Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-12 / 46. szám

1905. november 12. BALATONVIDÉK 3 mányos kormányzás idejére lehetőleg biztosítsa, az adózó honpolgárok érdekeit óvja, tisztviselőit az alkotmányellenes kormányzat ellenében védje s az esetleg tőlük megvonandó javadalmazás tekintetében kárpótolja. Eszerint a hivatkozott 1883. 15. t.«ikk egyáltalán nem jöhet alkalmazásba. De uem vonható le abból a rendeletben foglalt következtetés sem, mert különben az állam polgárai megfosztatnának azon Ősi joguktól, hogy a haza érdekéből és önjavukra hozzájuk intézett figyelmeztetésre hallgassanak és önmaguktól járuljanak amaz érdekek istápolásához, tisztviselőik kártalanításához. De törvényszerű és jogos a határozat azért is, mert társadalmi tevékenységet kelt fel a haza javára s ebben semmitéle törvény sem korlátozza, sőt, alkotmányvédő feladata és azon jogköre, mely szerint közérdekű és országos ügyekkel foglalkozhat egyenesen arra kötelezi, hogy a társadalmat, ébren lartsa és öntevékenységre buzdítsa különösen oly válságos időkben és oly téren, amikor és a melyen a hatalom és erő kiválólag ő nála összpontosul. Ezt a társadalmi tevékenységet akarta a vármegye bizottsági közgyűlése fölkelteni annál inkább is, mert lélekemelő példáit látja a történelemben annak, hogy mit művelhet a társadalom. Ily magasztos példája annak az is, hogy a hazai ipar védelmére az 1844-ik évben országos védegylet szerveztetett, azért, mivel a legutolsó századok önkényuralma az országnak nemcsak politikai függetlenségét, hanem gazdasági önállóságát is tönkretevéssel fenyegette és Magyarországot Ausztria gyarmatává tette. Ugyanis : arra szemelte ki Magyarországot az önkényuralom, hogy Ausztria iparát olcsó nyers anyagokkal, sűrűbb népességét pedig olcsó élelemmel lássa el és Ausztria iparának piacul lekösse. Ezért a külföldi gyártmányok behozatalát, részben eltiltotta, részben pedig magas vámokkal megnehezítette s amennyiben Au-z'riáu keresztül Magyarországba hozattak, még átviteli vámokkal is megterhelte. Ausztria iparát, más módokon is támogatta ; de a felsömagyarországi szövő-, fonó- és ércipart teljesen elhanyagolta azon világos kijelentéssel, hogy »amig Magyarország nem lép arányos egyenlő viszonyba a többi örökös tartománnyal, addig a kincstár nem segélyezhet oly kézműipart, mely az örökös tartományok élelmét, csökkenti.* Az osztrák ipaioikknek vámmentes utat nyitott Magyarországba, sőt azon keresztül külföldre is. Mindezzel a magyar ipar fejlődését megbénította s emellett, elérte azt, hogy külföldi gyárosok magok alapítottak uj telepeket Ausztriában és hogy ennek ipara minden verseny ellen bíz'osit'atván, jelentékenyen föllendüli. Másrészt azonban megnehezítette azt, hogy Magyarország külföld re adja tl terményeit s ilyeténkép Ausztria az olcsó piactól elessék. Sőt egyes terményeknek, pl. a gyapjúnak a kivitelét meg is tiltotta ; a magyar bor kivitelét pedig ahoz kötötte, hogy azzal ugyanoly mennyiségű osztrák bor szállittassék ki és igy Ausztriának nemcsak iparát, hanem még nyers termelését, is Magyarország rovására fejlesztesse és ezt az országot, a gyarmatokénál is rosszabb sorsra kárhoztatta. Ehhez járult, hogy bekövetkezett az is, amire Ausztria számított,, hogy t. i. a külföld a magas osztrák vámokért, viszonzásul a magyar nyersterményekre vetett nagy vámokat, s ezzel szintén meggátolta a nyersterinények kivitelét, megfelelő értékesítését és Ausztriát a magya-i piac korlátlan urává tette. Az országos rendek az 1634—5-iki országgyűlés óta többször feljajdultak az osztrák vámrendszer s annak következménye, az ország súlyos közgazdasági állapota miatt. De hasztalanul. Végre az 1844-iki országgyűlésen maguk akarván megállapítani a vámrendszert, azt kérték a kormánytól, bogy a szükséges statisztikai adatokat közölje. Azonban a kormány folyton halogatta a feleletet es végül kijelentette, hogy csak a jövő országgyűlésen közölheti a kívánt adatokat. Ez a válasz olyan óriási elégületlenséget és ingerültséget keltett, hogy annak hálása alatt, a nemzet vezérfiai országos védegyletet alapítottak azon jelszóval, hogy >mmden magyar ház küszöbén állíttassák vámsorompó az ausztriai gyártmányok kizárására*, vagyis minden magyar ember tegyen fogadást, hogy nem vesz Osztrák gyártmányt,. E védegylet eszméje oly nagy lelkesedéssel karoltatott fel, hogy a bécsi kormányt erősen megdöbbentette s a politikai Viszonyok alkotására is jótékony befolyást gyakorolt, a pár év múlva rendezett iparkiállitás pedig már a honi ipar akkora haladását bizonyította, hogy az országon kivül is figyelmet ébresztett. Meggyőző tanulság ez arra nézve, hogy nem kell, nem szabad mindent az államtól várnuuk, hanem minden egyesnek és a társadalomnak is kötelessége, hogy a maga körében és erejével s erőit epyesitve saját és a haza érdekeit előmozdítsa. S fokozott mértékben előtérbe lép ez a kötelesség most, amikor gazdasági önállóságunkat ismét komoly veszély fenyegeti. A vármegye bizottsági közgyűlése távol áll attól, hogy d téren harcot idézzen elő akár Ausztriával, akár a külfölddel szemben. Ellenkezőleg az ez óhajtása, hogy azokkal kölcsönös méltányosság alapján rendezzük közgazdasági viszonyainkat és fők éut Ausztriai népeivel minden idegen célt, szolga ó befolyástól és nyomástól menten intézzük el közös érdekű ügyeinket a két állam önállóságának-, függetlenségének ós alkotmányosságának követelményei szerint. Ez azonban korántsem áll útjában annnak, hogy védjük, fejlesszük iparunkat és hogy közgazdasági viszonyainkat a virágzó iparnak megszámlálhatlan sok irányú jótékony határával is előmozdítsuk. Sőt ezt parancsolják összes létérdekeink. Az a körülmény pedig, hogy a nemzet önállóságot i.iván gazdasági téren, égetően szüksegessó teszi, hogy erre a talajt a hazai ipar pártolásával is előkészítsük s azt a rázkcdiatást, mellyel a rendszerváltozás járhat, ily módon is enyhíteni s az önállósítás akadályait megszüntetni igyekezzünk. Ennélfogva a vármegye bizottsági közgyűlése szükségesnek tartja, hogy as 1844-ik évi mozgalomhoz hasonló szellemű társadalmi mozgalom indittassék a hazai ipar oltalmára. Szükségesnek látja ezt, annál inkább is, mert a viszonyok — sajnos — azt mutatják, hogy az országgyűlés nem jut egyhamar abba a helyzetbe, hogy törvényhozási intézkedésekkel készítse elő a gazdasági különválásnak korszakot alkotó és szebb, jobb jövőt hozó s uj meg uj erőforrásokat nyitó nagy munkáját. De általában véve szükségesnek véli ezt azért is, mert a viszonyok e téren igen hátraszorítottak bennünket és ezért, ugyau sok a pótolni való. Ily körülmények közt pedig nincs, nem lehet semmi halogatás, mert minden késedelem veszéllyel van egybekötve. Hozzájárul ehhez, hogy ha nem terjeszkedünk azon tul, amink van a takaréAtmentek két három szobán, de se atyjukat, se a cselédeket nem találták. A szalonban Sárika megállott; a szeme fölcsillant s amint közeledett a karcsulábu asztalkához, látszott rajta, hogy régi vágyát, fogja megvalósítani. Leszedte a kis porcellán-kocsit, a rokokó figurákat s ami virágot talált, a vázákkal együtt, szintén összeszedte és Annussal együtt, játszani kezdtek velük. Egész nyugodtan kezdtek hozzá ; hisz Ella kisasszony aludt, Izabella néni pedig csak egy óra múlva fog megérkezni. Leültek egy puha felier szőnyegre ós hozzákezdtek az alakítandó kert. rendezéséhez. Középre tették a- aranyhalacskákat, az üveg ártóval, e közé csoportosítotok a vázákban a virágokat ; aztán a kis porcellán-kocsiba beültették a legszebb babát és sátakocsizást rendeztek vele a pompás kertben. A játék nagyon tetszett a gyermekeknek és észre se vették az idő múlását. Az ajtón finom kaparás hallattszott. Annuska kinyitotta az ajtót és Fifi a kedvenc fehér kutyácskájok örvendve futott, Sárikához. Ahhoz azonban nem volt szokva, hogy a szoba közepén törékeny vázák legyenek felhalmozva ós zavaiában feldöntötte az üvegtartót az arany halacskákkal. A viz végigömlött a fehér szőnyegen ; Sárika sikoltani akart, de hang nem jött, ki az ajkáu, csak szemeit szögezt« ijedten az ajtóra, melyen Izabella néni jött be. Redniknó ledobta keztyüit és közelebb ment a gyermekekhez, hogy megvizsgálja a szoba közepén összehalmozott tárgyakat. A szeme haragosan villant, meg, amint az aranyiialacskákat megpillantotta a szőnyegen. Aztán mintha mást gondolt volna, kisietett a szobából. Szinte futó lépésekkel tette meg az utat, a nevelőnőhöz. Ella, a sápadt szomorú leány, nyugodt.au ott ült szobájában a kályha mellett, a szemei most is csukva voltak. Redniknó megérintette hideg kezével a karját, és gúnyosan jó reggelt kívánt neki. Az, mintha halálos érintés érte volna, kinyitotta a szemeit ; első tekintete Redniknére, a másik pedig az órára esett. Tiz óra mult . . . Izabella behívta őt a szalonba s a történtek után tudtára adta elboosáttatását. Bár künn derülni kezdett az idő. Ella mégis esőcseppek zubogását és szól zúgását hallotta. Redniknó most, már csak osipős megjegyzéseket tett, miután első fölmdulását, leküzdötte. Az orvos — kinek szobájába behallatszott minden — eleinte azonnal közbe akart lépni, de mégis várt. Fejét kezére hajtotta és igy maradt egy ideig. Majd hirtelen gondolt valamit, s kinyitotta rendelő szobájáuak ajtaját. Redniknó hangja hirtelen átváltozott, amint, az orvost belépni látta ; osupa kedvesség, csupa szeretet mólt óság lett. A férfi azonban nem figyelt, reá, hanem odament a gyermekekhez, kik még most is remegtek a félelemtől. Annusnak megfogta a k«zót, Sárikát pedig a térdére ültette. Aztán szeüd hangon kérdezte tőlük : — Mondjátok csak édeseim, ha rátok volna bízva a választás, kinek az itt maradását kérnétek : Izabella néniét, vagy Ella kisasszonyét ? A gyermekek egymásra néztek és odafutottak a nevelőnőhöz. — Oü, oh — sivított Izabella néni — hát ezt érdemlem én tőletek, gyermekek ? üut, pedig értem kedves Ottó ; tehát még ma elhagyom a házát ! Azonnal kiment ; künn becsapott három-négy ajtót és a szobalány segítségével csomagolni kezdett. Ella pedig — még most se értve a történteket, — kérdően nézett az orvosra. Ez udvariasan meghajlott s a dolgozószobájába kérte Ellát. Amint, becsukódott mögöttük az ajtó, a nevelőnő körülnézett H tágas szobában, hova azelőtt még sohase lépett, be ; mindenütt az akaratnak imponáló ereje ; a könyvszekrényben és íróasztalon pedáns rend uralkodott. Néhány ujonnan érkezett folyóit at feküdt az asztalkán s egy kézikönyv, melybe az orvos gyorskézzel néhány sort irt be. Egy bronz vazában rezedák voltak, melyből a féi fi néhány szálat kivett, mialatt Ellával beszélt. Fél óra múlva visszatért a nevelőnő saját szobájába és sietve csomagoláshoz fogott. A gyermekek csalódottan néztek reá, mert hisz a papa azt igérte, hogy Ella kisaszszony itt marad. A koosi elvitte a nevelőnőr, a vonathoz, kinek alig maradt annyi ideje, hogy a gyermekeket megcsókolja. Redniknó ajkain gunymosoly jelent meg, amint késő délután utrakészen benyitott az orvoshoz. Amint, látom, kedves Ottó, kettőnk közül engem választott, miután a