Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-03-04 / 9. szám

2 BALATONVIBÉK 1906. március 4. társadalom csak nem annyira szegény, csak nem annyira koldus még

; hogy saját küzdő fiait a nélkülözés, szegénység és nyomornak engedje prédául ? Hozza meg tehát a nagy társadalom minden rétege, minden egyes tagja a maga áldozatát. Tegj^e le kiki a maga aranyát, avagy fillérét a haza oltárára. Ez nem hadisarc! Ez áldozat a hazáéit. A hetvenes év francia-német háború befejeztével, a győzelmes német (porosz és nem osztrák) vonatokon szállitotta a hadisarc milliárdjait. Hogyan volt ez lehetséges? Ugy, hogy megszeppent a legyőzött, de a nemzeti dicsőségre és becsületre sokat adó francia társadalom, egykettőre összeadta a hadi kárpótlás milliárdjait. És a magyar társadalomban nem lenne annyi erő, hogy tisztviselői anyagi kárpótlásáról gondoskodhatna ? Ez szomorú volna és fájdalom, fél csatavesztést jelentene. De nem igy ! Ez nem lehet. A magyar társadalom meg akarja, meg is tudja hozni a maga nagy— ha kell legnagyobb — áldozatát is a hazáért és a küzdő honfiakért — csak meg kell indítani a mozgalmat. Ezt pedig nem elég csak a központból dirigálni. Decentralizálva vezetni kell azt járásról-járásra, városról-városra, falurólfalura és mi hisszük, az eredmény fényes lesz; a jóléti bizottságoknak és tisztviselőknek nem kel

1 aggódni — a holnapról, hanem gondnélkül folytathatják az alkotmányvédelem nagj

7 munkáját, a végső és biztos győzelemig. Zalamegye rendkívüli közgyűlése. Zülavármegye törvény hatósági bizottsága március 1-én Cserlin Károly alispán elnöklése vei rendkívüli közgyűlést tar tolt. A közgyűlést, megelőzőleg a helybeli ró in. kath. templomban nagy istent is-telet vol

1, ame'yen Legáth Kálmán apátplébános gyöuyörü szónoklatot tartott a hazáról, a hazaszeretetről s áhitatos, forró imában kérte a magyarok Istenét, hogy ezt a szegény, sokat szenvedett Magyarországot tartsa meg most is a közeledő vészben, viharban. A templomból a közönség hosszú sorban a vármegye székháza elé vonult. Mikor a törvónv hatóság eg> ütt volt 8 a közgyűlés kezdetét vette, felálló'.t Cieitán Károly alispán, elnök s egy rövid beszédben vázolta, hogy a hazára, a vár megyékre nehéz idők következtek el, amelyben minden ember önzetlen és őszint- hazafiságára nagy szükség van. De bármit tegyen is az absolutisztikus kormányhatalom, amelynek a törvény csak cél és eszköz, nekünk pedig erő és hatalom — a vármegye módot fog keresni a durva sérelmek megtorlására. A közgyűlés az alispánt meleg ovációban részesítette. Majd C'.igltir Kálmán bizottsági tag kért szót, s indítványt. terjesztett elő, hogy a vármegye törvényhatósági bizottsága értesül en az országgyűlés két házának karhatalommal történt feloszlatásáról, ez ellen tiltakozik, a hazafias közönség állá-foglalása iránt teljes bizalommal viseltetik s mondja ki azt is i közgyűlés, hogy a kormány törvény teleti rendeleteivel szemben hozott védelmi határozatait teljes egészében továbbra is fenntartja. Indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogudia. Azu'án a vármegye 80-HS bizottságának indítványa követ.ke zett, hogy Port- leky László dr. miniszteri segédtitkár líikü d«té»é', amennyiben az hzigorunn csak az 1886 évi XXI. t,.-c. 4. § ában megengedett, H törvény hm óság autónomiájáuak belső ügyvitelének és pénzkezelésének megvizsgá'ás'tbaii merül ki, — elismeri ugyan, de az ő kormánybiztosi ininő»égbeu való kirendelése ellen ünnepélyesen óvást emel kiküldetését törvényesnek el nem ismeri A közgyűlés nagy lelkesedéssel tette magáévá ez indítványt is, mire Csertán Károly alispán felállott, s az ünnepélyes csendben fogadalmat, tett, hogy a haza s vármegyénk gyönyörű történeti múltjából a legnehezebb időkben is példát. fog meríteni és sem ő sem a tisztviselői kar soha egy percre sem fog eltántorodni kötelességeitől. Kéri a törvényhatósági bizottság minden egyes tagját, hogy vigyék el magukkal lángoló hazaszeretetüket, a nemzet imponáló ellenállásához szükséges higgadtságot,, nyugodtságot tartsak meg maguk és tartassak meg másokkal is. Nyomban a közgyűlés bet jezése után öszszeült a vármegye 80-as jóléti bizottsága, hogy a tisztviselői kar javadalmazásának biztosításáról meghozza határozatait. A Balaton körül. Irta : Cséplő Ernő. Számtalan nagy kincsünk van nekünk, magyaroknak, amely mellett akárhányszor elmegyünk anélkül, hogy gondolnánk reá ós tennénk valami okosat a kincs kiaknázására. Parlagon hevertetünk sok őserőt, megannyi természeti gazdagságot, pedig ha élelmesek, ügyesek lennéuk, vagyon, jólét könnyű és természetes eszközökkel hullanék ölünkbe. Olyan vidékek, ahol a boldogulásra minden eszköz föltalálható, nem haladnak e'őre, sőt elégszer tapasztalhatók a visszafejlődés gyászos tünetei is. A népesség nem szaporodik, inkább fogy és vagyonosodás helyett a tönkreju'as képe tárul a vizsgálódó szeme elé. Ezrével vándorolnak ki olyan részeiből az országnak, hol nincs elég munkáskéz a föld megművelésére. Elmaradottság, tájékozatlanság, rendszertelenség, bomlás óriási foltokban mutatkozik, a merre csak tekintüuk. Alkalmas talajul a fölforgató eszmék, a nemzet ós hazaellenes törekvéseknek. Az elmúlt, nyár megmutatta, hogy nem volt igazuk azoknak, a kik azt állították váltig, hogy a népnek kicsiny falukba való elosztásánál fogva, a dunántuli földinivelő munkások között nincs ok tartani társadalmi zavaroktól. Van aunak kele" e mindenütt, ahol az elégedetlen wmberek fö szaporodnak. A magával, vagy a környezetével meghasonlott, mint a kinek veszíteni valója ugy sincs, könnyen enged a c-ábiló .-zónák és a nagyokat Ígérgetésnek. Az értelmesebbje és különösen a független és rendezett viszonyok kőzött élő gazdaember, nem veszi be az idegenből plántált | tanokat. Becsülettudása és a tisztességérzete édes illatával tündérkertté varázsolta a házat. A C9alitban újra megszólalt a párját hívó csalogánj' biis dala s a virágillat, a csalogánydal, a tavasz, mintha enyhületet hozott volna a hónapok óla sorvadó szegény leány kínjaira. Lassan, lassan felépült s mire a pünkösdi rózsa magára vette százszoros biborruháját, újra kiülhetett a repkényes verandára, honnét cly szépen el lehetett látni a napfényben csillogó kék Balatonra s a távolban kéklő somogyi partokra. Örömben úszott az egész vidék, a szőlőkoszotuzta hegj^ek tőkéjéről nevetett az istenáldás s a leánya meggyógyulásán örülő Eötvös nem tudott hálát adni az égnek, hogy annyi szenvedés u'án újra visszatér a boldogság, a jókedv, a már oly régóta csak kint, szenvedést látott házába. Csak mikor ugy hosszasabban rajt feledte tekintetét leányának halo\ány képén, csak akkor nyilallott valami éles fájdalom a szivébe. Visszahozott a tavasz mindent, csak leánya arcának rózsáit nemj csak az előbb oly vig leány lelkének derűjét nem adta vissza a virágfakasztó kikelet. Pedig mit nem adott volna, ha az álmodozó méla bu helyett az öröm pírját látta volna égni leánya arcán. Oh ! ha el lehetne törülni a multat s újra kezdeni az elhibázott tettet. Ha fel lehetne ébredni e gonosz álom utáu. (Folytatása köv.) életének minden vidámságát, boldogságát örökre. Az a másik pedig remegő ajakén nem bírván egy hangot kibocsájtani, mikor látta, hogy szive bálványa, lelkének minden reménysége távozik, megsemmisülten leomlott a fehér asztalra s sirt, zokogott keservesen és nem hallotta, hogy mint bug, zokog ott lenn a kis kápolnán tul, a holdsütötte Balatonon a tárogató siró hangja : • Süvölt a szél Késmárk felett, Édes rózsám Isten veled.« II. E naptól kezdve megszűnt az Eötvösék portáján a jókedv. Nem lehetett hallani a látogatók vidám kacagását és a vigan elmulatozó bohó fiuk tréfás danáit. Elmaradtak a jókedvű vadásztársak s luába jött meg minden vasárnap a Laczi cigány bandája, nem akadt, kinek kedvét a szárazfa siró hangjával kellett volna csitítgatni. A háznép magába fojtja zokogó sírását s a gazda jjinaga is csak |lábujjhegyre lépkedve jár s a szemét el-elfutó könnyücseppet törülgetve arcáról, inti a háznépet, cselédet csendre, hogy fel ne verjék nagy betegének, lelke bálványának, egyetlen gyermekének nyugodalmát. Pedig ah! milyen volt a szegény betegnek álma! Mily kínos, keserves a fájdalomban égó sziv vergődése között lázálomban látni a kétségbeesetten távozó kedvest látni, hogyan rohan a veszedelmekbe, hogy irt, vigasztalást keressen szivének sajgó fájdalmára. Mii}' gyötrelem látni az eiüzött szegény embert idegenek közt elhagyottan, kiterítve s nincs senki, ki fölötte elsírja a szerető sziv bus £ianaszát, ki könnyet ejtsen az elhagj'ott koporsójára. De óh! ki tudná megérteni a beteg lázas beszédéből lelkének kinját., midőn éjnek idején a csendesen virrasztók ijedelmére oly keservesen felhangzik ajkán; • Gyenge violának lehajlik az ága«. Ki értené a gyötrődő lélek kinját, midőn szive imádottját képzeletében más keblén látva s őrjöngve felsikolt s mint halott esik vissza a szegény édes anya keserű ^könyeivel megáztatott puha ágyra, S ez igy megy napról-napra; temetésre készülnek minden nap, este félve a következő éj borzalmaitól, reggel kétségbeesve várva a vigasztalást nem hozó szomorú nappalt. A lombhullató ősz óta, félelem, kin, gyötrelem és reménytelen csüggedés között találja ébren a hajnal a már-már összeroskadó szegény apát s mire a kikelet első virága kinyilik a zöldülni kezdő rétr-n, a már sirni sem tudó anya aiigha ölelhet mást, mint boldogtalanul kimúlt egyetlen gyermekének sírkeresztjét . . . De nem igy történt. Az uj életre kelő természet a tavaszi napsugár első leheletére virággal hintette be a hegyek oldalát' A déli nap verőfényében fürdő veranda körül száz és száz rózsabimbó bontotta ki szűz kelyhét s