Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-23 / 17. szám

2. BALATONVIDÉK szabadította föl a rabszolga elvét s ki gyújtotta meg annak világát ? Vájjon ki tanitotta meg az embert, az egész világot, szeretni ? ! Ki volt a legnagyobb, a legigazibb huma­nista, ha nem Krisztus egyháza, az ő követői ? Kinek nevéhez fűződik egy uj világnézlet, mit megdönteni nem lehetett és nem is lehet, egy uj társadalom, az uj haladás, az egész megifjodott vdág, ha nem Krisztuséhoz ? Kiről szóltak a pró­féták ? Sibylla jóslatai kiről zengtek ? Vergilius kiről énekelt? De hogyan volna is igaz az O tanitása, ha nem igaz az 0 szava : »Harmadnapon föj­támadok !« A hazugságnak pedig kétezer évig tartó ünnepet ülni nem lehet; még ha a vallásos kegyesség köpe­nyébe burkolózik, akkor se ! Hol van Arius és a sok uj vallásalapító, tanításaikkal együtt ? S hova lesz­nek a többiek ? . . . A nap nem kelne és nem nyu­godnék, ha napot és földet nem te­remt vala az Ur keze ; föltámadást se ünnepelhetne a keresztény világ, lia föltámadás nem volt volna. Es ő nemcsak él, nemcsak föltámad, ha­nem uralkodik is. Ül az Atya jobb­ján, és kormányozza milliók szere­tetét, önfeláldozását, önmegtagadá­sát, az ész gondolatait, a szivek sze­retetét, a szemek ragyogását. Hiszen velünk van »mindennap, a világ vé­gezetéig. « Ne féljetek ! Hallelujah ! Föltá­madott ! Vörös húsvét. (*) Az időjárás szeszélye máv nem egyszer szerzett fehér húsvétot, midőn meg­késett hópelyhek vontak fehérlepel takarót az ébredező természetre. Ez a fehér húsvét, azonban csak szeszéi}', muló .tünemény volt, melyet a fölvillanó napsugarak csak­hamar tova űznek, hogy nyomukban élet., ébredés és virágfakp.dás keljen. Van vörös húsvét is. Nem u^yan a természet szeszélye, hanem az emberi szen­vedély szülötte az. Nem muló jelenség, ha­nem állandó baj, veszedelmes tünete egy, a nagy társadalom testét sorvasztó beteg­ségnek. Szülötte a nálunk is végnapjait, élő liberalizmusnak. A szociálizmus ünnepe a vörös hús­vét, mikoron a >viiágotmegváltó szocializ­must, « ünneplik a munkásosztály ezreinek félrevezetett,jei. Nem a győzelem, hanem a rombolás jelvénye a vörös zászló alatt, nem a béke és diadal alleluja hálnénekével, hanem az elégedetlenség, düh és káromlás kifakadá­saival ünnepelnek ők és tartanak tüntető fölvonulást a kereszténységnek a legna­gyobb, legragyogóbb és legbájosabbünnepéu. Éppen húsvét vasárnapját választják kongressusuk terminusául. Mintha csak ez­zel is kérkedni akarnának vallástalansá­gukkal. Ezren és ezren gyülekeznek a mai napon az ország fővárosában az emberiség elégedetlenei, hogy a beteg társadalom or­vosszereiről tanácskozzanak. Gyógyítani akarnak a kuruzslók, vi­lágosságot terjeszteni, kik maguk is világ­talanok. Holott eddigi orvosszereiliről már is kitűnt, hogy rosszabbak magánál a be­tegségnél. Munkájuk nyomán eddig még csak rombolás fakadt. Sztrájk és lázadá* állomásjelzőik. De nemcsak fehér, vörön, van igazi húsvét is — a kereszténység győzelmi ün­nepe, a világot megváltó Istenember föl­támadásának napja. Ebben rejlik az a ke­resett gyógyszer, melyet alkalmazva, gyó­gyulást, nyernek a társadalom beteggrgé­nek sebei. Van igazi húsvét s van igazi keresztény szocializmus is, mely gj'őzelme­sen hirdeti, hogy adjátok meg Istennek, ami Istené, az embernek, ami az emberé * hogy méltó a munkás az ő bérére s amely az égbekiáltó bűnök közé sorolja : a kap­zsiság, a huzmiság, a rut önzés minden olyan tényeit, melyekkel a munkás jogos igényeit sértik meg. A ker. szocializmus az összes kinőve seinek vad hajtásait nyirbálja le, helyreállí­tani törekszik a munkás és munkaadók közt meglazult viszonyt, mikor a munka, adót igazságosságra, méltányosságra, a munkást, pedig sorsában való megnyug­vásra, önmérséklésre, szorgalomra és józan­ságra ösztönzi. Vajha túlharsogná >a világot, megváltó szociáldemokráciát csatakiáltását, a keresz­tény szociálizmus munkára hivó szózata! Az igazi, mert ker. szociálizmus zászlója kigöngyölitva már is diadalmasan leng, hogy fölvegj'e az építés munkáját a szo­ciáldemokrácia rombolásával szemben. Amaz épít, emez rombcl. Zsarnoki uralmat gyakorol hivei fölött. Igen is azt, mert a szabadság legele­mibb követelményét perhoreskálja, mikor gátot állit örökös sztrájkjaival a munka szabadságának a ker. munkások ! Tömö­rüljetek a körül a zászló körül, mely nek­tek nemcsak személyes, de munkaszabad­ságot is biztosit, jogaitokat, érdekeiteket védi s előmozdítani törekszik. Kiáltsátok hát oda a szociáldemokráciái önkényének; le a sztrájkkal, éljen a munkaszabadság. Éljen a k jr. szociálizmus ! Az ország min­den részén hódit. Városunkban vájjon ki­veszi a kezébe a zászlót ? ! Követők van­nak és lesznek is, hol a vezérek ? Mert nekünk nem a vörös, hanem ker. húsvét kell. Ezt ünnepelték atyáink, ehhez ragasz­kodnak az uuokák is, ki.? — ugy tudjuk — városunkban is megunták már idegen nemzetközi szociáldemokraták vezérkedését és rendbontását. A szociáldemokraták itt már eleget gyűléseztek és gyűlölködtek ; mikor tarta­nak ilyet a keresztény szociálisták ! hogy helyreálljon városunk munkás társadalmá­nak megbolygatott egyensúlya ! Húsvét van ! Üiinepeljünk s azután dolgozzunk a ker. munkásság ügyének előbbreviteléu. Akkor a szociáldemokraták gyűlésezhetnek tovább is bátran nagy hús­vét ünnepén — nem lesz, ki gyűlölködé­süknek továbbra is felüljön. Husvét, föltámadás ünnepe, hozd meg a ker. munkásság öntudatának s önérzeté­nek föltámadását, is, hogy lássák és ismer­jék meg a szociáldemokráciát a ker. szoci­álizmus igaz világításában. Képviselőtestületi gyűlés. Keszthely város képviselőtestülete — mint jeleztük — f. hó 15-én tartotta ren­des- tavaszi közgyűlését Nagy István vá­Jlivirul az egész világ, '(De vagy 6enn a tegsze66 virág, (jyönygyöm, édes angyalom ! hetjnácskői Vécsey Bánk. A megszabadult bakancs. Irta: Bicsak L. Hogy valami jó pap bácsika istente­lenséggel vagy a szent dolgok iránti tisz­teletlenséggel ne vádoljon, sietek kijelen­teni, hogy az eszme nem a csendes ko­lostor, hanem a zajos kaszár^'a falai közt látott napvilágot. Mint katona a 48. gyalogezrednél szolgáltam. Közeledvén a húsvéti ünnepek, az Ur Jézus feltámadása feletti elmélkedé­sünkről áttértünk a szentelt sonka és a komisz prófunt közt levő szembeötlő kü­lömbségek mérlegelésére; s arra a szo­morú tapasztalatra jutottunk, hogy ka­tonáéknál is jó, de mégis jobb csak otthon. Gondos elmélkedésünket a napos káp­lár zavarta meg. Puoeromat, ki — köz­tünk légyen mondva — legnagyobb gazember volt a századnál, Matics őrmes­terhez küldte. — A sonsát viszi szentelni. Értette? — Hát maga önkéntes mit tapogatja a homlokát? Talán csak nem a piros to­jás eredetén gondolkozik? — ily szelle­mesen téfálkozott a káplár ur szent hus­vét reggelén. Kovács, mint jó katonához illik, zú­golódás nélkül teljesítette káplár ur pa­rancsát. De mielőtt megindult volna, lá­dájából egy tiszta szakajtóruhát, az ágy alul pedig két pár rong3'Os bakanosot vett elő, miket a ruhába gondosan becsomagolt. Munkája közben majdnem olyan formán mormogott, mintha a szentelt ételekből ő is ki akarná venni a részét. — Euc, evei, euc, evei . . . dirigálta önmagát az irányul kitűzött templom felé Kovács, mind két kezében egy-egy fehér ruhába csomagolt teherrel. Mig Kovács odajárt, addig az egész század iparkodott parádéba pucolni ma­gát, hogy az Üdvözitő iránti tiszteletnek külsőleg is kifejezést adjon. A.lig fél óra múlva jött ám Kovács a kaszárnyába! Rohant, nem is jött, ke­zében az egyik csomaggal s stentori han­gon énekelte : — Feltámadt Krisztus e napon . . Majd vitézül megvervén mellét, a legna­gyobb benső meggyőződéssel kiáltót el : — Bakák ! miértünk is feltámadott a Jézus Krisztus ! Az ágyára vetve magát, hirtelen megint felült és *>gy, gondosan összekö­tögetett fehér ruhából megizmosodott son­kát, mákos patkót, tojásokat, sok hust, bá­rányt, vajat, bort pakkolt ki, a mi leg­nagyobb lelki örömünkre. Mint jó katonához illik, vonakodás (és minden kinálás) nélkül, bicskáinkat szegezve megtámadtuk a görbe, sonkának nevezett disznóságot s mint «ager publi­cus»-t (bár vitéz Kovácsé az érdem) ma­gunk közt felosztottuk. — Hát csak egy lába volt annak a disznónak ? — kérdé egy mellettem álló morc alak, ki — a mint az arcáról leol­vastam — a kezében levő sonkacsont gör­beségével ugy a hogy, de már keménysé­gével setiogysem tudott megbarátkozni. — No, ez meg se kottyant! — szólt Micze Gergő a század kürtöse. — Hol vetted ? kérdeztem Kovácstól. — Isten adta! — válaszolt az ő is­mert cinizmusával. Szentül abban a meggyzőződésben voltam, hogy őrmesterünk derék felesége a, boldog otthont és a szerető édes anyát akarván kárpótolni, ajándékozott meg vele bennünket. Amig Kovács »istenadta» szerzemé­I Húsvéti levelező-lapok óriási n?gy választékban kaphatók Sujánszky József

Next

/
Oldalképek
Tartalom