Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1904-12-04 / 49. szám
2. ttALATONVIDEK 1904. december 2. Üdvözöljük és ismételten is üdvözöljük vármegyénk egyesült ellenzékét ! Üdvözöljük a nagygyűlést! A hét. — Közállapotaink. Batthyányi József gróf. Hoch Tisza! — . . . Az ország pedig megmozdult. A legszélesebb körökben terjed a nem parancsolt, a nem fizetett, a nem hivatalos ellenzéki mozgalom. Tisza gróf elment Győrre, gyűlést és beszédet tartani, de éppen oly sikerrel, mint a fővárosban : ott is, itt is megdobálták : a nemzet itólt. ítélt, mikor oly méltatlanul fogadta ; itólt, mikor az ellenzéket oly tüntető rokonszenvvel kiséri. Lázban az egész ország. Gyűlés gyűlésre, tüntetés tüntetésre következik. De a még nem régen « uemzet,» ma csak «csőcselókké» sülyedt s akinek Ítéletére a hivatalos presszió erejében bizva hivatkoztak, annak ítéletét ma lekicsinylik, leszólják. Hja, ellenzéki hajlamok ? az más ! Deák Ferenc vármegyéje i« megmozdult. Al szövetkezett ellenzék nagy munkára készül holnapután, minek lelkes előhangja Wlassics Gyula dr., Csáktoruya képviselőjének nyilt levele választóihoz, melyben a szabadelvű pártból való kilépését okolja meg, és még Andrássynál is erősebben itéli meg Tiszát és pártját. Az ugraí oláhokhoz intézett levelét Tiszának s az ő parlamenti beszédeit boldog-boldogtalannak ingyen küldözik az egész országban. Hasonlítsák össze az ugrai levéllel Eőt,vÖ9, Andrássy, Széli és Wlassics leveleit a színmagyar néphez; mily óriási külömbség! Városunkban is szenzáció van. A mi kicsiny kis parlamentünkben is megtámadták a szólásszabadságot és nem voit, a ki megvédje. Ez az egyik. A másik pedig : a keszthelyi szabadelvüpárt elnöke, Batthyány József gróf lemondott az elnökségről ós kilépett a szabadelvüpárt! ól. E rövid — ám súlyos igazságokkal terhes levelet, melyet a választókhoz intézett, lapunk más helyén egész terjedelmében közöljük. Pedig, emlékezünk reá még, túlságosan is lelkesedett a nemes gróf a választások idején a szabadelvüpárt mellett. . . Vájjon a párt többi tagjai mit szólnak elnökükhöz]? ! Ok nem osztják aggodalmait ? De nemcsak az ellenzék mozog, hanem mozog a kormányt pártolók tábora is. Megmozdult a hivatalos apparatus is. Ugy amint mindenkor mások vallási meggyőződését, ugy tis/teljük politikai meggyőződésót is ; de ugy gondoljuk, hogy ennek a meggyőződésnek is van határa ; ott, ahol veszély van, nem embert, uem hatalmat, nem pártot, hanem csak egyet kell nézni : a hazát! Tiszát ma el kell ejteni, mert a haza kívánja. Osztrák érdeket ne szolgáljon a magyar, ha magyar is az, aki kényszerítené. De nzért mi is üdvözöljük Tiszát : Hoch drelmal hoch, Herr Gráf Tisza von Wien ! Die ungarisohe >Nation< sagt Ihnen eiuen schőnen Dank, da Sie sie aus ihrem Schlurnmer aufgeweckt habén. Hoch, Herr Gráf, dreimal hoch ! „Fogjáték meg." (*) Tisza István gróf is azl, tartja, hogy a botnak két vége van. A bunkósabbikat most ő forgat ja. Polonyi Géza a képviselőház ama emlékezetes ülésén a fönnebbi, nem egészen kellemes szavakkal aposztrofálta a miniszterelnököt — átvitt éltelemben. Tisza most suhogtatja a bunkósabb végét. Segédcsapatokról is gondoskodnak a nagy verekedéshez. Mert ő olyan legény a gáton, hogy' senkilől sem fél — ha negyven csendőr áll mellette. Az orízágnak töméntelen sok a pénze, tsrmése kitűnő volt ! Szinte fnlladoz a zsírjában. Nehogy a nemzeti akarat exponensei, a t/ képviselő Ur k kirúghassanak a hámból, elegendő cseudörfödöüetröl gondoskodott. Mi a manónak aunak a jámbor vidéknek az a sok csendöj; ? Hát behozot* 42 darabot a parlamentbe Ok lesznek hivatva kidobálni a honatyákat, ha nem hallgatnak. Mert Tiszának és Perczelnek Ugfőbb vágya a csend. Hanem alighanem elszámította magát. Ugy látszik nem ismeri saját faját, melynek ereiben nem káposztáié, hanem vér csörgedez, mely erőszakot nem tűr. Szinte megborzadunk még gondolatára is az elkövetkezendőknek. Eddig csak szóharc folyt a parlamentben, mi lesz, ha Perczel Tisza szokásos szemhunyoritása után odakiált a parlamenti fogdmegeknek : > fogjátok meg« s ezek neki rontanak a törvényes alapon álló képviselőknek : Apponyinak, Kossuthnak, Zichynek — keztyüs kézzel — s beléjük fojtván a szót, kihurcolják őket ? íme ez a magyar kiadású klotür, azaz szájkosár. A. nemzet képviselőjének nem szabad szólni, belefojtják a szót, ha majd a nagj nemzeti jogok védelmére kellene szót emelni. A képviselő Magyarország parlamentjében nemszól hat szabadon, mikor az utolsó falusi demagóg vagy szocialista izgató tele torokkal kiabálhatja káromlásait : a nemzet képviselőit parlamenti zsandárok hurcolják el, mikor kellő őrizet hiányában Galícia fölöslege ellenőrizetlenül tódulhat be sáska módjára az országba. Mert határrendőrségre nincs, de parlamenti csendőrségre van pénz ! Az uzsorások szabadon futhatnak, de a képviselőket elnémítják ! Mit gondolnak Tisza és többsége ? Az a 42 fogdmeg az egyes képviselőkbe belefojthatja a szót, — de a nemzetbe nem. Ezt már Bécs és Tisza is megtanulhatták volna ! Tisza azért '„ovább halad. Készítik a parlamenti zsandárok uniformisát és keztyüit. Ami eddig nem volt, mit Magyarország még nem látott, lesz a budapesti parlamenthez címzett nagy színházban dulakodás és verekedés keztyüs kézzel. Aki győzi, az marja. Ezért ugyau kár volt azt az aranykupolás, sok milliós országházat oda építeni a Duna partjára ; verekedésre elég lett volna a Sándor-utcai füstös országház is. Ha ez a verekedés csak benn maradna ? Elvégeznék a legények maguk közt. De vájjon nem szól-e bele majd a nemzet is ? Elnézi, ha legjobbjait zsandárok hurcolják ki ? Még csak azt kérdezzük, mit szól a tapolcai kerület képviselője, a néhai nemzeti párii Makkfalvai Géza államtitkár ur és mit a keszthelyi kerület tisztelt (képviselője, Bogyay Máté ur, ha egykori vezérüket s a nemzetnek is ideális vezérét: Apponyi Albeit grófot a fogdmegek kihurcolják a parlamentből ? De mit szólnak e kerületek színmagyar s alkotmányhü választói is ? Pedig az egyenruhák már készülnek, a keztyüt már próbálgatják s ezek a néhai nemzetipárti képviselő urak még mindig nem léptek kí sen hatott kiáradó meleg, midőn az ebédlőbe léptünk. A novemberi szürka alkonyt • egy nagy lámpa világa űzte el s végtelen kedves kép tárult szemeim elé. Az asztal csinosan föl volt terit^e. Kór. csésze kávé, gyümölcs ós sütemény volt ízlésesen a tá nyérokra helyezve. Az egyik teritéken még igazított a plébános nővére, egy meglepő szépségű fiatal leány. — Ah ( vendéget hoztál? — mondta kedvesen s még egy csésze kávét tett az asztalra. — Türelmetlenül vártalak már — szólt újra fivérének — e kellemetlen időben kétszeresen sajnálom azokat, kiket hivatásuk kiparancsol a jó meleg szobából. Rám nézett ugyan, de tekintete az asztal végén levő kis levélkén nyugodott meg s én éreztem, hogy a sajnálkozásban nekem csak kis részem van. A plébános is észrevette a kis levélkét ós jókedvűen fölkiáltott: — Ah Paulácska, most már tudom, honnan ered a sajnálkozás. Tehát a két szép szürke ló erre hozott valakit? — Igen — mondta a szép leány kissé szemrehányóan mosolyogva — ós te megint nem voltál itthon és Cselényi csak e kis levélkét küldte be hozzám; a szőlőbe ment és csak holnap tér vissza. De itthon légy ám, Emil ! A cseléd mondta, hogy lovai is nagyon meg voltak ázva. — Holnap már talán nem esik az eső — mondta a plébános — ós bizonyosan jobb kedvvel hozzák vissza a Tündér és Villám, mint a hogy ma elvitték C«elónyit. Uzsonna után a szép leány fölvette a levélkét, elment és a másik szoba ajtaját csöndesen betette maga után. Szinte láttam a mint fölnyit egy dobozt s a levélkét a többi hasonló mellé 'eszi, a hol bizonyosan vannak még préselt virágok, táncrend sk, sőt egy fénykép is. A plébános elbeszélte, hogy szüleik meghaltak, s nővére esküvőjéig, melytől már csak néhány hét választja el, a plébánián marad. Meleg szavakkal beszélt a derék férfiről ós mély meggyőződéssel mondta, hogy a fiatal földbirtokos boldoggá fogja tenni nővérkéjét. Észrevettem az idő múlását és menni készültem, midőn ismét megnyílt a kis szoba ajtaja s Paula kijött s észrevéve hogy menni akarok, igy szólt: — Az eső esik. On ismeretlen a városban, s az emberek e késő időben nem szívesen nyitnak ajtót már. Maradjon még nálunk. Eljátszom néhány dalt, s a vacsorát is korábban adatom föl — mondta kedvesen és zongorához ült. Sohasem felejtem el azt a kis szobát s a gyönyörű dalokat, melyeket bár nem ismertem, de visszhangjai még most is élnek lelkemben! Az utolsó dal is elhangzott; én meghatva álltam föl. Nem bírtam maradni; el kellett mennem, el, messae innen ! A fiatal leány sajnálkozva kérdezte: — Nem várja be a vacsorát ? — Köszönöm, még nincs oly későn — mondtam fölindulásomat osak alig palástolhatva — s ón még ma tovább megyek. Valami ugy űzött, ugy hajtott innen ; csak el, csak ki, a viharos sötét novemberi éjbe akár ! Már rég elhagytam a kis vidéki várost, mikor még mindig e kérdés foglalkoztatott : találkozom-e még vele valaha? És találkoztam. Tizenöt óv múlva. A rend kiképeztetett és én orvos lettem, később főnöke a helybeli irgalmas rendnek. Nóhácy nap múlva, midőn idehelyeztek, egy tizenkét évesnek látszó fiúcska lépett rendelő szobámba s remegő hangon mondá, hogy hozzám jött mint házukhoz legközelebb levő orvoshoz, kórre, hogy azonnal mennék vele beteg mamájához. rt I • " • I I f I című, 62 gyönyörű balatonparti verset tartalmazó csinos kiállité»a KQIQTfinl lllirfn!/ Qlnl ver8köte t> Soos Lajos, a Balaton nevezetes poétájától, tűzve 1 K. Ddiuiuill pdliuiv dlul >o m,«r, J4M, f