Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)
1906-06-10 / 23. szám
1906. ápr ili s 19 1. BALATONVIDÉK 3 helyiségében Újhelyi Imre akad. tanár a tejnek vajjá való készítéséről, Sárközi Viktor szövetségi igazgató, Zalavármegye gazdasági egyesületének titkára a vajtermékek jobb értékesítéséről és ezek módozatairól tartotlak szakszerű előadásokat.. Herteleudy Ferenc a szövetség elnöke ugy a megnyitójában, mint a kiállítás berekesztésekor tartott beszédében köszönetet, mondott különösen Darányi földmivelésügyi miniszternek, ki lelkesen karol fel minden olyan mozgalmat, amely az ország közgazdasági életének fellendítését célozza. — Uj építész. Hofman Istváu. iiofman Mór helybeli kereskedő fia Budapesten az építőmesteri képzettség megvizsgálására szervezett, bizottság előtt, építész- és építőmesteri vizsgát jó sikerrel tette le. Építészi működését városunkban kezdi meg. — Közgyűlés. A keszthelyi öuk. tűzoltó egyesület, folyó hó 17-én d. u. 2 órakor a városház nagytermében fogja évi rendes közgyűlését megtartani. A főgimnáziumban tegnap tartott, tornavizsgálatról jövő számunkban refeiálunk. — Aratószti á k Zalamegyében. Zalamegyét sem kiméli meg a gazdasági cselédek mozgalma. A zalaegerszegi magy. kir. csendőrszárnyparancsnoksághoz köi ülbelül 2 hét. óta süriin érkeznek távirati jelentések a megye különböző részeiből, nagy uradalmaiból, ugy Zsarátnok, Besenyő, Páka, Szépetnek stb községekből, a szocializmus titkos budapesti műhelyeiből rendszeres izgatás folyik az aratómuukások között, a mely ijesztgetésekkel, fenyegetésekkel a munkásokat szerződéseik megszegésére s uraságaik ellen való nyílt, ellenszegülésre és lázadásra bujrogatja. A szárnyparanosnokság minden nélkülözhető emberét még a központból, Zalaegerszegről is szolgálatra küldte ki s ezenkívül az őrsök is kettőzött eréllyel és szorgalommal dolgoznak, hogy a kiküldött izgatókat letartóztatvr, elejét vegyék a fenyegető aratósztrájkoknak. Már Zalavármegye közigazgatási bizottsága is állást foglalt e veszedelmes munkásmozgalmakkal szemben s legutóbb tartott ülésén kimondotta, hogy ez esetek ismétlődésével a magában lévő tekintély és hatalom egé.'Z súlyával fogja megfenyíteni és viszszaszoritani o veszedelmes áramlatokat. — A Keszthelyi Takarékpénztár részvénytársulat a t. közönség szíves tudomására hozza, hogy a magyar jelzáloghitelbanlc 3°/ 0-os sorsjegyeinele eonverfálását az eredeti feltételek mellett költségmentesen eszközli és a kivánt. felvilágosításokkal készségesen szolgál. — H cigányok. Zalavármegyét a cigányok valóságosan terrorizálják. A törvényhatósági bi/.ot.tság megkísérelte már reudbeszedui ezt a rnkoncátlan népet, de még eddig nem boldogult vele. Ujabban az apró gyermekeket, akarták menhelyekben elhelyezni, hogy különb emberek legyenek a szüleiknél, de ez is sok nehézségbe ütközött. A mult héten azonban Csáktornyáról mégis bekerült 17 purdé a menhelybe, Ezek annak a cigánykaravánnak az apróságai, amely Stridó környékén garázdálkodott. — A mult napokban ismét két csapat, oigányt fogtak el. A kocsik tele voltak lopoit portékával s egyik másiknál pénzt is találtak. A zalaegerszegi cigánytanya népe azonbau kezd megszelídülni. Téglát hordanak és napszámba járnak. De azért, nem mérnők állítani, hogy hagyományaikkal teljesen szakítottak. — MZ időjárás a mult héten ugyancsak rosszra változott. A hideg északi szél s eső annyira lehűtötte a levegőt, hogy már-már lágytól kellett taitani. Az emberek előszedték téli ruháikat 8 befüt.tettók lakásaikat, akár csak késő ősszel. A hót végével alább hagyott kissé a szélvihar, mely a szőlőkben és gyümölcsösökben nagy károkat okozott. Midőn e sorokat, irjuk, kikivicscsan néha a nap az oszladozó felhők mögül, remélhetjük tehát, hogy e héten újra nyár lesz. — Árufogyasztási és terményértékesítő szövetkezet. A Z, Gr. E. egyik közgyűlésén behatóan foglalkoztak azzal a tervvel, hogy az egyesület kebelében egy szövetkezet alakuljon, amely a gazdák részére a gazdaságban szükséges cikkeket szállítsa s később a termények értékesítését, is munkakörébe foglalja. A közgyűlésen Laehne Hugó orsz. képviselő ismertette a szövetkezet oélját,. A terv a mi viszonyaink között egyelőre nem volt keresztülvihető s az egyesület kénytelen volt, egy bizományi raktár szervezésével megelégedni. Somogyvármegyében azonban a gazdasági egyesület, megab kitotta az árufogyasztási és terményértékesítő szövetkezetet,, amelyuek mű ködése és sikerei elé nagy várakozással néznek. Nekünk mindenesetre például és tanulságul fog szolgálni s a szomszédságból figyelemmel kisérhe.jük, miként válik be a gyakorlatban a szövetkezetnek ez az alakja. — Tanulmányi kirándulás. A szombathelyi kereskedelmi iskola 25 növendéke május hó 29 én Klein Edo tanár vezetése alatt, városunkba érkezett. A város megtekintése után másnap, azaz 30-án vasúton Balatonfüredre utaztak. — Öngyilkosság Horkics Györgyné szül. Ujfalussy Erzsébet f. hó 4-én szobájában egy vaskarikára felakasztotta magát,. Férje Tapolcán volt, honnét, az esti vonattal érkezett haza. Lakását zárva találván, benézett az ablakon, akkor látta mi történt itthon. Az ablakot felszakítva bemászott a szobába s elvágta a kötelet, de már későn érkezett, neje ekkorra kiszenvedett. — Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókja Nagykanizsan A megyei sajtó néhány organuma közölte ama nagyjelentőségű pénzügyi eseményt, hogy a Pesti Magyar Ke reskedelmi Bank fiókot létesít Nagykanizsán. A fiók létesülése értesülésünk szerint ugy történik, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank átveszi a nagykanizsai Kereskedelmi és Ipatbank részvénytársulatot, illetve ennek összes aktiváit és passiváit. A Kereskedelmi és Iparbank r.-t. Nagykanizsán, mint biztos forrásból értesülünk, az átmeneti idó alatt is zavartalanul fentartja az intézet eddigi ügyleteit és üzletkörébe vágó ujabb bankügyleteket is készségesen köt,. — Jegyzők gyűlése Zalavármegye zalaegerszegi ós novai járásának jegyzői egyesülete a napokban Nemesapátiban gj'ülést tartott. Somogyi József elnök a gyűlést megnyitván, indítványára néhai Illés Lőrinc volt nemesapáti körjegyző, a zalavármegyei jegyzői egyesület megalapítójának emlékére rekviemet mentek hallgatni a római katholikus templomba, amely után Illés Lőrinc síremlékét, koszorúzták meg, ahol Molnár István szöpötki jegyző szívből lövő beszédet tartott. Ezek után a jegyzők Arvay Gábor körjegyző házához vonultak és a gyűlést tovább fo'ytatva több fontos ügyet tárgyaltak le. Ebédre az összes jelenlevők Arvay Gábor vendégei voltak, a hol kedélyes mulatsággal fejezték be a napot. — A kis, tótocska. Drohecz Márton kovácsmester Oturán Nyitra vármegyében. Rosszul megy a mestersége az öregnek, nem tud annyit keresni, amennyi a nagy család eltartására kell, a hatóság tehát ngy segitett az öreg gondjain, hogy gyermekeit állami gyermekmenhelyekbe helyezte el. Az egyik fiu, a 12 éves Pista gyerek Szómba'helyi9 került, ahonnan a szentgróti telepre küldték tartásba. Jó sora volt itt, de nem tudott megszokni, haza vágyott Nyitrába, az édes apja szegényes portájára. El is indult egy napon gyalogszerrel csak ugy találomra és bandukolás közbea Zalaegerszegre vetődött, ahol irgalmas lelkek vették pártfogásba. Iuuen íratott haza és elpanaszolta nagy honvágyát. a. levélre aztán eljött a nagybátyja és magával vitte a kis tótocskát Nyitramegyébe. — Munka közben. Tóth Mihály és Szegletes Ferenc dióskáli lakosok egymás mellett ásták a sáncot napokon keresztül. Munkaközben békésen elbeszélgettek. A mult csütörtökön azonban egyik a másik ásóját találta kézbe venni, amiből disputa keletkezett. A vita alatt ért oda Tóth legény fia és bele avatkozott az apja dolgába. A kezében volt fejsze tokával ugy ütötte mellbe Szegletes Ferencet, hogy néhány bordája betörött. — New-York legmagasabb épülete a »felhőkaparók« birodalmában, amit az uj Singer-épitmény, melyet a Siuger Co. részvénytársaság New Yorkban épitett, kész lesz, csak egy igazi felhőkaparó fog létezni és az ezen emiitett uj épület lesz. A mostani felbőkaparók ez ellen oly kicsinyeknek fognak látszani, hogy ezen nevet már alig is érdemlik. A Siuger Co. varrógéprészvénytársaság uj épülete, mely cég kitűnő gyártmánya Keszthelyen is kapható, 694 láb magas lesz és ezzel az eddigi legmagasabb New Yorki épületet,aPark Row-ot 212 lábbal fogja felülmúlni. Az alsó rósz 15 emelet magas lesz, erre egy 45 emelet, magas torony épül. Az Eiffel-tornyon kívül ezen Singer-épület a világ legmagasabb épülete lesz. Az építési költség 1 és fél millió dollár. Az épület, két óv mnlva kész lesz. — Gyilkosság. Kékkút községben Csík Bálintné 78 éves Hsszonyt, Sövény József 15 éves fiu egy 2 kilós nehézségű kővel agyonütötte, A gyilkosság oka a vén nénike házsártossága volt, ki az illető fiu szülőit örökösen szidta, gyalázta. A tett után a fiu jelentkezett a tapolcai járásbíróságnál, hol mindjárt le is tartóztatták. — A helybeli vásártéren működő léghintánál, pünkösd hétfőn igen sok volt a nép, alig lehetett, hajót kapni. Egy helyben alkalmazott péksegéd is hajóba szállt, de vigyázatlansága miatt a repülő hajóból kiesett s komoly sérüléseket, szenvedett. Beszállították a kórházba. Fizetéssel tanoncok felvétetnek a kékfestő gyárban. Laptulajdonos : Bontz József, Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó: A szerkesztőség. 31 N|agpr Jelzálogsorsjegije^ konverziója. Felhívjuk a 3° 0-os Jelzálogsorsjegyek tulajdonosait, hogy sorsjegyeiket konvertálás végett m i e I ö b b j ut tassákhozzánk. Zalavármegye területén a konverziót a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyett alulírott, intézet teljesen költségmentesen eszközli és a sorsjegyek beküldésével járó postai költségeket megtéríti. Kereskedelmi ég Iparbank r.t. Nagykanizsán. 'Teluilágositással készségesen szolgálunkPiaci gabonaárak 1906 junius 8 Buza . Rozs . . Árpa . Zab . . Kukorica 15 K 80 fii. 13 K. — fii. 14 K. — fii. 16 K. — fii. 14 K. 20 fii.