban gaz­dag beszédben köszönte meg az ünneplést, biztosítván a tisztelgőket újból, hogy Keszt­helyre s annak |. ő/.önségére mindig szere­tettel gondol vissza s amikor csak uj hiva­tala engedi, örömmel fog e varos falai közé jönni, hol életének legszebb idejét töltötte. Az óljenzéssel fogadott gyönyörű beszéd mélyen meghatotta a jelenvoltakat s a szemekben csillogó könnycseppek tanú­sították, mily igaz ós őszinte szívből jött az ünneplés s mennyire fáj a válás. A város üdvözlése után az izraelita hitközség képviselőtestülete tisztelgett a prépost lakásán, hol Büchler Sándor di. rabbi üdvözölte a következő beszéddel : Nagyságos és Főtisztelendő Prépost Ur ! A keszthelyi izr. hitközség, melynek nevében megjelenni szerencsénk van, őszinte örömöt ér jz, hogy Nagyságod érdemei, me­lyekre gyülekezetünk mindenkor tisztelet­tel tekintett, oly fényes elismerésben része­sültek ; és tiogy e jogos méltánylás egy­szersmind reflexet adott, a helybeli főgim­náziumnak, amely hosszú idők óta tudást, műveltséget, hazafias szellemet nyújt a fe­lekezetünkhöz tartozó növendékeknek is, akik ezen intézmény iránt, különösen mióta Nagyságod oly magas színvonalra emelte azt, a legbensőbb hálával viseltetnek, mert hisz fenkölt, gondolkodása, érző szive, pe­dagógiai kiválósága következtében, vallás­kü'önbséget nem ismerő, mindenkit egyen­lően felkaroló szeretetteljes bánásmódjától s körültekintő gondos nevelésétől nnuyi ál­dásosat, szerezhettek. A kitüntetése fölött érzett örömünk, valamint nagyrabecsülésünk 8 ragaszkodá­sunk tolmácsolása alkalmával helyén való­nak tartjuk, hogy mély köszönetünket fe­jezzük ki a múltban tanúsított nemes eljá­rásáért s egyszersmind arra is kérjük, hogy ezt a szellemet., mely egyéniségének jellem­vonása és amellyel a keszthelyi főgimná­ziumot országos hirüvó tette, városunkból való távozása utáu is tartsa meg a feleke­zetünkbeli növendékek iránt, de egyúttal hajlandóságát irántunk, akik tiszta szivból óhajtjuk, hogy a Mindenható jutalmazza meg közhasznú fáradozását áldástól kisérb hosszú, zavartalanul boldog élettel ! A prépost válaszában kije'ent.ette, hogy mindenkori mintaképe volt tanítója — a Keszthelyről származott hercegprímás volt,, s neki is, mint aunak, «Pax» a jeligéje. Békesség és egyetértés volt, mindenkor a vezérfonál működésében s ígéri, hogy ez­után is az lesz. Újból is megköszönte a tiszteletet és kérte a hitközség rokonszen­vét továbbra is. rencsés sugalattól vezetve Goethe-muze­utumá alakított át. Az eredeti gyűjtemény ajándékok által szaporodott ; akiknek bir­tokában valami a költővel vonatkozásban levő tárgy volt, a muzeum rendelkezéséle bocsátotta. Az egyes szobák, amennyire a muzeummá való átalakítás engedte, erede­tiben vannak fentartva ; ami a berende­zést illeti, meglepett bennünket az ízléses egyszerűség ; semmi fény, semmi pompa. A szobák egyedüli ékességét a költő gyűj­teményei képezik, mély bepillantást, en­gedve minden szépért s magasztosért hevülő lelkébe, n. festészet s szobrászat számos re­meke mesteri másolatban található fel; rend­kívül nagy az értékes rézmetszetek száma ; egj'ik teremben egy 102 darabból álló ma­jolika gyűjtemény, melyet Goethe 0 asz­országból hozott magával Több szekrényt foglalnak le a különböző kitüntetések s ajándékok ; közöttük egy 12 mogyoró nagyságú smaragddal díszített színarany borostyánkoszoru, Frankfurt ajándéka nagy szülöttének 70. születésnapjára, — egy nagy arany fogantyus email pecsétnyomó, mellyel angol bámulói tisztelték meg a költőt utolsó születésnapjára. A költö szá­mos különböző évekből való arcképei kö­zött különösen érdekes egy csészére mű­vésziesen festett miniatűr kép. Természet­tani. természetrajzi műszerek és gyűjtemé­nyek a nagy férfiú sokoldalú szellemének bizonyságai. Az egyszerűség még szembe­ötlóbb a két teljesen eredetiben fenntar­tott, szobában; az első a dolgozószoba. Egy kisebb szekrény, egy állvány és egy hatalmas Íróasztal — eunyiből áll a szoba bútorzata, mely a világirodalom remekei­nek volt szülőhelye! >En egy fényesen berendezett szobában — igy nyilatkozik a költő — mindjárt lusta s tétlen vagyok. Ellenben az egyszerű, mint ez a rossz szoba itt (a dolgozószoba) egy kicsit ren­detlenül rendes, egy kicsit cigányos, ez ne­kem az igazi; szellememnek teljes szabad­ságot enged, hogy önmagából alkosson !« Mély meghatottság vett rajtunk eiőt, mikor tekintetünk a szük kis hálószobába esett ; az egyetlen ablakon beömlő napsu­gaiak elhalványították a tölgyfaágy vö­rös selyem takaróját s a mellette levő ka­rosszék behuzatán meglátszik az idő vas­foga. rí. szék melletti asztalkán egy kávés findzsa s orvosságos üveg. Épen igy né­zett ki a kamrácska 1832. március 22 ének reggelén is — egy különbséggel — a ka­rosszékben csendesen, megtörő szemeit égre emelve, haldoklott egy agastyán s mig lá­bainál a fajdalomtól megtörve menye zo­kogott, a szellemóriás, levetve porhüvelyét, felszállt a csillagok közé. Itt e kis szobá­ban tépte le a halál a weimári koszorú legszebb virágszálát. Innen nem messze a nagy multu szinház előtt van a költő-pár szobra : az öregebb Goethe fiatalabb ba­rátjának, ki baljában könyvet tart, babér­koszorút nyújt át ; a két költő egész egyé­niségének mély felfogása s karakterisztikus visszaadása e szobor s nagynevű készítője Rietschel kezére vall. »Müvész hazája a nagy világt, mégis mi kellemes az érzés, midőn a szűkebb értelemben véve reánk nézve idegen nagyságok között magasz­talva hallunk említeni egy nevet, melyhez bennünket szorosabb kötelékek fűznek ; s ha áhítattal vándoroltuk be annyi dicső nap színhelyét,szivünk is hevesebben kezdett dobogni, midőn átléptük a bájos villa kü­szöbét, melyet szentéllyé — Liszt Ferenc avatott. Midőn a mester diadalutjában Weimárba érkezett hangversenyezni, az itt uralkodó szellemi élet lebilincselöleg hatott reá ; nem volt kisebb a hatás, me­lyet a művész játékával a jelenlevőkre gyakorolt s az uralkodó nagyherceg, Ká­roly Frigyes, kinek éles tekintete mindjárt á'látta, mennyire emelné Weimár dicsősé­gét Liszt ottléte, — nem késett az elisme­réssel, kinevezvén őt rendkívüli udvari karmesteróvó. 1842—1861., leszámítva rö­videbb koncertutakat, volt Liszt a nagy multu városka lakója — majd 1869. — haláláig ; a közbeeső nyolc évet Rómában s Budapesten töltötte. A mester lakása muzeummá van átalakítva ; tisztelőinek , tanítványainak arcképgyüjteményét sajá 1 arcképei egészítik ki ; kitüntetések, aján­dékok, számos koszorú, mind a magyar mester nagyságáról beszél. A dolgozó­szobában egy zongora, melyen a mester hattyúdalát játszotta volt. Számos feled­hetetlen estét töltött itt a művészért lel­kesülő kör élén a nagyherceggel s felesé­gével. Ha a mester végigfuttatta ujjait a billentyűkön és — majd mint vihar zúg­tak a habok, majd mint a csermely szelíd csobogása lágy symphoniába olvad össze rezgésük — akkor elnémult minden beszé­des ajk, lecsukódtak a szempillák s min­denki átengedte magát a lélekemelő va­I rázslatnak !

Next

/
Oldalképek
Tartalom