Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-06-10 / 23. szám

4 BALATONVIDÉK 190G. junius 10. fí I K J£ K. — Junius 8-án a király koronázásának emlékünnepe volt. A felsőbb iskolákban emlékünnepélyek tartattak s a hivatalos épületekre kitűzték a nemzeti lobogót. — Vizsgák. E héten ugy a zárdai, mint a községi elemi iskolákban meg voltak az évzáró vizsgálatok. A kis apróságok leg­nagyobb része örömmel szorongatta kezé­ben az «Ertesítő«-t, csak akik elbuktak szo­morkodtak a kedvezőtlen eredmény miatt. No de sebaj ! Majd megvigasztalja azokat is az idei hosszú vakáció. — A József főherceg szanatórium egye­sület nagykanizsai bizottsága megalakult. Az alakuló gyűlésen iészt vett Lukács György volt kultuszminiszter, az egyesü­let. elnöke is. Az alakuló gyűlés diszelnök ké Battíiyány-Strattmann Ödönné herceg­nét, elnökké Vidor Samuuét és Závdy Al- i hin törvényszéki elnököt, társelnökke Ple­lieisz Gusztávnót, alelnökké Grünhut Heu­riknét, Szekeres Józsefné dr.-nét, Rotschild Samunó dr.-uét és Vécsey Zsigmondnót vá­lasztotta meg. — A gazdasági tanintézeti atlétikai club csónakversenye. Folyó hó 3 án, azaz pünkösd vasárnapján folyt le a gazdászok csónakversenye nagyszámú közönség jelen ­létében. A zsűri lagjai voltak : Illés Iguác dr. ezredorvos, Sparszam Pál, Berger Ká­roly, Fáber Sándor tanárok, Mészáros De­zső, Szabó László, Weisz Imre tanintézeti hallgatók. A verseny eredménye a követ­kező : a Balatonberéuyböl a mólóig való versenyben két csapat egyszerre érkezett a nagy vihar miatt. 52 perc alatt. Igy tehát mindkét csapat első dijat kapott. Részt vettek benne : I. csapat : HéjjasPál, Hessz Elemér, Joó Ferenc, Kozáry Fereno és Laucsek Sándor III. éves hallgatók. II. csapat : Birkás József, Dittrich Jenő, Ko­vács János, Schiszler András, Wehi Miklós II. éves hallgatók. A 2-ik dijat nyerték 1 percnyi késéssel : Hevessy Kálmán II. é. h. Papp Pál, Tallos Zoltán, Vajda János, Gau­ser Ernő I. é. hallgatók. A második volt a magyar sza ndolin verseny : l-»ö let t Ki u­der Vince II. é. h., '2-ik Galgóczy Béni II. é. h. A verseny 3-ik számában keitös csó­nakversenyben 1-sö volt Joó Ferenc, Ko­záry Ferenc, Hessz Elemér. 2-ik : Hejjas Pál, Laucsek Sándor, Schődl Béla ; a ket­tős szaudolin versenyben Kruder Vince és íme halovány képe egy dicső szá­zadnak Weimár életében, egy századnak, melynek ragyogó napja a földtekét hin­tette be áldást osztó sugaraival ! Rég le­tűntek e dicső napok! Az idő gyors ke­rekét a szellemóriások sem birták megál­lítani ; egymásután költöztek át egy szebb hazába, pótolhatatlan ürt hagyva maguk után. A korán elköltözött Schiller után megtért őseihez Károly Ágost — a wei­mari Maecenast csakhamar követte Goethe is. A fejedelmi sírboltban alusszák egymás mellett örök álmukat. Goethe és Schiller koszorúkkal elborított koporsója mellett van Károly Ágost érckoporsója e felirat­tal: »Igazságos és szelid, bátor ós bölcs !< Meghatva vettünk bucsut a szellem­óriások örök pihenőhelyétől, melynek csen­des magánya azoknak porhüvelyét rejti magában, kiknek neve mindaddig élni fog, amig a földtekén nagyért s dicsőért lelkesedő sziv dobog. Lelkünkben kedves emlékekkel mondottunk bucsut a bájos Ihn-Athénnek; a maga nemében egyetlen e hely, melynek a szerencse jutott, hogy a humanitas, tudomány s művészet nemes fejedelmek által emelt fölséges temploma számára a legméltóbb papokat is sikerült megnyernie. (Folyt, köv.) Borbély Sándor II. é. hallgatók lettek a győztesek. A gyors négyes versenyben 1-sö volt : Hevessy Kálmán, Papp Pál, Tallós Zoltán, Vajda János, Gauser Ernő I. éves hallgatók. 2-ik díjat, nyerték : Birkás Jó­zsef, Dittrich Jei.ő, Kovács János, Schisz­ler András, Velty Miklós II. é. hallgatók. Ezzel a verseny véget ért. Este 9 órakor mulatság volt., mely nagyon jól sikerült, hol a 10 éves találkozó miatt itt időző öreg piBxik is resztvettek. Jelen voltak : asszo­nyok : Bárándiné, Bariss Gyuláné, Barna Györgyné, Berger Károlyné, Czakó Béláné, Fáber Sándorné, Hetyey Gézánó, Keresz­tes Józsefné, Somogyi Gyuláné, Takács Zsigmondnó. Leányok : Barna Irma, Czakó Ella, Hetyey Margit, Keresztes Ilonka, Lé­nárd Margit, NUSHI Irénke,Reischl Heda, So­mogyi Ilouka, Szabó Irénke. — A osónau­versenyre a keszthelyi hölgyek és a Cso­na kegy let adott dijat,. — Felülfizetni szíve­sek voltak ; Dervarics Imre 6 kor., Barta Samu 2 kor., Zábó Gyula, Körmendy La­jos 1 — 1 kor. Ugy az adakozók, mint a felűlfiiíetők ezúton is fogadják az elnökség hálás köszönetét. — A keszthelyi cipész iparosok szak­csoportja e hó elején tartott értekezletén tárgyalta az oiszágos központi szervezet átiratát, melyben értesítik a vidéki csopor­tokat arról : hogy, tekintve a bőráruk ro­hamos drágulását, a központi csoport kény­telen a cipész árukat 25°/ 0-al emelni, a vi­déki csoportokat pedig csatlakozásra hív­ják fel. A helyi csoport elhatározta, hogy a központi felhívást, magáévá teszi, mert a bőr drágaságát, a helyi megélhetési viszo­nyokat osak a cipőárak emelésével képes ellensúlyozni. Azonban nem 25 : )/ 0 al mint a központ, hanem 20y o-al fogja a cipő ára­kat emelni. Egyúttal határozattá vált, hogy minden cipész-műhely, ü<*let- és vásári sá­torban az áremelkedésről szóló hirdetési táblát, a cipész szakcsoport tagjainak lát­ható helyen ki kell függeszteni a közön­ség tájékoztatására. — Hajózás a Balatonon A Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság junius 1 tői kezd ve Siófok—Balatoufüred—Alsóörs—Al­mádi és Kénese között naponta háromszor iudit gőzhajót. Révfülöp és Badacsony kö­zött ugyancsak háromszor naponta közle­kedik a hajó, amelyhez junius 20 tói kezd ve Fonyód állomásra induló és onnan jövő hajónienet csatlakozik. Kenese és Kész'hely között minden szerdán, csütörtökön és pén­teken, Keszthely és Kénese között pedig minden péuieken, szombaton és szerdán közlekedik a hajó. — Esküdtszéki tárgyalás. Junius 6 án Zsibrik János orosztonyi lakos esete került az esküdtek elé, akit a kir. ügyészség az­zal vádolt, hogy Szabó János orosztonyi lakosnak az orosztonyi szőlőhegyen lévő pinoehajlékát szándékosan felgyújtotta. A 60 évej vádlott tagadta, hogy a terhére rótt bűncselekményt ő követte volna el és hangoztatta ártatlanságát. Kihallgatták ez­után a tanukat, a kik azt igazolták, hogy Zsibrik a tet t színhelyén járt a kritikus idő­ben ós mikor a ház kigyulásával egyidejű­leg a csendörőrjárat a szőlőben megjelent, és vádlottra reászólt, ez futásnak eredt és felhívás dacára meg nem állott. Néhány gyufaszálat is találtak a fűben, a merre a vádlott futott, azonban azt, hogy a vádlott gyújtotta volna meg a pincehajlékot, vagy dobta volna el a gyufát, senki nem látta. Sőt a sértett maga kijelentette, hogy a vádlott megbüntetését nem kivánja, mert hiszen ez alig lehel, a tettes, lóvén neki jó ismerőse és nem haragosa. Az esküdtek rö­vid tanácskozás után felmentő verdiktet hoztak, mire a törvényszék vádlottat fel­mentette és azonnal szabadlábra helyezte. Junius 7-én Horváth Miklós lapáthegyi la­kos ügye került esküdteink elé, akit a kir. ügyészség szándékos emberölés bűntettének kísérletével vádolt. Horváth 19 éves, a vizs­gálat adatai szerint 1906. évi március hó 26 ik napján a lapáthegyi szőlőben össze­szólalkozott anyai águ nagybátyjával, Med­lobi Mátyással ós midőn az reá szólt, Hor­váth pisztollyal reálőtt Medlobira. A golyó azonban nem talált és Medlobi sértetlen maradt. Az esküdtek vádlottat, bűnösnek, de egyszersmind boszámithatatlannak mond­ják ki, mire a törvényszék vádlottat fel­mentett© Junius 8 án Tasler János a test­vérgyilkosság szörnyű vádjával terhelve állt az esküdtek előtt. Az érdekes tárgya­lást jövő számunkban ismertetni fogjuk. — Az elemi iskola tanulóinak pünkösd másodnapján tartott majálisán a kis-nebulók szülőikkel együtt a szabad természet ölén kedélyes napot töltöttek. A borús és hű­vös idő dacára c-ak a késő esti órákban távoztak az ünnepség színhelyéről. — Magyar szeszertókesitő központ. A szesziparosok a nagykanizsai Kaszinó he­lyiségében nagy érdeklődés mellett, gyűlést tartottak, melyen megjelentek a Horvát­Slavon érdekelteken kivül Zala-és Somogy­megye gazdasági szesztermelői és a nagyka­nizsai szeszfiuomitógyár igazgatósága. Ru­binek Gyula, a magyar mezőgazdák orszá­gos egyesületének igazgatója ékes szavak­kal üdvözölvén az érdekelteket, rövid, tar­talmas, ismert szónoki tehe'.ségével illusz­trálta a jelenlegi mozgalom történetét, an­nak célját. Miután az értekezlet elnökéül Bradszky Károlyt választották, Wat.titz Gusztáv igazgató, hazánk egyik legkiválóbb szeszipari szakembere a szeszértókesitö köz­pont egyezmónyi tervezetének egyes főbb pontjait vázolta és azoknak szesziparunkra vonatkozólag a jövőbeni kihatását ecseteli. I A gyűlés, illetve tárgysorozata az értekez­letnek kimerittetvén, a megjelentek a köz­• ponthoz való csatlakozást határozták el, j minek következtében a magyar szeszértó­| kesitő központhoz 10744 hl, horvát ós sziavon contingens, továbbá 17865 hl. zala-, somogy- és veszprémmegyei continges já­rult ós igy a csatlakozott cout.inges meuy­nyiség száma 516000 hl. emelkedett. — Uj kibocsátású sorsjegyek. A ma­gyar sorsjegyek száma a közel jövőben egy uj sorsjegygyei szaporodik. A Magyar Jel­zálog Hitelbank által nyilvános jegyzés ut­ján kibocsátandó uj sorsjegyek nyeremény­terve előkelő pénzügyi vélemények szerint rendkívül előnyös. A számos nyeremény közül csak az 1,000 000, 600 000, 500 000 és 300.000 koronás nyereményeket említ­jük, melyek magukban is igazolják az uj sorsjegyek előnyös nyeremény tervét,. Az uj I sorsjegyek kelendőségét tanúsítja a közön­ség körében már most mutatkozó uagy ér­deklődés s igy valószínű a sorsjegyek túl­jegyzése. Ajánlatos tehát, hogy olvasóiuk mielőbb biztosítják maguknak az uj sors­jegyeket, melyekre — értesülésünk szerint — eredeti feltételekkel teljesen költségmen­tesen jegyzéseket már elfogad a Kereske­delmi ós Iparbank r,-t. Nagykanizsán. Biz­tos forrásból ér e ülünk, hogy a nevezett intézet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyett — mely e sorsjegy-syndicatus tagjá — eszközli a jeg3 ZÓsek elfogadását tíz ko­rona foglaló beküldése ellenében. — Vajverseny. Zalavármegye lejszö­vetkezeteii.ek szövetsége a napokban Zala­egerszegen tejgazdasági gépkiállítással egy­bekötött vajversenyt rendezett. A versenyt Darányi fő'dmivelésügyi miniszter is felka­rolta s szép tiszteletdijat, adományoztatott, a verseny nyerteseinek. A versenyen 33 tej­szövetkezet vett részt. A legjobb minőségű vajat a zalaszentmihályi, zalaapáti és nagy­radai tejszövetkezetek készítették ós állí­tották ki, de díjban nem részesülhettek, mert a szövetkezetnek ueiu tagjai. E he­lyett meleghangú elismerő oklevelet kap­tak. A szeutandrási szövetkezet a kiállítás első diját kapta, az alsóbagodi a második, a szentpóteruri a harmadik, a türjei a ne­gyedik s nagykutasi szövetkezet a kiál­lítás ötödik diját kapta. A gógánfai ós pa­kodi szövetkezet pedig elismerő oklevélben részesült. A versenyen résztvett 11 legjobb kiállító a dijakon kivül egy-egy Lacto Denzimet.er készüléket kapott. A vajver­sennyel kapcsolatos gépkiállítás eredménye | nem elégíthette ki a hozzáfűzött, várakozá­I s°l < Ht| mert a rossz vasúti közlekedés miatt | a kiallitásra szánt gépek fele meg sem ér­kezhetett. Délután a gazdasági egyesület

Next

/
Oldalképek
Tartalom